Dolgunk van egymással
Most, hogy már közel 500-an vagyunk, eljutottunk (bocs:eljutottam) arra a pontra, hogy összegezzük az eddigieket. Felléphetünk a következő lépcsőfokra.
Itt van közöttünk a magyarországi szellemi búvárok ÉLŐ, (jaj de jó ezt kimondani!) első vonala.
És nemcsak hogy közöttünk élnek!
ITT! Ebben a csoportban vannak!!
Helló! Figyelem!

Itt vannak közöttünk, olvasók, és írók!!
Talán, még olvas is minket valamelyikőjük. És posztol is remélem. (de jó lenne!)
Sorolom őket:
Reiner Ágoston, akivel együtt írjuk a „hivatali” posztokat (Ágoston, András)
Karsay István, őt csaknem mindenki ismeri, évtizedek óta dolgozik az ügyünkön fáradhatatlanul.
ADA-i Kőszikla csoport Szécsényi Lajos vezetésével.
Nagyváradi csoport Bíró László vezetésével.
Poór Edit Debrecenből. Több spiritizmussal foglalkozó könyv szerzője.
Szabadkáról Kecskés István és csoportja.
Az imént lépett be a csoportunkba Pelle János a már említett könyv a Lelkek iránytűje szerzője. (Csak emlékeztetőül: a Grünhutról is szóló „léleknapló”)
Zágrábból figyel minket az Adelma kutató, (két Adelma szimpozion és két könyv szerzője/társszerzője), Anton Rozman. (Guglival fordít ;))
És természetesen itt van velünk a Clevelandi csoport. A Pőcze József által szerkesztett és Zita médium által közölt nyilatkozatok erősen szemlézendők. Ők is idősek, nekem lehetőségem volt a 2000-es években többször találkozni velük. Nem aktívak, ne keressétek őket.
Többeket nem említek, mert nem jogosítottak fel arra, hogy idecitáljam őket. De van olyan közöttünk több is, aki még ismerte Eszter médiumot. (1977-ben halt meg). Vannak olyanok is, akik nem szeretik a Facebookot, ezért is indulnak a posztok a BLOGGG-ban. https://evangeliumispiritizmus.hu/ (Meg azért is, ha véletlenül lekapcsolják a Facebookot megmaradjunk).
Szóval, összejöttünk.
Kérlek Benneteket, hogy segítsetek bővíteni a kört. Legyen a kör minél NAGYobb KÖR).
Mindegyikőjüket rövidebben-hosszabban bemutatjuk, és szemlézni fogunk tőlük rendszeresen.
Közben folytatódik majd a Magyarországi Evangéliumi Spiritizmus története – megtaláltam azt a házat a Nagykörúton (lesz kép is róla), amelyikben a 2. emeleten Grünhut lakása és egyben rendelője volt, és ahol szükségből néha összegyűlt a Nagy Kör. Valamint itt volt – Grünhut haláláig (1906) – az Égi Világosság és a spiritiszta könyvek szerkesztősége.

Tóth Vilmos belügyminiszter, vele találkozott Grünhut, ő adta az egedélyt az Egylet működésére.
„Tűnődve hallgatta a miniszter fejtegetéseimet, még pedig a félreismerhetetlen helyeslés jelével. Kiválóan jóakaró hangon mondá, mialatt szinte némi meghatottsággal tette vállaimra kezeit: Sok szerencsét kívánok önöknek ebbeli törekvéseikhez! Legyenek nyugodtak, ügyüket mihamarabb el fogom intézni és meghagyom, hogy az aktákat még ma terjesszék elémbe. – így emlékezett erről Grünhut – A miniszter beváltotta szavát.”
Járunk egyet-kettőt az 1871-es Pest-Budán, és az 1873-as Budapesten. Itt is ott is. Hogyan? Mert 1873. november 17-én egyesült Pest, Buda, Óbuda Budapestté. Megvan a dátum? Ez év tavaszán kap hivatalos engedélyt Tóth Vilmos belügyminiszertől a Szellemi Búvárok Pesti Egylete. Amikor Grünhut „felkocsizott a várba”, hogy személyes audiencián kérjen engedélyt a belügyminisztertől az Egylet működéséhez. Micsoda idők, Istenem!!
És egy kis szellemi BULVÁRLAT?
Belekóstolunk azokba az ételekbe, italokba, amit Adelmáék akkortájt ehettek, ihattak. Sétálunk az akkori 1870-1875 közötti Pest-Budapesten együtt Adelmával, Grünhuttal. Prohászkával.
És néha beleszövünk a történetekbe egy kis szellemi bulvárlatot, csakhogy a bóbiskolók is felriadhassanak.
De kizárólag evangéliumi spiritizmusi vonatkozásban, mert itt szigorúan csak erről szeretnénk csevegni.
Köszönöm, hogy itt vagytok! Köszönöm az együttműködést.
András
(Ezt a posztot egy ideig kiragasztom, hogy lehetőleg minél többen olvashassák)
Minő véletlen, 1873-ban volt a bécsi világkiállítás is. Ennek volt hivatalos fotósa Klösz György. Klösz az egyesült Budapestre visszatérve elkezdte módszeresen fényképezni az épülő világvárost. Ezért betettem a posztba egy Klösz György fotót is. Még találkozunk a nevével és fotóival sokszor.
Download this article as an e-book
Kedves Ákos és András! A jóisten áldjon meg benneteket , adjon nektek további sok erőt és egészséget ehhez a munkátokhoz. Igen, az Úr segítségével tesszük, ami ránk van bízva. Ki -ki a saját tallentuma szerint.
Kedves Edit!
Különösen jó érzés, hogy megkülönböztetett figyelemmel olvasol minket. Szeretném azt gondolni, hogy nemcsak Neked, de másoknak is sikerül némi újdonságot adni az Egyesület történetével. Vagy olyan gondolatokat, amikkel még nem találkozott, és ezzel kellemes elmélyültséget szerezhet az olvasás közben. Aki pedig jól tájékozott és ismeri a Magyarországi Evangéliumi Spiritizmust, azzal szívesen „cseverészünk”. Vagy inkább szívesen beszélgetünk. Rövid az idő. Szeretettel: Ágoston és András