Adelma látogatása Hoffmannál. Hoffmann látogatása Adelmánál…

Adelma tehetett egy gyors látogatást 1877-ben Würzburgban.

Adelma és Ödön kezdetben sokat utaztak. Keresztül kasul szelték Európát volt, ahol heteket hónapokat töltöttek.
Mostani utazásuk „Gonobitztól Parknasilláig.” pl. Június 17-től szeptember 20-ig tartott. Meghívásra mentek. Csaknem 3 hetet töltenek az út végcéljánál az írországi Parknasillában. Útközben Graz, Bécs Breslau, Würzburg, Frankfurt, London, Párizs, Berlin, és a közbülső városok. Ahol rokonok voltak természetesen náluk szálltak meg, ahol ismerősök, ott szállodát foglaltak. Soha nem cél nélkül, mindig a találkozók kedvéért is.

Ez az útjuk pl. 3 hónapig tartott.

Baronvayban hátrahagyott cselédek, inasok szolgák siratták is az ő hosszú távollétüket. (1877 júniusában (június 17) indultak).

„Miután a közelgő indulás miatt elég kellemetlenül teltek otthon az elmúlt napok, most elérkezett az indulás órája. Három „7” van ezekben a számokban, (1877 június 17) amit jó előjelnek tartok – írja Adelma.. Az elmúlt napok, mint mondtam, szomorúak voltak, nem élveztem a rózsabimbók látványát, mert nem láthattam, hogyan fognak virágozni; Mopsz (Adelma kutyája) bohóckodásai vágyakozásra késztettek bennünket az itthonmaradásra, ettől azután szorongani kezdtem; az apróságok a szobákban el voltak pakolva, minden olyan csupasznak és üresnek tűnt, csak a kedves Heinrich bácsi mellszobra állt ott, mintha figyelte volna az eseményeket. Én még búcsúzásképpen odahelyeztem egy csokor rózsát. A jó Istennek ajánlottam otthonunkat. Gyermekkoromból eszembe jutott, hogy az öreg Rose azt mondta nekem, hogy Szent Rafael és Szent József az utazás védőszentjei, ezért én most őket is nagyon melegen próbáltam megszólítani. Másrészt meg Penatesnek ajánlottam a házamat ógörög módon.
Embereink, főleg a szakácsnő, sírtak, és persze én is sírtam, mert megfertőződtem a sírásukkal.
Pöltschachban viszont kiderült, hogy öreg Jacobunk az elválás fájdalmában elfelejtette becsomagolni a kalapdobozainkat, ami érthető módon nagyon felidegesített minket.

Mindig örömmel érkezem Bécsbe; Nagyon szeretem ezt a jó öreg birodalmi várost, ezért boldog voltam hogy újra láthatom.
Ma is jó Bécsben lenni. Meglátogattuk Miklóst (Ödön testvérét), aki épp a Deák-emlékművén dolgozott műtermében; Magas létrán állt, és ennek a nemes, nagy hazafinak a fejét faragta.
Mindig szívesebben látom az embereket a saját foglalkozásukban tevékenykedni, és a szakmájukban dolgozókat is; így igazi öröm volt számomra Miklóst az anyaggal dolgozni látni.”

Látogatás Hoffmannéknál (az írországi útjukról hazafelé)

„Megérhettem azt a nagy örömet, hogy az általam annyira tisztelt barátomat, Hoffmann tanárt, 1877-ben meglátogathattam Würzburgban. Azóta ő már a túlvilágon van és tudja az igazságot, mert világosságot nyert.” ( Hoffmann 1881-ben halt meg)

1877. szeptember 17.
„Indulás Heidelbergből; keresztül a gyönyörű Odenwaldon – érkezés 5 órakor Würzburgba, ahol egykor annyi boszorkányt égettek el. Nyomorúságosan rossz és drága étel a vasútállomáson. Ebéd után Hoffmann professzorhoz indultunk. Csodálatos és kedves emberek, mindketten! Sajnos csak 1 és fél órát tudtunk velük maradni. A professzor tele volt szívélyességgel, kedvességgel! Az a gondolkodó homlok, azok a lelkes szemek, lelkileg egészen felfrissültünk. Nagyon boldog vagyok, hogy mindkettőjüket láthattam és beszélhettem velük! A jó professzor elkísért minket a vasútállomásra.”

Hoffmann egyetlen egyszer írt velem médiumi úton és közleménye a következő volt:

„Kedves Adelma barátnőm, bizony régen várok már arra a pillanatra, a mikor engem írni enged; de hát soha, soha sincs ideje! Mennyit fáradtam földi életemben a szellemek halhatatlanságának kérdését illetőleg. Mennyit gondolkoztam, olvastam és írtam. Tanulmányoztam Baadert, Kantot, Schoppenhauert, Schleiermachert, Pertyt, Daumert, Hartmannt, Fechnert és Fichtet; még pedig nagy vágyódással foglalkoztam mindenikkel. Magát, kedves barátnőm, szinte ostromoltam a kérdésekkel, melyeket jó szellemeihez intéztem. Soha sem leszek képes eléggé megköszönni, hogy nekem a halhatatlanság tanában annyi világosságot, tisztaságot és bizonyosságot nyújtott. Nagy hasznát vettem ennek a szellemek hazájában eleinte; földi életem utolsó éveiben pedig erős hitet és édes biztosságot nyertem általa.
Valóságos diadalmenet volt a szellemek birodalmába való belépésem ; életem legszebb napja volt az! Ott találtam az én vitéz Adolf fiamat, Badert, Schleiermachert, Geliertet, Kantot és számos ifjúkori nézettársaimat. Ismét együtt voltunk mindnyájan. így kiáltottam fel: „Igazat mondottak tehát Adelma szellemei, van halhatatlanság és van viszontlátás! Tovább tanulunk és kutatunk tehát, mert él a szellem, mely soha sem fárad bele a kutatásokba.”

Így összekerülvén ismét mindnyájan,

kik emberek voltunk a földön: láttuk műveinknek és könyveinknek tévedéseit és fogyatkozásait és örültünk a bennük foglalt igazságoknak. Sugalmazni igyekszünk a földi médiumokat, hogy minél nagyobb tért hódítson az igazság ezen a parányi bolygón. Nem valami könnyű munka valóban áthatóan sugalmazni a médiumokat, mert azok akarata és gondolataik zavarják a szellemeket. Teljesen át kell alakítani a médium gondolatmenetét. — Gondolhatja tisztelt kedves Adelma, hogy én itt mohón igyekszem tovább tanulni és a szellemek kérdését tanulmányozni, mert igen tág a terünk. A tévedéseknek nem szabad elcsüggeszteniük az embereket, mert csak eszközei ezek a célnak. A tévedések elenyésznek, míg az igazság győzni fog; a viták pedig tisztulást eredményeznek. Olyannak látom ezt, mint egy fazekat, melyben mindenféle anyag összefő, és végre mégis tiszta levest nyerünk belőle. Éppen így áll a dolog a különféle médiumi nyilatkozatokban rejlő ellenmondásokat illetőleg.
Sem egyik ember a másikkal, sem egyik szellem a másik szellemmel nem egyenlő; mindeniknek megvan a maga nézete, tudása és hite; és mindezekből végre az igazság főnixe pattan ki. Ha nem is gyakran írok magának hű barátnőm, nagyon sokat gondolok Önre, mióta szellem vagyok. A hála köteléke fűzi Önhöz, édes Adelma, mindazokat a szellemeket, kiknek még mint embereknek valami jót tett, mert a szellem nem felejt. Sokan vannak így sejtelmén kívül segítségére, közöttük hű barátja is : az egykori

Hoffmann Ferencz„

.