Grunhut kiválasztása

Hogyan kerül Grünhut Adolf Miskolcról Pestre?

Máshol úgy említik, hogy nagynénje kezelésére siet Pestre, majd ottragad és onnan folytatódik a spiritiszta diadalmenet… De nem így történt.

A valóság ennél sokkal csodálatosabb és bonyolultabb. Ne aprózzuk el, mert ha nem lépésről lépésre jutunk el (együtt Grünhuttal) a teljes szellemi-lelki bizonyosságáig nem értünk meg semmit.

Kezdjük azzal, hogy tudjuk Miskolcra kerül, ami saját dötése volt. Esze ágában sincs Pestre költöznie. Tizennégy év óta vidéki körorvos, jól érzi magát. Ezalatt a 14 év alatt saját bevallása szerint, ha kétszer volt pesti rokonlátogatáson, ott jószerivel már senkit nem ismer, különösen a családba került „újakat” nem, akik születés, vagy házasság útján szaporították a családot. (Tudjuk, egyszer már komoly betegség ürügyén táviratilag Pestre rendelték volna, de másnapra jobban lett a nagynéni. Nem kellett mennie).

Most azonban mi történik? Felesége Johanna, írómédiumként folyamatosan kapcsolatban van Grünhut szeretett édesanyjával. Így ír erről:

„Anyám folyton vigasztalt és biztatott a jövőre nézve, azonban elengedhetetlen feltételnek mondta más légkörbe való áthelyezésemet, még pedig Pestre, mert testi és lelki gyógyulásom csakis ott válik lehetővé testvéreim és rokonaim szeretetteljes környezetében, akik vetélkedni fognak egymással felüdülésem előmozdításában.”

Anyja azonban ezt üzeni:

– „Pesten egész más szemmel fogod nézni a jelent meg a jövőt is; ott jóra fordulnak majd sorsod esélyei. – Én az utóbbit nem értettem, mert eszemben sem volt, hogy Pesten állandóan letelepedjem. –

Engedelmesség

Egy nap azonban Tiszalökön találom magamat Vay Ödön házában. Hogy mi célból mentem oda, mi indított erre az útra: akármiképpen faggatom emlékezőtehetségemet, a feleletet nem bírom belőle kisajtolni.”

Vajon miért kellett Adelmához mennie? Ráadásul Tiszalökre? Az ottani Vay kastélyba?

„Anyám szelleme írt Adelma által. Meghatározta, hogy még aznap utazzam el az éjjeli vonattal Pestre, hogy reggelre odaérjek.”

És mit csinál Grünhut? „Siettem elbúcsúzni Adelmától, hogy le ne késsem a vonatról.”

Azonnal? Vajon miért? Búcsú nélkül utazik, vagyis majdnem, mert édesanyja megígéri, hogy „… egy hátrahagyandó búcsúlevelet fog írni Johanna által, melynek kiválóan megnyugtató és békítő hatása lesz. Továbbá kimerítő, részletes utasításokat fog adni a pesti rokonokat illetőleg.”

Katartikus temetői élmény

Mert feleségén Johannán keresztül „olyan részletes utasításokat adott anyám szelleme minden egyes személyre nézve, hogy miképpen viselkedjem velük szemben, melyek határozottan az ember lelki életébe mélyen behatoló szellemnek tekintetére vallanak, minthogy minden szava, igaz, hogy némelyik csak évek múlva, de egy hajszálig beteljesedett. Felismertem ezekből anyám egyéniségét és azt is, hogy a szellem a földön szerzett szellemi tulajdonságokat magával viszi a túlvilágba is”

„Anyám azt írta, hogy sürgönyözzek nővéremnek a reggelre való megérkezésem ügyében, de csakis Dániel testvéremmel tudassa, aki viszont nagynénémet mély titoktartás pecsétje alatt informálja akként, hogy mindhárman várjanak a pályaudvaron, honnan együttesen és egyenesen a temetőbe, anyám sírjához menjünk. Ott egy áhítatos ima után sorra beszéljek el mindent, ami hetek óta velem és Johannával történt őszintén és híven és olvassam fel elötte ükanyám szellemének nyilatkozatát. Közelünkben ott lesz ő is, de szabad szellem lévén már, korántsem azért, mintha ő csakis ott léphetne velünk érintkezésbe, ahol múlt hüvelyének porladozó maradványai enyésznek. A vallomás azért történjék a sírnál, mert — ez az emlékéhez kötött hely előttünk szent lévén — pietásos érzelmeket fog bennük kiváltani és a szíveket tágra nyitva, szilárd elhatározásokra késztetni, hogy hibáinkon és gyöngeségeinken javítsunk. Emlékezetes és nagy horderejű fordulópontot fog képezni ez egész földi pályánkra nézve.

De anyám abból az okból is ezt a helyet jelölte ki, mivel bent a városban sem alkalom, sem mód nem nyílott volna mindennek a zavartalan közlésére a kora reggeli óra pedig azért tűzetett ki, mert ilyenkor nem járnak ki az emberek a sírok látogatására, tehát meg nem zavarhatnak bennünket

Megrázva, megtörve én zokogva álltunk ott, de megkönnyebbülve és boldogságtól eltelve hagytuk el e kegyeletes helyet — mint egy lelki fürdő fluidáris habjaitól felüdülve…

Miért kellett ilyen hátborzongató módon megoldani Grünhut Pestre ’vezetését’?

A család

„E három jó lélek feltétlen hitelt fog adni minden szavadnak és a kétség árnyéka sem fog férkőzni szíveikhez, mintha nem anyád szelleme nyilatkozott volna; s nem csupán minden szó fog bevésődni halálukig szívükbe, de gyümölcstermővé is fog válni utolsó leheletig lelkük nemesedésének fokozódásai által. „

Azok közül kettőnél máris lezárult a mérleg s teljesen bevált; a harmadiknál, tudniillik nővéremnél a mérleg a mai napig szintén kedvező, s bízom a jó Istenben, hogy még hátra levő napjaiban sem fogja megcáfolni anyám kedvező jóslatát, s haláláig érzelmeiben és cselekedeteiben kifogástalan híve fog maradni a spiritizmus magasztos tanának.

Aztán mindegyik vérrokonra nézve megadta a speciális utasítást, mily sorrendben és mennyit nyújthatok nekik a hit kincseiből.

Ez is bámulatosan bevált.

„Nagynéném nővére volt édesanyámnak, férje, nagybátyám meg apánk fivére — tehát mindkettőnek egyforma közeli vérrokonai voltunk.”

A többi, új családtagokra nézve azt írta (Johanna), „… azoknak mit se szóljak az anyám szellemével való érintkezésről.”

A családdal való találkozás idillikus, nem derül ki, vajon miért kellet lóhalálában Pestre utaznia. A rokonok kapacitálják, költözzön vissza a Fővárosba, itt sokkal jobb körülményeket talál.

„Folyton utaltak a bámulatos fellendülésre az ipar és gazdaság minden terén, az ország minden részéről való beözönlésre, tehát a főváros lakosságának rohamos szaporodására; szóval mindenképpen élénk színekben igyekeztek feltüntetni az előnyös mozzanatokat, a feltétlen sikert ígérő viszonyokat.”

1867 július eleje van, két héttel vagyunk a koronázás után, még mindig nagy a sürgés-forgás a fővárosban. Takarítanak csinosítanak. Óriási fellendülés előtt áll az ország, de különösen a főváros Budapest. – hiszen a kiegyezés után vagyunk pár perccel…

1867. június 8-án került sor a nagy eseményre, ezen a napon koronázták magyar királlyá Ferenc József császárt és királynévá Erzsébet császárnét. A korábbi szokásoktól eltérően a szertartásra nem Pozsonyban, hanem Budán, a Nagyboldogasszony, azaz Mátyás-templomban került sor.

Grünhut semmiképpen nem akar Pestre költözni.

„Sok mindenféle ellenvetésem volt. Elsősorban visszariadtam attól, hogy máig szilárd alapon nyugvó hírnevem után most újra belemenjek a kezdet mindennemű nehézségeibe és különösen felágaskodott bennem az önérzet és büszkeség a kezdő orvosnak a kaptiválásra és hajszolásra való majdnem kikerülhetetlen szükségessége ellen. Úgy éreztem, mintha újra kellett volna vizsgáznom. Továbbá a drága életmód a fővárosban s az a kilátás, hogy az akkori szerfölött felsrófolt lakbér mellett alkalmas helyen való lakást alig kaphatnék.”

De Grünhut még nem tudja, hogy nem ő dönt… Mert a kedvenc nagynéni hirtelen rosszul lesz…

„Utolsó időben majdnem hetenként állt be olyan roham, mely oly mély, tartós ájulást váltott ki, hogy tetszhalottszámba ment. Bár környezete ehhez hozzá volt szokva, mégis minden egyes ilyen rohamnál azt hitte, hogy no, most ez az utolsó. Szaladtak jobbra-balra és az utcáról cipeltek hozzá orvosokat, akikre véletlenül bukkantak, úgy, hogy néha 3–4 orvos is találkozott a beteg körül. De tehetetlenek voltak; merev, hideg tagokkal, görcsösen zárt szájjal feküdt a beteg s az orvosok csak külső ingerlő és élesztő szerek alkalmazására szorítkozhattak.

Ilyen rohamnak voltam szemtanúja ittlétemnek mintegy tízedik vagy tizenegyedik napján. Megkíséreltem őt delejezni és lám, már néhány vonás után mozogni, melegedni kezdett és a delejezés. beszüntetésével fölébredt és csodák-csodája enni kért. Tátott szájjal nézték ezt az eredményt.

Magam is meg voltam lepve.

Ami még sohasem történt, néhány óra múlva fel is kelt.

A néném súlyos bajáról száz meg száz embernek volt tudomása, régi házi orvosán kívül az egyetem többi tanárának is. Ez az eset nagy feltűnést keltett. De legmélyebb benyomást tette nagybátyámra és fiára, aki az édes anyját rajongón szerette. Most már szinte, követelték, hogy itt maradjak és minden eshetőségre való erélyes támogatásukról biztosítottak. Hála Istennek, nem volt erre szükség, mivel első perctől kezdve a magam emberségéből tudtam megélni.”

Írtam feleségemnek, hogy pakoljon és jöjjön Pestre

„Minden újság-reklám nélkül, szájról szájra annyira terjedt a hírem, hogy a harmadik hét vége körül kénytelen voltam a Dorottya-utcában egy bútorozott lakást bérelni, ahol a délutáni rendelési órákban annyi ambuláns beteg fordult hozzám, hogy a hosszú júliusi és augusztusi napokon öreg este lett, mire bevégezhettem az orvosi rendelést. Soha azóta nem sereglettek hozzám ilyen sokaságban a betegek. Ezt látva, már nem haboztam többé, nyilván fölismerve ebben a páratlan sikerben — mely akkoriban orvosok körében is föltűnést keltett, — az Égnek akaratát: írtam feleségemnek, hogy pakoljon és jöjjön ide, Pestre. Hála a jó Istennek, nem volt okom megbánni, minthogy kézzelfoghatóan mindinkább felismertem rendeltetésemet és a láthatatlan gondviselő Kéznek intését, mely eddig folyton vezetett, irányított, sőt sarkalt is, hogyha ellenálltam.”

Hát így történt, hogy Dr. med. Grünhut Adolf 3 hét alatt Pestre költözött.

Az idézett részek Dr. Grünhut Adolf: Tanulmányok a Spiritizmus köréből I. kötetéből valók