OLVASSUK EGYÜTT – 12

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

S Z E L LEMNYI LATKOZATOK.

Felsőbb és alsóbbrendű világok.

Az alsóbb és felsőbbrendű világok minősítése inkább viszonylagos, mint általános; a világ alantassága, vagy felsőbbsége vonatkoztatva van azokhoz, amelyek fölötte, vagy alatta vannak a fejlődésben.

Ha a földet vesszük az összehasonlítás kiinduló pontjául, akkor egy alsóbbrendű világ állapotáról, fogalmat nyerhetünk oly módon, hogy a rajta lakó embereket a vad törzsek és barbár nemzetek állapotában képzeljük, aminőket még találhatni a föld felületén és melyek a föld kezdetleges állapotának maradékai. A leginkább hátramaradt világokon az egyes egyének bizonyos tekintetben fejletlenek, emberi alakjuk van ugyan, de minden épség nélkül. Ösztöneik nincsenek mérsékelve finomabb és jóra törekvő érzék, vagy az igaz és az igaztalan ismerete által, a durva erő képviseli egyedül a törvényt. Ipar és felfedezések nélkül az élelem után való hajszával töltik el életüket.
Azonban az Isten egyetlen teremtményét sem hagyja el. Ha sötét is az értelmisége, de többé vagy kevésbé kifejlődött homályos sejtelem van benne a legfelsőbb Lényről. Ez az ösztön elegendő arra, hogy egyiket a másik fölé helyezze, és a tökéletesebb élet kifejlésére előkészítse; mert ők nem kiváltságoktól megfosztott lények, hanem gyermekek, akik fejlődnek.

Ezek közt az alsóbb és a legfelsőbb rendű fokok között megszámlálhatatlan lépcső van. És a megtisztult, anyagtól megszabadult és dicsőségtől fénylő szellemekben nehezen ismernők fel azokat, akik valaha ily kezdetleges lények voltak, mint ahogy alig lehet felismerni a felserdült emberben a fejletlen magzatot.

A felsőbb fokra ért világokon az erkölcsi és anyagi élet feltételei egészen mások, mint a földön.

Ha a test alakja mindig és mindenütt olyan is, mint a földön, de szebb, tökéletesebb, és főleg megtisztult. A testnek földi anyagiságából nem maradt semmi és ennek következtében sem szükségleteknek, sem betegségeknek, sem romlásnak, melyet az anyag túlsúlya szül, nincs alávetve. A finomabb érzékeknek olyan kiválóbb benyomásai is vannak, amelyeket a szervek durvasága itt lent elnyom.
A testek kisebb fajsúlya a mozgást gyorssá és könnyűvé teszi, s ahelyett, hogy a talajon fáradságosan vonszolná magát, úgyszólván a felületen siklik, vagy a légben suhan pusztán akaratával, minden más erőkifejtés nélkül úgy, amint az angyalokat, vagy ahogyan a régiek az elizeumi mezők szellemeit ábrázolták.

Az ilyen szellemesült lények, ha kedvük van, megőrzik múlt vándorállapotuk vonásait és barátaik előtt oly alakban jelennek meg, aminőben ezek őket ismerték, de isteni fény világítja meg, és a mindig fennkölt, benső hatások változtatják át őket. Halvány, és szenvedések meg szenvedélyek által feldúlt arcok helyett értelmiség és élet sugárzik e jelenségekből, melyeket a festők szentek dicsfényével vagy fénykoszorújával ábrázolnak.
Az ilyen fejlettebb teremtésekben az anyag csekélyebb ellenállást fejt ki, ezért fejlődésük gyorsabb, a gyermekkor rövidebb, az élet a gondoktól és viszontagságoktól mentes és aránylag sokkal hosszabb, mint a földön. Az élet hossza általában a világok haladási fokához mért A halál szétbomlási borzalma megszűnt; többé nem az iszonyat tárgyának, hanem boldogító változásnak tekintik azt, mert ott a jövőben való kétkedés nem létezik. Az életben a lélek nem lévén tömör testbe szorítva, fénylik és világosságot sugároz, amely őt bármikor feloldó képességgel ruházza fel, és a gondolatnak szabad átvitelét megengedi.

Ezekben a boldog világokban a népek viszonya mindig barátságos lévén,

sohasem zavarja azt a szomszéd leigázására irányuló törekvés, sem háború, mely amazt nyomon követi.

Nincsenek Urak, sem rabszolgák, sem születés szerinti kiváltságosak; az erkölcsi és értelmiségi kiválóság szabja meg az állapotok különbségét, és ad felsőbbséget. A tekintélyt mindig tisztelik, mert az csak az érdemé és mindig igazság szerint nyilvánul.
Az ember nem igyekszik más ember fölé kerekedni, csak maga fölé, mert tökéletességre törekszik: célja az, hogy a tiszta szellemek rangját elérje, és ez a sarkaló vágy nem képez számukra kínt, hanem nemes törekvést, amely buzgalommal tanulásra biztatja őt, hogy hozzájuk hasonló legyen. Az emberi természetnek minden gyengéd és fennkölt érzelme kifejlődött és megtisztult itt. A gyűlölség, a kicsinyes féltékenység, az irigység alantas sóvárgásai ismeretlenek, a szeretet és testvériség köteléke egyesíti az embereket, és az erősebbek segítik a gyengébbeket. Többel vagy kevesebbel rendelkeznek aszerint, amint értelmiségük által többet vagy kevesebbet szereztek, de a szükségesnek a hiányát senki sem érzi, mert senki sincs itt azért, hogy bűnhődjék. Szóval a baj itt ismeretlen.

