"Az Evangéliumi Spiritizmus, a Szentlélek kijelentése. Letisztult keresztény hit és erkölcsbölcselet, valamint lélektan: a bűn felismerésének és a bűntől való szabadulásnak mélylélektana. Nagy, értékes, és tiszta világosság, mert magas világok ismereteit, Isten akaratát és Isten törvényeit közli és mutatja meg e szerencsétlen bűnben élő világnak, észérvekkel is alátámasztva a megtérés szükségességét."
A HEGYI BESZÉD
A HEGYI BESZÉD

A HEGYI BESZÉD

A HEGYI BESZÉD –Szellemi magyarázat

Sokak szerint az Újszövetség egyik legfontosabb része, Jézus Krisztus tanításainak esszenciája. De sokan félreértik, akarattal vagy tudatlanul. Mert jóformán teljesíthetetlen dolgokról tesz említést. (Mt. 5, 3-10)

Lássuk az elsőt:

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”


Csoda, hogy a Bibliafordítók között sincs egység?
Mutatok 3 fordítást:

Máté 5,3 „Boldogok a szellemi szegények: mert övék a mennyeknek országa.” (Károli Biblia)
Máté 5,3 „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Új fordításu Biblia)
Máté 5,3 „Boldogok a Szellem által a szegények, mert övék a mennyek királyi uralma!” (Csia Lajos Újszövetség)

Segítségül hívom inkább Joó Sándor (1910-1970) református lelkipásztort, a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség megalapítóját, aki szerint nem valószínű, hogy egyetlen alkalommal mondott prédikáció volt ez, hanem talán többször is kiment Jézus egy bizonyos dombtetőre, valahol Kapernaum vagy Názáret közelében, vissza-visszajárt ugyanarra a helyre, és ott tanította az embereket a Genezáret-tó mellett Ezeknek a tanításoknak a gyűjteménye lehet az ún. „hegyi beszéd”.
Joó Sándor szerint nem is az benne az igazán fontos, amit mondott, hanem hogy ki mondta… Nem a prédikáció, hanem a Prédikátor, Isten fia, Jézus Krisztus, aki ebben (is!) Isten országának nem annyira törvényét és rendjét, sokkal inkább evangéliumát, örömhírét hirdeti meg! Igen, nem törvény, nem tudjuk megtartani, ezzel is kifejezi Jézus, hogy rászorulunk az Ő kegyelmére, irgalmára! És nem akar világi törvény sem lenni, sokkal inkább egyfajta „keresztyén ellenkultúra” Cseri Kálmán (1939-2017) kifejezése, Igen, Jézus radikálisan szembeállítja az Ő világát a mi földi világunkkal.

A szellemi magyarázatát

már egyszer megkaptuk röviden 1878-ban »Reformirende Blätter« I. kötetében Antal írómédium útján. Azután ezt megismételték az Égi Világosságban 1912-ben.

“Jézus »Hegyi Prédikáczió«-ja, a Megváltó hatalmas szózata, elhangzott minden idők számára; szól az összes szellemeknek s ¡embereknek, akik megváltásra szorulnak! Sokszorosan félreértve s ellentétesen magyarázva sok bajt okozott, — holott pedig örök üdvnek kellene abból fakadnia. Emberek, térjetek meg, fogadjátok meg komolyan, hogy megjavultok, kérjétek Istent, hogy világosítsa meg szellemeteket és fogadjátok be szíveitekbe az Úr m a g a s z t o s s z ó z a t á t,
hogy az örökké ott maradjon és beteljesüljön lelkeitek üdvösségére
Amen.”

“5,3. » B o l d o g o k a l e l k i s z e g é n y e k « ; akik mentesek a hamis tanoktól, nem zavarták meg szellemüket az isteni törvények lényegének tisztátalan értelmezésével, hanem követve a minden emberrel veleszületett lényegtörvényt, (lelkiismeretet) mint természetes irányítóját a fejlődésnek, folyton azon buzgólkodnak, hogy felkeltsék magukban ezen törvény hangját, meghallják azt és saját akaratukat összhangba hozzák vele. Ezek a maguk egyszerűségében, – anélkül, hogy tudnák, hogyan – megértik valóban és igazán Isten szavát; ők összeköttetésben vannak ezen lényegtörvényük Teremtőjével, természetes ösztönüknél fogva a forrásból kapják a megértéséhez szükséges magyarázatokat s a lényük fejlődéséhez és gyarapodásához szükséges erőt, s az ily módon létesített szellemi összeköttetés által folyton érintkezésben vannak az ősvilágossággal, mely felismerteti és elkerülteti velük a világi álbölcsesség árnyékait és visszavezeti őket kiindulási pontjukhoz, a szeretet országához, vagy miként Krisztus mondja: » Ö v é k a m e n n y e k n e k o r s z á g a .«”

Harmadik alkalommal fontosságára tekintettel már könyv készült belőle.

Jan Brueghel: A Hegyi Beszéd

Az előszóban így ír a könyv születéséről Vay Valéria:

Kedves Vezetőnk, a Névtelen Szellem legjelentősebb műveinek egyike a mi Urunk, Jézus Krisztus Hegyi Beszédének magyarázata lett volna. Ez azonban nem készülhetett már el, mivel Eszter médiumot ebben magas kora és egészségének egyre romló állapota, de nem kevésbé az akkori évek állandó izgalmakkal, feszültséggel teli helyzetei megakadályozták. Ami elkészült, az elsősorban Máté Evangéliuma 5, 6, 7 rész különböző verseire, mindenekelőtt a nyolc boldogságra vonatkozik.
Kedves Vezetőnk annak idején még nem találta eléggé kigondoltnak a leírottakat és szeretett volna nagy hangsúlyt adni Máté 5,27-32 versek magyarázatának, amelyekben az Úr a férfi és női lelkek kapcsolatának lényegét egyértelműen határozza meg, mondván: “aki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” Ebben a dualisztikus kapcsolatban ugyanis benne van az emberi lelkek sok nyomorúságának eredője, de egyben ide torkollik felemelkedésük útja is. Sajnos ebből a Vezetőnk által rendkívül fontosnak ítélt, nagy horderejű részből – néhány mondat kivételével – már semmi sem készült el. Pedig ezt a kérdést az e vonatkozásban tapasztalható, teljesen elferdült felfogások rákérgesedett halmazától kívánta volna megtisztítani. Mindazonáltal annakidején úgy rendelkezett, hogy mivel ez a munkája töredékes és “fésületlen” szövegű, annak teljes befejezéséig még töredékek se lássanak napvilágot.
Miután azonban Eszter médium távoztával (1977) immár nincs remény arra, hogy ez az igen fontos mű elkészülhessen – feltételezve a Névtelen Szellem utólagos megértő engedelmét – úgy gondoljuk: mégis az Olvasók elé bocsátjuk ezt a nagyértékű munkát.
Az Ószövetség és benne a Tízparancsolat a természettörvény világa. Krisztus azonban betöltvén a Törvényt, közénk való eljövetele, élete, tanítása, kínhalála és dicsőséges feltámadása által megnyitotta a megtérő bűnösök részére a Kegyelem világát. És amikor felmenvén a hegyre, leült közénk, tanítását a boldogság ismérveinek megvilágításával kezdte.
Mi lehet lelkesítőbb és elragadóbb, mint ha valakiknek azt mondják: “ti vagytok a földnek savai…, ti vagytok a világ világossága”… Igen, ez valóban szól a szívhez, megigézi a lelket. Azonban az Úr így folytatja: “ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.”
Mi módon lehet tehát a boldogság fényhazájába eljutni? János evangéliuma szerint ezt mondja az Úr: “Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához hanem csak énáltalam.” Vagyis az emberi lelkekből ki kell formálódnia Krisztus ábrázolatának. Ehhez az emberi énünket megtagadó, nagy munkához nyújt segítséget kedves Vezetőnk minden tanítása, amikor az Úr igéinek magyarázatát adja azoknak épülésére, akik meghallják mint mond a “lélek” a gyülekezeteknek.

1991 Vay Valéria

5,3 Boldogok a lelki szegények; mert övék a mennyeknek országa.

“Lelki szegények azok, akiknek az értelmi fejlettsége nem haladja túl az erkölcsi fejlettségüket, hanem az egyik a másikkal párhuzamosan fejlődik a természetes haladás törvényében. A legtöbb szenvedést az értelmileg fejlett, de erkölcsi fejlődésükben visszamaradt lelkek nagyot akarásából, tökéletlen elgondolásából származó alkotásai zúdították a világra. Ennek következményeként mindaz a szenvedés és fájdalom visszahull az azt megalkotó szellemre, és hosszú idő telik el, amíg tévelygéseinek romjai alól kiszabadulhat, és megkezdheti ismét a munkát, melyet erkölcsi fejlődése céljából folytatnia kell.
A lelki szegények alatt az Úr nem az együgyűeket, hanem az egyszerű, becsületes, jóra és igazra törekvő embereket érti. Azokat, akik nem hivalkodnak képességeikkel; nem törtetnek az élre, hogy vezessenek; nem keresik az alkalmakat, hogy a tömegből kiemelkedhessenek. Azokat, akik nem hajhásszák a hírnevet, a dicsőséget, mert nem értékelik túl magukat, még akkor sem, ha valami igaz jót juttattak a világnak, mert érzik lelkükben a felelősséget, amely minden egyes átlagból kiemelkedő lélekre ránehezedik.
Azokat, akik nem használják ki azokat az előnyöket, melyeket a világ elismerése kínál feléjük.
A lelki szegények nem urai a helyzetnek, mert az ő értékmérőjük mindig az igazság, amelyet életükkel, munkájukkal öntudatlanul is megvalósítani igyekeznek. Érzik gyengeségüket, gyarlóságukat, ezért tudják, hogy tökéleteset nem végezhetnek. Szívesen csatlakoznak azokhoz, akik jobban megközelítik az eszmét. Természetük nem a diktálás, inkább az engedelmeskedés. A világ fiai hamar felismerik őket, mint céljaik eléréséhez könnyen felhasználható és könnyen kizsákmányolható eszközöket. Sokszor kinevetik, gúnyolják őket hitükért, bizalmukért, de a jó irány követését nem vitathatják el tőlük. Boldognak mondja őket az Úr, mert híján vannak azoknak a ravaszságoknak, amelyekkel felfegyverkezve indulnak a világ fiai hódító útjukra a földi életben, hogy kicsikarják az eshetőségek világában a maguk részére azokat az örömöket, amelyeket az igazság törvénye megtagadott tőlük.
A lelki szegények nem ismerik a hazugságot, az álarcot, mellyel lelkük belső természetét megmásítva mutatnák meg magukat a világ előtt, hogy élvezhessenek olyan bizalmat, olyan szeretetet, ami nem nekik lett szánva. Mert a világ emberei vagy álarcban, vagy a felismerhetetlenségig kendőzött lelki arccal mutatkoznak egymás előtt. Ez a kendőzés sok fáradsággal és sok vesződséggel jár, és aki el akarja végezni a munkáját, amiért a földre jött, annak nincs ideje ezekre a hiábavalóságokra és tévelygésekre.
Azért is boldogok a lelki szegények, mert nem tudnak a formák művészi kidolgozásáig eljutni, mert erre nincs képességük, és mert az ő lelküket a lényeg érdekli. Természetes ösztönükkel követik a helyes irányt, melyet Isten lelke írt a lelkükbe. Ezért ők mindig eljutnak a legegyszerűbb igazsághoz, amely átformálja lelküket, és nem kell tévelyegniük azokban az útvesztőkben, amelyeket az emberi okoskodás vájt az ismeretlen sötétségbe, sűrűségbe.
A lelki szegények hisznek Istenben, hisznek az Ő törvényében, hisznek az Ő ígéretében, hisznek az igazságokban, amelyeket Isten adott az Ő megkeresésükre és megtartásukra. És mivel hisznek ezekben, meg is szabadulnak azoktól a tévelygésektől, félrefejlődésektől, amelyek őket hosszú időkre a szenvedések világához kötnék.
Az értelmileg túlfejlődött lélek a sokoldalú képességeitől kísértve felemelkedik a magasba, hogy az Istenség titkát kutassa. Amikor azonban a magasba törő lélek elé csak egy felső – saját lelkéből feltörő homály – vetődik, amely elfedi előle az égi fényt, akkor megszédülve hullik vissza a föld porába. Gőgös lelke megtagadja Istent, mert nem érti meg Isten igazságát, mivel nem tud belehelyezkedni azokba az egyszerű, de a gőgös emberi lelkek előtt homályos, rendszer nélkülinek látszó, megmagyarázhatatlan rendelkezésekbe, amelyekkel Isten a világot kormányozza. Nemcsak a földi élet anyagi javai veszélyesek a tökéletlen, bűnös emberi lelkekre nézve; sokkal veszélyesebbek a fejlett lelki képességek, ha velük együtt szilárd hit és alázatosság nem tudott kifejlődni a lélekben.
Minél magasabbra emelkedik az értelem az Istenbe vetett hit nélkül, annál mélyebbre zuhan alá a tévelygések sötétjébe.
Az értelmi és erkölcsi fejlődés magas fokozatain a bölcsesség és szeretet tiszta boldogságot kínáló világai nyílnak meg azok előtt, akik földi életükben megmaradtak egyszerűnek, kicsinyeknek.
Azok előtt, akiknek nagysága abban tűnt ki, hogy odaadóbban, hűségesebben tudták szolgálni embertársaik javát, több méltatlan megaláztatást tudtak eltűrni megtorlás nélkül, többet tudtak adni a világnak, mégis kisebbek tudtak maradni, mint a többi ember.
Azért boldogok a lelki szegények, mert még nem tudják, hogy milyen nagy kincset hordoznak lelkükben; nem hivalkodnak vele és így a sátán nem veti rájuk a hálóját.”

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon