VAY ADELMA UTAZÁSAI 2. – 1848 Alsó-Zsolcza

Lázadás Alsózsolcán – 1848. december 12

Teleki Róza tehát amilyen gyorsan csak tudott továbbutazott Sáromberkéről Alsó-Zsolczára, gondolván, hogy ott a Miskolc melletti Vay-kastélyban – testvérénél – meghúzzák magukat a zavargások idejére, és gyermekeinek sem lesz bántódása. Tudni kell, hogy ekkor már 2 éve volt özvegy, férje ERNST Wurmbrand-Stuppach 1846-ban meghalt.

Adelma gyönyörű, erős és bátor édesanyja azonban sajnos egy dologgal nem számolt: a szabadságharc csillaga lemenőben volt.

Windischgratz hat irányból támad seregeivel Magyarországra, Egyik altábornagya, Schlick pedig december 6-án Galícia felől átlépte hadtestével a Duklai-hágót és rövidesen megszállta Bártfa és Eperjes Sáros megyei városokat és a környező vidéket. Shlick célja Kassa bevétele volt, majd Kassa és Budamér között megütközött Pulszky ezredes csapataival, de a magyarok a csatát elvesztették, az ellenséges csapatok bevonultak Abaúj megye székhelyére.

A vesztes honvédsereg Miskolcra vonult vissza. Az események híre gyorsan terjedt a vidéken, ami aztán Alsó-Zsolcán a helybeli parasztság nem várt reakcióját váltotta ki. Egész egyszerűen fellázadtak. Miután pedig Teleki Róza gyerekei, (köztük a 8 éves Adelma) az ő szemükben osztráknak számítottak, – és bár csak néhány napja voltak testvérénél Teleki Ágnesnél – jobbnak látták ha innen is gyorsan tovább állnak. Pestre.

Ezt így meséli Adelma:

„Igen a forradalom! Erről nékem is van elmesélni valóm. Legelőbb is amily gyorsan csak az előfogat lovai lehetővé tették, a magyarországi Zsolcára utaztunk Lajos nagybácsikánkhoz és Lilla nagynénikénkhez (anyám testvéréhez). Azonban innen is tovább kellett mennünk, mert fivéreim élete – kik osztrák állampolgárok és virtusból kitűzték kalapjukra a feketesárga kokárdát – nem volt biztonságban. Midőn édesanyámmal az utazókocsiban ültünk, kaszával felfegyverzett parasztok jöttek, kik fenyegető mozdulataikkal a fejlevágást helyezték kilátásba és legidősebb fivérünket túszként el akarták vinni. Ő azonban nyugodtan ült az ő póniján, feketesárga kokárdával a kalapján és reggel Miskolcra lovagolt, ahol bevárt bennünket. Mama kiszállt a kocsiból és szónokolni kezdett a parasztoknak azt mondva, hogy ő magyar nő, egy védelem nélküli özvegy és kéri, engedjék őt nyugodtan Pestre utazni. Ő, mint egykor Mária Terézia, a magyar lovagiasságra apellált. Az ő nagy szépsége és bátorsága imponált a parasztoknak, kik éljen kiáltással útjára engedték a gyermekekkel megrakott utazókocsit, sőt védelmet is adtak az útra.”

Nem volt jó ötlet

hogy Adelma fiútestvérei, a Wurmbrand fiúk tüntettek osztrák és császári érzelmeikkel; kalapjukon sárga-fekete kokárdát viselve «Éljen a császár»-t kiáltoztak. Habsburg kokárdát tűztek a kabátjukra is, és azzal villogtak a zsolcai parasztok előtt. Akik aztán kaszát ragadtak és felkoncolni készültek őket.

A történelmi tények pedig eképpen szólnak:

„A grófné hat kiskorú gyermekével, akik közül a legidősebb sem volt több tizenhárom évesnél, Vay Lajos családjának vendégszeretetét élvezte. Teleki Róza december 12-én indult volna gyermekeivel ötlovas kocsin és poggyászát szállító szekerekkel Pest felé, de azt is feltételezhetjük, hogy a vesztes csata és az ellenség közeledtének híre késztette indulásra.

A helység házánál a törvénybíró megverette a dobot, mire a falu apraja-nagyja a „községházához” igyekezett. A dobszó hallatán, egy forint büntetés terhe mellett mindenki köteles volt a helység házához menni, hogy meghallgassa a „kidoboltakat”. A bíró kihirdette a vesztes csata hírét és azt, hogy közeledik az ellenség. Az összesereglett falu népe izgatottan tárgyalta az eseményeket és az emberek azt latolgatták, mitévők legyenek. Azt tartották tanácsosnak, hogy fehér zászlókat akasztgassanak ki, így sokan fehér keszkenőket, vásznakat tűztek ki az utca felé a házak kapuira. Elhangzott, hogy az uraság udvarából is elmenni készülődnek, mire a tömegben azt kezdték el kiáltozni, hogy „Ne bocsássuk el őket!”.Az indulni készülő grófnét menekülőnek, vagy az ellenséggel pártolónak vélték. Ahogy gondolták, úgy is cselekedtek, és a községháza előtt elvonuló kocsit és szekereket az ott álló áteresz felett átívelő hídon nem engedték tovább.

A hidat csoportosan elállták, köztük a magát ittasnak valló Tatár Mihály, aki az egyik kocsisra is rászólt: „Vissza menny Matyi!” A lovak kantárját viszont Kozma Sámuel fogta meg és fordította vissza a kastély felé. Tatár András egy másfél öles szántó rúddal állta el az utat. A tömeg és az asszonyok közben „Ne engedjétek az urakat!”, „Ilyen legények vagytok?” kiáltásokkal hergelték az utat elállókat.

A visszafordított kocsiról a grófné leszállt és a községháza körül álló tömeghez menve próbálta elmagyarázni, hogy nem menekül, hanem kis gyermekeivel igyekezne Pestre. Mire az emberek egy része megenyhült és útjára akarta bocsájtani, de a magukat megmakacsoló „útonállók” ezt nem engedték, így a kocsi és szekerek újra visszafordultak és végleg a kastély udvarában kötöttek ki.

A tömeg egy része ekkor Vay Lajos kastélyának udvarába tódult, állítólag nem üres kézzel, hanem vasvillákkal, ahonnan csak a tiszttartó erélyes fellépésére távoztak el.

Az eset hírét gyorsan megvitték Miskolcra Vay Lajosnak (aki abban az időben Borsod megye főispánja volt), aki Gencsy László kormánybiztossal és katonákkal tért vissza, azonnal lefogták a lázadókat és a vármegye tömlöcébe kísérték őket.”