ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN
IV. Sokrates és Pláton a keresztény és a spiritista eszmék előfutárai, akik megkészítik az utat – 2.
Ne essünk kétségbe nemsokára jönnek az izgalmas kérdések, de ezt sem lehet kihagyni, mert ebből derül ki, hogy hány száz (ezer?) éve már csúcskoponyák foglalkoztak a spiritizmussal.
IX. Hogyha a halál teljes felbomlást jelentene, a gonoszok nyereségnek tekintenék,
amikor haláluk után nemcsak testüktől, hanem lelküktől és bűneiktől megszabadulnának. Csak aki lelkét fölékesítette, nem idegen dísszel, hanem azzal, ami sajátja, az várhat nyugodt átköltözést a másvilágra. Más szavakkal ez annyit jelent, hogy az ember teljes megsemmisülését hirdető materializmus a halál utáni erkölcsi felelősségről tudni nem akar, eszerint rosszra ingerel, mert csak a rossznak van nyernivalója a megsemmisülés által. Továbbá, hogy csak a bűneitől megszabadult és erényekkel gazdagodott ember várhat nyugodt fölébredést a másvilágon. A spiritizmus naponkint szemünk elé tárt példákkal igazolja, hogy milyen kínos a gonoszak átköltözése és állapota a másvilágon.
X. A testen feltűnően meglátszanak annak a gondozásnak nyomai,
amelyet neki megadtunk, vagy ama balesetéi, amely azt érte; a lélekkel is csak úgy van. Amikor a testtől megszabadult, jellemének, kedvenc foglalkozásainak, benyomásainak nyilvánvaló nyomait hordja magán, amelyeket életének minden ténykedése rajta hagyott.
„… jobb, ha minket bántalmaznak, mintha mi bántunk mást, és hogy nem azon kell lenni, hogy igaz embereknek tűnjünk fel, hanem hogy azok legyünk.”
a halál vagy teljes megsemmisülés, vagy pedig a léleknek máshová költözése. Ha mindennek ki kell aludnia, akkor a halál nem más, mint ama ritka éjszakák egyike, amelyet álmatlanul és teljesen öntudatlanul töltünk el.
Tehát a legszerencsétlenebb az, aki bűnterhelten megy át a túlvilágba. „Te belátod Kallikles, – mondja Sokrates egyik tanítványának, – hogy sem te, sem Pólus, sem Gorgias nem tudnátok bebizonyítani, hogyan élhetnénk hasznosabb életet, amíg idealant vagyunk. Annyi szétágazó vélemény közül egyedül az marad megdönthetlen, hogy jobb, ha minket bántalmaznak, mintha mi bántunk mást, és hogy nem azon kell lenni, hogy igaz embereknek tűnjünk fel, hanem hogy azok legyünk. (Sokrates társalgása a börtönben tanítványaival.)
Itt egy másik, manapság már kísérletileg igazolt tényről van szó, hogy a meg nem tisztult lélek ama jellemet, amaz eszméket és szenvedélyeket tartja meg, amelyekkel a földön rendelkezett. Az az elv, hogy jobb, ha minket bántalmaznak, mintha mi bántunk mást – nem teljesen keresztény szellemű-e? Ugyanez a gondolat ez, mint amelyet Jézus így fejez ki: „Ha valaki téged arcul ütend jobbról, fordítsd feléje másik orcádat is.”
XI. Két dolog közül egyet el kell fogadnunk:
De ha a halál csak a tartózkodóhely megváltoztatása, oly helyre költözés, ahol az elváltaknak gyülekezniük kell, mily boldogság az, ha találkozunk azokkal, akiket ismertünk.
A legnagyobb mulatságomra szolgálna az, ha ennek a tartózkodóhelynek a lakóit közelebbről figyelném meg és ha ott is, úgy mint itt, meg tudnám különböztetni azokat, akik bölcsek, azoktól, akik csak olyanoknak tartják magukat, de nem azok.
Ideje, hogy elváljunk: én hogy meghaljak, ti hogy éljetek.
(Sokrates bíróival szemben.)
Íme, Sokrates szerint a földön élt emberek ismét találkoznak és fölismerik egymást. A spiritizmus az emberek közt fennálló viszonyokat folyatólagos egymásutánban mutatja be, s látjuk, hogy a halál sem az élet félbeszakítását sem megszűnését nem jelenti, hanem csupán átalakulást jelent.
Mintha csak Sokrates és Platón ismerte volna az öt századdal később élt Krisztus tanításait, és azokat, amelyeket ma nyújtanak a szellemek, mert hiszen ezek ugyanúgy beszélnek!
Azonban nincs miért meglepődnünk, ha meggondoljuk, hogy a nagy igazságok örökkévalók, és hogy az előrehaladott szellemeknek ismerniük kellett azokat, még mielőtt a földre jöttek volna, ahova azokat magukkal hozták. És meglehet, hogy Sokrates, Platón és koruknak nagy bölcsészei később ismét megjelentek azok között, akik részt vettek Krisztus isteni küldetésének munkájában, s lehet, hogy éppen azért választotta ki őket, mert az ő magasztos tanainak megértésére alkalmasabbak voltak, mint mások. S végül lehet, hogy ma is részt vesznek annak a szellemseregnek munkájában, amelynek az a rendeltetése, hogy ugyanazokat az igazságokat hirdesse az embereknek.
XII. Az igazságtalanságot ne viszonozzuk igazságtalansággal,
ne ártsunk senkinek, bármilyen rosszat tett is nekünk. Azonban kevés ember akad, aki ezt az elvet elfogadja, és azok, kik e fölött eltérő nézetben vannak, csak megvetéssel viseltethetnek egymás iránt. Nemde a szeretet törvénye arra tanít minket, hogy ellenségeinknek megbocsássunk?
XIII. A fát a gyümölcséről ismerjük fel.
A cselekedet eredménye szerint mérlegelendő: rossznak neve z z ü k , ha hatása rossz és jónak, ha jó származik belőle. Ez a mondás: „Gyümölcséről ismerjük meg a fát”, szó szerint ismétlődik több helyütt az evangéliumban.
XIV. A gazdagság nagy veszedelem.
A gazdagságot szerető ember sem magát, sem övéit nem szereti, hanem olyasmit, ami sokkal idegenebb számára, mint az övéi.
XV. A legszebb imák és a legszebb áldozatok kevésbé tetszenek
az istenségnek, mint az erényes lélek, aki hozzá hasonlóvá igyekszik lenni. Szomorú dolog lenne, ha az istenek nagyobb súlyt helyeznének áldozatainkra, mint lelkünkre, mert még a legvétkesebbek is le tudnák őket kenyerezni. De nem úgy áll a dolog; a valódi igazak és bölcsek azok, akik szavaikkal és cselekedeteikkel róják le azt, amivel az isteneknek és az embereknek tartoznak.
XVI. Vétkes embernek nevezem azt, aki inkább szereti a testet, mint a lelket.
A szeretet benne van az egész természetben, ez hív fel minket értelmünk fejlesztésére; még a csillagzatok mozgásában is benne van az. Szeretet az, amely a természetet gazdag szőnyegekkel díszíti. Ott ékeskedik, és ott állapodik meg, ahol virágra és illatra talál. Szeretet adja az embereknek a békét, a tengernek a nyugalmat, a szellőknek a csendet és a fájdalomnak az álmot. A szeretet, amelynek az embereket testvéri kötelékben kell egyesítenie, Platón e teóriája szerint egyetemes természettörvény. Sokratesnek azt a mondását, hogy a szeretet sem nem Isten, sem nem halandó, hanem egy nagy daimon, azaz nagy szellem, aki a szeretet ügyénél elnököl: tulajdonították legfőbb bűnéül.
