OLVASSUK EGYÜTT – 14

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

IV. FEJEZET.

Ha valaki újonnan nem születendik, nem láthatja az Istennek országát.

Feltámadás és reinkarnáció. – A családi kapcsolatot a reinkarnáció elve megerősíti, az egyetlen élet elve pedig elszakítja. Szellemnyilatkozatok: A testet öltés határai. – Büntetés-e a testetöltés ?

Jézus Cézarea Filippi környékére jővén kérdést intézett tanítványaihoz, mondván: Mit mondanak az emberek az Ember Fiáról? Kinek tartanak engem? Azok pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, némelyek Illésnek, némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. És monda nekik Jézus: Ti pedig kinek tartotok engem? Felelvén pedig Simon Péter monda: Te vagy Krisztus, az élő Istennek fia. – Akkor felelvén Jézus, monda neki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert test és vér ezt nem jelentette ki neked, hanem az én mennyei Atyám. (Máté, XVI. 13-17. v.; Márk VIII. 27-30. v.)
Meghallá pedig Heródes a negyedes fejedelem mindazon dolgokat, melyeket Jézus cselekedett, s zavarba jött, mivelhogy némelyek azt mondták, hogy János támadott fel a halálból; némelyek pedig, hogy Illés jelent meg; némelyek pedig, hogy a régi próféták közül támadott fel valamelyik. És monda Heródes: Én levágattam János fejét, kicsoda ez, aki felől én ilyen nagy dolgokat hallok? És azon volt, hogy megláthassa. (Márk, VI. 14. 15., Luk. IX. 7, 8, 9.)
(Elváltozás után.) Akkor megkérdek őt tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek keli jönnie? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljön előbb és mindent helyreállít. De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerték meg, hanem azt művelték vele, amit akarának. Ekképpen az Ember Fiának is kell majd ő tőlük szenvednie. – Akkor megérték a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik. (Máté XVII 10-13. Márk IX. 11-13.)

Feltámadás és reinkarnáció.

A reinkarnáció „feltámadás” név alatt a zsidó dogmáknak részét képezte; csak a szadduceusok, akik azt gondolták, hogy minden befejeződik a halállal, nem hittek benne. A zsidók fogalmai e tekintetben, mint sok más tekintetben is, nem voltak határozottak, mert a testnek a lélekkel való összeköttetéséről csak nagyon bizonytalan és tökéletlen fogalmaik voltak. Hitték, hogy egy ember, aki már élt, újból életre kelhet anélkül azonban, hogy közelebbit tudtak volna arról, ahogy az valóban történik. Ők feltámadás szóval jelezték azt, amit a spiritizmus sokkal helyesebben reinkarnációnak nevez. Valóban a feltámadás feltételezi a visszatérést a test életébe, amely már holt, amit a tudomány, mint anyagilag lehetetlent mutat ki, főleg miután ennek a testnek elemei régóta szét vannak szórva és fel vannak szíva. A reinkarnáció a léleknek, vagy a szellemnek a testi életbe való visszatérését jelenti ugyan, de más, számára újonnan alkotott testbe, melynek a régihez semmi köze. A feltámadás szó így alkalmazható Lázárra, de nem Illésre, sem más prófétákra. Ha tehát hitük értelmében Keresztelő János Illés volt, János teste nem lehetett az Illés újabb teste, mert hiszen látták Jánost, mint gyer¬meket és ismerték atyját és anyját. János az újra testetöltött, de nem a föltámadott Illés volt.

Vala pedig egy ember a farizeusok közül, Nikodémus nevű, a zsidóknak egyik főembere. Ez méne Jézushoz éjjel, és monda neki: Mester! Tudjuk, hogy az Istentől jöttél tanítómesterül. Mert senki sem teheti a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak maga Isten nincs vele. Felele Jézus, és monda neki: Bizony, bizony mondom neked: Ha valaki újonnan nem születendik, nem láthatja az Istennek országát. – Monda néki Nikodémus: Mi módon születhetik az ember vén létére? Avagy bemehet-e az ő anyjának méhébe másodszor is, hogy szülessék? – Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születendik víztől és lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami született testtől, test az, és ami született Lélektől, lélek az.

Ne csodáljad, hogy azt mondám neked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél, ahová akar fúni, fú, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hova megyen. Így vagyon mindenki, aki lélektől született. Felelé Nikodémus, és monda neki: Mi módon lehetnek ezek? Felele Jézus és monda néki: Te Izraelben mester vagy és ezeket nem tudod-é? Bizony, bizony mondom néked, amit tudunk azt mondjuk és amit látunk, arról teszünk bizonyságot. De a mi tanúbizonyságunkat el nem fogadjátok. Ha földi dolgokat mondottam néktek és nem hiszitek: mi módon hiszitek, ha mennyeiket mon¬dandók néktek? (János, III. 1-12.)

Az a gondolat, hogy Keresztelő János Illés volt és hogy a próféták újból élhetnek a földön, az evangéliumnak nem egy helyén található. Ha ez a hiedelem tévedés lett volna, Jézus nem mulasztotta volna el azt megcáfolni, mint sok mást, ezt pedig távolról sem tette, hanem egész tekintélyével főelvül szentesíti és szükséges feltételül állítja oda, mondván: Senki nem látja meg az Isten országát, ha csak újonnan nem születik; és még megerősíti hozzátévén: Ne csodáljad, hogy azt mondtam nektek: Szükséges nektek újonnan születnetek.

Ezeket a szavakat: „H a valaki nem születendik víztől és lélektől” arra magyarázták, hogy itt a kereszténység vize által való újjászületés értendő; de az eredeti szövegben egyszerűen ez áll: Nem születendik Víztől és Lélektől, míg egyes fordításokban Szent Lélekkel helyettesitették, ami nem felel meg ugyanannak a gondolatnak. Ez a főpont az evangélium első magyarázataiból ered, ami egykor kétségkívül ki fog derülni.

E szavak valódi értelmének megismerésére tisztába kell jönnünk a v í z szó akkori jelentésével, mint amely nem vétetett mindig a saját értelmében.

A régiek természettudományi ismeretei nagyon tökéletlenek voltak. Azt hitték, hogy a föld vízből keletkezett, minélfogva a vizet egyetemes őselemnek tekintették. Mint ahogy a Genezisben is meg van írva: „Az Úrnak Lelke lebegett a vizek felett”. – Azután: „Legyen kiterjesztett erősség a víz között”, – „Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy kitűnjék a száraz” – „Teremjenek a vizek úszó élő állatokat és madarakat, hogy röpdössenek a föld felett az égnek kiterjesztésének színén.”

Az után a hit után ítélve, a víz lett az anyagi természet szimbóluma, mint a szellem az értelmi természeté. Ezek a szavak: „Ha valaki nem születik víztől és lélektől” – vagy „vízből és lélekből” – ezt jelentik: „Ha valaki nem születik újra testben és lélekben”. Ebben az értelemben vétettek eredetileg.

Ezt a magyarázatot igazolják különben emezek a szavak is: „Ami testtől született, test az, ami lélektől született, lélek az”. Jézus itt világosan megkülönbözteti a lelket a testtől. „Ami testtől született, test az” – ez világosan azt jelenti, hogy testből egyedül csak test születhetik és hogy a szellem független a testtől.

„A szél ahová akar fúni, fú és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnét jő, és hová megyen”. – Itt szél alatt Isten szellemét kell érteni, amely életet visz annak, akinek akar; vagy pedig az ember szellemét, s ez utóbbi felfogás szerint ez a kifejezés: „nem tudod, honnét jő, és hová megyen” – azt jelenti, hogy az ember nem tudja, sem azt, hogy ki volt, sem azt, hogy ki lesz a szelleme. Ha a szellem vagy lélek együtt születnék a testtel, akkor tudnók, honnan jött, mert hiszen ismernők a kezdetét. Bármelyik esetet vesszük is, a fenti mondat a reinkar¬náció elvének, azaz az egymásra következő életek elvé¬nek szentesítése.

A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt. Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala. És ha be akarjátok venni: Illés ő, aki eljövendő vala. Akinek van füle a hallásra, hallja. (Máté XI. 12-15.)

Ha a Jánosnál kifejezett reinkarnáció elve tisztán misztikus értelemben volt is magyarázható, nem magyarázható ilyképpen Máté idézett szakaszában, amely minden lehető kétértelműséget kizár: „Illés ő, aki eljövendő vala.” Itt nincs sem képes beszéd, sem allegória, ez határozott állítás.
„Keresztelő János (Illés) idejétől fogva mostanáig az erőszakoskodók ragadják magukhoz Isten országát” Mit jelentenek e szavak, mivel Keresztelő János még abban az időben élt? Jézus megmagyarázza ezt, mondván: „Ha be akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő vala”. Mivel János nem volt más, mint Illés, Jézus arra az időre céloz, amikor János Illés neve alatt élt. „Mostanig az erőszakoskodók ragadják magukhoz Isten országát” ez ismét célzás a héber törvények erőszakos voltára, melyek azt parancsolták, hogy a hitetleneket száműzni kell az „Ígéret földjéről”. Míg az új törvény értelmében a mennyország szeretet és szelídség által szerezhető meg.

Azután hozzáteszi: „A k i n e k van füle a hallásra, hallja.” Ezek a Jézus által oly gyakran ismételt szavak világosan bizonyítják, hogy még nem mindenki volt azon a fokozaton, hogy bizonyos igazságokat megértsen.

Népetek közül azok, akiket halálra vittek, újból élni fognak; azok, akik megölettek, feltámadnak körülöttem. Ébredjetek álmaitokból, ti, akik a porban lakoztok, hogy dicséretet énekeljetek Istennek és hogy megdöntsétek a földet és az óriások birodalmát, mert a rátok hulló harmat világosságnak harmata. (Ézsaiás XXVI. 19.) *

Ézsaiás beszéde szintén világos: Ha a próféta itt szellemi életet értett volna, ha azt akarta volna mondani, hogy azok, akiket halálra vittek, nem haltak meg szellemileg, azt mondta volna; ők még élnek, és nem hogy újból fognak élni. Szellemi értelemben ezek a szavak képtelenséget tartalmaznak, mert a lélek életében megszakítást feltételeznének.

Nem lehet kételkedni abban, hogy a „feltámadás” elnevezése alatt az újjászületés elve a zsidók egyik alap hitelve volt, és hogy azt alakilag Jézus és a próféták megerősítették, amiből következik, hogy a reinkarnációt tagadni annyi, mint Krisztus szavait megtagadni. Szavait egykor tekintély gyanánt fogadják el e tekintetben, mint sok más tekintetben is, amikor az emberek e fölött részrehajlás nélkül fognak gondolkozni.

De ehhez a tekintélyhez, ehhez a vallási szemponthoz, bölcsészeti szempontból hozzájárulnak még azok a bizonyítékok, amelyek a tények megfigyelésén alapszanak. Mikor az ember a tüneményekből az okokra következtet, akkor a reinkarnáció mint feltétlen szükségesség, mint az emberiséggel összefüggő főfeltétel. Egyszóval természeti törvényként tűnik fel, s nyilatkozik úgyszólván anyagi módon reális eredményei által, mint ahogy valamely rejtett hajtógép mozgás által nyilvánul. Csak ez mondhatja meg az embernek, honnan jő, és hová megyén és miért van a földön, ez képes minden látszólagos anomáliát és igazságtalanságot igazolni, amelyet életünk feltüntet.

A lélek megelőző létezésének és a létezések többségének elve nélkül az evangélium életszabályainak nagyobb része érthetetlen lenne, azért nyílt alkalom olyan ellentmondó magyarázatokra. Ez az elv az a kulcs, melynek hivatása a tulajdonképpeni értelmet visszaállítani.

A családi kapcsolatot a reinkarnáció elve megerősíti, az egyetlen élet elve pedig elszakítja.

A reinkarnáció a családi kötelékeket nem rontja le, amint azt bizonyos emberek gondolják, ellenkezőleg a reinkarnáció ténye erősíti és összevonja azokat és éppen az ellenkező feltevés az, mely őket lerontja.

A szellemek a térben csoportokat, vagy: családokat alkotnak, amelyeket előszeretet, rokonszenv és a hajlamok hasonlósága egyesít. Ezek a szellemek örülvén az együttlétnek, a reinkarnáció csak pillanatnyira választja el őket egymástól, mert a bolyongás után egymást ismét feltalálják, mint jó barátok egy-egy utazás után. Sőt a testet öltésbe is követik jegymást, ahol néha egy családban, vagy egy körben egyesülnek, együtt dolgozván kölcsönös haladásukon. Ha egyikük testben van, a többi meg nem, azért nem kevésbé vannak összekapcsolva gondolataik lattal; azok, akik szabadok, őrködnek azok fölött, akik a test rabságában vannak. Az előhaladottabbak igyekeznek a hátra maradottakat elősegíteni. Minden földi élet után egy-egy lépést tettek a tökéletesedés útján, mindig kevésbé és kevésbé vonzatva az anyag által. Egymás iránti szeretetük élénkebb lesz már azáltal is, hogy tisztultabb, hogy sem az önzés, sem a szenvedélyek felhői nem zavarják. Határtalan mennyiségű földi életen mehetnek át anélkül, hogy kölcsönös szeretetükön legkisebb csorba is esnék. Magától értetődik, hogy itt egyik léleknek a másikhoz való reális vonzódásáról van szó; ez az egyedüli, amely a test elpusztulása után is megmarad, mert azoknak a lényeknek, akik itt lent csak az érzékek által egyesülnek, nincs semmi indító okuk, hogy egymást a szellemek birodalmában is keressék. Csak a szellemi vonzódások tartósak, a testi vonzódások eltűnnek azzal az indító okkal, mely őket szülte, mert ez az indító ok nem létezik a szellemek birodalmában, míg a lélek mindenkor létezik. Ami azokat az embereket illeti, akiket egyedül az érdek rugói egyesítettek, azoknak igazában semmi közük egymáshoz: a halál elválasztja őket a földön és az égben.

Az egyesülés és a vonzódás, amely rokonok közt létezik, megelőző vonzalom jele, amely őket egymáshoz közelebb hozta; mondják is az emberek olyanról, kinek jelleme, ízlése és hajlamai nem hasonlítanak rokonaiéhoz, hogy nem a családból való. És amikor ezt mondják, -nagyobb igazságot jelentenek ki, mintsem hiszik. Isten megengedi ezeknek az ellenszenves, vagy idegen szellemeknek a szellemileg hozzájuk idegen családban való testet öltést, abból a kettős célból, hogy egyeseknek ez megpróbáltatási, másoknak haladási eszköz legyen. Így a rosszak a jobbakkal való érintkezés és azon gondozás által, amelyben részesülnek, javulnak, jellemük szelídül, erkölcseik tisztulnak, és ellenszenvük elsimul. Így alakul ki a különböző rendű szellemek között a kiegyenlítés, amint az már a földön is egyes néptörzsek és nemzetek között történik.

Az a félelem, hogy a rokonság a reinkarnáció által határtalanul megnagyobbodik, önző, amely azt bizonyítja, hogy az illető nem képes szeretetét nagyobb számú emberre kiterjeszteni. Az atya, kinek több gyermeke van, kevésbé szereti-e őket, mintha csak egy volna? De az önzők nyugodjanak meg, ennek a félelemnek nincsen alapja. Abból, hogy az ember tíz testet öltésen ment keresztül, nem következik, hogy a szellemek birodalmában tíz atyára, tíz anyára, tíz feleségre és megfelelő számú gyermekre és új rokonra akad. Szeretetének ugyanazokat a tárgyait találja meg ott ismét, akik a földön is hozzá voltak fűzve különböző vagy talán ugyanazon címen.

Lássuk most a reinkarnációt tagadó tannak a következményeit. Ez a tan szükségképpen semmisnek nyilvánítja a léleknek megelőző létezését; a lélek ugyanabban az időben lévén megteremtve mint a test, nem létezik köztük semmiféle megelőző kapocs, egymás előtt teljesen idegenek. Az atya idegen a fiával szemben, a családok kapcsolata egyedül testi egyesülésre vonatkozik minden szellemi kapocs nélkül. Nincsen tehát semmi ok arra, hogy valaki büszke legyen őseire, vagy ilyen amolyan híres emberre. A reinkarnáció elve szerint az ősök és utódok ismerhették egymást, élhettek egymással, szerethették egymást, hogy későbben újból találkozzanak vonzalmi kötelékeik összetűzésére.

Így áll a dolog, ha a múltat tekintjük. A jövőt illetőleg a reinkarnációt tagadó alapelv értelmében a lelkek sorsa visszavonhatatlanul meg van állapítva a földi élet után. A sorsnak végleges megállapítása magában foglalja minden további haladás megszűnését, mert ha valami haladásról lehet szó, megszűnik a végleges sors fogalma. Aszerint, amint a lelkek jól vagy rosszul éltek, közvetlenül a boldogság tartózkodó helyére mennek, vagy pedig az örökös pokolba. Így mindenkorra el vannak választva egymástól, minden remény nélkül, hogy valaha találkoznak. Úgy hogy atyák, anyák és gyermekek, férjek és feleségek, testvérek, nővérek, barátok sohasem biztosak abban, vajon viszontlátják-e egymást? Ez a családi kötelékek legteljesebb megszakítása volna. A reinkarnációval és a haladással, amely belőle következik, mindazok, akik szerették egymást, viszontlátják egymást a földön és a térben, és együtt törekszenek Istenhez. Ha vannak köztük, kik útközben elesnek, haladásukat és boldogságukat késleltetik ugyan, de minden remény nincs elveszve: segítve, bátorítva és gyámolítva azok által, akik őket szeretik, kiemelkednek egykor a posványból, amelyben megakadtak. Végre a reinkarnáció elve szerint örökös kölcsönösség létezik a testben levők és a testnélküliek között, s onnét ered a szeretet kötelékeinek összetartása.
Összegezve az eddigieket, az ember síron túli életét illetőleg négy alternatíva áll előttünk:

1. Megsemmisülés a materializmus tanítása szerint.
2. Elenyészés a mindenségiben a pantheizmus szerint.
3. Egyéni fönnmaradás végérvényesen megállapított sorssal az egyház tanítása szerint.
4. Egyéni fönnmaradás végtelen előhaladással a spiritizmus szerint. Az első kettő értelmében a családi kötelékek megszakadnak a halállal és semmi remény arra, hogy akik szerették egymást, találkozhassanak; a harmadik szerint megvan a viszontlátás lehetősége, föltéve, hogy az illetők ugyanarrra a helyre kerülnek, amely lehet a pokol éppúgy, mint a paradicsom. A többszöri élet elve szerint, amely elválaszthatatlan a fokozatos haladás elvétől, biztosan fennáll a szakadatlan összeköttetés azok között, akik egymást szeretik, és ez alkotja az igazi családi köteléket.