OLVASSUK EGYÜTT 40.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

XIV. FEJEZET.

Tiszteld atyádat és anyádat.

A szülők iránti kegyelet. – „Ki az én anyám és kik az én atyámfiai?” – Testi és szellemi rokonság. – Szellemnyilatkozat: A gyermekek hálátlansága.

Ti tudjátok a parancsolatokat: ne paráználkodjál, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúbizonyságot, s rossz bántalommal felebarátodat ne illesd; tiszteld atyádat és anyádat! (Márk X. 19. Luk. XVIII. 20. Máté XIX. 19.)

Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életed legyen a földön, melyet a te Urad Istened ad neked. [Mózes II. k. XX. 12.]

A szülők iránti kegyelet.

Ez a parancs: „Tiszteld atyádat és anyádat” a kegyesség és a felebaráti szeretet általános törvényének a kifolyása, mert az ember nem szeretheti felebarátját anélkül, hogy szüleit ne szeretné. Azonban ez a szó „tiszteld” velük szemben több kötelezettséget foglal magában, s ez az irántuk való kegyelet. Isten azt akarta ezzel értésünkre adni, hogy az irántuk való szeretetnek tisztelettel, tapintattal, előzékenységgel és önalárendeléssel kell párosulnia. Ami azt jelenti, hogy a velük szemben való kötelezettséget sokkal szigorúbban kell betölteni, mint amenynyit a felebaráti szeretet parancsol. Ez a kötelesség természetesen azokra a személyekre is kiterjed, akik a szülőket helyettesítik, s akiknek érdeme annál nagyobb, minél kevésbé kötelező az önfeláldozásuk. Isten mindig szigorúan bünteti ennek a parancsolatnak áthágását.

Az atyánk és anyánk iránt való tisztelet azonban nem csak azt jelenti, hogy respektáljuk őket, hanem hogy szükségükben segítsük, öreg napjaik nyugalmáról gondoskodjunk, s megháláljuk nekik gyermekkorunkban reánk fordított gondoskodásukat, A gyermeki kegyeletnek tevékenynek kell lennie, különösen oly szülőkkel szemben, akik segédforrások híján vannak. Vajon eleget tesznek e azok a parancsolatnak, akik azt hiszik, hogy már nagyon megerőltették magukat, amikor szüleiket éppen csak az éhhaláltól mentik meg, míg önmaguktól semmit sem vonnak meg, vagy akik szüleiket a ház valamelyik hátsó zugában elszállásolják – csak hogy éppen az utcán ne maradjanak, – míg maguknak a legjobb, legkényelmesebb részt tartják meg? Még jószerencse, ha nem bánnak velük rosszul, s maguk helyett rájuk nem rakják a háztartás terhét. Vajon az öreg és gyenge szülőknek való e, hogy erős és fiatal gyermekeik szolgái legyenek? Vajon édesanyjuk pénzért adta e nekik egykor tejét, mikor még a bölcsőben voltak? Avagy számlálgatta e azokat az éjjeleket, amelyeket mellettük átvirrasztott, s azokat a lépéseket, amelyeket érdekükben tett meg? Nem elegendő tehát 200 ha a gyermekek szegény szüleiknek csak a legszükségesebbet nyújtják, hanem gyöngéd gondoskodást s amennyire lehet, a fölöslegből apró figyelmességeket s kedveskedéseket kell nekik juttatni, mert ez csak csekély kamata annak a szent adósságnak, mellyel nekik tartoznak. Isten előtt csak az ilyen gyermeki kegyeletnek van értéke.

Jaj annak, aki megfeledkezik azokról, akik őt gyengeségében fenntartották, akik a testi élettel erkölcsi életet is adtak neki, akik gyakran súlyos nélkülözéseknek tették ki magukat, hogy az ö jólétét biztosítsák! Jaj a hálátlannak, mert hálátlansággal és elhagyatottsággal bűnhődik. Legkedvesebb érzelmeiben fog csalatkozni nem egyszer már itt e földön, de egy más életben egész bizonyosan, ahol azt fogja elszenvedni, amit mással elszenvedtetett.

Igaz, hogy egyes szülők, félreismerve rendeltetésüket, nem azok gyermekeikkel szemben, akiknek lenniük kellene; de ezeket megbüntetni Isten dolga, nem pedig a gyermekeké, akiknek nincs mit megtorolniuk, mert bizonyára megérdemelték, hogy így történt. Ha a szeretet törvénye azt parancsolja, hogy jót tegyünk a rosszért, elnézést gyakoroljunk mások hibáival szemben, ne mondjunk rosszat felebarátainkról, bocsássuk meg és felejtsük el a bántalmakat, sőt még ellenségeinket is szeressük: mennyivel nagyobb ez a kötelesség szüleinkkel szemben! Hiszen a gyermekeknek szüleikkel szemben azokat az életszabályokat kell irányadókul tekinteniük, amelyek Jézus tanításaiban vannak összefoglalva, és azt mondaniuk magukban, hogy ha valamely cselekedetük szégyenletes valamely idegennel szemben, sokkal szégyenletesebb családtagjaikkal szemben, és ami az első esetben csak hiba, a másodikban már bűn, mert ebben a szeretet hiánya már hálátlanság.

Isten ezt mondotta: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életed legyen a földön, melyet a te Urad Istened ad neked”. Vajon miért ígéri jutalmul a földi életet és nem a mennyet? A magyarázat ezekben a szavakban rejlik: „ amelyet a te Urad 201 Istened ad, neked”, s amelyek a mózesi könyvek kifejezésének modern formulájából ki vannak hagyva, s ez teszi az értelmét természetellenessé. E mondás megértésére a zsidóknak akkori helyzetére és gondolkozásmódjára kell utalnunk, amikor ez mondatott. Akkor még nem értették volna meg a jövő életet, látókörük nem terjedt túl a testi életen, még sokkal jobban hatott rájuk az, amit láttak; ezért beszél hozzájuk Isten az ő nyelvükön, mint gyermekeikhez, s ad nekik olyan kilátást, mely őket kielégítheti. A zsidók akkor a pusztában voltak, a föld, amelyet Isten nekik ad, az ígéret földje, vágyaiknak tárgya, ők akkor nem kívántak egyebet, és Isten azt mondja nekik, hogy hosszú ideig élnek ott, t. i. sokáig fogják bírni, ha parancsait megtartják.

De Jézus fellépése idejében fogalmaik már fejlettebbek voltak, s elérkezett az idő, hogy finomabb táplálékot adjon nekik. Bevezeti őket tehát a szellemi életbe, ezt mondván nekik: „Az én országom nem e világból való. Ez az, és nem a föld, amelyet jutalmul kaptok jótetteitekért”. Ezekben a szavakban az anyagi ígéret földje mennyei hazává változik át, úgy hogy mikor ennek a megtartására int: „Tiszteld atyádat és anyádat”, – akkor sem a földet ígéri többé, hanem a mennyet. (Lásd II. és III. fejezetet)

„Ki az én anyám és kik az én atyámfiai?”

Azután haza térének és ismét egybegyűle a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetének. Amint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják őt, mert azt mondják vala, hogy magán kívül van.

Mikor pedig még szóla a sokaságnak, íme az ő anyja és atyjafiai állanak odakinn, akarván ővele szólni. És monda néki valaki: íme a te anyád és testvéreid odakinn állnak, és szólni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: kicsoda az én anyám és kik az én atyámfiai? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Íme az én anyám és az én atyámfiai. Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem atyám202 fia, néném és anyám. (Márk III. 20-21. és 31-35., Máté XII. 4650.)

Némely szavak idegenül hangzanak Jézus ajkairól, s ellentmondani látszanak az ő mindenki iránt való megingathatatlan jóakaratának. A hitetlenek nem is mulasztották el, hogy ebből fegyvert kovácsoljanak azt mondván, hogy ellentmond önmagának. Egy tény elvitathatatlan, hogy az ő tanának alapja és sarkköve a szeretet és könyörületesség törvénye. Tehát amit egyik oldalon épített, nem ronthatta le a másikon, amiből azt a szigorú következtetést kell vonni, hogy ha bizonyos szabályok ellentétben állnak is alapelveivel, ez azt jelenti, hogy a neki tulajdonított szavakat rosszul adták vissza, rosszul értették, vagy nem tőle erednek.

Méltán meglepetést kelthet ebben az időben, hogy Jézus annyi közömbösséget tanúsított rokonaival szemben. Atyjafiaira vonatkozólag tudvalevő, hogy azok sohasem rokonszenveztek vele, elmaradt szellemek voltak, nem értették meg az ő küldetését. Viselkedése különcködés volt az ő szemükben, és tanításai nem érdekelték őket, mert még egyetlen tanítványa sem volt közülük. Sőt úgy látszik, bizonyos tekintetben ellenségeinek álláspontján voltak. Annyi különben bizonyos, hogy inkább idegenként, mint rokonként fogadták, ha a családban megjelent, és János határozottan mondja, hogy nem hittek benne. (XII. r.5. v.) Azonban azt Jézusról feltételezni, hogy anyját megtagadta, ez annyit jelentene, mint félreismerni az ő jellemét; ily gondolat nem éltethette azt, aki ezt mondta: „Tiszteld atyádat és anyádat”. Más értelmét kell tehát keresni e szavaknak, amely csaknem mindig allegorikus forma alá van rejtve.

Jézus egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy tanítást nyújtson; ezt is megragadta tehát, amelyet atyjafiainak megérkezése nyújtott, hogy föltárja a testi és szellemi rokonság közötti különbséget.

Testi és szellemi rokonság.

A testi kötelékek nem jelenthetnek szükségképpen szellemi kapcsolatot is. A test testtől születik, de a szellem nem születik másik szellemtől, mert a szellem már megvolt a test kialakulása előtt. A szülők nem teremtik gyermekük szellemét, csupán a testi burkolatot szolgáltatják, de elő kell segíteniük szellemi és erkölcsi fejlődését, hogy haladását előmozdítsák.

Azok a szellemek, akik egy családban inkarnálódnak, hozzá még közeli rokonságba is, legtöbbnyire rokon szellemek, akiket régebbi viszonylatok kötnek össze, amely köteléket vonzalmuk által áthoznak a földi életbe. De az is megtörténhetik, hogy ezek a szellemek teljesen idegenek egymásra nézve, vagy szintén régi ellenszenv választja el őket egymástól, amit szintén magukkal hoznak a földi életbe, hol ez megpróbáltatásukra szolgál. Az igazi családi kapcsolatot nem a vérségi kötelék képezi, hanem a rokonszenvnek és a gondolatok közösségének összekötő ereje, mely a szellemeket még testet öltésük előtt összefűzte, s össze fogja fűzni a test levetése után is. Ahonnan különböző atyától származó két egyén inkább lehet testvér szelleménél fogva, mint némelyek a vérségi összeköttetésnél fogva; amazok vonzódnak egymáshoz, keresik egymást, s jól érzik együtt magukat. Míg emezek nem tudnak összeférni, amint az naponta látható. Oly erkölcsi probléma ez, melyet egyedül csak a spiritizmus képes megoldani a reinkarnáció tanával.

Tehát kétféle család van: szellemi és testi kötelékek által összetartott család. Az előbbi tartós kötelék, a tisztulás folytán erősbödik, s a szellemvilágban folytatódik a szellem különböző vándorlásain keresztül. Az utóbbi törékeny, mint az anyag, idővel elmúlik, s gyakran már a földi életben megszűnik. Ezt értette Jézus, mikor tanítványaira mutatva szólt: „íme az én anyám és testvéreim”, azaz az én szellemi kötelékek által öszszefűzött családom – „mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem, néném és anyám.”

Testvéreinek ellenséges érzülete világosan ki van fejezve a Márkus evangéliumából idézett részben, amely szerint magukkal akarták vinni az alatt az ürügy alatt, hogy eszét veszítette. Arra az értesítésre, hogy ők megérkeztek – ismervén a vele szemben táplált érzelmeiket – természetes, hogy mikor tanítványaira vonatkozólag szellemi szempontból ezt mondta: „íme az én igazi testvéreim” – anyjával sem tehetett kivételt, mivel általános oktatást adott. Ami semmiképpen sem jelenti azt, mintha test szerinti anyjával szemben megtagadott volna minden szellemi közösséget, s mintha vele szemben közömbösségnél egyebet nem érzett volna; más körülmények között való magaviselete eléggé bizonyította az ellenkezőjét.