XVII. Az erény nem tanítható;
akik vele meg vannak áldva, Isten ajándékából bírják azt. Ez közel jár a kereszténység kegyelem-tanához; de ha az erény Isten ajándéka, akkor a kegyelem azt a kérdést ébresztheti fel bennünk, hogy mért nem részesül hát mindenki belőle? Másrészt pedig, ha az erény ajándék, akkor semmi érdeme sincs benne annak, aki vele meg van áldva. A spiritizmus jobban megvilágítja ezt a kérdést; eszerint az erényt kiki saját erőfeszítése által küzdi ki magának, miközben egymásra következő egzisztenciáiban egymás után tisztítja meg magát tökéletlenségeitől. A kegyelem az az erő, amellyel Isten segíti a jóakaratú embereket, hogy levetkőzhessék hibáikat, és a jót cselekedhessék.
XVIII. Mindnyájunknak megvan az a természetes hajlandóságunk,
amelynél fogva sokkal kevésbé látjuk saját hibáinkat, mint a másokéit. Krisztus mondja: „Miért nézed pedig a szálkát, mely a mások
szemében van és nem látod a gerendát, mely a tiedben van?
XIX. Hogy az orvosok a legtöbb betegségnél nem boldogulnak,
ez onnan van, mert a testet kezelik és a lélekre nincsenek tekintettel; pedig ha az egész nincsen jó állapotban, lehetetlen, hogy a rész jól érezze magát. A spiritizmus megadja a kulcsát a lélek és a test közötti viszonynak és bebizonyítja, hogy feltétlen kölcsönhatásban állnak egymással. Ezáltal új utat nyit a tudomány előtt, mikor rámutat bizonyos bántalmak okára, s megadja az eszközöket azoknak leküzdésére. Majd ha a tudomány számolni fog a szervezet spirituális elemeivel is, kevésbé fog a sikertelenséggel küzdeni.
XX. Minden ember gyermekkorától kezdve sokkal több rosszat tesz, mint jót.
Sokratesnek ezek a szavai rámutatnak arra a nehéz kérdésre, hogy a földön a rossz túlsúlyban van a jó fölött, amely kérdés megfejthetetlen, hacsak nem ismerjük a világok sokaságának és a földnek rendeltetését, ahol a szellemeknek csak kicsiny töredéke lakik. Ennek megoldását csak a spiritizmus nyújtja. (l. a köv. II., III. é s V. fejezetet.)
XXI. Abban rejlik a bölcsesség, ha nem képzelődünk aziránt, hogy tudunk valamit, amit tényleg nem tudunk.
Itt azokról az emberekről van szó, akik kritizálják azt, aminek gyakran még az első szavát sem tudják. Platón Sokratesnek eme gondolatát a következő szavakkal egészíti ki: „Legyünk azon, hogy őket beszédükben lehetőleg tisztességtudókká tegyük; ha ez nem megy, ne törődjünk velük, és csak az igazságot keressük. Tanuljunk, de ne gyalázzuk egymást!”
Így kell cselekedniük a spiritistáknakis jó hiszemű vagy rossz akaratú ellentmondóikkal szemben.
Ha Platón ma föltámadna, körülbelül olyan (erkölcsi) viszonyokra is akadna, mint a saját idejében voltak és ugyanúgy nyilatkozhatnék. Sokrates is találna oly embereket, akik gúnyolnák őt azért, mert a szellemekben hisz és bolondnak minősítenék őt éppen úgy, mint tanítványát, Platónt. Miként Sokratest, mert ezeket az elveket vallotta, először nevetségessé tették, azután vallástalansággal vádolták, végül arra ítélték, hogy a méregpoharat kiigya: az új nagy igazságok, megsértvén az előítéleteket és az önző érdekeket ma sem fektethetők szilárd alapra küzdelem és vértanuk nélkül
Download this article as an e-book