JÉZUS MENNYBE-MENETELE
JÉZUS MENNYBE-MENETELE

JÉZUS MENNYBE-MENETELE

ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK – JÉZUS MENNYBEMENETELE

Tegnap május 9-én volt ennek az ünnepe.

Áldozócsütörtök neve a középkori római katolikus egyházban terjedt el, mint a húsvéti szentáldozás határnapja. Ebből ered az egyedülálló magyar név, más nyelvek inkább a mennybemenetel tényét emelik ki. Magyarul használatosak még az áldozónap és Urunk mennybemenetelének ünnepe kifejezések, a protestánsok inkább a mennybemenetel szót részesítik előnyben. Az ősegyház az Ascensio Domini (az Úr felemeltetése) elnevezést használta.

Mikor ünnepeljük?

Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte. Később a Szentírásból ismert húsvét utáni 40. napra került.

Hol említik a történteket?

Jézus elragadtatása tanítványai szeme láttára történt, mint arról a Szentírás beszámol. „Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült” – írja a Márk evangéliuma (16,19). „Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe” – ez a rész pedig a Lukács evangéliumában (24,50-51) olvasható. Az Apostolok Cselekedetei így emlékezik meg: „Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.” (1,9)

Milyen ószövetségi prófécia teljesedett be ezáltal?

A Zsoltárok Könyve jövendölése: Fölmentél a magas hegyre, foglyokat ejtettél, embereket kaptál ajándékul, mégpedig lázadókat. Most már ott laksz, Uram Isten! (68,19). És A Zsoltárok Könyve (110, 1-2): Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem! Hatalmad pálcáját kinyújtja az Úr a Sionról: Uralkodj ellenségeid között!

És akkor az Elszórt kalászok I. kötetéből

„Annak a nagy és szomorú napnak az emléke van ebben a napban megörökítve a földön, amelyen a mi Urunk elbúcsúzott világtól. Ezzel a nappal összecsukódott a természettörvény kárpitja az emberi szem előtt, hogy eltakarja a szentek szentjét a profán kíváncsiskodó, megtéretlen világ elől.
Nagy, emberileg kifürkészhetetlen titok volt az Úr születése és élete mennybemeneteléig. Fénylő nap volt az ő életének átvonulása a sötétségen, és eltávozása a mulandó létből meghasította a homály sokrétegű fátyolát, amely az igazságot elfödte. Ez a Fény maga után izzó tűzcsóvát hagyva eltávozott az emberi szem látóhatárából, hogy az Őt kereső emberi lélek közelebb juthasson Hozzá, hogy az időn és téren túl az örökkévalóságban eggyé lehessen Vele, a szeretet tökéletes megszemélyesítőjével. Mert valójában a szeretet lelkét hozta Ő, a szeretet áldozatát mutatta be, a szeretet újjáalkotó erejét, a bűnből való megváltást, a halálból való megszabadulást ajándékozta a földi embernek. Az ő szent Lelkének kiáradásával új korszak kezdődött a föld életében: az „utolsó korszak”. A mennybe vezető híd pilléreit rakta le életével, testi életével a menny igazságának hatalmát erősítette meg, s testéből való eltávozásával ezen a hídon át utat nyitott a bűneiktől megtisztult szellemeknek a mennybe.
Ezen a hídon az ő törvénye az uralkodó hatalom. Lent örvények kavarognak. A mulandó élet ütközései, fájdalmai, csalódásai, mint éles, szívet tépő sikolyok hangzanak fel a szeretet világába, Ő pedig szelíd kényszerrel terelgeti a szenvedő emberlelkeket a mennybe vezető híd felé. Nekünk is, amikor fájdalomtól megtört szívvel tekintettünk a felhőkbe burkolódzó ég felé, mely eltakarta előlünk reményünket, életünk egyetlen kincsét, és árván tekintettünk a földi világba vissza, bizony leírhatatlan elhagyatottság érzése vett erőt a lelkűnkön, talán az egész emberiség fájdalma sűrűsödött össze a szívünkben. De lassan-lassan megértettük, hogy nekünk ehhez a második eljövetelhez kell a talajt megmunkálnunk.
Nagy és szent feladat ez; és akit erre hív el az Úr szent Lelke, akit kiválaszt, az már látja a hidat, amely a földről a mennybe vezet. Az megérti Krisztus születésének és eltávozásának misztériumát, mert azt végigvezeti az Úr a hídon, és megbízza az ő juhainak terelgetésével. Annak időről-időre meghasad a felhőkárpit, amely eltakarja Őt, és megmutatja Magát egy-egy pillanatra az ő útján járók előtt azokban a jelekben és csodákban, amelyek az ő szerető gondoskodásának bizonyságai, hogy a földi ember el ne tévedjen a homályban, hanem bízó lélekkel haladjon az ő útján.”

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon