"Az Evangéliumi Spiritizmus, a Szentlélek kijelentése. Letisztult keresztény hit és erkölcsbölcselet, valamint lélektan: a bűn felismerésének és a bűntől való szabadulásnak mélylélektana. Nagy, értékes, és tiszta világosság, mert magas világok ismereteit, Isten akaratát és Isten törvényeit közli és mutatja meg e szerencsétlen bűnben élő világnak, észérvekkel is alátámasztva a megtérés szükségességét."
Végidők
Végidők

Végidők

 Világvége jóslatok és előrejelzések

Az utóbbi időben megszaporodtak a világvége jóslatok és előrejelzések. Valami biztosan megváltozott, valami készülőben van. Vannak, akik a világgazdaság és pénzügyi rendszer nagy összeomlására készülődnek és készítenek fel csoportokat, mások a próféciákból vagy éppen a maya naptárból próbálják kikövetkeztetni, hogy immár küszöbön áll a világvége. Az evangéliumi spiritizmus kifejezetten az utolsó időkről beszél csaknem száz esztendeje, sőt önmagát a végidők emberének megmentését célzó harmadik isteni kijelentésnek definiálja. Ebben a PDF-ben vannak a szemelvények

„AZ IDŐKÖZEL VAN”

(Szemelvények a végidők közeledtét jelző figyelmeztetésekből)

A szellemtani irodalom önmagát harmadik kijelentésként és a végidőket megelőző szellemi kiáradásnak definiálja. Anélkül, hogy konkrét időpontok találgatásába bocsátkoznánk (hiszen számos tévesnek bizonyult jóslat látott napvilágot korábban különböző szekták és vallások által), közreadjuk ezeket a figyelmeztetéseket annak érdekében, hogy ki-ki értelmezze azokat saját felfogása és hite szerint. Kétségtelen tény, hogy az emberiség eljutott saját élőhelyének visszafordíthatatlan tönkretételéhez és válságba sodorta önmagát. Mégis a válságot előidéző káros irány megmentésére törekszik – további válságok csíráját magában rejtő módszerekkel, ezzel csak felgyorsítja saját pusztulásához vezető folyamatokat….

Ágoston

A Névtelen szellem bölcsészete Aus Meinem Leben Biblia Bánfi János Catharina Vay-Geymüller Cleveland delejezés Dohányos János Ernst von Wurmbrand-Stuppach Eszter médium Evangéliumi Spiritizmus földönkívüliek Golop Grünhut Adolf Hangoskönyvek Herminka néni Isten Katharina von Geymüller Korszakzárás előtt Könyvek Lélekben és igazságban I. Madách Aladár Magyar Szellemkutatók Társasága Mali Lošinj Misztériumok médium Médiumi élmények Nérei Ödön Papp Eszter Pátkai Pál Rosa Teleki von Szék Szellem, Erő, Anyag Szellemi Búvárok Pesti Egylete szerkesztő Szférák Tabló Tarnopol Tóvölgyi Titusz Vay Adelma Vay Miklós Vay Ödön Villa Adelma Zita médium Égi Világosság Čikat

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon