AZ ÚJSZÖVETSÉG SZELLEMI MAGYARÁZATA 11.
AZ ÚJSZÖVETSÉG SZELLEMI MAGYARÁZATA 11.

AZ ÚJSZÖVETSÉG SZELLEMI MAGYARÁZATA 11.

János evangéliuma 3. rész; 16-21. vers

XI.

16. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
  17. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.
  18. A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
  19. Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.
  20. Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek;
  21. A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.
lemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie.

XI.

Szellemi magyarázat a János evangéliuma 3. rész; 16-21. versekhez

     A 16. versben Krisztus magát az Atya egyetlen egy szülött Fiának nevezi, s ilyennek ismertük fel Őt mi valamennyien, mint ilyenben hittünk Benne és nem vesztünk el, hanem ezen hit által közeledtünk Istenhez, mert ez a hit igazság.

     Most éppen nagy forrongás van az emberek között a Krisztushitre vonatkozólag. Mereven állnak egymással szemben a vélemények. Az ortodoxok (óhitűek) s a betűnek és emberformáknak védői ridegen és hajlíthatatlanul foglalnak állást a tudomány tapasztalataival, az általános szellemtannak, vagy spiritizmusnak is nevezett szellemi megnyilatkozásnak közleményeivel szemben.

     Tagadhatatlan, hogy a sok szellemnyilatkozat között tévedések és ellenmondások is vannak, különösen a Krisztus felfogására vonatkozólag. Ez onnan van, mert a közlés lehetősége az összes szellemeknek nyitva áll, és az emberiség magas és kiképzett vezetői mellett sok tudatlan, hitetlen szellem is megnyilatkozik.

     Ama szellemek bizonylata, akik Krisztust közönséges embernek jelzik és Neki magasabb lényegiséget nem tulajdonítanak, hamis, és tudatlanságból származik. Mert aki el nem ismeri ezt a Fiút, az elsődöknek az Isten szelleméből való teremtetését, az nem juthat el az Atyához, azaz a tiszta Istenismerethez és Isten megérzéséhez. Ez a megismerés nő és halad lassankint, minél inkább javul és tisztul az ember, minél inkább közeledik a Messiásokhoz; ez a megismerés a legmagasabb tudomány.

      Aki tehát el nem ismeri Krisztus lényegiségét és tökéletességét, mely fölötte áll minden emberi dolognak, az önmagát ítéli el, amennyiben az isteni dolgok megismerésében nem halad előre.

     Ha tehát némely szellemek Krisztust médiumok útján olyan embernek tüntetik fel, mint például Sokratest, vagy Mózest, úgy ez nagy hiba, mely ezen szellemek tudatlanságából származik, akik nem fogják fel, Krisztusnak az előbb leirt módon történt emberré levését. Aki nem ismeri meg Krisztusban a földnek magasabb, isteni, megváltó elemét (princípiumát), amilyen nem volt senki, a földnek akár legjobb embere sem, az vétkezik.

    A próféták kilátásba helyezték Őt, Keresztelő János és mi valamennyien tanúskodtunk mellette, Ö maga nevezte magát Isten Fiának – most a spiritizmus van hivatva arra, hogy újból bizonyságot tegyen Róla.

     Három szellemi princípium van: Isten, az elsődök, a szellemek; avagy: Isten, Krisztus, és – különlegesen a földre vonatkoztatva – emberszellemek.

    Már ugyanezen médium által megírta ezt Mária szelleme. Mária, aki Krisztusnál van, tehát a dolgokról a legmagasabb tudománnyal rendelkezik. S én mondom nektek: ez alap- és ősigazság, aki tagadja, vétkezik.

    Olvassátok! Olvassátok, óh embergyermekek, a 17-22. verseket; gyöngyök azok a Megváltó szájából, melyeknek meg kell állniuk minden magyarázat nélkül a maguk magasztosságában és tökéletességében! Ki szólott úgy, mint Krisztus? Kinek a beszéde hasonlít az Övéhez? Hol található a nyelvnek az az egyszerűsége, hatalma és ereje? Hol van meg a legtisztább erényeknek ez a kifejlődése? Hol tölti be, sőt haladja túl a tett a szót? Ki volna képes alapítani egy második kereszténységet!

    Még eddig nem találkozott senki ilyennel. Krisztus a maga teljhatalmában utolérhetetlenül áll, bármit mondjanak is az emberek. Őt elérni, ez végcélja a földnek.

    A világosság egyenlő a jóval, az éltető törvénnyel; a sötétség az ellentéttel, melynek következménye a föld létrejövetele. Mármost az ellentét az ö eltévelyedésénél fogva nem érti meg a törvényt, de öntudatlanul keresi azt. Ezen megnemértésből keletkeznek hibák és ellenmondások a szellemben is, meg a médiumoknak átadott közleményeikben is.

Az ÚJSZÖVETSÉG SZELLEMI MAGYARÁZATA 11. János evangéliuma 3. rész 16-21. vers

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük