"Az Evangéliumi Spiritizmus, a Szentlélek kijelentése. Letisztult keresztény hit és erkölcsbölcselet, valamint lélektan: a bűn felismerésének és a bűntől való szabadulásnak mélylélektana. Nagy, értékes, és tiszta világosság, mert magas világok ismereteit, Isten akaratát és Isten törvényeit közli és mutatja meg e szerencsétlen bűnben élő világnak, észérvekkel is alátámasztva a megtérés szükségességét."
Politika és hit
Politika és hit

Politika és hit

A politika és az igazság nem járnak „kéz a kézben”

„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek ami az Istené”. – mondotta Jézus végtelen bölcsességgel és szeretettel – utat mutatva az utókor embere számára is. Nem véletlenül. A politika nyilvánvalóan a „császáré”, mai értelemben a világé, vallási értelemben inkább az ördögé. A politika és az igazság nem járnak „kéz a kézben”, ritkán vannak közös platformon.

Izrael politikai megváltót várt, aki erős kézzel uralkodik, lerázza a római igát, és a szomszéd népek csodálni és irigyelni fogják, esetleg hódolnak neki. A várakozás vége az érthető célkitűzés ellenére az emberiség szabadítójának gonosz meggyilkolása lett, egy szörnyű koncepciós per keretében, melyet a politika, a hatalomvágy, az anyagi érdek és gyűlölet hajtotta végre – árulás, korrupció, zsarolás (= Pilátus presszionálása), tömegmanipuláció „igénybevételével”, mely eszközök nem idegenek a mai politikától sem.

Ha azt gondoljuk, hogy politika és politika között lényeges különbség van, akkor bizony tévedünk. A „keresztény” politika fából vaskarika. Gonoszsága különösen minősített és cinikus, mivel nem a szeretetet hirdeti, hanem a szembenállást. A legszentebb eszmével takarja be anyagi és hatalmi céljait, megtévesztve a hívő embereket, akik észrevétlenül egymással szemben álló gyűlölet közösségek tagjaivá válnak. Ami még rosszabb, keresztény hitüket lelkükből kiszorítja a preferált politikai eszmék követése, ezek hírcsatornáin való csüggése, és egyfajta hamis összetartozás élménye, amely összetartozás formálisan értékek mentén valósul meg, gyakorlatilag az ellenfelekkel való egyre élesebb és gyűlölködő szemben állásban. A gyűlölet, a közös ellenségkép lázas fenntartása hatalmas csoportdinamikai (negatív) erő, mely azonban csak gyűlöletet szülhet. Ez zúdul a médiából, internetről, óriás plakátokról és szenvedélyes vitaműsorokból oda-vissza. A Megváltó szelíd szavai már ki sem hallatszanak a vásári zsivajból. Az ökumené, mely a szégyenletes felekezetiség szőnyeg alá söprésének eszköze, látszat békét teremtett a keresztény vallások között (miközben egy tapodtat sem engednek egymással ellentétes vallási elveikből). De a sátán gondoskodott a harcról, – és most már nem a felekezetek állnak egymással szemben, hanem politikai pártokba tömörült keresztények néznek farkasszemet egymással.  Isten a templomba száműzve, kiszorítva a hétköznapi életből, és ez még a jobbik eset. Protestáns testvéreink a hit által már a megigazulás birtokosainak vélik magukat, a katolikusok pedig a vasárnapi miselátogatással rendezettnek tekintik hitéletüket. Az igazi baj az, hogy ráadásul ez az elerőtlenedő hitélet is egyre csökkenő létszámú résztvevővel folyik.  Magukat kereszténynek valló emberek hitüket valamilyen politikai iránnyal való azonosulásban találják meg, és élik. A „rohanó” világban erre mindig van idejük és energiájuk. Lelkivilágukat érdeklődésüket, mindennapjaikat ez a hamis és kártékony szellemi méreg tölti ki. A szegények és gazdagok, az okosak és korlátoltak, hatal­masok és elnyomottak tanulmányozzák, és szívják magukba a különböző nyug­talanító, szívet-lelket romlásba vezető, egymástól elkülönítő eszméket.

„Én azért mindig azt mondom, hogy ti ne tévedjetek bele a csoportmozgalmakba, bármilyen kívánatosnak lássék is az az igazság, amelynek a csoport hódol. Mert amit a fejletlen szellem magáévá tesz, az mind olyanná válik, mint az agyongyötört pillangó szárnya: a tiszta égi hímpor lekopik róla, és csak az értéktelen váz marad meg, amely azután már nem az eszmei célok, hanem az egyéni, önző célok megvalósításának eszközévé süllyed.” (Elszórt kalászok-II.)

Ha létezne keresztény politika,

annak nagyon egyszerű és érthető lenne programja: felebaráti szeretet, önzetlenség, jóakarat jóság és türelem.

Sem Európa, sem hazánk nem keresztény, amennyiben kereszténység alatt Krisztus-követést értünk. „Keresztény” kultúrája csupán a külsőségekre – a középkor vallási ihletésű építészeti, képzőművészeti és zenei alkotásainak emlékeire épül, mely alkotások keletkezési körülményeire inkább a bűn, mint a keresztény szeretet nyomta rá bélyegét.

„Az egyedüli üdvözítő vallás a szeretet vallása, mert az Úr azért jött a szegény bukott emberiséghez, hogy a szeretetet hirdesse, és az Atya kegyelmét és szeretetét az embereknek kijelentse. Az Úr törvénye pedig nem ír elő egye­bet, mint csupán szeretetet, türelmet, mások hibái iránt el­nézést, és Isten akaratában való megnyugvást. Nagy munka ez, és nehéz az emberiségnek. Persze sokkal könnyebb az al­kudozás, az imák számának meghatározása, bizonyos napok átböjtölése vagy bizonyos helyekre való elzarándokolás…” (Mai kor vallása)

Keresztény testvérek! Adjátok meg a császárnak, ami az övé, de ne többet. Állampolgári kötelességből szavazzatok lelkiismeretetek szerint, de ne adjátok át magatokat a politika haszonélvezőinek, tartsátok szem előtt Krisztus szavait, gyakoroljátok a felebaráti szeretetet. Lelketeket ne a politikai eszmék és célok töltsék ki, hanem a jószándék, szeretet és megbocsátás, – így betöltitek földi rendeltetéseket és Isten akaratát.

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon