OLVASSUK EGYÜTT – 17

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

V. FEJEZET. Folytatás 1.

A csapások régebbi okai.

De hogyha vannak bajok, amelyeknek az életben az ember az okozója, vannak olyanok is, amelyek legalább látszólag teljesen idegen eredetűek, és amelyek mintegy végzetszerűen sújtják az embert. Ilyen baj például közelálló szeretteink, s családgyámolítóink elveszítése. Ilyenek a véletlen balesetek, amelyeket semmi előrelátás sem volt képes megakadályozni. A sorscsapások, amelyek a gondoskodás minden módozatát kijátsszák. A természeti csapások, és végre a születésből eredő gyöngeségek, főleg azok, amelyek a szerencsétleneket megfosztják a lehetőségtől, hogy munkájuk által keressék meg kenyerüket, mint a csúf külső, a veleszületett gyengeelméjűség, hülyeség, stb. Akik hasonló körülmények között születtek, nyilvánvalóan semmi olyat sem tettek életükben, ami által ily szomorú sorsot érdemeltek volna. Nem is lehet eszerint nekik tulajdonítani azt, amit nem tudtak elkerülni, amit nem tudtak ők maguk megváltoztatni, és ami a közszánalomnak teszi ki őket. Mért vannak tehát ily kegyvesztett lények, míg mellettük ugyanaz alatt a tető alatt, ugyanabban a családban mások minden tekintetben előnyökben részesültek?

Mit mondjunk végre – azokról a gyermekekről, kik kis korukban halnak meg és az életben csak szenvedést ismertek?

Ezek oly talányok, melyeket semminemű bölcsészet nem volt képes eddig megoldani. Oly visszásságok, melyeket semminemű vallás nem volt képes igazolni, és amelyek Isten jóságának, igazságosságának és gondviselésének tagadásai volnának ama feltevés értelmében, amely azt mondja, hogy a lélek ugyanabban a percben születik, mikor a test, hogy sorsa néhány pillanatnyi földi tartózkodása után visszavonhatatlanul meg van pecsételve. Mit csináltak azok a lelkek, akik a Teremtő kezeiből kiléptek csak azért, hogy itt lenn annyi nyomorúságon menjenek keresztül, és hogy érdemelhetnek ki a jövőben azok jutalmat vagy büntetést, akik semmi rosszat sem tehettek? Ha felállítjuk azt az elvet, hogy minden ténynek van oka, úgy ezek a nyomorúságok is csak oly jelenségek, melyeknek okuknak kell lennie; és ha elfogadjuk azt, hogy van egy igazságos Isten, kell, hogy ez az ok is igazságos legyen. De mivel az ok a jelenséget mindig megelőzi, és mert ezeknek oka nem a jelenlegi életben rejlik: ennél az életnél korábbinak, azaz a megelőző életből valónak kell lennie. Másrészről meg Isten nem büntetheti az embert valami jó cselekedetért, amit tett, sem oly rossz cselekedetért, amelyet nem tett. Ha tehát büntetve vagyunk, az csak azért történik, mert rosszat követtünk el. Ha nem tettünk rosszat ebben az életben, tettünk vala-mely másikban. Ez olyan alternatíva, amelyet az ember nem kerülhet el, és amelyben az embernek józan esze megmondja, hogy melyikben rejlik Isten igazsága. Az ember tehát nincs mindig megbüntetve, vagy teljesen megbüntetve jelenlegi életében, de hibáinak következményeit sohasem kerülheti ki. A gonosznak jóléte csak pillanatnyi; és ha ma nem is bűnhődik, bűnhődni fog holnap. Míg az, aki szenved, a múltért bűnhődik. A szerencsétlenségnek, amely eleinte meg nem érdemeltnek látszik, van tehát indokolása.

És az, aki szenved, mindig elmondhatja: „Bocsáss meg Uram, mert vétkeztem.”

A régebbi okokon alapuló szenvedések éppúgy, mint a jelen élet okain alapulók, elkövetett hibák természetes következményei. Azaz a szigorú osztó igazság értelmében kinek-kinek azt kell elszenvednie, amit másokkal elszenvedtetett; ha durva és embertelen volt, megvan a lehetősége annak, hogy vele is durván és embertelenül bánjanak. Ha gőgös volt, lehetséges, hogy nagyon lealázó körülmények között születik. Ha fukar vagy önző volt, vagy ha javait rosszul használta fel, lehetséges, hogy a szükséges is hiányozni fog neki. Ha rossz fiú volt, gyermekei által szenvedhet, stb. A létezések többsége és a földnek, mint engesztelő világnak rendeltetése így magyarázhatja meg azokat a visszásságokat, amelyeket idelenn a jók és rosszak közötti szerencsének és szerencsétlenségnek megosztása mutat. Ez a visszásság csak látszólagos, ha t. i. az ember csak a jelenlegi élet szempontjából tekinti; de ha felemelkedik gondolatával és a létezések egész sorát tekinti át, látni fogja, hogy mindenkinek az jutott, amit megérdemelt, és látni fogja, hogy az isteni igazságosság soha sincs megszakítva. Az embernek nem szabad elfelejteni, hogy alantas világon él, ahol őt tökéletlenségei tartják fogva. Minden bajnál, ami utoléri, azt kell magának mondania, hogy ha előrehaladottabb világban élne, ez nem érte volna utol, és tőle függ, hogy ne térjen ide többé vissza, buzgón munkálkodván javulása érdekében. A földi élet bajaira a megátalkodott, vagy nagyon tudatlan szellemek rá lehetnek kényszerítve ismeretszerzés érdekében, de ezeket a bajokat választhatják és elfogadhatják a bűnbánó szellemek is, akik a rosszat, amelyet elkövettek, jóvá akarják tenni, és jót igyekeznek cselekedni. Ezek közé tartoznak azok, akik rosszul végezték feladatukat és könyörögnek azért, hogy újból megkezdhessék azt, hogy munkájuk jutalmát el ne veszítsék. Ezek a viszontagságok: kiengesztelések és bűnhődések a múltért, vagy megpróbáltatások a jövőre nézve, amelyre előkészítenek. Adjunk hálát Istennek, hogy jóságával az embernek a javulás lehetőségét megadja, és nem kárhoztatja el őt visszavonhatatlanul első hibája után.

Nem kell azonban azt gondolni, mintha minden szenvedés, amelynek az ember itt lenn alá van vetve, valamely meghatározott hibának a következménye volna.

Ez sokszor csak a szellem által választott egyszerű megpróbáltatás, hogy tisztulását és előrehaladását siettesse.

Így a bűnhődés mindig megpróbáltatás, de a megpróbáltatás nem mindig bűnhődés,

csak viszonylagos alantasság jele, mert ami tökéletes, annak nincs szüksége arra, hogy magát megpróbáltatásnak tegye ki. Valamely szellem a fejlettségnek bizonyos fokát már el is érhette, de tovább kívánva haladni, olyas küldetést és hivatást igyekszik teljesíteni, amelyért annál inkább részesül jutalomban, minél győzedelmesebben lépett ki belőle, s minél fáradságosabb volt a küzdelem. Ezek azok a természettől különösen jó hajlamokkal, fennkölt lélekkel és nemes, velük született érzelmekkel megáldott egyének, akik úgy látszik, hogy semmi rosszat sem hoztak magukkal előbbi életükből és akik igazi keresztény lemondással tűrik a legnagyobb fájdalmakat is, csak arra kérvén Istent, hogy zúgolódás nélkül viselhessék azokat. Ellenben bűnhődésnek tekinthetők azok a bajok, melyek zúgolódást keltenek, és az embert Isten elleni lázadozásra indítják. Kétségtelen, hogy az a szenvedés, amely nem vált ki zúgolódást, azért még jelenthet bűnhődést; azonban ez azt bizonyítja, hogy az ilyen szenvedést önként vállalta a szellem, nem pedig reárótták.

A teljes megnyugvás a szellem előhaladottságát bizonyítja.

A szellemek nem számíthatnak teljes boldogságra, csak mikor tiszták; minden szenny akadályozza őket a boldogabb világokba való jutásban. Olyanok, mint a pestis által fertőzött hajó utasai, kiknek a városba való belépés meg van tiltva, míg meg nem tisztultak. Különböző testi létezéseken keresztül szabadulnak meg a szellemek lassan-lassan tökéletlenségüktől. Az élet megpróbáltatásai előbbre viszik őket, ha jól viselik el azokat és mint bűnhődések letörülik hibáikat és megtisztítják őket. Ez az a gyógyszer, mely megtisztítja a sebet és meggyógyítja a beteget; minél súlyosabb a baj, annál erélyesebbnek kell lennie a gyógyszernek. Aki tehát sokat szenved, gondoljon arra, hogy sok kiegyenlíteni valója lehet és örüljön, hogy nem sokára meggyógyul. Tőle függ, hogy e szenvedéséből megadással hasznot húzzon, és ügyeljen, hogy zúgolódása által annak gyümölcsét el ne veszítse, mert különben szenvedéseit újból kell kezdenie.

A múlt elfelejtése.

Hiábavaló ellenvetés az, mintha a múlt elfelejtése akadályt képezne a szellem számára abban a tekintetben, hogy hasznot húzzon előző életének tapasztalataiból. Ha Isten úgy ítélte jónak, hogy fátyolt vessen a múltra, akkor ennek bizonyára hasznunkra kell szolgálnia. Valóban ennek a visszaemlékezésnek nagyon kellemetlen következményei lehetnének; bizonyos esetekben nagyon megalázhatna bennünket, vagy annyira fokozhatná gőgünket, hogy ezáltal szabad ítélőképességünket befolyásolná. Minden esetre kikerülhetetlen zavarokat idézne elő a társadalmi viszonyokban.
A szellem gyakran ugyanabban a környezetben születik újra, amelyben már élt, és ugyanazokkal a személyekkel kerül viszonyba, hogy jóvátegye velük szemben elkövetett hibáit. Ha olyanok vannak közöttük, akiket gyűlölt, gyűlölete ismét fölébredhet és minden esetben, meg kell aláztatnia azok előtt, akiket megsértett.
Isten a mi megjavításunkra pontosan azt nyújtja nekünk, ami szükséges és elegendő: a lelkiismeret hangját, és ösztönszerű hajlamainkat és megszabadít minket attól, ami ártalmunkra lehetne. Az ember azt hozza magával születésekor, amit szerzett, azzá születik, amivé tette magát. Minden élet újabb kiindulási pontot képez számára, és kevés fontossággal bír ránézve azt tudni, hogy mi volt azelőtt. Elég az, hogy büntetés alatt áll, mert bűnt követett el. Mostani rossz hajlamai mutatják, hogy mi maradt meg benne, amit javítania kell, és erre kell irányítania minden figyelmét, mert amit már teljesen kiigazított magában, annak nyoma sem maradt benne. A lélekben felébredt jó elhatározások nem egyebek a lelkiismeret hangjánál, amely figyelmezteti, hogy mi a jó és mi a rossz, és erőt ad neki a gonosz kísértésekkel szemben való ellenállásra.

Egyébként a múltnak ez az elfelejtése csak a testi életben van meg.

Amint a szellem visszatér a túlvilágba, visszanyeri a múltra vonatkozó emlékezését. Csak pillanatnyi megszakítás ez. Olyan, mint az álom a földi életben, ami nem akadályoz meg abban bennünket, hogy vissza ne emlékezzünk az előző napra.
Sőt nemcsak egyedül a halál után nyeri vissza a szellem az emlékezetét, hanem azt mondhatjuk, hogy nem is veszti el soha, mert tapasztalat bizonyítja, hogy a testetöltés alatt is, míg a test aluszik, míg tehát a szellem bizonyos viszonylagos szabadságot élvez, tudomással bír régebbi tetteiről. Tudja, miért szenved, és hogy igazságosan szenved, és az emlékezet csak a külső élet folyása alatt szünetel. Azonban pontos emlékezés helyett, amely ránézve kínos és társadalmi viszonyaira nézve ártalmas lehetne, új erőt merít lelkének, pillanatnyi fölszabadulásaiból, ha érti a módját, hogy hasznára fordítsa azokat.