Az eredendő bűnök

Mindannyian bűnben fogantunk?

A hagyományos keresztény hittanok még ma is vallják e  – középkori hittudósok által alkotott – téves dogmát, mely azt az ellent­mondást hivatott feloldani, hogy a tökéletes és szerető Isten által a saját képmására teremtett ember neveltetésétől függetlenül magában hordozza a bűnt. A dogma szerint ez az első emberpár paradicsomi bűnbeesésének következménye, mert biológiai öröklés által mindannyian „bűnben fogantunk”.

Első megközelítésben a tanítás alázatos – akár az emberiség egyetemes bűnvallásának is tűnhet: „Mea culpa, bűnösök vagyunk, rászorulunk Isten könyörületére, melyet Megváltónk vére által ingyen megkaphatunk”.

A mai emberben lévő természetes jog és igazságérzet azonban felmentést ad, sőt a tanítás egyenesen kapóra jön az önfelmentésben, és csökkenti az egyén lelkiismeretének hatékonyságát, mert így gondolkodik: Lehet, hogy bűnös vagyok, de ez az ő bűnös természetük megöröklése miatt van így, amiről én igazán nem tehetek. Ez nem igazságos, hiszen minden baj elsődleges okozói az ősszülők, mivel ők rontották el a dolgokat, én csak szenvedő alanya vagyok az ő vétküknek.”

De volt még egy korábbi káros hatása a tévtannak:

A tömegekre egyetemesen kiterjesztett bűnösség megteremtette az „igényt” a tömeges bűnrendezésre. Így az ingyen kegyelem „ipari méretekben” történő szétosztásával, árusításával foglalkozó, azt önmagának kisajátító gépezet is sikeresen ki tudott alakulni. Ami nem sikerült az alkimistáknak, az sikerült az ellentétnek: a bűnt valódi aranyra váltották át (=ördögi alkímia).

Az evangéliumi spiritizmus világosan kimondja, hogy nem az ősszülők, hanem mi magunk vagyunk felelősek bűneinkért, mert a paradicsomi bukásnak, személyes résztvevői és felelősei voltunk. Tehát „eredendően” bűnösök vagyunk, mert mi magunk vétkeztünk Isten ellen.

A Biblia teremtéstörténete szimbolikusan értendő, a bűn biológiai öröklése még a tökéletlen földi jog szerint is abszurditás. Balogh Dezső: A hittitkok megnyíltak c. könyve igen világosan bemutatja – Isten igéjével bizonyítva, – hogy a dogma súlyos tévedés.

ÁGOSTON

---

Utalások

***

„Az ember általában véve bűnben fogantatott, amint meg van írva. Maga az a fluid, amelybe az emberszellem öltözik, a tévedésnek, a bűnnek olyan fejleményeivel van át- meg átszőve, hogy az emberi szellemet, aki ezekbe a fluidokba bele lesz kebelezve, hogyha még oly tiszta volna is, az őt körülvevő természet hibásnak bélyegzi és minősíti. Ezért amit úgy neveznek, hogy „eredendő bűn”, az az embernek olyan általános járuléka, amely alól nincs egyetlen kivétel sem. Már a születés által, a megfertőzött természet-fluidokba való bekebelezés által is minden ember bűnös.
Miután így minden ember bűnös és mivel a bűn őbenne van, ennélfogva úgyszólván ismeretlen dolog előtte a bűn az első pillanatra, és tisztának és ártatlannak látszik önmaga előtt is mindaddig, míg ezek a téves részek az életben hatásokat nem váltanák ki, vagyis ki nem domborodnak. Amikor az emberben lévő bűn hatásokat gyakorol a világra, a másik emberre, sőt önmagára is, ezek a hatások eszméltetik az embert. Mert hiszen az embernek mindent meg kell tanulnia a földön, mert a tudatlanság, az a bizonyos sötétség, amelyben az emberszellem tévelyeg, már maga is ezer meg ezer veszélyt rejt magában.
Ezeknek a hatásoknak világosságot ébresztő folyamata az, amit a szellem megismerésének nevezünk, amely megismerés életről-életre fejlődik, új meg új tudáshoz jut, tudásával részletezi, vagyis különválasztja a jót a rossztól, hogy a jót megtartsa, a rosszat pedig elvesse, azaz a meglevő rosszból minden jót, ami csak abból megmenthető, felhasználjon, a rosszat pedig, mint feleslegeset, megszüntesse.”

Eszter médium: Evangéliumi Spiritizmus I.

***

„…sokan vannak, akik azt hiszik, hogy ők egészen önzetlenül és minden ilyen mellékgondolat nélkül beszélnek, cselekszenek, munkálkodnak. De én azt mondom, hogy aki így ámítja önmagát, az nem ismeri eléggé a szellem bukott voltát, az nem ismeri, önmagát. Sőt, még egy hibával tetézi többi hibáit: azzal, hogy nem akarván mélyen lelkébe tekinteni, álszenteskedő gondolattal jobbnak és többnek értékeli magát annál, akin meglátszik a népszerűség vágya, amikor tesz, vagy beszél. Hiszen az önzést, mint eredendő bűnt magatokkal hozzátok a születéssel, beszívjátok a levegővel, magatokba veszitek a táplálékkal, mert ennek a világnak atmoszférája telítve van az önzéssel. A bukottság és az a mély színvonal, amelyen az emberiség áll, feltétlenül magával hozza azt, hogy minden jóratörekvő tett, beszéd, érzés és gondolat mögött a következő pillanatban felüti fejét a sátán a maga suttogásával, a maga biztatásával, a maga dicséretével, azzal a méreggel, amellyel a legjobb cselekedetet, a legtisztább szándékot is megrontani és beszennyezni törekszik.”

„Amikor tehát segítséget nyújtotok valakinek, és a lelketekben az eredendő bűn révén, bűnös természetetek folytán megszólal a sátán szava és dicsér benneteket, és arra biztat, hogy ellenszolgáltatást, ha nem is anyagi, de lelki-, érzelmi ellenszolgáltatást kívánjatok azért, amit tettetek, ne álljatok szóba a sátánnal, hanem feleljétek neki azt, amit Ő felelt: „emberektől dicsőséget nem veszek”. Legyetek szellemi szempontból előkelők, ne pedig kufárok: ne kívánjatok semmit azért, amit tesztek, se hálát, se megkülönböztetést, még csak szeretetet se, mert az Úr Jézus Krisztus sem kívánt ellenszolgáltatást, ő mindent úgy adott tovább, ahogy az ő mennyei Atyjától kapta.”

Pátkai Pál: Utolsó óra munkásai II.