A betegségről 5.

A betegség, a szenvedések mindenféle válfaja nem Istentől ered

Remek látni, ahogy kiteljesednek a gondolatok a hozzászólásokban. Igazán nagy örömmel tölt el, ahogy a különböző felfogás, életmód, gondolkodás, kicsit ütközik azután kisimul (de ha nem, az sem baj).
Hiszen valamiben mindenkinek igaza van, mert a pozitív, a jó oldalról közelít.
Próbáltam innen is, onnan is példát keresni a könyvekből, ami konkrét. Hogy mi lesz pl. a bűnből fogant betegséges ember reinkarnálódása után. (A haragvó ember fizikai betegségben a gyomrot, az emésztőszerveket és azok mellékszerveit fogja fájlalni, az érzékiségben levőt pedig a szíve viszi sírba, a gerincagya és a nyúltagya megy tönkre ezekben az érzéki viharokban, – majd amikor újból testbe kerül, beteg szívvel és lefokozott értelmi képességgel, sőt nemegyszer bárgyúsággal megterhelten születik.)

De külön kiemelésben van azok élete is, akiket Őrangyaluk felkarolhat, mert szellemi-lelki-testi stádiumuk megengedheti ezt. És honnan láthatnánk az összes többi milliárdnyi ilyen-olyan kivételt, életet, hiszen csak parányi része vagyunk az isteni akaratnak.

Ne akarjuk hát megfejteni a megfejthetetlent, elégedjünk meg annyival, amennyit felfogni képesek vagyunk. És egyelőre fogadjuk el, „Nem azért beteg valaki, mert bűnt követett el, hanem mivel a bűn megtörtént, annak következménye a betegség, akárki követte is el a bűnt.”

Kérlek benneteket, ne hagyjátok abba! Hálás vagyok hogy, ha lassan is de kialakul ezekben a témákban a párbeszéd.

„Aki erőteljes akarással bír, és ura tud lenni önmagának, az alsóbb fokú énjének, alsóbb fokú természetének, az egész könnyen irányíthatja az egészségi állapotát, sőt még a lelkének haladását is.”

Köszönet Nektek!!

A példák tehát:

AZ UTOLSÓ ÓRA MUNKÁSAI IV. – Pál médium

Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.
1939 november 12.

„A szegénység, a betegség, a gyötrődés és a szenvedések mindenféle válfaja nem Istentől ered, azt mind az ellentét szelleme, a bűn hozta létre. Hogy ez a világ telve van nyomorral, bűnnel, gyötrődéssel, azt nem Isten adta, az itt van, az itt vár feldolgozásra. Erről a feldolgozásról akarok nektek valamit mondani.
Még azt se higgyétek, hogy azt a sok rosszat, ami létrejött, mind el kell fogyasztani. Nem kell elfogyasztani, mert Isten hatalmas, Isten mindenható, és ő minden rosszat megsemmisíthet. Ezt a sok rosszat, amit a sátán – ahogyan ti gyűjtőnévvel nevezitek az ellentét szellemét – hozott létre, Isten úgy csoportosítja mindazok körül a lelkek körül, akik az ő Nevét hívják segítségül, hogy azok gyógyító hatással legyenek. Tehát nem az Isten adja a büntetést, és nem Isten kényszeríti az embert arra, hogy feleméssze azt, amit mint rosszat itt talált a világban, hanem az Isten úgy rendezi az itt lévő, és készen álló rosszat, hogy azt a szellemet, aki beteg, ez a rossz gyógyítsa ki a rosszból. Hiszen azok a gyógyszerek is, amelyeket az orvosok alkalmaznak, túlnyomórészt mérgek. Ha azt a mérget beadják egy egészséges embernek, elpusztul tőle, azonban az okos emberi ész rendszerezte ezeket a kitapasztalt hatásokat, és ugyanazokat a mérgeket, amelyek ölnek, a beteg egészségessé tételére használják fel. Nos, ha az ember a maga mélyen elesett állapotában tud ilyen okos lenni, akkor a mindenható Atya, az örök Bölcsesség csak sokkal bölcsebb! Igen, Isten is ezt a módszert alkalmazza azzal a különbséggel, hogy az ő eljárása mindenkor csalhatatlan és tökéletes – amikor a meglévő sok lelket ölő mérget, amelyet az ellentét szelleme produkált, úgy adagolja beteg gyermekeinek életébe, hogy azok mint gyógyszertől meggyógyuljanak tőle.

*

Sőt még egyebet is mondok, és ezzel be is fejezem.

Mindaz a sok rossz, ami itt tesped a világban, az ellentét produktuma, megromlott erők konglomerátuma. S amikor ez a rossz egy-egy olyan lelket vesz körül, aki Istenben bízik, aki béketűrő, aki alázatos: azáltal, hogy ezeket a gonosz hatásokat, amelyek őt szenvedtetik és gyötrik, elfogadja anélkül, hogy akár érzésben, akár gondolatban, akár tettleg visszaütne, ezzel a magatartásával ezeket az erőket a magáéivá teszi; s ezek az erők hozzá tapadnak. De miután ő ezeket nem töltötte meg ellentétes tendenciákkal, sőt a bennük lévő ellentétes tendenciákat a maga jójával, a maga igazával, a maga alázatosságával leszerelte, ennél fogva ezek az erők megszűnnek hatékonyak lenni az ellentét világában, hanem az ő elvét fogadják be. Így ez az egész erőtömeg, ez a nagy fluidtömeg, amely egy ilyen életet körülvett, és szenvedtetett az igaz jó elvével megkötve, hatalmas tőkét képez.
Amelyet amikor újból munkába szólítja őt a Mindenható akarata, fel fog használni talán éppen azoknak a megváltására és fölemelésére, akiktől ezek az ellentétes erők eredtek, mert hiszen ezek a kibocsátójukkal is kapcsolatban vannak. Isten határtalan jósága íme abban is megmutatkozik, hogy ha egy emberszellem, mint amilyen ez a sokat szenvedett testvérünk is, egy rövid életet úgy élt végig, ahogy kellett, őt óriási vagyon urává teszi, úgyhogy azután már ő is hathatós segítőjévé lesz annak az isteni gondolatnak, amelynek az a célja, hogy mindenkit kiemeljen a bűn sötétségéből, hogy végeredményben mindenkit boldoggá tegyen. Láthatjátok ebből, hogy Isten nem büntet, Isten nem kívánja azt, hogy bármit is „jóvátegyen” valaki. Ez is egyik bizonyítéka annak, hogy Isten nem vár arra, hogy mindezt a rosszat elfogyasszák azok, akik létrehozták. Ízelítőt mindenki kap belőle, de ez vagyonná válik azok kezében, akik Isten szavát a lelkükben, a szívükben hordják, és Isten szavával állnak mintegy gát az ellentétes erők hullámverésében.

Az érzékiség egyik legnagyobb terhe az emberiségnek.

A fiatal, alig felserdült emberke, aki még csak éppen elhagyta a gyermekkort, meglát egy fiatal leányt. Egyszerre fellobog benne valami boldogító s egyidejűleg szenvedtető érzés, a kezdődő szerelmi érzés, amely azonban egy ilyen salakos világban sokkal több érzéki és alsóbbrendű elemmel van vegyítve, semhogy igazán boldogító lehetne. Tehát meglátja a leánykát, és a saját lelkéből rárak minden színt, amit a lelkében eddig felhalmozott, amit a képzeletvilága mint kívánatosat, kellemeset, ragyogót elő tud teremteni; kiszínezi magának, hogy az milyen angyali jóság, milyen kedves, milyen szerény, milyen engedelmes, stb…, azaz rárakja mindazt a szépet és jót, amit a képzeletvilága egy ideálban összegyűjt.

Így a legtöbb szerelemben úgy van az, hogy a legtöbb ember tulajdonképpen a saját érzéseibe szerelmes,

azaz a látott személy mögött egy képzelt személybe, akiben a saját lelkében összegyűjtött szépet és jót összesűríti. Lehet, hogy az a leányka egyáltalán semmivel sem magasabb rendű, mint ő maga, lehet, hogy nagyon is egyszerű, hétköznapi lélek, sőt lehet, hogy minden hibával meg van terhelve, – de mindenekfelett fogalma sincs arról, hogy őrá valaki ilyen érzésekkel tekint.

Ezek az érzések azonban a mi fiatalunkat nem hagyják aludni.

Mindig jobban és jobban megtöltik a szívét, és valósággal szenved alattuk. Hiszen ti is voltatok fiatalok, serdülőkorban lévők, nektek is van fogalmatok arról, mit szenved egy ilyen szegény gyermek egy olyan nagy, nyomasztó érzés súlya alatt, amely még az álmától is megfosztja, amely megfosztja attól, hogy a kötelességét – akár tanulnia kell még, akár valami foglalkozásban kell helytállania – rendesen, kifogástalanul elvégezze. Nehéz, gyötrő érzés ez; és csak nyilvánvaló, hogy nem a külső körülmények gyötrik őt – hiszen az a leányka minderről nem is tud semmit – hanem gyötri a maga érzése, amely benne él a lélekben, amelyben a vágyvilág és az akaraterő még messze nincsenek egymással egyensúlyban.
Mindezekhez járul még az is, hogy a mi emberünk nemcsak lélek, de test is, és az érzelmek mellett az ösztönök is erősen foglalkoztatják a tudatot, és még jobban lenyűgözik az akaraterejét, és még jobban szenvedtetik őt. Álmatlanul fetreng fekhelyén, lesoványodik, majdnem belebetegszik ebbe az érzésbe.
Mi okozza hát ezt a szenvedést? Mert hiszen ez szenvedésteljes állapot! Csak ő maga egyedül, az ő még fel nem tisztult érzés- és vágyvilága.

De nézzük a folytatását.

Az idő telik, múlik, és mondjuk, a fellobogó érzelemből házasság lesz; a körülöttük lévők gondossága és a kedvező körülmények lehetővé teszik, hogy összeházasodjanak. Mindkettő az élet tavaszán, ragyogó szemekkel és kipirult arccal áll az oltár előtt, és azt hiszik, hogy az az eskü, amelyet tesznek, örök időkre megpecsételte azt az érzelmet, és ez örökké így fog tartani. A földi menyország kapujában érzik magukat.
Azután a házasság hetei, hónapjai lezajlanak; a beteljesülés lelohasztja a feszülő érzelmeket és érzéseket, sőt nemcsak lelohasztja, hanem az ifjú férj máris kezdi közömbösen tekinteni az élete társát, annál is inkább, mert látja, hogy nem is olyan angyal, mint amilyennek ő kiszínezte, sőt nagyon is ember, gyarló ember; s azok a színek, amiket ő rakott reá, és amikre bizakodóan épített, tulajdonképpen nincsenek is.
Így azután igen hamar elpárolog az a lobogó érzelem, melyet esküvel pecsételtek meg, és nem is nagyon hosszú idő múlva újból meglát valakit, egy másikat, aki díszesen öltözködve, szép arccal nagy hatást tesz reá, annál is inkább, mert hiszen az, akit ő feleségül vett, otthon bizony nincs mindig díszesen kiöltözködve, és lelkileg sincs ünnepi hangulatban a hétköznapok elfoglaltságai közepette. A lelkében most újból felébred a szerelmi érzés, hasonlóképpen az elsőhöz.

Most ebben az újabb nőben kezd látni olyasvalakit, aki magasabb rendű; az érzelmei ehhez vonzzák, s lassan-lassan otthon kínosan és kellemetlenül érzi magát. Amit az otthonában eddig észre sem vett volna, sok apró kis fogyatékosságot, hiányosságot, vagy rendetlenséget, azt most mind fokozottabban veszi észre, és még jobban elkedvetlenedik az otthontól, és attól, akinek esküvel fogadott örök hűséget; ellenben most már mindent megtesz, hogy közelébe férkőzhessek annak, aki az érzéseit lekötötte. Közelébe is férkőzik, meg is hódítja; és akkor felébred a lelkében a kettősségnek az a gyötrő és szétszakító érzése, amely mint bevezető szerepel a züllött emberek táborába, azokéba, akik legázolják a tisztább érzéseket.

Otthon durva és kíméletlen, emitt a másiknál epekedő és sóvárgó, miután ez a második tudja a módját, hogyan kösse magához.
Vajon mi szenvedteti őt? Semmi egyéb, mint az érzékiség, ez a szennyes érzés, amely minél nagyobb mértékben van meg valakiben, annál hamarább gyullad, és annál gyakrabban váltogatja vonzalma tárgyát. Ezt a második követi, azután egy harmadik, a harmadikat talán egy negyedik, stb.
Arról nem is beszélek, ami otthon van, abban az otthonban, ahol az asszony az éjszakákat keresztülsírja, ahol a gyermekek apa nélkül vannak; de legjobban szenved ő maga, az, akit tisztátalan érzései, mint az oktalan állatot a kötőfék, rángatják ideoda anélkül, hogy szabadulni tudna. Lassanként a gyötrő önvád is elhalkul, hogy még gonoszabb érzésnek adjon helyet, annak az érzésnek, amely őt arra bíztatja, hogy mindenáron szabaduljon attól a nyűgtől, amely őt esküvel és a társadalom által szigorúan megkövetelt korlátokkal köti az első asszonyhoz.

Mi szenvedteti őt? A külső körülmények? Semmi más, csak ő maga,

az, ami őbenne magában van. De ő elsötétült lélekkel az asszonyt okolja, akitől nem tud szabadulni, okolja a második és harmadik nőt, mert azok őt elcsábították, okolja a végzetet, hogy őt ilyen körülmények közé hozta, csak önmagát nem okolja. Pedig mindezek, akik és amik körülötte vannak, nem egyebek, mini csak olyan tükröző felületek, amelyek visszaverik az ő belső érzéseit, azokat az érzéseket, amelyek még ebben a visszaverődött formájukban is gyötrők, kínzók, szenvedtetek. ebben a világban.

A haragvó ember

Most erre hivatkozom, ennél a hamar felfortyanó és haragvó embernél. Az érzéseket és indulatokat az idegek mindig könnyebben és gyorsabban vezetik, s így minél tovább halad az időben, annál kisebb okokon annál jobban felingerlődik. Lassan-lassan az idegek egészen ezeknek az indulatkitöréseknek a szolgálatára állnak, a haragot kifejező benső után alakul át a külső; az izmok is engednek az átalakító hatásnak, és idő multán a külső is azt fejezi ki – amennyire az anyag az érzelmek nyomása alatt átalakulhat – ami belül van.

Ez az egyik külső következmény.

A másik pedig az, hogy ezek a haragos kitörések a szervezetet a maga rendes funkciójában gátolják – mert hiszen az emberi szervezet is békességben szeretne lenni, hogy végezhesse a maga gépies munkáját – és az indulatkitörések gátló és mérgező hatása megrontja elsősorban a gyomrot, az emésztőszerveket és azok mellékszerveit. Hiszen még a közönséges beszédben is szokták mondani, hogy „epés ember”. Mert a néplélek, ha a tudományos elméleteket nem érti is, de a nagy összefüggéseket észreveszi.

Azután meghal ez a mi emberünk.

Azok a rendellenességek és azok a betegségek, amelyek a testi szervezetben a lelki hatások eredményeképp már kifejlődtek, a lelki testen még sokkal jobban ki vannak fejlődve, mert hiszen ez a félanyagi közeg az érzéseknek, az indulatoknak előbb volt útjában, mint a test, és még teljesebben engedett azoknak. A mi emberünk tehát egy megbetegedett lelki testben él hozzá hasonlók környezetében a szférában, tehát egy fokozottabb pokolban, mint amilyenben a földön élt.

Azután idők múlnak, és ő újból testbe jön.

Az új testen már hajlam alakjában ott vannak azok a betegségek, amelyek a lelki testen mint kifejlődött rendellenességek megvoltak, úgy, hogy a következő testöltésben már beteg gyomorral, beteg emésztőszervekkel vergődik át az életen.
Tehát mi szerezte neki ezt a súlyos és gyötrő állapotot? Az ő maga érzése, az az érzés, amely folyton halmozódva aláásta az ő lelki szervezetét, s ennek következtében az arra rárakodó testi szervezetet is. És még ha ez nem is megy minden esetben ilyen gyorsan, hogy egyik inkarnációról a másikra már súlyos és elviselhetetlen betegség fejlődik ki, az egyéni természetet levetkőzni nem könnyű, és néha az ilyen „rossz természet” inkarnációk során végig fokozódik, míg végül belőle súlyos betegség fejlődik.
Egy azonban bizonyos, hogy a lélek ezt is maga szerezte magának a beteg érzéseivel, beteg indulataival.

Az érzékiségben elmerült élet

Vagy nézzük azt a másikat, aki az érzékiségbe merült alá. Az izgalmak, amelyek ezzel együtt járnak, szintén folyton fokozódó tendenciát vesznek, mert hiszen minden rossz lelki tulajdonság folyton terjeszkedni akar, mindig nagyobb és nagyobb területet akar a lélekből elárasztani. Tehát az ilyen irányban elfajult emberlelkek is mindig fokozottabb ingerekre vadásznak, ezek a megismétlődő viharok pedig a vérkeringésben és szívműködésben hoznak létre folyton nagyobb és nagyobb rendellenességeket; és mire egy ilyen ember megöregszik – aránylag nagyon rövid idő alatt – akkorra már a szíve meg van támadva, a gerincagya és a nyúltagya szintén megsínyli ezeket az érzelmi, illetőleg inkább érzéki viharokat.
A fluidi világban azután – úgy mint az előbbi – a hasonlók között a pokol kielégíthetetlen sóvárgásával él együtt; és amikor újból testbe kerül, beteg szívvel és lefokozott értelmi képességgel, sőt nem egyszer bárgyúsággal megterhelten születik meg.

Mi hozta mindezt létre más, mint ő maga?!

Tehát végeredményben a betegségek is a bűnös érzéseknek, a föl nem tisztult, ellentétes, sátáni érzések lobogásának a következményei.
Mert a többi bűnöknek is ugyanígy megvan a maga vetülete a testi életen. Én csak folyamatokat és elveket ismertetek, csak rá akarom irányítani a figyelmeteket a természettörvény szabályos működésére, az okok és okozatok közti összefüggésekre.

Mindezeket a tényeket és igazságokat nem döntik meg azok az enyhítések, amelyeket a jó Isten és a Gondviselést reprezentáló őrangyalok adnak bele egyes lelkeknek az életébe, amikor az ő fantomjukat kiegészítik, kijavítják. Őket mások által levetett éteri testbe öltöztetik, hogy egészségesebb és normálisabb életet élhessenek. Ezek az esetek egészen más számadás alá tartoznak, ezek a kegyelmi ajándékok azoknak jutnak, akiket az isteni Gondviselés ki akar emelni, mivel a lelkükben még van egy kapcsolódási lehetőség a magasabb rendűhöz. De akikben ez a lehetőség elmúlt, azoknál teljes egészében a természettörvény érvényesül.

Különben az a betegség, amely mint következmény beáll, maga is a természettörvény bölcs fékező beavatkozása.

A bajt a magasabb rendű életrétegnek: a léleknek erőivel való törvénytelen élés, a visszaélés hozta létre;

most a test betegsége, szenvedése és fájdalma révén a természettörvény ennek az alsóbbrendű életrétegnek a nyomása alatt tereli vissza a figyelmet a magasabb rendű felé. Mert hiszen a lélek ilyen életben, amikor beteg külsővel, beteg szívvel, vagy csak egy félig hasznavehető aggyal születik meg, többé nem élhet a régi szenvedélyének; egy ilyen test, egy ilyen élet, amelybe ő maga vitte bele magát, alkalmas lehet arra, hogy eszméljen, hogy visszaforduljon.
És csak amikor a visszafordulás vágya a lélekben lassan-lassan gyökeret ver, akkor kapja meg a Gondviselés angyalaitól azokat a kedvezéseket, amelyek az ő jobb elhatározását felerősíthet, és őt a fejlődés útjára ismét visszaterelhetik.”

AZ EMBER KAPCSOLATA A VILÁGGAL

TITKOS TANÍTÁSOK I. – Eszter médium

2. A bűnök és a betegségek összefüggése.

„Aki késői korban tért meg és nem tudott az ő életében semmit valóra váltani abból, amit jónak és igaznak ismert el, az az ő természeti világában nem adott semmit a földnek, mert nem maradt ideje küzdeni a meglévő rosszal. Az ilyen az ő hibás természetét elhinti a természeti világban a földön, hogy amikor újból testet ölt, találkozzék ezekkel a produktumokkal, s a saját jó elveivel az azokhoz hasonló más jó elvekhez kapcsolódva javíthasson a maga természetén.

Természetes, hogy ezeknek a küzdelmeknek eredményeképpen a földi testben mindig fájdalmak, betegségek, szenvedések lépnek fel. Hiszen ha ezek a küzdelmek és szenvedések nem volnának, akkor a földi test az ő normális életműködésében sem a felfelé-emelkedésnél, sem az aláhanyatlásnál, mikor t.i. a sír felé közeledik, fájdalmat és betegséget nem érezhetné, csak elhervadna, mint a növény, amely megérik, magot termel, azt elhullatja a következő nemzedék számára, azután fokról-fokra elhervad és elszárad. Nem volna szükséges a szenvedés és a betegség.

De éppen mivel az ember sokféle tudatos és tudatalatti bűnöktől és tévedésektől izgattatik, ez az izgatás először az éteri testben és azon keresztül az anyagi testben is kifejezésre jut. Az emberek rosszul táplálkoznak; lelküket mindenféle gonosz érzések hevítik: irigység, bosszú, telhetetlenség, gőg, dicsőségvágy. Ezek az idegszellemben mind pusztításokat visznek véghez, aminek a következménye, hogy az ember idegessé, hirtelen-haragúvá, heves természetűvé válik.
Az ilyen természet mindenféle gyulladásokra és lázas betegségekre alkalmas talajt teremt.”

„…az érzékiség hatalmas ragasztószere mindennemű lelki és testi nyavalyának. Minden ilynemű visszaélés az idegszellemre, az idegekre, a vérre hat és különféle kiütések, rosszindulatú daganatok, sebek, kelevényék és elnyálkásodás formájában mutatkozik. A kegyetlenség, a gőg, a számítás, amely csak a maga hasznát keresi és a testiség ezer- meg ezerféle nyavalyái mindenféle meghűléseket, az ebből származó különféle bajoknak következményeit hozzák létre. A restség, a falánkság, a részegség, az ínyencség a gyomor, máj, vese és a belek mindenféle megbetegedéseit és a szív megnagyobbodását okozzák. A hitetelenség (amit én bálványimádásnak is nevezek), amelyben bent foglaltatik mindenféle sötét dolgokkal való foglalkozás (fekete mágia), a hazudozás, a tagadás, a szívnek és a léleknek mindenféle megbetegedéseit (epilepszia) és megszálltságokat (ez is betegség), őrültséget hoz létre. A hidegszívűség, a szeretetlenség, a zsarnokoskodás mindenféle kínzó nyavalyákat és hasogatásokat okoz az egész testben.

Vannak azután olyan betegségek is, amelyek hosszú küzdelmeknek az eredményei, a léleknek fáradtságai; olyan emberek állapota, akik ilyen fáradt lélekkel jönnek az anyagi világra. Ezeknél a leggyakrabban fellépő betegség a tüdőbaj, vérszegénység, gyengeség, rövidlátás, szembetegségek, fül- és gégebajok. Akik sokáig nagy titkot hordozták magukban: azoknál a félénkség.
Ezek mind, mint millió és millió vegyülékek jönnek elő az egyes lelkekben, mint azoknak tükörképei. A Szellemek különösen a harmadik szférában nagyon sokat szenvednek különböző betegségektől, ameddig a teljes megismerés világosságára nem jutnak, és csak azok gyógyulhatnak meg, akik megtérnek, vagy akiknek egyáltalában van a lelkükben olyan gondolat és érzés elrejtve, amely ha felszínre kerül, őket bizonyos igazságok megismeréséhez juttatja. Ilyen esetben sokszor önmaguktól meggyógyulnak.

Aki erőteljes akarással bír, és ura tud lenni önmagának,

az alsóbb fokú énjének, alsóbb fokú természetének, az egész könnyen irányíthatja az egészségi állapotát, sőt még a lelkének haladását is. Mert minél egyenesebb irányban halad a szellem, minél nagyobb a hite valamiben és minél nagyobb a vágya és az akarni tudása, annál biztosabban eléri azt, amit maga elé tűzött.

Tehát nem lehet semmit emberileg meghatározni, megállapítani, lerögzíteni a látszat világában a megjelenési forma alapján, mert a földön minden csak látszat.

Vannak alacsonyabb szellemek, akik egy magasabb fokú, fejlettebb megjelenési formába kebeleztetnek be, és viszont vannak fejlettebb szellemek, akik alacsonyabbra emlékeztető formákat vonzanak magukhoz egy-egy testöltésben.
Mindig a cél érdekében történik az ilyesmi.

Vannak nagyon sokat szenvedő emberek, akik testileg és lelkileg üdék és frissek maradnak. Ez azért van, mert a lélek nem azonosította magát a testtel, és nem a lélekből származnak a betegségek, hanem a látszatvilágban úgy csoportosultak az ő eshetőségeik, hogy ilyen életet eredményeztek. És vannak nagyon bűnös és rossz múltú emberek, akik egészséggel élik végig az életet, nem azért, mintha ez nekik érdem szerint járna, mintha nem vétettek volna az ilyen törvény ellen, hanem azért, hogy az ő lényegtörvényük éppen ilyen állapotba helyezte őket, ami az ő részükre szükséges és célszerű volt a továbbfejlődés érdekében.

Azért azt mondom, hogy az ember ne akarja kiokoskodni a betegségekből az ő felebarátjának múltját, mert ez nem célravezető.

Az érzéki érzés, a túlfűtött vágyak, a kiszínezett gyönyör után való sóvárgás, a test és lélek villany-delejes áramainak folytonos izgatása által mindinkább érzékennyé válik a hatásokra az ember, s így az ú. n. természetes fajfenntartó ösztön a testen keresztül a ferde irányban fejlődött, izgalmat kereső léleknek önző, önmagát szolgáló érzésévé válik, amely a legkisebb behatásra gyullad, és az idegszférában nagy izgalmakat hoz létre; nem mintha a szervezet erőinek túltömött volta szorítaná erre, hanem az elérzékiesedett és villamossá vált idegszféra belső ingere folytán.
Ez rendkívül legyengíti magát az idegszférát s vele együtt az idegeket; meggyengül az akarat ellenálló képessége, és lassanként elborul a tudatban a gátló gondolat; a gátló akarat elnémul, és hanyatt-homlok veti magát úgy férfi, mint nő a túlfűtött izgalmak tanácsára minden olyan élvezetbe, ami csak foglalkoztatja az idegeket.
S minél inkább foglalkoztatják az izgalmak az idegszférát, a lélekben székelő érzelmi élet annál kisebb és gyengébb behatásokat nyer. Így az érzelmi élet hova-tovább annyira elsatnyul, hogy akinek ilyen tönkretett idegszférája van, az alig képes egy életen keresztül a szerelmi és szeretet-érzésben fejlődni.
Ilyenformán a lélek is legyengül, és mindenféle gonosznak és rossznak a behatása alá kerülve erkölcsileg lezüllik.
Nem azt mondom ezzel, hogy a nagy bűnökre, a gyilkolásra, rablásra lesz hajlamossá, de megszűnik lelkében a szép és jó iránt való érdeklődés, és ez a lélekre nézve halált jelent. Mert a léleknek valami félé kell törekednie, és ha mindig a durvább és gonoszabb, nagyobb izgalmakat ígérő érzések felé tájékozódik, akkor lassan ezek fogják lekötni, érdekelni és hatalmukba keríteni.
Ez korotok egyik legnagyobb betegsége.

És ha ez nem is látszik a külsőn, ha a szervezet nem is megy olyan hamar tönkre, a lélekben már ott van az ú. n. degeneráltság. Lehet a szervezet külsőleg piros-pozsgás és erős, de az idegszféra, az idegszellem már nem egészséges, meg van fertőzve mindenféle érzéki izgalomtól, meg van fertőzve a fluid keveredés révén felszedett mindenféle gonosz fluidmolekulákkal.
Így maga az egyén is eldurvul, a gondolat- és érzésvilága megromlik és ezek a megromlott elvek szabnak irányt az életének. Es a nemzedék, mély tőle származik idegszférailag degenerált lesz, mert romlott fluidokat kapott. A nő és a férfi viszonya a szexuális életben borzasztó nagy nyomorúságot, óriási szegénységet mutat a földön.

A lélek asztrálerőiben van a forrása az egészségnek és a betegségnek is. Azért annyi a betegség, mert az asztrálerők megvannak romolva.

Nem azért beteg valaki, mert bűnt követett el, hanem mivel a bűn megtörtént, annak következménye a betegség, akárki követte is el a bűnt.”