TERÍTETT ASZTAL 5. SBK KÖRÖK - Evangéliumi Spiritizmus

KARSAY ISTVÁN – A SPIRITUÁLIS BARÁTI KÖR létrehozója, az SBK Hírlevél gondozója

Megérkeztünk a köztünk élő spiritiszták egyik legérdekesebb egyéniségéhez: Karsay Istvánhoz. Őt is valami különleges eseménysorozat ‘váltotta át’. De olyannyira, hogy ezután évtizedekig járta az országot és a környező magyarlakta területeket, előadásokat tartva ebben a témában. Vitte a könyveket, fáradhatatlanul, saját bevallása szerint több tízezer embernek tartott előadásokat. Szoros kapcsolatot ápolt Kotányi Ottóval, a Kuklis családdal, ifj. Makk Istvánnal, Pataky Árpáddal, akinek köréhez is tartozott, Erzsike és Gizi médiumot hallgatták. Ma is havi rendszerességgel küldi a hírleveleit azoknak, akik ezt igénylik. A Facebookon posztok tömegeit gyártja jobbító szándékával. Itt tudod követni.
Ő rám bízta a bemutatást, viszont én jobbnak látom, ha róla, tőle magától tudunk meg ezzel kapcsolatos gondolatokat. Így személyesebb, hitelesebb.
Publikussá tette sok írását, ebből válogatok most.

„Sokszor gondolkoztam azon, ami velem eddig történt. Mindig arra gondoltam, hogy egyszer összeszedem őket és leírom, mert egy idő után annyi minden történik, hogy szinte nehéz felidézni a különböző megmagyarázhatatlan (vagy megmagyarázható) jelenségeket.

Elkezdtem összeírni, megpróbálok időrendi sorrendet tartani az élményeim, illetve „megmagyarázhatatlan” eseteim között.

Magamról egy pár szóval röviden.

Karsay Istvánnak hívnak, 1958 évében február 16-án születtem a Vízöntő jegyében. Szüleim nem voltak semmilyen vallásnak hívői, teljesen materialista nevelésben részesültem. Istenről az elképzelésem 36 éves koromig csak annyi volt, hogy valahol szerintem valami van.

1994-es év augusztusában azonban történt valami, ami megváltoztatta az életem.

Előzményként csak annyit, hogy feleségem megmagyarázhatatlan okból (?) hirtelen beteg lett. Orvostól orvosig vittem, de sehol sem állapítottak meg semmilyen elváltozást, betegségre utaló okot. Ez az egész betegség rövid lefolyású volt, egy hónap alatt fogyott 10 kilót és egyre rosszabbul lett.

Aznap reggel, mikor a legszebb dolog történt velem az életemben Mosonmagyaróváron volt dolgom. Reggel lementem autóval, de túl korán értem le, még volt másfél órám a munkám kezdetéig.

Leparkoltam az autóval a főutcán, elhatároztam, hogy kávézással eltöltöm a hátralévő időt. Valami belső kényszernél fogva az út mellett álló templom felé vettem lépteimet és bementem a templomba.

Egyedül voltam teljesen.

Csodálatos csend vett körül. Belső érzéstől vezérelve egy gyertyát gyújtottam az előkészített mécsesekből és elkezdtem imádkozni feleségem gyógyulásáért, életemben először teljes szívemből és teljes odaadással. Megkértem hangosan az általam elképzelt Istent, hogy segítsen nekem. Ha nem tud segíteni akkor azt is elfogadom, de ha tudja ezt tudassa velem. Ekkor megszólalt bennem egy belső hang és közölte, hogy a feleségem meg fog gyógyulni, semmi baja nem fog történni. Átjárt egy különleges érzés, amit eddig még nem ismertem.

Egy kicsit még hallgattam a csöndet és kimentem a templomból.

Teljesen az átélt élmény hatása alatt voltam, s mikor leléptem a járdáról az úttestre egy pillanatra megállt az idő. Átjárta a testem egy leírhatatlan, megfoghatatlan csodálatos érzés, elfogott egy remegés.

Olyan volt az egész, mintha nem a másodperc töredékéig, hanem percekig tartott volna. Közben leléptem az úttestről, leért a lábam a talajra és én eközben a lépés közben megéreztem Isten erejét, csodálatos hatalmát.

Az Újvidéki Családi Kör c. újság interjúja Karsay Istvánnal. 2003. júniusi 5. Itt jobban olvasható

Átjárt egy csodálatos szeretetérzés, ami azóta is végig kíséri életem.

Az élmény után felhívtam a feleségem rádiótelefonon, de még sírtam a telefonban az élmény hatása alatt. Elmeséltem neki, hogy azt tudatta velem egy hang, hogy nem történik vele semmi baj, meg fog gyógyulni.

A történet végéhez hozzátartozik, hogy feleségemnek három nap múlva megszűnt a betegsége teljesen, az orvosok sem tudják ezt megmagyarázni, mivel betegségére még diagnózist sem tudtak felállítani.

Utólag sokat gondolkoztam a történteken és rájöttem, hogy ez a betegség nem lehetett véletlen, valamilyen felhívó figyelmeztetés volt a számomra.”