Áldozat és bűn rendezés
Áldozat és bűn rendezés

Áldozat és bűn rendezés

Áldozat és bűnrendezés a Bibliában és a keresztény írástudásban

Az ószövetségi áldozat az egyistenhitre nevelés eszköze volt az emberiség szellemi gyermekkorában. Célja Isten felsőbb hatalmának elfogadtatása, a bűn és következményeinek megismertetése. Valójában nem Istennek, hanem az embernek volt szüksége rá, hogy megváltozzon, törvényessé formálódjon. A vad és nyakas nép a szeretet nyelvén még nem érthetett, de valamiképpen felfogta, hogy a bűnért valamilyen kártérítéssel tartozik, még ha ez szimbolikus is volt (bűnbak). Az áldozati szertartások ennek tudatosítását szolgálták és végső soron a bűnnel való szakítást szorgalmazták. A mózesi törvények aprólékos részletességgel szabályozták az áldozat fajtáit, és bemutatásuk módját, feltételeit.

Annak ellenére, hogy az isteni üdvtervnek megfelelő időben Jézus véglegesen tisztázta a bűn lényegét, és a bűnnel való szakítás módját (soha nem mondta, hogy megváltalak benneteket), az ószövetségi szemléletű írástudás inkább hajlott a bűnrendezés „cserekereskedelem” típusú értelmezésére, maga a megváltás szó is erre utal. Pedig már az ószövetségi könyvekben is nyomon követhetjük, hogy Istennek nem valamiféle „kártérítés” – bakok és tulkok vére – kellett, hanem a bűnös ember megtérése, szívének megváltozása.

Jézus ezt megerősítendő világos tanítást adott a bűnrendezés vértelen – isteni szeretet általi – módjáról a tékozló fiúról és a házasságtörő asszonyról szóló példázatában. Ami tehát az ószövetségi vallási szemléletben még építő és jó volt, az Jézus evangéliumának fényében feleslegessé vált. Jézus magasabb követelményeket támasztott a bűn elhagyásában, rátapintva a bűn lényegére: a szív (lélek), vagyis a bűnös természet megváltozását, a bűnnel való végleges szakítást, már a gondolati gyökér kitépését. Emellett a felebaráti szeretet aktív – tettekben megnyilvánuló – gyakorlását és önmegtagadást, alázatot és jóságot várt el követőitől, melynek fontos eleme a szeretet, irgalmasság és megbocsátás.

Ingyen kegyelem és megváltás?

Sajnos a bűnös emberi természet az írástudás szemléletében hamar kiütközött. Ennek volt köszönhető, hogy a tömegvallássá lett kereszténység írástudói és követői szívesen elhitték az ingyen megváltást – az ószövetségi helyettesítő engesztelő véres áldozat mintájára Jézus vére és kereszthalála által -, mintegy varázsütéssel befejezettnek tekintve azt. Sőt az evangéliumokban igen nagy hangsúlyt kapó, aktív, cselekvő szeretet devalválódott, túlzott hangsúlyt kapott a hit általi megigazulás, – szembe állítva a „holt cselekedetekkel”. Az embernek már csak hinni, és elfogadni kellett az ingyen kegyelmet. Meg sem fordult a fejükben, hogy az isteni bölcsességgel és igazságossággal összeegyeztethetetlen a bűn következményeinek ártatlan személyre való áthárítása. Számtalan ószövetségi ige igen határozottan és világosan fogalmaz e kérdésben: Nem az a lényeg, hogy valaki fizessen a bűnért, hanem aki elkövette, az bűnhődjön, okuljon és változtasson magatartásán, azaz szakítson a bűnnel.

Az „ingyen” kegyelmet a vallási visszaélés hamar valódi cserekereskedelemmé változtatott. Létrejött az ingyen kegyelem ipari méretekben történő szétosztásával foglalkozó, azzal busás anyagi haszonnal kereskedő vallási gépezet. A bűn vámszedői ördögi alkímiával a bűnt valódi aranyra válthatták át. A kiátkozás, bűnbocsánat és kegyelemosztás monopóliumának birtokában lelki terror alatt tarthatták a népet.

Az emberáldozat a pogány vallások barbár kísérő jelensége volt, a Szeretet Istene ilyen szörnyűséget soha nem várhatott el vallási szertartás keretében, bűncselekmény keretében pedig végképpen nem. (Márpedig Jézus elfogása, vád alá helyezése, megkínzása és keresztre feszítése egy visszataszítóan aljas bűncselekmény volt, árulás, hamis tanúzás, rágalmazás, koncepciós per és csorda szellemű tömeg manipulációjának keretei közepette.)  Üdvtervének végrehajtásához nincs szüksége hamis tanúkra, árulókra, korrupt igazságszolgáltatásra, megtévesztett csorda szellemű tömegre és hazug gyilkosokra.

 Úr eljövetelének egyedüli célja a világosság kiárasztása

Az Úr eljövetelének egyedüli célja a világosság kiárasztása volt, mely világosság hatására a bűnös emberi lélek törvényessé formálódik, megváltatva a bűn és szenvedés fogságából. A Mennyei Atya és Jézus tudta, hogy a bűn heves ellenállása következtében tanítói küldetése kínhalállal fog végződni, mégis az emberiség iránti szeretetből vállalta e súlyos küldetést. A gonosz és vérszomjas ember számára csak vérrel megpecsételt tan lehetett erőteljes ébresztő hatású, a kínhalált követő feltámadás pedig elemi erővel zúzta szét a kételkedés falát.

Jézus kereszthalála nem az Atyának bemutatott engesztelő áldozat, hanem az emberért meghozott szeretetáldozat volt.

Az ókori keresztény írástudás – ma is érvényben lévő – hittételei gyökeresen eltértek az evangéliumok szellemiségétől, ezáltal mérhetetlen károkat okoztak. Dogmává merevedve lehetetlenné teszik a korrekciót, ezáltal eszmeileg védtelenné tették a kereszténységet a mai kor kihívásaival és a szekularizációval szemben. A mai kor emberének létét érintő húsbavágó kérdésekre elavult vallási panelekkel tudnak csak választ adni, szemben állnak a tudomány tényeivel, szellemi gettóba kényszerítve a keresztényeket. Az interneten kontrolálatlanul zúdul a spirituális szemét és megtévesztés, mellyel szemben a mai keresztények teljesen védtelenek.

Az elavult hittételek homokjára épült hit védtelen a végidőben tomboló eszmei viharban.

Ágoston

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon