Spiritizmus Budapesten

Egy elmaradt beszélgetés az idős Grünhut Adolffal

1903 májusában többoldalas cikk jelent meg Bródy Sándor lapjában a Jövendő-ben. (Főmunkatárs Ambrus Zoltán és Gárdonyi Géza.)
A név nélküli újságíró arra készült, hogy Grünhut Adolffal készítsen interjút, de ő idős korára hivatkozva ezt visszautasította. (Három év múlva 1906-ban halt meg). A végül kétrészes „interjú” egy érdekes beszámolóvá vált a spiritizmusról. Különösen érdekes ez azért, mert jórészt pozítív gondolatokkal találkozunk. Vagy legalábbis nem elítélővel, mint a korábbi években szokás volt.

I. Mi a spiritizmus?

Jövendő c. újság 1903

„A spiritizmus túlvilági lényekkel való foglalkozás. A spiritizmus tehát a legdemokratikusabb művészet; nem szabja meg a saját korlátáit: az ezüst forintos sétáltatója épúgy spiritiszta, mint az, akinek emlékkönyvébe materializált szellem ír emléksorokat.

Az emberi lélek két részből áll: tudatos és nem-tudatos részből. A kósza szellem, amely immár elköltözött a földről, e nem-tudatos részt veszi ideiglenesen birtokába, hogy megnyilatkozhassék. A jó médium tehát, hogy szolgálatot tegyen a szellemnek, erős akarattal önkívületi állapotba esik, vagyis megnöveszti «nem-tudatos»-át és fölajánlja azt a kósza szellemnek.

De nem okvetlenül szükséges, hogy trans-állapotba jusson. Minden emberben megvan többé-kevésbé ez a nem-tudatos rész, minden ember lehet tehát médium többé-kevésbé. De az már okvetlenül megkívántatik, hogy igaz hittel, kétely nélküli, tiszta szívvel ajánlja föl azt a szellemnek. Mert a szellemek irtóznak a hitetlenségtől és keserű fájdalmat okoz nékik az, hogy valaki kételkedik létezésökben.

Már akkor is, ha egy hitetlen ül a társaságban, elkedvetlenedik a szellem és csak hosszas nógatásra szólal meg. Ezért nem is mulasztják el a szellemek minduntalan figyelmeztetni híveiket:

— Ne iparkodjatok minden áron meggyőzni embertársaitokat és ne idézzetek bennünket bizonyságul. Ahol szükségét látjuk, majd magunk teszünk bizonyságot létezésünkről.

II. A megnyilatkozás formái milyenek?

A spiritizmusnak épp úgy megvan a maga evolúciója, mint minden más emberi ismeretnek. Fejlődésének alapja az emberi akarat fejlesztésében van. Az akaratot pedig az elmélyedés és az önismeret fejleszti.

Ma a szellem megnyilatkozásának következő formái ismeretesek :

l. A kopogtatás.

Asztalok, szekrények, de bármely más bútordarabok is, minden fölfogható ok nélkül kopogni kezdenek. Legismertebb módja ennek az asztaltánczoltatás, amikor a médiumok mozgatják ugyan az asztalt, de mozgató erejüket «nem-tudatos»-uk, illetőleg ennek burkában a szellem irányítja. Ám a kopogás jelentkezhetik akkor is, amikor a médiumok nem értetik az asztalhoz a kezüket. Sőt jelentkezhetik a falban is. Az egyik médium elsorolja az ábécé minden betűjét és a szellem épp annál a betűnél kopog, amelyikre szüksége van mondanivalójához. Természetes, hogy ez fölötte nehézkes megnyilatkozási mód úgy a szellemnek, mint a médiumnak, tehát mindegyre ritkábban veszik is igénybe.

2. A sétáló forint és az amerikai korong.

A spiritizmus legnépszerűbb, legelterjedtebb formája, mert kevés rekvizitumra van szüksége. Nem kell hozzá, csak harmonikusan együttérző társaság és egy — forint. Az amerikai korong ugyanez elv alapján készült és nem egyéb, mint a sétáló forint egyszerűsítése.

3. Szellemek írása és beszélgetése médiumok útján.

A médium félig, vagy egészen trans-állapotba esik, sőt lehet somnambulista is. A szellem a médium szervezetét veszi kölcsön, hogy írhasson, vagy pedig szólhasson híveihez. A médium többnyire semmire sem emlékezik ‘fölébredése’ után, de az is lehetséges, hogy lelke ideiglenesen kiköltözvén a testből, a közönség soraiból figyeli meg a csodás jelenségeket.

4. A materializált szellem.

A szellemnek módjában áll, hogy materializálja önmagát és azt a testet öltse magára, amelyben földi vándorlásai idején élt. Ez a legmegbízhatóbb nyilatkozási forma, mert ellenőrizhető. A szellemek között ugyanis vannak pajkosak, csínytevők, vagy szélhámosak, amelyek, ahol csak tehetik, megtréfálják az embert. Például egy magyar születésű, de Németországban nevelkedett spiritisztát, Lohrbeer Jakabot, meglátogatta egy szellem, a mely Jézus Krisztusnak mondta magát és tiz vaskos kötetre terjedő bibliai kommentárt diktált neki. Az óriási munka Wittembergában jelent meg hatvan év előtt és világszerte nagy respektust keltett. De vannak a könyvben egyes gyarlóbb részek, amelyek azt a gyanút keltik, hogy ama szellem nem Jézus Krisztus volt, csak valamelyik ambiciózus tanítványa.

