"Az Evangéliumi Spiritizmus, a Szentlélek kijelentése. Letisztult keresztény hit és erkölcsbölcselet, valamint lélektan: a bűn felismerésének és a bűntől való szabadulásnak mélylélektana. Nagy, értékes, és tiszta világosság, mert magas világok ismereteit, Isten akaratát és Isten törvényeit közli és mutatja meg e szerencsétlen bűnben élő világnak, észérvekkel is alátámasztva a megtérés szükségességét."
EGYLETI HELYISÉG
EGYLETI HELYISÉG

EGYLETI HELYISÉG

BUDAPEST VII. KER. WESSELÉNYI-UTCZA 30. – Az Egylet első helyisége

Mint az eddigiekből nagyon is kitűnik: Grünhut minden lépése kissebb nagyobb – akár keserves is – leckékből állt, melyek után vált számára világossá az, hogy milyen irányba menjen, merre vezetődjön. Grünhut Adolf tárcáiból tudjuk, hogy az egyleti helyiség a Wesselényi utcában hamarabb készen volt, minthogy megkapták volna a hivatalos Egyleti működési engedélyt. Ezért vált sürgetővé az engedély, ezért kocsizott a Várba Tóth Vilmoshoz. Nézzük a folyamatot…

“Nagy gondot és fejtörést: okozott nekünk az, hogy nem volt alkalmas helyiség, ahol a szeánszokat tarthattuk volna. Mindannyian fáztunk a lakásunkban való, feltűnést okozó csoportos vendégfogadástól, ami a szomszédok megszólását vonhatta volna maga után. A spiritizmus akkortájt a közfelfogás előtt még csörgősapka, vagy — ami még rosszabb — a csalás szerepét jelentette. Ha tehát valamelyikünk egyszer átengedte lakását egy szeánszra másodszorra már elzárta előlünk ajtaját.”

Íme a Wesselényi utca 30. Nem sok minden változott, még az utcanevek is azonosak. Nem az utcafronti rész volt az övék természetesen hanem a ‘pihenőkertben’ építette meg az Egyesületi helyiséget 1873-ban Fischer János iparos-burger.

Helyiségváltozatok (1871-1873 ősze között)

Antal fészere
“Végre nem akadt más hely, mint Antal házában. De mivel felesége akkoriban még nem hitt a spiritizmusban, hogy esetleg rideg fogadtatatásnak ne legyünk kitéve, az udvar hátulsó üres telkén lévő filagóriának csúfolt faalkotmányú félszerben húzódtunk meg. Báró Vayékhoz 1871 augusztus 25-én intézett levelemben olvasom e szeánszokról szóló leírásomat. Tréfásan megjegyzem, hogy valahogy ne sejtsenek e filagóriában valami svájci stílű építményt, inkább gondoljanak egy cserháti méhest megtoldva egy tág ketreccel. Mindazonáltal jó mennyei Atyánk nem fordult el ezen szerény tákolmánytól, hanem olyan szellemi jelenetek lejátszódását engedte meg, melyek örökké emlékezetesek maradnak előttem.”

Antal üzlete
“A szeánsz Antal üzlethelyiségében tartatott, az asztalon a sajtó alól akkortájt kikerült „Szellem, erő, anyag” című könyv még felvágatlanul fekszik; (…) Még Antal sem adta rá magát, hogy összejöveteleink a lakásában tartassanak, hanem az ő bolthelyiségében találkoztunk zárt ajtók mögött, estefelé, midőn a szomszéd üzletek bezáródtak vagy vasárnap délután, midőn ki sem nyitottak.”

Franciska lakása
“Vezetőink hetenként két megállapított napon ülésezést rendeltek a lakásán, mely inkább kamrának mondható sötét és felette szűk helyiség volt.
A háziúr, aki, tekintettel az asszony szánandó, világtalan voltára, különben is lelkére kötötte gyermekeinek, hogy Franciskát, míg él, soha ki ne tegyék a lakásából, maga is azon volt, hogy ezt az óhaját teljesítse és tapintattal oldotta meg a lakáskérdést. Ilyképpen megfelelő helyiség jutott neki lakásul, nekünk pedig a szeánszok zavartalan megtartására alkalmas hely.”

A városmajori kölcsönlakás
“Azért nagy örömünk volt, midőn egy, bár nem körünkhöz tartozó, de köztünk forgolódó és magát spiritistának valló háztulajdonos, kinek felesége amellett médium is volt, a Városmajorban levő nyaralóját felajánlotta szeánszozásainkra. Azonban ott mindössze csak kétszer gyülekeztünk. Házigazdánk rokonainak és ismerőseinek gúnyolódásai annyira leszerelték gyönge, ingadozó hitét, hogy szégyenkezve, bár nem nyíltan, visszavonta felajánlott vendégszeretetét. Mondom, nem hogy formálisan tett volna ki bennünket, hanem félre nem magyarázható módon megérttette velünk ebbeli óhaját azáltal, hogy hallgatva nézte háza népének azt a kegyetlen viselkedését, hogy a szeánszok alatt folyton átjárogattak az ülés helyiségén s szinte tüntetőleg nyitva hagyták vagy zörejjel becsapták az ajtót. Felháborodással távoztunk el tehát e kegyeletünket mélyen sértő helyről.”

Grünhut mentegetőzése

“Én, mint orvos, ez irányban leginkább voltam feszélyezve; féltettem karrieremet a rossz hírtől. Az orvosnak keresettségét korántsem határozza meg mindig tudásának vagy képzettségének mértéke — ezt a laikus közönség nem igen képes megbírálni, hanem az, hogy milyen vélemény terjedt el felőle. Ha tehát gúnyolódva híresztelik, hogy a hóbort kerítette hatalmába, elejtik, sutba dobják, bármennyire kedvelték és pártolták is őt eddig. A spiritizmussal való foglalkozás pedig akkortájt egyértelmű volt a hóborttal -— még nem dicsekedhetett európai hírű tudósok társaságával, mint manapság. Akkori lakásom pedig olyan fekvésű volt, hogy feltűnő csoportos látogatások ki nem kerülhették a ház lakóinak figyelmét.

Nagy gondot és fejtörést: okozott nekünk az, hogy nem volt alkalmas helyiség, ahol a szeánszokat tarthattuk volna. Mindannyian fáztunk a lakásunkban való, feltűnést okozó csoportos vendégfogadástól, ami a szomszédok megszólását vonhatta volna maga után. A spiritizmus akkortájt a közfelfogás előtt még csörgősapka, vagy — ami még rosszabb — a csalás szerepét jelentette. Ha tehát valamelyikünk egyszer átengedte lakását egy szeánszra másodszorra már elzárta előlünk ajtaját.”

Azért megemberelte magát Grünhut is. A későbbiekben rendszeresen befogadta a csoportot a Váczi-körúti lakásában vasárnaponként.

“Midőn már 19 tagra szaporodtunk, abban állapodtunk meg, hogy egy teljes spiritista könyvtár beszerzésére aláírás útján gyűjtsünk költséget, 4—4 forint befizetessék, ki egyszerre, ki pedig részletfizetéssel járuljon hozzá. Előttem fekszik az eredeti aláírási ív és lerí róla — nem a kezem aláírása, hanem a nevem 3 kezdőbetűje: D. G. A. Csak évek múlva írta Antal a margóra: „ez annyit jelent: Dr. Grünhut Adolf. „ Nos, diákosan mondva szurkoltam, röstelltem még akkorában a teljes nevemet odaírni. Remélem, hogy a jó Isten színe előtt már azóta expiáltam ezt az akkori gyávaságomat a spiritizmus érdekében kiállott sok szenvedéssel teli küzdelmeim által. Lám, mennyire nem képes valaki egy rekrutának magatartásából — addig, amíg ez puskaport nem szagol — megítélni, vajon lesz-e belőle valaha bátor katona. De a bujkálás, hogy valahogy spiritistának ne tűnjünk fel, még valamennyiünk közös hibája volt.

Megoldás

“Mert az egyletté való alakuláshoz egyszersmind állandó egyleti helyiség is szükséges. Eddig ugyanis még mindig hajléktalanok voltunk, egyik helyről a másikra kóboroltunk. E hiány orvoslását még amannál is égetőbbnek kellett felismernünk. De tekintve tagjaink csekély számát, s elégtelen anyagi forrásainkat, nem volt elég bátorságunk, hogy belemenjünk egy állandó helyiség bérletének és berendezési költségének kockázatába. E sok habozásnak és töprengésnek Prochaszka Antal energikus felszólalása vetett véget, aki az egyesület hivatalos megszervezésének azonnali megindítását sürgette.
Prochaszka nem volt könnyelmű, a sötétbe való ugrásnak embere, sőt ellenkezőleg mindent megfontoló, mérlegelő, még az „i” fölötti pontig is mindent kicirkalmazó természetű volt. De mint kiválóan befolyásolható médium, bizonyára sugalmazva lehetett az ily határozott állásfoglalásra. Ismertem ezt a pénz dolgában végletekig skrupulózus kicsiny emberkét, akiről tréfálkozva azt jegyeztem meg, hogy még a gyufát is ketté hasítja — nem ugyan fukarságból, hanem kényszerből, mely csekély fix jövedelménél, továbbá becsületességénél és az adósságtól való iszonyatánál fogva őt ily számításra, ily takarékosságra utalta. (…)
Mindezt részint azért hozom fel, hogy ezt az önmaga iránt hajthatatlanul szigorú, klasszikus becsületességű jellemet vázoljam, részint pedig azért, hogy rámutassak arra a sajátos, teljesen szokatlan jelenségre, hogy éppen Antal volt az, aki bennünket egy kockázatos vállalat elfogadására tüzelt, s engem is magával ragadott.

Vezetőszellemeink is ismételten biztattak a kedvező döntés felől, — körünk egyik háztulajdonos tagjával egyezségre léptünk, hogy kerti helyiségében egyleti hajlékot építtet számunkra.
Fischer Hanni (néha Fanninak íródik) édesapján keresztül, – akit Grünhut sikeresen gyógyítottt – így megoldódott a helyiségprobléma. Fischer János a régi Pest németajkú, jómódú iparos-burgerének (német nyelvű polgár) mintegy típusát képezte, vállalta, hogy Wesselényi utcai háza melletti telkén felépíti a „Szellembúvárok egylete” helyiségét, általuk megállapított terv szerint.
Hozzá is fogtak az építéshez.
Serényen folyt a munka, a bokréta-ünnepet, a zárókő letétele ünnepét is megtartottuk; a ház tető alá került.” –

Budapest VII kerület Wesselényi-utcza 30 sz. —

KEREK 30 évEN KERESZTÜL, 1902-ig VOLT EZ AZ OTTHONUK. –

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon