"Az Evangéliumi Spiritizmus, a Szentlélek kijelentése. Letisztult keresztény hit és erkölcsbölcselet, valamint lélektan: a bűn felismerésének és a bűntől való szabadulásnak mélylélektana. Nagy, értékes, és tiszta világosság, mert magas világok ismereteit, Isten akaratát és Isten törvényeit közli és mutatja meg e szerencsétlen bűnben élő világnak, észérvekkel is alátámasztva a megtérés szükségességét."
Vay Adelma utazásai 4. – Alsózsolcától Schwarzauba
Vay Adelma utazásai 4. – Alsózsolcától Schwarzauba

Vay Adelma utazásai 4. – Alsózsolcától Schwarzauba

Vay Adelma utazásai – Alsózsolcától Schwarzauba – 1948-49

Legutóbb ott tartottunk, Adelma utazásai kapcsán, hogy az alsózsolcai parasztok, felkoncolás helyett kisérőt adtak a szépséges és bátor Teleki Róza és gyermekei továbbutazásához. Terv szerint Pestre kocsizás után Pestről hajóval utaztak volna tovább Bécsbe, majd újólag kocsival Schwarzauba. Pest azonban már meg volt szállva Görgei csapatai által; a tovább menekülés lehetetlen volt, itt kellett maradniok és az akkori Erzsébet-téren szálltak meg. Mivel azonban Pest sokszor cserélődött a szabadságharc alatt, rövid időn belül újra az osztrákok vonulnak be a fővárosba.

Adelma édesanyja, Teleki Róza itt, az egykori Erzsébet téren szállt meg kényszerből, ami a későbbi Eskü tér  – ma Március 15-e tér – a Belvárosi templommal (Fotó- Fortepan – Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet- HU.BFL.XV.19.d.1.06.018)

Folytassuk Adelma beszámolóját:

“Az ő (édesanya) nagy szépsége és bátorsága imponált a parasztoknak, kik éljen kiáltással útjára engedték a gyermekekkel megrakott utazókocsit, sőt védelmet is adtak az útra. Így Isten segítségével szerencsésen Pestre érkeztünk, ahonnan a mama gőzhajóval azonnal Bécsbe – onnan pedig Schwarzauba – akart utazni. Azonban az utazás füstbe ment, mivel Pestet Görgei huszárjai tartották megszállva és így ott kellett maradnunk, mert az összes Bécsbe vezető út le volt zárva. A mai Erzsébet téren laktunk s ablakaink előtt a honvédek táboroztak a hóban, sátrakban lakva és a tábortűz körül falatozva. Sokan közülük sebesültek vagy betegek voltak. Édesanyám a sebesültek részére lepedőket hasított szét kötszerül adva és levest is hozott. Azonban így sem tehettünk sokat, mivel Teleky nagypapától csak 1000 dukátot kaptunk, Bécsből pedig semmiféle pénzösszeg nem érkezett, tehát takarékoskodnunk kellett. Anyám megbízta az udvarmestert, hogy valahol áttörve és eljutva Bécsig, a gazdasági tanácsostól pénzt hozzon.”

(Mint tudjuk a korábbi elbeszélésekből az udvartartásuk egy része is velük utazott, két udvarmester, egy bonne (Gorgerat Eszter), egy hajadon, egy szobainas – a drága Müller Vencel – voltak kíséretünkben – írta Adelma.)

“Az udvarmester kb. négy hét múlva tért vissza egy lerongyolódott fekete kabátban – még emlékszem, hogy Melzer úr mennyire imponált nekem az ő rongyos kabátjában – pénz nélkül. Bécsben elfogták őt és harcolnia kellett. Nagybátyánk is Bécsbe menekült. Emlékszem, hogy édesanyám sírt, amikor Melzer úr Bécsből üres kézzel jött meg; de hogy egyébként mi és hogy történt, arra nem emlékszem. Mindez a történelemben le van írva részletesen és én itt csak gyermekkori benyomásaimat írom le. Egy napon a szegény honvédek elvonultak. Nem sokkal ezután fivéreim valósággal berontva így kiáltottak: „Henrik bácsi van itt; ő meghódította Pestet!” Igen, az én hőn szeretett, felejthetetlen nagybátyám, Wurmbrand Henrik, a szépséges fiatal dragonyos kapitány jött hozzánk, ki szívből megcsókolva üdvözölt bennünket; azonban Pestet nem ő hódította meg, mert az osztrákok masíroztak be Pestre. Ugyancsak egy őrmester az ezredből, melynél apám főhadnagyként szolgált, jött el hozzánk. Ő apám alárendeltje volt és örömében sírt, amidőn édesanyámat és bennünket meglátott. Ez az élmény felejthetetlen maradt számomra. Engem felkapva karjaiba szorított.

Richter Antal: Buda és Pest a Gellérthegyről, 1790 körül. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest (A kép közepén az a ponton-, vagy hajóhíd látható mely több száz éven át a két partot összekötötte.)

Azonkívül a régi pesti híd vérfoltjaira emlékezem, hol a dühöngő nép a teljesen ártatlan Lamberg grófot felkoncolta*. Fivéreim odavezettek és ezt mondották: „Ez megszentelt vér, mely a császárért omlott ki és ide senkinek sem szabad belépnie!” l848-ban megígértem Ödönnek, hogy ha felnövök, feleségül megyek hozzá. Ő akkoriban 16 esztendős volt és az osztrák ármádia hadnagya. Gyakran jött hozzánk látogatóba, engem a térdére ültetett és én forrón szerettem őt. Egyszer levettem a monokliját s azt a nyakamba akasztva aludtam el. Amikor anyám elvette tőlem, sírtam és ezt mondottam. „Én úgyis csak őhozzá megyek feleségül!” És 12 év múlva úgy is cselekedtem. Az osztrák hadsereg bevonulása után rövidesen gőzhajón Bécsből elutaztunk és nemsokára megérkeztünk a szeretett Schwarzauba.”

Aus Meinem Leben II. – Vay Adelma

Antalffy Gyula reformkori magyar városrajzok: Körmenet a hajóhídnál 1844-ben (A Lánchíd 1849-re készült el.)

* A hajóhíd 42 ponton hajón nyugodott és körülbelül a mai Deák Ferenc utca, Vigadó tér – Redoute magasságában került felállításra. 1830-tól 43 dereglyére volt erősítve a hajóhíd, hossza 422 m, szélessége 8,85 m volt, kétoldalt 1,1 m-es gyalogjárókkal, a kocsiút 6,65 m széles volt. Két szembe jövő szekér fért el rajta. Éjszaka 16 lámpa világította meg. Ez a híd szolgálta azután az átkelést egészen 1849-ig, a Lánchíd átadásáig. Két történelmi esemény fűződik a hajóhíd utolsó időszakához. 1848. március 15-én húszezer ember vonult át a hajóhídon Budára és vitte vissza a kiszabadított Táncsics Mihály kocsiját Pestre a forradalmi tömeg. 1848. szeptember 25-én a császár által Magyarország katonai parancsnokává és ideiglenes nádorává kinevezett (a kinevezés magyar miniszteri ellenjegyzés nélkül történt) Lamberg Ferenc Fülöp gróf új hivatalának átvételére, szeptember 28-án megérkezett a magyar fővárosba. A magyar országgyűlés azonban érvénytelennek nyilvánította a kinevezést. Lamberg, a neki kijáró katonai kíséret nélkül, Batthyány Lajos miniszterelnököt kezdte keresni, hogy kinevezését vele ellenjegyeztesse, de a felheccelt és feldühödött tömeg a pest-budai hajóhídon felismerte és ott egy késszúrással valaki meggyilkolta. Buda 1849-es ostrománál Alois Alnoch von Edelstadt osztrák ezredes, az elkeseredett osztrák védők egyike, 1849. május 21-én saját szivarjával robbantotta fel a még épülő Lánchídra hordott puskaporral teli ládákat. Ennek következtében a híd pályaszerkezete mintegy 25 méter hosszan súlyosan megsérült, de ezt a sérülést később kijavíttatták.

Carl Vasquez Pinos: A hajóhíd pesti hídfője a Vigadónál, 1837.

Az első pontonokon álló hajóhíd, az 1766-ban Magyarország helytartójává kinevezett Albert Kázmér szász–tescheni herceg 1767-ben történt budai látogatásakor épült meg, amikor Mária Terézia rendelete alapján a helytartótanács felszólította a Hajózási Hivatalt, hogy a főherceg pesti tartózkodásának idejére gondoskodjék egy hajóhíd felállításáról. Később, ebből az alkalmi hídból lett az állandó pest-budai hajóhíd. A hajóhidat állandóan bővítették és évről évre felépítették a két testvérváros között, amelyeknek az építmény közös tulajdona lett. Ekkor a hajóhíd pesti hídfője a mai Türr István utca vonalában volt. A hajóhidat télen szét kellett szedni és a hajópajtában eltárolni, ezért az év téli hónapjaiban Pestet és Budát nem kötötte össze semmi.
1788-tól pedig a Nagyhíd utca, a mai Deák Ferenc utca vonalától indult ki a híd.
Az átkelésért fizetni kellett.
Átlagosan évi 77 napig nem állt a híd, de ez az időjárástól függött, pl. 1791-ben csak január 12-én kellett elbontani, míg egy évvel később már november 12-én. Volt, hogy már februárban újra meg lehetett nyitni, de 1812-ben csak április 15-én. De nemcsak télen ütközött akadályokba az átkelés, hanem akkor is, ha hajó érkezett. A Dunán jelentős hajóforgalom zajlott. Mivel az 1830-as évekig hegymenetben a hajókat a partról vontatták, így logikusan a part menti nyílásokat lehetett kinyitni. Wikipedia

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon