OLVASSUK EGYÜTT – 5

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN – 3/2.

III. Történelmi megjegyzések 2

P u b l i k á n u s o k .

Így hívták a régi Rómában a nyilvános jövedelmek bérlőit, akiket az adók és mindennemű jövedelem beszedésével bíztak meg, és pedig úgy magában Rómában, mint a császárság más részeiben. Manapság főadóbérlőknek neveznők őket, aminők némely országban vannak. A veszélyek miatt, amelyeknek ki voltak téve, sokszor szemet hunytak a kormányok az ő gazdagságukra, amire gyakran szert tettek, s amelyhez a leggyakrabban zsarolások, vagy pedig bűnös jogelőnyök nyújtása által jutottak. A publikánus név kiterjedt későbben mindazokra, akik nyilvános jövedelmeket kezeltek, így az alantasabb közegekre is. Ma ennek a szónak csak gáncsoló értelme van, és oly hivatalnokokat és ügynököket jelent, kik a lelkiismerettel keveset törődnek; azt mondják néha: „Kapzsi mint egy publikánus, gazdag mint egy publikánus”, amikor valaki törvénytelenül jutott vagyonához.

A római Uralom intézményeiből az adó volt az, amivel a zsidók a legnehezebben tudtak megbarátkozni, és ami a legtöbb izgalomra szolgáltatott okot; több felkelés is származott ebből, és vallási kérdést csináltak belőle, azt állítván, hogy ez a törvénnyel nem egyezik meg. Sőt egy hatalmas párt is keletkezett, amelynek élén bizonyos Galonita Juda állt, ki az adók visszautasítását elvül hangoztatta. A zsidók tehát borzadtak az adótól, s mindazoktól, kik hivatva voltak azt beszedni; innét származott utálatuk minden rangú publikánustól. Akik között különben tiszteletreméltó emberek is lehettek, de akiket foglalkozásuk miatt a nép megvetett, valamint mindazokat, akik velük közlekedtek, s akiket hasonlóan megbélyegeztek. A tekintélyesebb zsidók nem is mertek velük bensőbb viszonyba lépni, hogy ne kompromittálják magukat.

Mai értelmezés:
A középkori latin fordítás nyomán magyar fordítások is használják publikánus kifejezést, amely eredetileg közhaszonbérlőt jelentett.
Amikor a templomadót akarták beszedni Jézustól meg Pétertől, akkor Jézus éppen azzal példálózott, hogy ha egy idegen ország száll meg egy másik országot, akkor a leigázottak, az alávetettek fizetik az adót, az urak és az ő gyermekeik viszont szabadok. Nagy háborúság volt mindig ezen, főleg, hogy a vámok mértékét, rendeleti úton, folyton változtatták. Nos, ezek a római a sarcszedők, a vámszedőhelyek bérlői, közhaszonbérlők (publikánusok) voltak a leggyűlöltebb figurák. Máté-Lévi a leggyűlöltebb alakok közé tartozott.

V á m s z e d ő k .

alsóbb rangú végrehajtók voltak, akikre a vámok beszedését bízták a városok bejáratánál. Hivatásuk a mostani vám- vagy pénzügyőrökének felelt meg; általában épp úgy megbélyegezték őket, mint a publikánusokat. – Ez oknál fogva az evangéliumban gyakran találni a publikánus és a vámszedő
nevet használva bűnöséletű nép helyett; ez utóbbi kifejezés nem mindig jelentett valami kicsapongó népet, hanem rossz társaságot, amelynek tagjai nem méltók arra, hogy velük a becsületes ember szóba álljon.

Mai állapot:
A vámszedők akkoriban a római megszállók részére szedték az adót és a vámot.
A mai értelemben akkor lenne vámszedő valaki, ha egy idegen hatalom lenne Magyarország felett, és annak dolgozva szedne adót/vámot egy helyi lakos. Nos, hivatalosan Magyarország nincs megszállás alatt, így ilyesmi csak „rejtett formában” létezhet, ha létezik. Pl. a oszmán vagy szovjet megszállás alatt, ha egy magyar dolgozott volna a törököknek, vagy az oroszoknak, mint kirendelt adószedő, vámos, az lehetne a „vámszedő” megfeleltetése. Ilyen értelemben nem mondhatjuk, hogy lenne megfeleltetése az ókori (római) vámszedőnek, legalábbis ha úgy értelmezzük a fogalmat, amit az ókori Rómában ez jelentett.

AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN – teljes könyv letöltése