III. Hogyan terjedt nálunk a spiritizmus?

Az ötvenes években, az elnyomatás idején, jutott el Magyarországra Angliából a Fox-nővérek csodás híre. Az asztaltáncoltatás országszerte divattá vált; alig volt család, amely a háromlábú asztalkák útján ne beszélgetett volna a szellemekkel.
A tudományos világ mereven tagadta a táncoló asztal spiritisztikus jelentőségét. Azt ugyan kénytelen volt elismerni, hogy a jelenség sajátságos, fölfoghatatlan, de tagadta, hogy szellemeknek volna részök benne. Mindössze annyit koncedált/megengedett, hogy itt egy a tudomány előtt még ismeretlen erő nyilatkozik meg.

Tóvölgyi Titusz a hetvenes években ötvenezerre becsülte a budapesti spiritiszták számát. Kétségtelen, hogy ez a szám megnövekedett azóta. Főrangúak, tudósok, művészek, lateinerek (szellemi foglalkozású) köréből bőven akadnak hívek, sőt óriási tábora van az alsóbb néposztályban is. Határozott számot megközelíthetőleg sem mondhatunk, mert a spiritisztáknak nincs közös szervezetük, csak szellemi közösségben vannak. Sőt éppen a séance-ok sikeressége érdekében kívánatos, hogy lehetőleg csak a legszűkebb társaságok üljenek össze. Legideálisabb társaság a család, mert ennek minden tagját az együttes érzés, közös neveltetés és egymásban való bizalom fűzi össze. De mivel a jó médium vajmi ritka, tehát egy-egy médium körül család-közi társaságok alakulnak meg a séancera. Ilyenkor rövid imával vezetik be a séance-ot, mert az ima megteremti a résztvevők között a szükséges lelki közösséget.

Mindazáltal van a magyarországi spiritizmusnak hivatalos egyesülete is, amely azonban főként a szakirodalom támogatására és fejlesztésére alakult meg. Az egylet elnöke dr. Grünhut Adolf rendelő orvos, az «Égi világosság» czímű szakközlöny szerkesztője és kiadója. Lakásán (Teréz-körut 17.) szoktak az egyleti tagok közös értekezletre egybegyülni. Ilyenkor mintegy hatvanan-hetvenen vannak együtt. A folyó egyleti ügyeket tárgyalják, de majd minden értekezleten megesik, hogy egyik-másik átszellemült tagtárs trans-állapotba esik és valamely szellem lelkesítő szónoklatot tart az ő mediatizálásával az értekezlethez.

Dr. Grünhut öreg, szent Péter-arcu ember,

aki azonban nagyot hall és így, mikor fölkerestem, sajnálkozva mondta :

— Nem vagyok már alkalmas a hosszas társalgásra, de ajánló levelet adok önnek egyik buzgó emberünkhöz : dr. Wajditsch Oszkárhoz. Az Aréna-úton lakik, könnyen megtalálhatja, mert óriási tábla hirdeti az ő magnetikus gyógymódját.

Mit szól a tudomány?

A magnetizmus tudorának előszobájában szférikus zene lágy zöngése hallatszott bévülről. A doktor urat hárfázásban zavartam meg éppen.

— Sok dolga akad önnek a spiritizmussal ? — kérdeztem tőle.

— Óh, nagyon sok. A hívek egyre-másra jönnek hozzám tanácsért, fölvilágosításért. Megfordul itt grófnétól egyszerű munkásig mindenfajta ember. Ma éppen egy gépmunkás volt itt és meglepett, hogy mily szakszerűen beszélt a spiritizmusról. Igazán olvasott, tudományos ember volt.

— Apropos! Doktor úr tudományos neveltetése nem ellenkezik a spiritisztikus jelenségekkel ?

— A legkevésbé sem. Nincs azok közt egy sem, amit a tudomány elveivel megcáfolhatnék, bárha olyan sincs, amit megmagyarázhatnék velők.

— És hogy viselkedik a tudós világ a spiritizmus irányában ?

— Eddigelé érthetetlenül üldözte, tagadta, babonának bélyegezte. Például boldogult Laufenauer, aki egyébként jeles ember volt a szakmájában, nemcsak azt tagadta, hogy a szellem mozgatja az asztalt, de konokul tagadta azt is, hogy egyáltalán mozog az asztal. Holott már akkor is elismért annyit a tudományos világ, hogy itt egy eddig ismeretlen erő működik, amely azonban nem szellem.

— Megenyhült már a tudósok e magatartása ?

— Azt hiszem igen, mert egy idő óta — nem írnak a spiritizmus ellen.

— Nem gondolja-e, hogy ez nem beleegyező hallgatás, hanem éppen semmibevevés?

A doktor urat szemmelláthatólag lehangolta ez a kérdés, aztán határozottan mondta:

— Nem!

Hogy folyik le a séance/szeánsz?

Föltétlenül szavahihető vívómester barátom beszéli: valakiről hallomásból tudtam, hogy kitűnő médium, meghívott végre egy séancera. Eleve kijelentettem, hogy nem hiszek az egészben semmit és fogadkoztam, hogy leleplezem őket. De barátom óva intett ettől. Azt mondta, hogy bajom lehet belőle. A szellemek könyörtelenül megbosszúlják a hepciáskodó kételkedőt.

Hanem azért egy skatulya gyufát zsebembe csúsztattam óvatosságból, mielőtt elmentem.

A vívóterem sötét volt, csak egyetlen villanyos körte izzott a középen. Vagy nyolcan voltunk együtt. Ügyvédek, hivatalnokok, köztük egy táblabíró is. Mind sorba ültek és áhítatos csöndbe mélyedtek.

A médium egy függöny elé ült (jól megnéztem, hogy van-e valami a függöny mögött, de meggyőződtem róla, hogy kardokon, vívóálorcákon kívül nincs ott semmi egyéb) és mereven nézett maga elé.

Egyszerre egy fényfolt villant meg az egyik sarokban, mintha vetítő tükörből lövelték volna oda. De tükör nem volt az egész teremben és a fényfolt elszigetelten állott a levegőben, kisugárzó küllők nélkül. A fény sűrűsödni, gomolyodni kezdett, míg végre olyan lett, mint egy felhő, amelynek egy bizonytalan körvonalú női alak a magja. Ez a megdöbbentő, csodálatos látvány felbőszítette egész hitetlenségemet és hirtelen gyufát gyújtottam. E pillanatban borzasztó dolog történt. Valami megfoghatatlan erő fölkapott és a többiek fején keresztül odaröpített a falhoz. Azt hittem, hogy szétzúzódom, de szerencsére csak a karomat ütöttem meg. Most is itt az ütés helye.

Sápadtan, fogvacogva föltápászkodtam és visszaültem a helyemre. Mindenbe belétörődve, megadással néztem most már, hogy mi történik körülöttem. A fényfolt most is ott libegett szabadon, aztán közeledett egy nádfonatos asztalkához, amelyen papiros és ceruza volt. Hirtelen fehér keztyűs női kéz nyúlt ki a felhőből, megragadta a ceruzát és gyorsan írni kezdett a papirosra. Mikor ezt befejezte, kezét emlékül belényomta egy tál lisztbe, amely szintén az asztalkán volt, aztán eltűnt. A séancenak vége volt és vívómester barátom sápadtan, beesett szemmel riadt föl székéből.

Megnéztük a lisztben a kéz nyomát. Tökéletes női kéz volt és ott volt a kesztyű gombjainak finom lenyomata is. Jól el lehetett olvasni: a gombon egy milánói cég fölirata látszott. A médium olasz nő volt és mondanivalóját is olaszul írta meg.

. . . Ennyi történt. Ezt saját szememmel láttam és lehetetlen, hogy érzékeim megcsaltak volna. Hogy mit gondolok róla? Édes

istenein, legjobban szeretnék semmit sem gondolni róla. El nem hihetem, ez ellen tiltakozik minden eddigi tudásom és eltagadni sem tudom, ez ellen egészséges érzékeim tiltakoznak. Annyi bizonyos, hogy azóta mindig üldöz e jelenet rémképe és esténkint sok bort kell meginnom, hogy el tudjak aludni.. .

E szeansz kritikája

Elmondtam barátom ez elbeszélését Wajditsch doktornak és megkérdeztem tőle:

— Ön, mint a spiritizmus ismerője, valószínűnek tartja ezt ?

— Ösmerem azt a séance-ot, valaminthogy minden jelentősebb séance-ról van tudomásom. Az ön barátja teljesen híven beszélte el a történteket és egyetlen folyam részletet sem mondott el, ami ne volna köznapi jelenség a spiritizmusban.

— Ön lehetségesnek találja, hogy a szellem kesztyűt viselt, és pedig nem afféle szellemi keztyűt, hanem valóságos, materiális, acélgombos keztyűt, amelynek lenyomata megmarad a lisztben és amely mégis szabadon libeg a levegőben, fölmentve a nehózkedés törvénye alól ?

— Miért ne? A szellem földi formáinak mindama részeit materializáíhatja, amelyeket földi életében kedvelt és amelyek lényéhez forrtak. Már pedig egy olasz úrinő a kesztyüjére bizonynyal helyez annyi súlyt, mint például a fülcimpájára . . . Találkozik ön még azzal a barátjával ?

— Igen.

— Úgy adja át neki üzenetemet: kár félnie a szellemektől és kár borral altatgatnia magát. Szálljon magába, szerezzen hitet és meg fogja látni, hogy a szellemektől nem kell félni, valamennyien jó barátai az embernek, — még ha egyik-másik meg is tréfálja őket.”