3. Betegséghez való viszonyunk hét szintje
A betegséghez való viszonyunk hét szintje arra alkalmas, hogy lássuk milyen sokféle is lehet az emberek hozzáállása, felmérhetjük mi hol vagyunk leginkább, és azt is hova lehetne tovább fejlődni vagy visszasüllyedni.
Első szint leginkább materialista, és a 7. szint leginkább spiritiszta szemlélet.
1. szint – A betegség egy rossz dolog, amit mindenáron el kell kerülni. Sajnos olyanná tették a világot, hogy nyavalyák vannak, amit muszály leküzdeni tudománnyal, gyógyszerekkel, karanténnal és civilizációs fejlődéssel. Fejlesszenek ki minél több megelőző vakcinát, gyógyító orvosságokat, módszereket és fájdalom-csillapítókat, hogy senki ne szenvedjen fölöslegesen. Eutanázia ezért is jó, ne szenvedjen, ha nem akar. A tudat módosítók is azért jók, hogy legalább a beteg ne érezze úgy. Talán ki kellene iktatni minden betegséget terjesztő embert, vagy legalább karanténba zárni őket. Az afrikaiak a fő hibásak. Meg Putyin, meg Trump, de ez bonyolult…
2. szint – Ha beteg leszek, majd az orvos és az orvostudomány megoldja, hiszen azért vannak. Elfogadom, ha „keserű az orvosság”, mindenért meg kell küzdeni, még az egészségért is. Igen, áldozatot kell hozni a gyógyulásért, pénzt és időt rászánni. A kórokozókat minden eszközzel irtani kell, ezért fontos a higiénia, és járvány esetén a távolságtartás. Remélem, hogy nem leszek, de ha rákos leszek, addigra remélem kitalálják az ellenszert, mert nem akarok fiatalon meghalni. A vakcinákat felvettem, ezt mindenki felelősségteljesen meg kellene, hogy tegye. A migránsokat nem szeretem, mert csak hozzák az újfajta betegségeket, különösen a kínaiak. Támogatom, hogy a cigaretta és alkoholon adója több legyen és gyerekek ne tudják vásárolni, mert ezek betegséget okoznak.
3. szint – A betegség kialakulása rajtam is múlik, ezért arra ösztönöz, hogy egészségesebben éljek. Ha jön baj, akkor be kell vegyem a gyógyszereket, de jó lenne nélkülük élni, sok a mellékhatás. Jó lenne többet sportolni, annak nincs mellékhatása. A vírusokat és baktériumokat az jobb immunrendszerünk le tudja küzdeni, ezért fontos, hogy az immunitásomon javítsak. A vakcinák árthatnak is, amennyit segítenek. Inkább vitaminokat szedek, főleg télen, de elmegyek jógára, mert az mindig megnyugtat. Mindenkinek kell egy hely, ahol le tudja vezetni a gőzt, valaki például boxol, valaki zenét hallgat… Járvány esetén, jobb elkerülni a fertőző embereket, mert fölöslegesen nem érdemes megbetegíteni magunkat. Ez alól kivétel, a saját családom, mert hát a törődés mégis fontosabb, és hát amúgysem kivitelezhető, hogy ne adjuk át egymásnak az ilyen nyavalyákat. Sajnos sok szemét kaját eszünk, és jó lenne visszatérni a biogazdálkodáshoz, akkor kevesebb gyógyszer fogyna.
A betegségek nagy része pszichoszomatikus

4. szint – a betegségek nagy része pszichoszomatikus, ezért nem is a testet kell gyógyítani, hanem inkább az elmét, a lelket, hiszen onnan indulnak ki a problémák. Ha van nyugalom, ha tiszta az elme, akkor a test sem lesz beteg, legalábbis annyira nem, hogy orvoshoz kelljen fordulni. Gyógyfüveket Isten adta, azokat érdemes használni inkább, megelőzésre is, gyógyítás-segítésre is. De alapvetően lelki síkon kell megbékélni, és ez a kulcs. Olyan módszerekhez és emberekhez kell fordulni, akik meg tudnak nyugtatni, segíteni tudnak kijönni a félelemből vagy bármi, ami a betegséget okozta. A pozitív embereket kell keresni, és olyan orvokat, akik értik a lelki okokat, és nem gyógyszer pártiak. A rendszeres lelki élet, meditáció, jó immunitást biztosit a betegségekkel és járványokkal szemben is.
5. szint – A lélek betegíti meg a testet, a lelket pedig a szellem. Ezért szellemi síkon kell keresni a gyógyulás gyökereit, valamiből meg kell térni. Ha az ember megtér Istenhez, meglátja téves irányát, ami a zavarhoz, majd a betegséghez vezetett. A szellemi felszabadulás, vagyis megtérés valamiből, azonnal kihat a lélekre, amelynek csak egy kis idő kell, és már meg is gyógyul. A test valamivel lassabban gyógyul, de ezt ki lehet várni. Gyógyszereket, tünet-enyhítőket csak akkor kell alkalmazni, ha elviselhetetlen a fájdalom, vagy gyerekről van szó, de nem ezek gyógyítanak, hanem valójában Isten kegyelme a megbocsátás által. A betegség egy jó tükör, hiszen bio-logikusan leírja a problémát, szimbolizálja a lélek és igy a szellem betegségét.
6. szint – Az egészség amikor az ember egész, nincs hiánya, mert bőven ad és kap. A betegség áldás, hiszen általa fejlődik a szellem, a lélek és a test is. Áldott legyen Isten, hogy megadta számunkra azt a kegyelmet, hogy nem halunk meg szellemileg az életellenes gondolatok miatt, hanem ez késleltetve kihelyeződik a lélekben, amelyen dolgozni tudunk az időben. Hála azért, hogy amikor a léleknek már sok, akkor áttudja adni azt a testnek, hogy gyorsítja a fejlődést. Fizikai gyógyszerekre nincs szükség, hiszen az csak rövidíti a szenvedésben rejlő megváltást. Lelki és szellemi gyógyszerekre van szükség, mert azok segítik a szükséges megtérést és gyökeres változást. Ilyen szellemi gyógyszer Jézus szava, és minden olyan bölcsesség, amely összefüggéseiben bemutatja a szellemi-lélek-test kapcsolatát – ami által gyorsul a fejlődés és gyógyulás.
7. szint – A betegség egy káprázat. Igazából Jézus Krisztus keresztáldozatának egy cseppje, amelyben óriási be nem pótolható lehetőségek vannak itt a földön, míg élünk. Ha a test szenved, a lélek szárnyal, mert már előre látja a végét, amikor is könnyedebb lesz, és magasabbra tud jutni, repülni. Inkább adjon Isten állandó szenvedést (akár stigmákat), minthogy a testem fölösleges erői rávigyenek egy pillanatra is a bűnre. Az egészség kiváltság, ugyanakkor kihívás, mert betegségben könnyebb az önzetlen szeretet útján járni, hisz mindig figyelmeztet. Inkább én legyen beteg, mint a szeretteim, inkább én szenvedjek, de másoknak könnyebb legyen. Az a boldogság és szeretet, amit Isten jelenléte ad, felülmúlja a testi szenvedést. Isten mindig meglátogat a szenvedésben is és az egészségben is, de a szenvedésben még inkább átérezhető Krisztus szelleme, dicsőség legyen ezért Neki.
Kecskés István, 2024. február
Download this article as an e-book