GRÜNHUT HAGYATÉKA

Egy tetraéder gránit oszlop, és az etikai spiritizmus

(A cím csak a figyelem felkeltésére szolgál)

Számomra különös csodája a velem történt ‘véletleneknek’, hogy hónapokon keresztüli kutatás után éppen október-novemberben jutottam el oda, hogy megtaláltam Grünhut Adolf sírját.

1906. október 29-én halt meg tudniillik a Doktor bácsi… Ekkortájt…

Sőt, nemcsak az övé ‘lett meg’ hanem a feleségéé is, Wéber Johannáé. Nem együtt van a sírjuk, két különböző parcellában vannak eltemetve. Johanna 10 évvel élte túl 54 éven át szeretett férjét Adolfot.

A sírkő egy hatalmas embermagasságú – magasabb, mert 2 méteres – gránittömb. És milyen a formája? Tetraéder. Háromszög alapú nyújtott gúla. Emlékszünk Adelma Szellem, erő anyagára? Bizony ott már találkoztunk ezzel a formával. Több mint 100 éve jelöli Grünhut Adolf földi maradványait. Név nincsen, jelőlése csak 2 évszám, két ráutaló szöveg, és egy héber felirat.

Mindhárom felirat a gránitgúla lábazatán van.

Még idén tavasszal történt,

amikor kinyitottam Grünhut könyvét beleolvastam egy bekezdésbe. Volt pár mondat ami mélyen megütött. “… vörös fonálként húzódik át közleményeimen az az igyekezet, hogy minden alkalommal kimutatni igyekezem Istennek bölcs és szeretetteljes gondoskodását“. Ez a félmondat inspirált arra, hogy nemcsak magamnak, de akár más érdeklődőknek is kikutassam, és feltárjam ennek a csodálatos ma már több mint 150 évnek a történetét, és különösen a folyamat osszefüggéseit. Ami elvezetett odáig, hogy (amint az alanti idézet végén olvasható) kimondható legyen: megszületett az ETIKAI SPIRITIZMUS. Ez a világi neve, mi evangéliumi spiritizmusként ismerjük.

Lássuk Grünhutot:

TANULMÁNYOK A SPIRITIZMUS KÖRÉBŐL II. kötet, A spiritizmus etikája, – fejezetcím alatt

“Olvasóim bizonyára helyeslik félreismerhetetlen igyekezetemet, miszerint nem elégszem meg csupán azzal, hogy krónikása legyek egyletünk alakulása, fejlődése és munkálkodása menetének. Hanem azt is ambicionálom magamnak, hogy felöleljem ennek keretében mindazt, ami 35 éves egyleti életünkben a legkülönbözőbb helyzetekkel, eseményekkel és szereplő személyekkel kapcsolatban — vázát képezi annak a sok tanításnak, irányításnak, felvilágosításnak, de intelemnek is, amelyek összességükben alkalmasak lehetnek embertársaimat a nemesedés és szellemiesülés mentül magasabb fokára juttatni. Akik e könyvet kezdettől fogva olvassák, azoknak figyelmét ki nem kerülhette, hogy mintegy vörös fonálként húzódik át közleményeimen az az igyekezet, hogy minden alkalommal kimutatni igyekezem Istennek bölcs és szeretetteljes gondoskodását, aki sorsunk fonalait kegyesen szövi. S azokat úgy köti vagy oldja, ahogy megfoghatatlan bölcsessége hibáinkhoz, érdemeinkhez vagy rendeltetésükhöz mérten jónak találja, s ahogy az végeredményében a mi szellemi haladásunk előmozdítására szolgál. Abszolút szeretetéből gyermekei számára ennél üdvösebb nem folyhat. A vak véletlen hitével szemben Istennek atyai gondoskodását számos példával illusztrálni fontosnak találtam a spiritizmus etikájára nézve. Hiszen a mi irányunk, munkánk és igyekezetünk alapját és végcélját a megismerés világosságának terjesztése, a szeretet tüzének ápolása és az emberek gondolkozásának felfelé, az Igazság ősforrása felé való irányítása képezi.