Világotokon szükség van még a rosszra, hogy a jót érezzétek.

Az éjszakára, hogy a világosságot csodáljátok, a betegségre, hogy az egészséget megbecsüljétek. Magasabb világokon ezek az ellentétek nem szükségesek. Ott az örök világosság, örök szépség, örök lelki nyugalom örök örömet szerez, melyet sem az anyagi élet viszontagságai, sem a rosszakarattal való érintkezés nem zavar, mert hisz ez utóbbiak oda sem férkőzhetnek.

Ezt az emberi szellem nehezen képes megérteni. Elég elmés volt ahhoz, hogy a pokol kínjait megfesse, de az ég örömeit felfogni nem tudta. És vajon miért? Mert alantas lévén, csak bajokat és nyomorúságokat állt ki, és az égi világosságba nem tekinthetett. Csak arról beszélhet, amit ismer, de aszerint, ahogy emelkedik és tisztul, a láthatára is világosabbá lesz és megérti a jót, amely előtte van, mint ahogy megértette a roszszat, amely mögötte maradt.
Azonban e boldog világok nem kiváltságosak, mert Isten egyetlen gyermekével szemben sem részrehajló. Mindegyiknek ugyanoly jogot és ugyanoly lehetőséget nyújt, hogy oda juthasson; mindegyiket egyenlő álláspontból indítja, és egyiknek sem juttat többet, mint a másiknak. Az első rangok is mindenki által elérhetők, tőlük függ, hogy azokat munkájukkal megszerezzék, tőlük függ, hogy azokat minél előbb elérjék, vagy hogy századokon át az emberiség legalacsonyabb fokán lézengjenek.
(Magas szellemek tanításaiból összeszedve).

A bűnhődés és megpróbáltatás világai.

Mit mondjak nektek a bűnhődés világairól, amit még nem tudnátok?
Hisz elegendő, ha rátekintetek a földre, amelyen laktok!
Lakossága egy részének értelmi fensőbbsége mutatja, hogy ez nem éppen kezdetleges világ, mely oly szellemek testet öltésére van szánva, akik éppen kikerültek a Teremtő kezéből. A velük született tulajdonságok, amelyeket magukkal hoztak az emberek, bizonyítékai annak, hogy már korábban éltek, és hogy bizonyos haladáson mentek keresztül,- de számos bűnük, melyre hajlandóságuk van, nagy erkölcsi tökéletlenségnek a jele. Azért helyezte őket Isten ilyen kedvezőtlen világba, hogy bűneikért fáradságos munka és az élet nyomorúságai árán mindaddig bűnhődjenek, amíg csak boldogabb világba való juthatást ki nem érdemelnek.

Azonban nem minden itt testet öltött szellem van bűnhődésül a földre küldve. Törzsek, melyeket vadaknak neveztek, gyermekkorukból alig kilépett szellemek, akik úgyszólván nevelési célból vannak itt, és az előhaladottabb szellemekkel való érintkezés által fejlődnek. Azután következnek a félig civilizált emberek ugyanazon fokozatú szellemekből. Ezek bizonyos tekintetben a földnek bennszülött törzsei, melyek százados, hosszú időszakok folyamában lassanként fejlődtek, és amelyek közül némelyek a legfelvilágosultabb népek értelmi tökélyét is elérhették.

A bűnhődés szellemei itt, – ha lehet így kifejezni, – egzotikus lények, azaz már más világokon éltek, ahonnan kizárták őket a rosszhoz való nyakas ragaszkodásuk miatt. Akiket, mert a jóknál zavarok okozói voltak, visszahelyeztek bizonyos időre visszamaradottabb szellemek közé, ahol az a rendeltetésük, hogy a visszamaradottakat előre segítsék. Mert magukkal hozták fejlettebb értelmiségüket, és szerzett ismereteik csíráját. Innen van, hogy ezek a megbüntetett szellemek a legértelmesebb népfajok között találtatnak. Számukra az élet nyomorúságai több keserűséget okoznak, mert szenzitívebbek, és a létért való küzdelem súlyosabban sújtja őket, mint a kezdetleges törzseket, amelyeknek érzéke még tompa.

A föld a bűnhődések világainak példáját mutatja, melyeknek változatosságai határtalanok, de amelyeknek közös jellege az, hogy az Isten törvénye ellen fellázadt szellemeknek egyszerre az emberek romlottságával és a természet ridegségével is kell küzdeniük: kettős, fáradságos munka ez, amely egyszerre fejleszti a szív és az értelem képességeit. Így történik, hogy Isten jósága a büntetést is a szellem haladásának javára fordítja.
(Szent Ágoston. Paris, 1862.)