"Az Evangéliumi Spiritizmus, a Szentlélek kijelentése. Letisztult keresztény hit és erkölcsbölcselet, valamint lélektan: a bűn felismerésének és a bűntől való szabadulásnak mélylélektana. Nagy, értékes, és tiszta világosság, mert magas világok ismereteit, Isten akaratát és Isten törvényeit közli és mutatja meg e szerencsétlen bűnben élő világnak, észérvekkel is alátámasztva a megtérés szükségességét."
Isten a szeretet?
Isten a szeretet?

Isten a szeretet?

Isten a szeretet.

Sokszor hallottuk és olvastuk már, de éppen a keresztény hittanokban és dogmákban gyakran találkoztunk ezt cáfoló „tanításokkal”, melyek Istent de facto szeszélyesnek, igazságtalannak és könyörtelennek mutatják. Kezdjük mindjárt elölről.

A teremtéstörténetben szimbolikusan bemutatott bűnbeesés valójában nem egy emberpár engedetlensége, hanem az ellentét által megtévesztett paradicsomi szellemcsoport bukása volt.  De a szerető Mennyei Atya számolt gyermekei egy részének ilyenfajta tévedésével, a bukottságot engesztelő törvénybe foglalta, a káosz megsűrűsödött anyagát fejlesztő törvények hatálya alá helyezte, melynek következtében fokozatosan kialakulhatott az anyagi kozmosz. A paradicsomi kiűzetés valójában nem büntetést, hanem a – bukott szellemek haza vezetésének első fázisaként – fájdalmat érző, halált megtapasztaló testbe való telepítést jelenti, melyben – megtapasztalva a bűn hátrányos és fájdalmas voltát – bűnös beállítódástól fokozatosan elfordulva a bukott szellem visszatérhet az atyai házba. Tehát a megbocsátást, a gondviselő szeretet általi helyreállítás isteni művét láthatjuk ebben.

A szerető Mennyei Atya az egyistenhitre vezetés során a gyermekeihez – jó földi szülőhöz hasonlóan – olyan nyelven szól, amelyet az képes megérteni. Fegyelmez, megfélemlít, haragot mutat, ha kell, de mindig kinyilvánítja szeretetét, gondviselését és jóságát. Az emberiség szellemi gyerekkorához igazodóan nevel, biztat, fenyít, jutalmaz.

A mózesi törvények szigora és következetessége mellett fokozatosan feltárul valódi énje. Az áldozati szertartások és a böjt látszólag valamiféle váltságdíjat követelnek a bűn jóvátételére (ennek félreértése folytán alakult ki a vérközpontú megváltástan). Valójában bálványimádás helyett az egy igaz Isten megismerésére, az önzés elhagyására és lemondás képességére tanítanak, a felebaráti szeretet ABC-jének első betűire.

A Mennyei Atya Jézus által részletesen, sokoldalúan kinyilatkoztatta önmagát a szeretet és megbocsátás Isteneként, aki sohasem veti el a bűnöst, csak a bűnt. A bűnös önmagát bünteti azzal, hogy elzárja magát a kegyelem, szeretet és megbocsátás fényétől, miközben Isten mindig kész megbocsátani, ha a bűnös jobb belátásra tér.

A bűn rendezésére ragyogó példákkal tanít a tékozló fiú és a házasságtörő asszony, a századik juh megkereséséről szóló példázatában. Mindig a bűn elhagyása, a bűntől való elfordulás nevelésének célja, és nem a megtorlás. Az emberi tökéletesség zsinórmértéke a Mennyei Atya tökéletességének fő jegyei:

  •  „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azo­kat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkoz­za­tok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátok­nak fiai, aki felhozza a napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az iga­zaknak, mind a hamisnak. …Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”

(Mt 5, 44 – 48.)

  • Az Úr kimondta, hogy a jó pásztor addig megy az el­veszett száza­dik juh után, és az asszony is addig keresi az elgurult drachmát (L 15, 4. 8.) míg­nem megtalálja!

Itt pedig nem szerepel a megtorlás, örök büntetés, vagy éppenséggel a bűnös gyermek elpusztítása. Ezt még egy átlagos érzelmi intelligenciájú földi szülő sem tenné, mennyivel inkább nem teszi ezt Isten, hiszen ezzel saját törvényeit szegné meg.

