ADELMA és ELIZA

A HEPHATÁT ELIZ MONDTA „TOLLBA” ADELMÁNAK

Most, hogy erős „Adelma érzésekkel” dolgoztam tovább felbukkant előttem, egy régebbi gyűjtésem Elizáról. Hátha nem véletlen. Megosztom Veletek. Ja, és még egy dolog. A véletlen megint. Legutóbb azt írtam:
1869. március 31. Kardec halála – 1869. november – elkészül a Szellem, erő, anyag.
Itt pedig:
1840. június 4. – Eliza halála – 1840. október 21. megszületik Adelma
A szellemi vezetésnek erősen kellett dolgoznia a halálok és születések között – az első esetben 8 hónap, a második esetben cca. 4 hónapjuk volt a „munka elvégzésére”.
Véletlenek?

ELIZA HALÁLA

Az én kedves jó Hephatám! Nagyon szeretem azt. És hogy mennyire szerette azt jó anyám! Az összes benne foglalt imádságok a szellemvilágból eredtek. Az én szeretett angyali testvérem, Eliz mondatta ezeket velem transz állapotban és Ödön írta le azokat. Így tehát a Hephata egy hármas munka eredménye. Eliz a teremtő szellem, én a befogadó és a továbbadó, míg Ödön a toll, mely mindezeket lejegyezte.

Az én drága jó anyám sohasem tudta az ő hőn szeretett Eliz gyermekét elfelejteni. A kicsike a galíciai Tarnopolban halt meg kétéves korában. Édesanyám akkoriban volt jó reménységben velem kapcsolatban. Az egészséges, nagyon okos gyermek rejtélyes módon, váratlan hirtelenséggel, görcsökben, vagy ahogy népiesen nevezték: frászban halt meg. Édesanyám vigasztalhatatlan volt, Eliz három fiúgyermek után az első leánygyermeke volt és anyám vallása után evangélikus keresztséget nyert. Szüleim házassági szerződésének egyik pontjában rögzítették, hogy a leánygyermekek édesanyjuk vallását kövessék, ami Erdélyben és Magyarországon a vegyes házasságok esetében szokásos volt. Tarnopolban nem volt evangélikus temető és a katolikus papok egy jezsuita kolostori barát keménységét követve, teljes kereszténytelen türelmetlenséggel fanatizálták és a másvallásúak ellen izgatták az egész népességet és ezen az alapon megtagadták a kis angyalka, Eliznek a római katolikus temetőben való eltemetését. Ez akkoriban nagy jelentőségű ügy volt és édesapámat rendkívüli módon felizgatta. Az ortodox görögkatolikus egyház viszont befogadta a kis holttestet az ő temetőjébe, hol a szülők a sírt száz évre előre megvásárolták. Az orosz vagy görögkeleti temető a Tarnopolból Strusiev felé vezető út baloldalán fekszik. Ez idő szerint a temetőt felszámolták és így Eliza síremléke teljesen egyedül áll az úton, hol minden forgalom lebonyolódik. Elizát katonai fedezettel földelték el, mert a jezsuiták felizgatták a buta népet a kicsiny protestáns hitben keresztelt gyermek holtteste ellen. Édesapám egy töltött fegyverrel ellátott őrt állított a sír őrizetére, ki sok-sok napon át őrködött ott, mígnem beletörődtek abba, hogy itt egy protestáns hitben keresztelt gyermek van eltemetve.

Ez 1840 júniusában történt.

Eliza síremléke; egy talapzaton álló urna a következő felirattal: Wurmbrand Eliza grófnő, meghalt 1840. június 4.

*

Igen, találjátok meg őt újra,
kit megsirattatok, a gyermeketeket,
álljatok majd vele együtt a trónra,
hol Isten kegyelme egyesít titeket.

És valóban, ők egyesültek is Elizzel!

A kedves galíciai spiritiszta testvérek meglátogatják Eliza sírját és megírják, hogy az még most is ép, csorbítatlan és egy kedves jó unokahúgom a sírt számomra le is fényképeztette.
*
Édesanyám gyakran mondotta, hogy Eliza halálánál sírógörcsöket kapott, nyomorultnak érezte magát és nagyon aggódott azon gyermeke miatt, kit már a szíve alatt hordozott. Amikor a világra jöttem, édesapám sajátkezűleg vitt a fürdőbe és örömteljesen kiáltotta édesanyámnak: „Rózsikám, kisleányunk született!” És miután én ugyanolyan szőke és sötétszemű voltam, mint Eliza, édesanyám boldog volt és úgy gondolta, hogy ismét Elizát kapta vissza!

ELIZA LAKHELYE

Ezután előző évi naptáramban lapozgattam – melyeket Lussinpiccolóban jegyeztem fel – és a következőket találtam: „ma pompás naplementében gyönyörködhettünk, melyet a cigalei öbölben jól megfigyelhettünk. Pompás a nyílt tengerre tárulkozó szabad kilátás. Tengernyi aranyos felhő függött az esti égbolton, mely felhőkben mindketten, teljesen egyértelműen, egy falakkal körülvett keleti várost láttunk, egy magaslaton álló várat lapos tetejű kis villákkal. A háttér úgy festett, mint egy meredek esésű sziklafal; mindez átlátszó aranyfényben csillogott! – Ez a kép hasonlatos volt egy délibábhoz és oly tökéletesen feküdt itt a láthatáron a tenger és ég között. Az öböl őre úgy vélte, hogy ez egy korfui visszatükröződés: a mi császárnőnk kastélya volt. Az éji őr megjegyezte, hogy ilyen képeket a tengeren napkeltekor és napnyugtakor már gyakran látott. Ezután hét aranyos felhőcske jött, mely úgy festett, mintha oroszlánok lennének.

Este hívtam Vezetőmet és kértem, magyarázná meg e képeket.

Eliza a következőket írta: Egy szellemvárost láttál. Ilyenek a szférabeli otthonok éspedig te az édesanyánk paradicsomának képét láttad. Minden szellemnek van fluidból és éterből képzett otthona pompás virágokkal, madárdallal és paradicsomi szférák produktumaival. Egy ilyen pompás otthonban várunk reád. A felhők léteznek, azokat nem lehet elvitatni és letagadni. Ezen csodálatos visszatükröződések valóságos létező szférák képei. Éppen úgy, amiként az ember halála után egy lelki testbe öltözött szellemmé változik át, ugyanúgy az anyagok is átváltoznak valami lelkivé. Igen, csak szemléld az esti égboltot az összes fényjelenségekkel, különösen a tengeren, a pusztákon vagy a földeken, és gyakran láthatod a szférák képét.

Az apokalipszisben olvashatsz a mennyei Jeruzsálemről, Isten trónjáról, láthatsz zafír és jáspis oszlopokat és mindenféle különleges állatokat. Ezek János Pathmos szigeti látomásai voltak.

Eliza

János Jelenések könyve 21. fejezet 16. vers: „A város négyszögben épült”, pontosan ilyennek láttuk az esti égboltozaton.