SZELLEMI BULVÁRLAT – SZELLEMEK NAPTÁRA

Szellemek Naptára 1900

Voltak érdekes (és különleges) emberek az Égi Világosság szerkesztőségében.

Itt van rögtön a főszerkesztő Tóvölgyi Titusz, aki az újság kezdetétől 1906-ig (1898-tól felelősen) szerkeszti a lapot.
Különös élet van mögötte.
Az 1860-as évektől (22 éves ekkor) baloldali lapok munkatársa. A baloldalon is lapot szerkeszt, A Szabadság, mint a Népek Zászlója szerkesztője (1871–1873). A párizsi kommünnek emléket állító, Szegények harca (1871) c. regényéért lázítás vádjával egyévi fogházbüntetésre ítélték (1872).
Börtönviseltté válik.
Pedig művelt jól képzett tanult ember gazdag környezetből indul. (Lipcsében gazdasági főiskolát hallgat, földbirtokai miatt gazdasági tanulmányokat végez; 1858-1859-ben pedig a budapesti állatorvosi főiskolát végzi el.

És mégis vonzza őt az újságírás.

Hatalmas fordulattal élete második felében spiritisztává válik. Tóvölgyi az első magyar spiritiszta író. Írásait kizárólag a szellemidézésre és ezzel kapcsolatos okkult témákra korlátozta. A 20. század elején az okkult mozgalmak központi alakja.
Sok könyvet ír, nagyon termékeny. Elévülhetetlen érdeme, hogy Vay Adelma Szellem, erő, Anyag c. könyvét ő fordítja magyarra. (Tudjuk, hogy Adelma – bár édesanyja magyar grófnőnek született – németül írt.)
Tóvölgyi évente naptárakat ad ki: Eladó lányok naptára, Szellemek naptára stb.

Kapott is ezért egy csúfolódó tárcát – pontosan az 1900-as naptáráért.

Tóvölgyi naptára

Magyar Hírlap 1899 deczember 3
A TÁRSASÁG, c. rovat -lint aláírású újságírójától. Nem baj, ezzel is népszerűsítették az eszmét…

Spiritiszták zsebnaptára

„Lelkem egy régi titkos óhajtása teljesült ma délután. Öt óra ötvennégy perczkor ugyanis egy láthatatlan, de fölöttébb zsíros kéz csinos rózsaszínű füzetet helyezett az asztalomra, melynek címlapján a megfagyott gyermek gomolygott kísérteties ködfelhőben, alatta pedig egy feketébe öltözött úr lábaszárai nyújtóztak el. A megdöbbentő képen még egy lámpa is szerepel, amely bágyadt fényt terjeszt a különös jelenetre, fénykörével ezt a leírást világítván meg:

Spiritiszta,
vagyis

Szellemek Naptára 1900-ra,
Szerkesztette: Tóvölgyi Titusz.

Önök talán nem tudják, hogy én rendkívül lelkes spiritiszta vagyok és Tővölgyi Titusz mester munkáit mindig nagy élvezettel olvasom. Képzelhetik hát, milyen örömmel töltött el ez a váratlan ajándék, mely a spirtizmust naptárilag rendezi. A kitűnő mű ára egy korona és természetesen Rózsa Kálmán és neje kiadásában jelent meg. Belőle mindenki könnyen megismerheti a spirtizmust, mint olyant, de mivel úgy is tudom, hogy a magas kamatláb mellett csak kevés vállalkozó fog ezért egy koronát fizetni, rövid, de jellegzetes vonásokban ismertetni fogom a spiritista vagy szellemek naptára tartalmát az 1900-ik évre.
«A lélek — mondja a szerkesztő a naptár előszavában — az állatban mint érzék és ösztön önállóan működik, az emberben, mint a szellem kiszolgálására rendelt szolga, mely a szellem és a test között az érintkezést tartja fönn. A szellem, ez az isteni szemcse nem érintkezik másként a testtel, csak a lélek által. »
Lehet-e ezen isteni szemcsével érintkezni? kérdik önök. Ugyanezt kérdi Tóvölgiyi Titusz is, de nyomban meg is felel a saját kérdésére:
«És miért ne lehetne a szellemekkel érintkezni? — Mondja igen helyesen. — Hiszen a szellem az ember és nem a test. A juhász az ember és nem a bunda.
Miért ne lehetne a juhásszal érintkezni, ha a bundáját leveti is? Hiszen nem a bundával érintkezett az ember azelőtt se, hanem a juhásszal. Igaz, hogy a juhászt látom, ha a bundáját leveti is, míg ellenben a szellem, ha a testet leveti, láthatatlan lesz előttem, de azért ugyanaz a szellem marad, aki azelőtt volt.

Ilyen magyarázatból minden félig-meddig értelmes ember megérti, hogy a szellemekkel igenis lehet érintkezni. De az a kérdés: hogyan? Hát persze, hogy a médiumok segítségével. Hogy a médium micsoda, az nem szorul bővebb magyarázatra: egyszerűen azon egyed, amely bizsergést érez. Ez a bizsergés később persze mozgásba, rángásba megy át és éppen ez az, amit mi spiritiszták médiumitási jelnek nevezünk.
Ebből korántsem kell azt a következtetést levonni, hogy médium csak egyféle van. Óh nemi Van írómédium, mely a szellemek naptárának meghatározása szerint« még nincs kellően begyakorolva, hogy a sugalmazó szellem diktálását vegye át és kizárólag csak azt írja, ami neki előmondva lesz.» Ilyen médiumokat már a képviselőházban is láttam, de ottan röviden gyorsíróknak nevezte őket a balga hétköznapiság. A beszélő médium már bizalmasabb viszonyban van a szellemekkel, de a legjobb barátságban a látó médium van velük, aki a bizalmas érintkezést gyakran a materializáczió fokáig fejleszti, amikor a szellemek tudvalevően kézzelfogható alakot öltenek. Ezt a nem mindennapi esetet Tóvölgyi mester azzal a megdönthetetlen bizonysággal igazolja, hogy ilyesmiről már a lapokban is olvashattunk!
Az érintkezés módjavolna most a legsürgetőbb kérdés. És ha nem ördöngösség, hát nem tudom, micsoda, hogy naptárunk a következő fejezetet éppen ennek a kérdésnek szenteli. Különben nincs ennél könnyebb: az emberek körül ülik az asztalt, kis ujjakkal érintkeznek és igy lánczot képeznek, mely összekötő láncz következtében az emberi testben levő ód lassan-lassan a lánczon át czirkulálni kezd és egy valódi ód-áram jó forgásban. Hát nem egyszerű dolog ez?
És mivel most már az emberi ódot kétségbevonhatatlanul megismertük, bátran áttérhetünk arra a kérdésre, hogy miképp távozhatik el az ember asztrálja a testből. Nem fogja önöket meglepni, ha a tudás határozottságával kijelentem, hogy az asztrál« léggömbön utazik» és ha nagyon udvariatlanul szólítják fel, hogy: kérem, hagyja el föltünés nélkül a testet, — haragjában esetleg még a törzsperiszentet is magával viszi. Ez pedig nem valami kellemes állapot, mert képzeljék csak, hogy valaki belép a sörházba és amikor a rendes spiritisztatársaságához akar telepedni, egyszerre öten kiáltják feléje:

— Hol hagyta az asztrálját?
— Hiszen magában ma egy csöpp törzs periszprit sincs
— Szíveskedjék megtágult életszalagját rendbehozni!

Azért nem is lehet elég gyakran ismételnem, hogy az asztrálra nagyon vigyázni kell, mert az asztrál igen különös jószág. Vay Ödön báró ez okából többször le is rajzolta önt amiért valóban köszönetet érdemel. A báró különben, mint rajzoló, médium nagy hírben áll a spiritiszták között; a szellemek naptára is elmés bókkal hódol neki, ezeket mondván róla: «Egy ilyen rajzoló médium Vay Ödön báró is. Hogy mit rajzol, ő se tudja soha, a legtöbb esetben még akkor sem, ha már készen van vele, mert néha olyan, maskarákat rajzol, amilyeneket soha világéletében nem látott, s amelyről ha a fejét levágják, sem tudná elmondani, hogy micsoda!

«Önök persze nem is várnák egy közönséges rajzolótól, hogy miután a fejét levágták, még elmondja, hogy mit rajzolt az előbb, de nálunk spiritisztáknál másképp áll a dolog: mi rendesen fej nélkül szoktunk diskurálni.
Ezek után legyen szabad önöket arra kérnem, hogy a Merkúrra és a Holdba elkísérni szíveskedjenek.

A Merkúr nem váltóüzlet, hanem égitest, amelyet legegyszerűbben úgy látogathatunk meg, hogy néhai Humboldt Sándor szellemével lépünk érintkezésbe. Humboldt szíves kalauzolása mellett megismerjük a Merkúr kutyáját, mely egyéb Háziállatoktól többek közt abban is különbözik, hogy hosszú, kilógó nyelve van, «mely érdesnek és ripacsosnak van alkotva, mint a reszelő.»

Fogak helyett ezt használja a derék égitest-őrző. S ha egy mohai freccsre a Holdba is átrándulunk, azt a kellemetlen tapasztalatot fogjuk tenni, hogy sokkal több a levegőjében a légeny, széneny és villaszesz, mint a mienkben. Az emberek pedig — ki hitte volna! — « az ő légzőszerveiket a fejen bírják, mely a testhez arányítva igen nagy (az orruk, az bizony nagy), mert testük igen kicsiny ». . .

Hogy eme kis leírásból ítélve, micsoda zilált vallási viszonyok lehetnek a Merkúron és a Holdban, arról jobb nem is beszélni. Átsiklom tehát a kényes tárgy fölött, mint ahogy Francziska beszélő médium állapotát, az extázist is csak futólag említem meg. Ama «spontán manifesztáczióról» sem beszélek, melynek folyamán Tóvölgyi mester kiadóhivatali tisztviselője hirtelen médiumnak érezte magát és czigány szellemet öltött. Nem, nem mondom el önöknek, hogy «a médium sunyin nevetett, majd oly fuldoklást követett el, hogy látni és hallani borzasztó volt.» Hiszen a végén úgyis kiment belőle a szegény, megkönnyebbült szellem, mert Grünhut néhány delejes ellenvonást tett rajta.

Ilyen kérem a spiritizmus. És ha valaki kételkedni talál benne, vegye meg a Szellemek Naptárát. Biztosítom, hogy a jövő esztendőben épp olyan hű, és áhítatos spiritiszta lesz, mint én vagyok! —lint.”