A lábazat három felirata: A legfenségesebb ima a felebaráti szeretet. * Imádság volt az élete. * A harmadik a héber szöveg.

Ennek folyományaként tehát az a kötelesség hárul reánk, hogy – valamint Isten minden gyermekére egyenlő szeretetét és segítő erejének egyenlő áramát árasztja: úgy nekünk is első feladatunk önzetlen szeretetünknek egész vonzóerejét testvéreinkre árasztani azért, mivel őket is szereti az Isten, őket is az ő törvényei vezetik. Minthogy pedig egy szellemi erőből származtunk, és egy örök szeretet vezet mindannyiunkat, az egész világ testvéreket foglal magában, akiknek át kell lépniök a szeretet szűk korlátait, legyen bár ennek a korlátnak neve család, felekezet vagy nemzetiség. A vérszerinti testvéreket azért nem fogjuk kevésbé szeretni.”

Az 1906-os Égi világosság Dr. Grünhut Adolf életének állít emléket.

És ebben a számban van Doktor bácsi ‘magánkérése’ is, emiatt ezzel a kéréssel fordultak a szerkesztők az olvasókhoz:

“Kérelem.

A mi forrón szeretett doktor bácsink halála előtt kifejezett határozott óhajtása szerint temetése alkalmából, mely számos testvér és jóbarát részvétele mellett valóban lélekemelő módon folyt le, semmiféle virágot és koszorút nem volt szabad a koporsóra és sírra tennünk. Ugyancsak ő kívánta azt is, hogy a koszorúmegváltás czímén befolyandó összegek a szegény gyermekek szünidei üdülésének czéljaira fordíttassanak. Ha tehát valaki olvasóink közül az elköltözöttnek most említett nemes emberbaráti intencióit támogatni kívánja, küldje a koszorúmegváltásra szánt összeget szerkesztőségünknek.”

Dr. Grünhut Adolfné, Wéber Johanna, a mi szeretett ‘Doktor nénink’

“Az elmúlt évben emberi értelemben érzékeny vesztesége volt egyletünknek.

Weber Johanna testvérünk július hóban 22-dikén (1916) búcsút vett földi életétől.

Néhai alapító elnökünk, dr. Grünhut Adolfnak özvegye, Weber Johanna testvérünk június hóban búcsút vett tőlünk; elment oda, ahol — tízévi földi távollét után — hű élete társával együtt újból fölveheti a közös szellemi munka fonalát. Johanna testvérünknek, a mi szeretett doktor néninknek, hervadhatatlan érdemei voltak egyesületünk életében, mert több évtizeden át mondhatni édes anyja volt a doktor bácsi hajlékában összesereglő testvéreknek. Emlékét szeretettel őrizzük s imádkozunk érette, hogy az Úr kegyelme a tisztább szellemvilág örömeivel kárpótolja őt földi fáradalmaiért és szenvedéseiért.”

Az 1916-os Égi Világosság így hozza halálhírét Johannának.

“Johanna testvérünk előszeretettel ismételgette előttünk Doktor bácsinak ama szavait is, melyeket halála előtt intézett hozzá, mondván: »Légy nyugodt gyermekem, nem leszünk nagyon sokáig egymástól elválasztva, hogy azután az örökkévalóság számára újból találkozzunk, mert mi összetartozunk egymással.« Ime tehát ez az idő is elkövetkezett, aminthogy a nagy világmindenségben minden és mindenki a haladás, a tökéletesedés, és az eggyélevés jegyében végzi a maga körforgását. Elképzelhetjük valódi tiszta örömét a szellemi, szebb világban most találkozó két jó testvérünknek, akik újból egyesülhettek Isten szolgálatában és imádásában.”

1916