A szentírás hatalmas elvek jól felépített rendszere, melyben végig követhető az isteni didaktika, a félelemkeltéstől a gyengéd megbocsátásig. Visszatérő eleme a „térjetek meg, tisztuljatok, javuljatok” isteni szózat, mert a mennyekbe semmi tisztátalan be nem mehet.

A szeretetet nélkülöző írástudás nyomán sajnos egy egész más istenkép bontakozik ki, mely olykor hamis illúziókba ringat, máskor szeszélyes, könyörtelen és tökéletlen isteni tulajdonságokat mutat, tehetetlenséggel, felelőtlenséggel és mélységes igazságtalansággal párosulva. Egy olyan Isten, aki a földi világban szüntelen harcot folytat a gonosszal szemben, de erőfeszítése részleges kudarcot vall, emiatt százmilliók hullnak kárhozatra.

Isten szeretetével szöges ellentétben álló „hittételek”:

  • az eredendő bűn hittételében igazságtalannak;
  • az eleve elrendelés hittételében – kegyetlen és személyválogatónak;
  • az örök kárhozat hittételében – türelmetlen, könyörtelennek;
  • a helyettesítő véres váltság hittételében – vérszomjasnak és kegyetlennek;
  • a hit ajándékozásánál szűkmarkúnak és szeszélyesnek,
  • az egyén létbebocsátásánál az üdvösségre jutás esélyegyenlőségét nem biztosító önkényúrnak, (aki „könyörül, akin könyörül”, üdvözít, akit üdvözíteni akar.)
  • a sátán és angyalainak földre vetésével gyermekeit veszélybe taszító felelőtlen szülőnek
  • Az emberi történelem hatalmas gazságai esetében közönyösnek és tehetetlennek
  • A bűnös és istentagadó életek várományosai (sokmilliós tömegeinek) létbe bocsátásában gonosznak és felelőtlennek

láttatják Mennyei Atyánkat, aki gyermekei szabad akaratú döntését előre ismerve mégis létbe hívja e szerencsétleneket, hogy aztán elpusztítsa őket.

Miként lehetne ezek után elvárni a prédikációk gondolkodó hallgatóitól, hogy jézusi sze­lídségre, türelemre, igazságra, igazságosságra munkálják át érzelemvilágukat, ha a fenti hitté­telek alapján nagyon is nemtörődöm, szeszélyes, igazságtalan, türelmetlen, kegyetlenre torzított istenképre kell felnézniük! E „tantételek” azt sugallják, hogy Jézus megváltási kísérlete ember milliárdok szempontjából kudarcot vallott, hiszen az emberiség döntő hányada soha nem is ismerte/ismeri Jézus csodálatos áldozatát és erkölcstanát.

A keresztényeknek tilos gondolkodniuk, mert kutató értelme ilyesféle „válaszokat” kap „Ember, ki vagy te, hogy vitába szállsz az Istennel? Vajon megkérdi-e az anyag megmunkálóját: Miért csináltál ilyennek?” (Róm 9.20) Így aztán nem is tudják a gondolkodás isteni ajándékát a hitépítés szolgálatába állítani. Homokba dugják fejüket, vagy hitbeli problémájukkal visszavonulnak felekezeti szubkultúrájukba. A józanésszel és igazságérzettel szöges ellentétben álló hittételeik mögött – tévesen – az evangéliumok tekintélyét vélik látni. Semmilyen felelősséget nem éreznek embertársaik megmentése iránt, akikre – hitük szerint – az örök kárhozat borzalma vár. Sőt akár kárörömmel gondolnak vélt vagy valós ellenségeikre, akiket előbb utóbb utolér Isten büntetése. Rendkívül sajnálatos, hogy keresztény emberek önmagukat hiányos hitük folytán – a felekezetek által nagyon olcsón árult – üdvösség biztos várományosainak tekintik, és emiatt az élet talentumaiból sokkal kevesebbet kamatoztatnak, mint amennyi elvárható lenne Jézus erkölcsi tanai alapján.

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon