A HAMISÍTÁS MŰVÉSZETE

Herceg Wittgenstein esete Máthé Zoltánnal, avagy a valóság meghajlítása.

Miközben Adelma könyvét szerkesztem, megint valami különös véletlen folytán elém került Dr. Máthé Zoltán könyve: A spiritualizmus tudományos megvilágításban címmel 1911-ből.
Mindjárt az első olvasmány a körösbányai eset, amely bőven megér egy posztot, vagy akár többet is.
De most nem erről szeretnék szót ejteni, hanem Wittgenstein hercegről. Emil Wittgenstein éveken keresztül volt Adelma levelezőpartnere – ráadásul saját bevallása szerint az egyik legkedvesebb.

Vay Adelma Életemből (Aus Meinem Leben) c. könyve 2. kötetében így ír a hercegről:

„December 23.
Kétségtelenül Wittgenstein Emil herceg – az orosz cár főhadsegéde – volt a legszellemdúsabb, legszeretetreméltóbb spiritiszta barátom, akivel életemben találkozhattam. Leveleinek olvasása még ma is gyönyörűséges élvezetet nyújt. Halála hiányt hagyott hátra az életemben. Ő szívvel-lélekkel spiritiszta volt.
Kéthetenként írtunk egymásnak, azonban csak egyetlen egyszer láttam őt.” –

Nos, erről a Wittgensteinről olvastam Máté Zoltán könyvében:
Herceg Wittgenstein Emil, az orosz cár tábornoki szárnysegéde írt le egy esetet, mely a 70-es években történt vele. Rövidítve így szól: „Nemrégen egész családommal Páraméban voltam St. Maio mellett Bretagne-ban. Egy magányos, regényes, magas szikla tetején épült villátt aláltunk, melynek alját hullámok mosták. Pompás kilátás a tengerre és hozzá nevetséges olcsón, tehát bérbe is vettük azonnal. Már az első éjszaka is, de annál vadabb volt a zörej később, hogy semmi, de annál inkább cselédeink nem zárhatták le szemeiket. A kert szivattyús kútja szemben a házzal majd minden pillanatban megindult és szivattyúzott önmagától. Hallható lépések a lépcsőn, a szobában és a kertben. Rezgés avagy zörgés, amilyeneket nehéz tárgyak esése okoz, vagy mintha a bútorok össze-vissza lennének tologatva, olykor pedig mintha egy zsákból száraz borsót öntene ki valaki. Komornyikom szobájában, kinek elvégre is ki kellett hurcolkodnia, teljesen olyan volt, mintha súrolna valaki és közben a kezeit dörzsölné; a másik szobában hosszú lélekzetvételek és nyögések; a kertben folytonos futkározás és bujkálás a bokrok között. A dolog érdekfeszítő volt, de nagyon kellemetlen. Hat hétig laktunk az olcsó, de lakálytalan villában . . .

És mit olvastam Adelmától?

„Az Ön jóakaratú soraival valóban boldoggá tett engem és ezáltal ajtót, ablakot nyitott régen vágyott kérésemnek, hogy Önnel szellemi kapcsolatba léphessek. Az Ön magas tanban teljesített szolgálatával, melyhez mindketten tartozunk; az évek során igaz csodálójává tett engem és valóban büszke vagyok az ükanyám óta ereinkben folyó azonos vércseppekre. (Wurmbrand Eszter grófnő 1660-ban lépett házasságra Wittgenstein Kázmérral.) Berleburgban látható az Önök sokszínű vésésű címere az enyémmel együtt és az Önök „Lindwormja”(sárkány) már gyermekkorom óta hűséges barátom. –
Röviddel ezelőtt családommal Paraméban, a bretagnei St. Maloban voltam és most ezzel kapcsolatban egy kísértethistóriát kell elmesélnem Önnek, mely bizonyára érdekelni fogja.
Egy magas sziklán, melyen a hullámok megtörnek; egy egyedülálló bájos villára találtunk, pompás kilátással a tengerre, mely egészen Uhland és Achenbachig terjedt és oly potom olcsón, hogy azonnal ki is béreltük. Később megtudtuk, hogy a háznak a benne kísértő szellemek miatt oly rossz híre van, hogy senki sem akar abban lakni. –

Már az első éjszakán s később mindinkább fokozódóan: zajongás, lárma, hajigálás, dobálás zajlott a házban úgy, hogy sem én, sem háznépem nem tudtuk szemeinket lehunyni! Egy, a kertben lévő kút pumpája minden pillanatban önmagától pumpált. A kísértés éjjel 11-12 órától kezdődött. A lépcsőházban, a szobákban és a kertben léptek hallatszottak. Zuhanó, nehéz tárgyaktól eredő zörgés, dörömbölés következett, majd mintha bútorokat húzogattak volna egymáson keresztül-kasul, némelykor pedig mintha valaki egy száraz borsóval teli zsákot ürített volna ki. A szobainasom szobájában – melyből végül is ki kellett költöznie – úgy hangzott, mintha az ágya mellett súrolna valaki és kézdörzsölés hangzott; egy másik szobában pedig lélegzés, sóhajtozás; a kertben egyszerre csak előfutott valaki és recsegve-ropogva beiramodott a bokorba. Háznépem közül ketten az ablakon keresztül – holdfényben – két alakot láttak, kik egymással birkóztak és egyikük alulkerült. Inasom összeszedve bátorságát – lement a kertbe, azonban ott senkit sem talált.

Jó szellemeim tanácsára (Emil herceg médium is volt) a pumpa mellett egy keresztet karcoltam a homokba s egy fényforrást helyeztem oda és a pumpa csendben maradt; azonban a következő éjszakán, amikor a dolgot megismételtem: gurgulázó hangon két sóhaj hangzott el, miként ha valaki megfulladt volna mellettem. Sikerült a szellemeket meghívnom; kik azt mondották, hogy ezek a kísértő szellemek szerencsétlenül jártak a tengeren és itt találkoznak, azonban semmiféle gonosz szándék nem vezeti őket. A pumpa mellett szenvedőre életének utolsó benyomása nehezedik. A legénység a hajó süllyedésekor a pumpákon dolgozott. Egy másik ígéretet tett, hogy hazatértekor a St. Malo főoltáránál tömjénáldozatot mutat be. Megnyugtattam és – ámbár protestáns vagyok – több estén keresztül tömjént égettem a házban. A dolog érdekfeszítő volt, de embereink számára rendkívül kellemetlen. Az olcsó és titokzatos villában hat hetet töltöttünk. A szerencsétlen szellemekhez intézett figyelmeztetéseim és felhívásaim után a lárma mindinkább alábbhagyott. Itt-tartózkodásunk utolsó 10 napja teljes csendben telt el. Elutazásunk előtti utolsó éjszakán még figyelmeztető és vigasztaló szavakat intéztem a szegény szellemekhez s amidőn egy jelét kértem tőlük annak, hogy megértettek engem, a falon egy hangos ütés hangzott fel.”

Van különbség? Hát persze!

Amint látjuk az író (a közreadó Máthé) megjelenteti a történetet – persze forrásmegjelölés nélkül, vagy részlegesen hivatkozva nehogy barkinek is feltűnhessen a turpisság – jól megvágva imígyen, a fentiek szerint.

A recept tehát a spiritizmus (akkor még spiritualizmus) cáfolatára a következő:

• végy néhány közszájon forgó történetet
• keverd össze lehetőleg elítélt köztörvényes bűnözők eseteivel (pl. László László közbotrányos esete)
• csonkítsd kedvedre, majd közöld azt úgy, hogy érveid alátámasztására jól megfeleljen
• végül hiteltelenítsd az írót, vagy a történetet elmesélőt, mert nem jelzed forrásként, így bármit írhatsz
• add ki könyvként, majd söpörd be a tapsot és a pénzt

Hát így dolgozott Dr. Máthé Zoltán a tudományosan író író 1911-ben.

Emile Karl Ludwig Von Sayn Wittgenstein (1824-1878).
Tizenhét évesen a hesseni nagyherceg szolgálatába lépett, ahol a Chevauleger nagyherceg hadnagya lett. Négy évvel később kinevezték őrnaggyá. Ugyanebben az évben 1845-ben elkísérte II. Sándor orosz herceget Kaukázusba, részt vett az ottani harcokban, majd 1848 után a Dánia elleni háborúban is harcolt. Amikor 1848 őszén konzervatív hozzáállása és megnyilatkozásai miatt elbocsátották a hesseni nagyhercegi seregből, Oroszországba ment, és 1849-ben lépett be az orosz hadseregbe. Voronyezov kaukázusi orosz alkirály adjutánsa lett, és részt vett a kaukázusi harcokban, újra. 1852 – ben kinevezték I. Miklós cár szárnysegédévé. I. Miklós halála után 1855-től II. Sándor cár főhadsegéde.
Törökország elleni háború miatt a cár visszahívta szolgálatba. Ám súlyosan megrendült egészsége miatt kénytelen volt visszatérni Németországba a hadjárat vége előtt, és 1878. szeptember 16-án a Tegernsee-tó melletti Egernben halt meg. Jól ismerte Helena P. BLAVATSKY-t. Emil Wittgenstein az orosz cárnő unokatestvére volt (II. Sándor cár felesége), valamint Blavatsky és családja közeli barátja. Nem sokkal megalakulása után csatlakozott a Teozófiai Társasághoz. (Wikipédiák)