"Az Evangéliumi Spiritizmus, a Szentlélek kijelentése. Letisztult keresztény hit és erkölcsbölcselet, valamint lélektan: a bűn felismerésének és a bűntől való szabadulásnak mélylélektana. Nagy, értékes, és tiszta világosság, mert magas világok ismereteit, Isten akaratát és Isten törvényeit közli és mutatja meg e szerencsétlen bűnben élő világnak, észérvekkel is alátámasztva a megtérés szükségességét."
Talán még nem késő
Talán még nem késő

Talán még nem késő

Szót ejteni arról, hogy a katolikus vallásban van egy fontos dátum: Jézus mennybemenetele.

Áldozó csütörtök. (május 9.)

Annak a nagy és szomorú napnak az emléke van ebben a napban megörökítve a földön, amelyen a mi Urunk elbúcsúzott világtól. Ezzel a nappal összecsukódott a természettörvény kárpitja az emberi szem előtt, hogy eltakarja a szentek szentjét a profán kíváncsiskodó, megtéretlen világ elől.
Nagy, emberileg kifürkészhetetlen titok volt az Úr születése és élete mennybemeneteléig. Fénylő nap volt az ő életének átvonulása a sötétségen, és eltávozása a mulandó létből meghasította a homály sokrétegű fátyolát, amely az igazságot elfödte. Ez a Fény maga után izzó tűzcsóvát hagyva eltávozott az emberi szem látóhatárából, hogy az Őt kereső emberi lélek közelebb juthasson Hozzá, hogy az időn és téren túl az örökkévalóságban
eggyé lehessen Vele, a szeretet tökéletes megszemélyesítőjével. Mert valójában a szeretet lelkét hozta Ő, a szeretet áldozatát mutatta be, a szeretet újjáalkotó erejét, a bűnből való megváltást, a halálból való megszabadulást ajándékozta a földi embernek. Az ő szent Lelkének kiáradásával új korszak kezdődött a föld életében: az „utolsó korszak”. A mennybe vezető híd pilléreit rakta le életével, testi életével a menny igazságának hatalmát erősítette meg, s testéből való eltávozásával ezen a hídon át utat nyitott a bűneiktől megtisztult szellemeknek a mennybe.


Ezen a hídon az ő törvénye az uralkodó hatalom.

Lent örvények kavarognak. A mulandó élet ütközései, fájdalmai, csalódásai, mint éles, szívet tépő sikolyok hangzanak fel a szeretet világába, Ő pedig szelíd kényszerrel terelgeti a szenvedő emberlelkeket a mennybe vezető híd felé. Nekünk is, amikor fájdalomtól megtört szívvel tekintettünk a felhőkbe burkolódzó ég felé, mely eltakarta előlünk reményünket, életünk egyetlen kincsét, és árván tekintettünk a földi világba vissza, bizony leírhatatlan elhagyatottság érzése vett erőt a lelkűnkön, talán az egész emberiség fájdalma sűrűsödött össze a szívünkben. De lassan-lassan megértettük, hogy nekünk ehhez a második eljövetelhez kell a talajt megmunkálnunk.
Nagy és szent feladat ez; és akit erre hív el az Úr szent Lelke, akit kiválaszt, az már látja a hidat, amely a földről a mennybe vezet. Az megérti Krisztus születésének és eltávozásának misztériumát, mert azt végigvezeti az Úr a hídon, és megbízza az ő juhainak terelgetésével. Annak időről-időre meghasad a felhőkárpit, amely eltakarja Őt, és megmutatja Magát egy-egy pillanatra az ő útján járók előtt azokban a jelekben és csodákban, amelyek az ő szerető gondoskodásának

Áldozó csütörtök. (május 9.)

Annak a nagy és szomorú napnak az emléke van ebben a napban megörökítve a földön, amelyen a mi Urunk elbúcsúzott világtól. Ezzel a nappal összecsukódott a természettörvény kárpitja az emberi szem előtt, hogy eltakarja a szentek szentjét a profán kíváncsiskodó, megtéretlen világ elől.
Nagy, emberileg kifürkészhetetlen titok volt az Úr születése és élete mennybemeneteléig. Fénylő nap volt az ő életének átvonulása a sötétségen, és eltávozása a mulandó létből meghasította a homály sokrétegű fátyolát, amely az igazságot elfödte. Ez a Fény maga után izzó tűzcsóvát hagyva eltávozott az emberi szem látóhatárából, hogy az Őt kereső emberi lélek közelebb juthasson Hozzá, hogy az időn és téren túl az örökkévalóságban
eggyé lehessen Vele, a szeretet tökéletes megszemélyesítőjével. Mert valójában a szeretet lelkét hozta Ő, a szeretet áldozatát mutatta be, a szeretet újjáalkotó erejét, a bűnből való megváltást, a halálból való megszabadulást ajándékozta a földi embernek. Az ő szent Lelkének kiáradásával új korszak kezdődött a föld életében: az „utolsó korszak”. A mennybe vezető híd pilléreit rakta le életével, testi életével a menny igazságának hatalmát erősítette meg, s testéből való eltávozásával ezen a hídon át utat nyitott a bűneiktől megtisztult szellemeknek a mennybe.
Ezen a hídon az ő törvénye az uralkodó hatalom. Lent örvények kavarognak. A mulandó élet ütközései, fájdalmai, csalódásai, mint éles, szívet tépő sikolyok hangzanak fel a szeretet világába, Ő pedig szelíd kényszerrel terelgeti a szenvedő emberlelkeket a mennybe vezető híd felé. Nekünk is, amikor fájdalomtól megtört szívvel tekintettünk a felhőkbe burkolódzó ég felé, mely eltakarta előlünk reményünket, életünk egyetlen kincsét, és árván tekintettünk a földi világba vissza, bizony leírhatatlan elhagyatottság érzése vett erőt a lelkűnkön, talán az egész emberiség fájdalma
sűrűsödött össze a szívünkben. De lassan-lassan megértettük, hogy nekünk ehhez a második eljövetelhez kell a talajt megmunkálnunk.
Nagy és szent feladat ez; és akit erre hív el az Úr szent Lelke, akit kiválaszt, az már látja a hidat, amely a földről a mennybe vezet. Az megérti Krisztus születésének és eltávozásának misztériumát, mert azt végigvezeti az Úr a hídon, és megbízza az ő juhainak terelgetésével. Annak időről-időre meghasad a felhőkárpit, amely eltakarja Őt, és megmutatja Magát egy-egy pillanatra az ő útján járók előtt azokban a jelekben
és csodákban, amelyek az ő szerető gondoskodásának

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon