Az engedelmességről
„Ebben a kaleidoszkóp-szerűen folyton változó látszatvilágban annak, aki haladni akar, annak, aki az Istené akar lenni, tartózkodnia kell minden néven nevezendő kényelmes dogma felállításától. […]
Az embernek sem kényelemből, sem makacsságból nem szabad magát elzárnia a hatások elől; az embernek az élet folyásához mindig és minden körülmények közt alkalmazkodnia kell. Nem szabad csak a fényt akarnia látni ott, ahol árnyék is van, és nem szabad mindig csak az árnyékokat keresnie, s mellettük a fényt észre nem venni. Bármit hozzon is eléje az élet: minden emberrel, minden lélekkel és minden dologgal szemben, minden alkalommal a benne működő minősítési törvény legtisztább és legelfogulatlanabb alkalmazása alapján kell határoznia és cselekednie. Mindig mindenből le kell vonnia a tanulságot, mindig mindent úgy kell igyekeznie meglátni, ahogy az van, és mindig mindennel és mindenkivel szemben azt a magatartást kell tanúsítania, amelyet az ő legjobb meggyőződése és legigazabb megismerése diktál.

Hiszen nem az ember hozza létre maga körül az eseményeket, nem az ember alakítja a dolgok folyását, hanem az események és a dolgok folyása alakítja az ember lelkét. És az ember lelke csak akkor alakulhat és akkor fejlődhetik helyesen, ha minden, ami történik, mindenki, akivel érintkezik, azt a hatást gyakorolhatja a lelkére, melyet az természetszerűen gyakorolhat dogmák és akadályok nélkül. Mert csak ez esetben ébredhet fel a lelkében a helyes megismerés, és világíthatja meg benne azokat a foltokat, amelyek homályosak, amelyek megvilágítására szükség van; és csak ha mindezeknek a hatásoknak mindenkor kiteszi lelkét, ha mindennel, ami őt éri, törődik és behatóan foglalkozik, és mind az értelmi, mind az érzelmi világát munkába állítja: csak akkor érheti azt el, hogy gyakorlatot szerez az élet minden néven nevezendő történései, mozzanatai, állapotai és eseményei közepette.
Mert csak hogyha minden néven nevezendő változandóságban gyakorlatot és áttekintést tud szerezni, akkor válhatik az Isten kezében olyan munkássá, akit Ő elküldhet ide vagy amoda, állíthat ilyen vagy amolyan ember mellé, rábízhat ilyen vagy amolyan munkát: a megszerzett gyakorlattal, azzal a nagy ismerettel, amelyet az impressziók millió és millió változatai a lelkében életre hívtak, mindenkor ki fogja ismerni magát, és mindenkor fogja tudni, hogy mire mi a helyes válasz, mely esetben mi a helyes magatartás, mikor mit kíván tőle az Isten, hogy azt az Ő akarata szerint, az Ő céljainak megfelelően végezze el.
Csak aki megtanulja ebben az óriási iskolában- ahol nem elvek, nem tankönyvek, nem szabályok, nem dogmák után kell a dolgokat sematikusan sorolni-, hogy az örökké váltakozó körülmények közt is hogyan lehet és kell helytállani, az számíthat arra, hogy az Isten őt felhasználhatja- nem munkatársul, mert az Isten egyedülálló Szuverén- hanem kicsiny szolgául, aki Neki mindenkor engedelmeskedni fog, mert megtanult engedelmeskedni az örökös alkalmazkodásban való gyakorlat által.”
Az utolsó óra munkásaihoz. Szellemi tanítások Pál beszélő médium útján, II. kötet / Isten országába vezető úton c. fejezet
A Pozitív Gondolatok oldalainak szöveg- és képszerkesztését Évinek köszönhetjük. A felolvasást is.





























































