SZFÉRÁK – Felvezető gondolatok
Hetek óta abban inspirálódom, hogy a szférákkal kellene foglalkozni, azzal ugyanis talán világosabbá válik az, hogy miért vagyunk itt a földön. Mi a feladatunk, célunk stb.
Kis kitérő:
Az utóbbi hetekben többen is fordultak hozzám olyan kéréssel, segítsek abban, hogy eltávozott (meghalt) általuk nagyon szeretett személlyel mi lesz/lett a túlvilágon. Hova kerül, mit csinál, nyilván a fájdalom csökkentése miatt is szükséges gondolatokra vágynak. Olyan is volt, hogy valaki konkrétan kért arra: szeretné olvasni a W. T. Stead: Júlia leveleit, megvan-e nekünk könyvben vagy pdf-ben. Sajnos csak egy támpéldányban van meg.
Ám amint kézbe vettem és (újra)olvasni kezdtem világossá vált, hogy szükség van erre a könyvre. Ebből (is) megnyugtató módon jut tudomásunkra a túlvilági lét.
Úgyhogy szerkesztem, a következő újrakiadandó könyv ez lesz.
Visszatérve:
A (túlvilág(ok), a szférák értelmezése nem könnyű, ezért ha valaki nem foglalkozott ezzel, vagy nem olvasott róla, annak néha érthetetlen. Talán rébusz is.
Ma sikerült megoldást kapnom, – nem nekem kell kitalálni, hiszen a megértési fokozatokat már előttünk felépítették.
Tudjuk, hogy Eszter médium első könyve A mai kor vallása 1913-ban jelent meg. Erre a könyvre azt az ajánlást kaptuk, hogy ez a spiritizmus népszerűsítő irodalma, – rövid, fejezetekkel viszonylag könnyed élvezhető stílusban – (csaknem magazin formában, de képek nélkül…). Ezzel kell kezdeni a megértést, az olvasást.
Ennek a könyvnek születéséről pedig a Médiumi élményekben esik szó. Hogyan is „lett” médiummá Eszter, hogy vezette őt „kézenfogva” a Névtelen Szellem lépésről lépésre a megértésig, és így került sor arra is, hogy a szférákig eljussanak. Átvezette őt a szférákon.
Azt gondolom nincs annál jobb, mintha felhasználjuk azt ami már egyszer tökéletesen bevált. Nem beszélve arról, hogy közben átélhetjük Eszter médiummá válásának néhány kezdeti mozzanatát.
Kezdjük, hát mi is ezzel. (Miután pedig szeretném, ha többen leírnátok az ezzel kapcsolatos véleményeteket, az alatt az idő alatt, amíg Eszter eljut a szférák közelébe, remélem Ti is készen lesztek a hozzászólásaitokkal.)
Így ír erről Eszter:
1913 január közepe táján kezdtem a médiumi írás gyakorlását.
„Félelmemben egészen a balgaságig menő óvatossági rendszabályokhoz folyamodtam: mindkét oldalról egy-egy élő embernek kellett fognia a kezeimet; a széket pedig, amelyen ültem, közvetlen a falhoz állítottam, hogy a szellem a hátam mögé ne kerülhessen. Képzelem, milyen jóízűen megmosolyogták a szellemek az én balgaságomat!
A médiumi írás gyorsan fejlődött, de egy ideig olvashatatlan volt, mert eleinte nem minden betűt tudtak a szellemek kialakítani, miután az írásom teljesen gépies lett. A kezem mozgásáról tudtam, hogy valami íródik, de annak értelmét én is csak az olvasás után tudtam meg, akárcsak egy idegen. Nagyon érdekes jelenségnek találtam ezt, de még jobban kezdtem félni, mert a jobb kezem felett elvesztettem az uralmat; az mozgott, csinált mindent akaratom ellenére, mintha nem is az enyém lett volna.
Egyszer csak elkövetkezett az a rettegett idő, hogy a nővérem elutazott és én teljesen egyedül maradtam az író-órára. Nagy imádkozással és félelemmel készültem hozzá. Leteszem a kezemet, s az irónom alól ez a pár szó kerül elő: „Isten nevében vagyok itt, a Névtelen szellem.” Mikor idáig eljutottam, félelmem eltűnt. Tíz-tizenkét sort írt, amelyekben szeretetteljesen kedves szavakkal vigasztalt és bátorított, azután elbúcsúzott.
Az üléseken én mindig arra kértem a szellemeket, hogy ha elmennek, koppantással jelezzék azt valahol. Megjegyzem, ez is csak arra szolgált, hogy így félelmem megszűnjék, tudva azt, hogy most már nincsenek a közelemben. Így volt eset rá, hogy kívánságomat teljesítsék, mind az ablakon koppantottak, ami úgy hangzott, mintha az ablaküveget mogyorószemekkel dobálták volna. Most is, az írás végeztével azt kérem a Névtelen szellemtől, ha elmegy, koppanással jelezze azt.
Elernyesztett kezemet az asztalon nyugtatva várom a koppanást; egy percnyi várakozás után koppanás helyett egy ködszerű kéz megfogja az én pihenő jobb kezemet, kissé felemeli, majd gyöngéd szorítással leteszi az asztalra. Valaki a finom fluidkezével kezet fogott velem. A figyelmességnek, a gyöngédségnek ilyen megnyilatkozására nem voltam elkészülve, ez a szívem mélyéig meghatott,
és attól fogva soha többé nem féltem a drága lénytől, a Névtelen szellemtől. Ahogyan fejlődtem, mindig mélyebb lett a barátság köztünk.
Azt a finom, gyöngéd szeretetet, azt a nagy bölcsességgel párosult jóakaratot el sem tudtam volna képzelni, ha Őt meg nem ismerem. Egy alkalommal nagyon rendetlenkedtek a szellemek, s én panaszkodtam neki, hogy miért vannak olyan sokan itt mindig? Én félek a sok fizikai jelenségtől, minek jönnek hát, amikor nincs ülés? „A madarak is szállnak, ha morzsát szórsz nekik” – felelte – „ezek is mind szeretetre éhes lelkek, és te imádkozol – a szegény szellemekért. Ha minket szeretsz, tőlük se félj.”
Ismét más alkalommal azt kérdezem tőle: „Mondd, kedves Névtelen szellem, elég jó vagyok-e én ahhoz, hogy médium lehessek?” Mert én még akkor sem éreztem magamat médiumnak; szerintem csak a transzban beszélő médium volt az igazi.
„Én nem mondhatom azt, hogy te jó vagy-e vagy rossz, de annyit látok, hogy elég olvasott vagy, és van szeretet a lelkedben; ezek olyan kellékek, amelyeket nagyon fel lehet használni Isten dicsőségére, ember- és szellemtestvéreid javára. A Névtelen szellemnek lesz rá gondja, hogy belőled jó médium váljék.”
Nagyon sokat volt velem fejlődésem ideje alatt; alig is hagyhatott magamra, mert az alantas szellemek rám rontottak, követelték, hogy írjak; ha nem vigyáztam, a kezem elkapta a ceruzát és írt. Mindenféléket beszéltek, hozzám nyúltak, kinevettek és szakadatlanul nyugtalanítottak zörgésükkel. Ebben az időben ő egész éjjeleken ott ült az ágyam mellett, s míg én aludtam, az én kivált lelki énem beszélgetett vele. Én azonban sohasem láttam őt másként, mint fehér ködbe burkolt magas alakot.
Amikor a jelenségek és meggyőződések hatása alatt mi, földi emberek, átvedlettünk lelki testvérekké, s elhatároztuk, hogy egymást a közvetlen „te” szócskával fogjuk szólítani, azon a reggelen az volt az utolsó mondata a Névtelen szellemnek hozzám: „Nagyon örülök, hogy a szívetek kérgét le tudtam olvasztani; végre látjátok, hogy testvérei vagytok egymásnak. Ezzel felébredtem, s ébredésem alatt egy finom kéz ujjainak simogatását éreztem az arcomon.
Ebből az időből nagyon sok kedves emlékem maradt, melyekért hálás szívvel gondolok reá és a nehéznek látszó, de boldog kezdetre.
Február végén már egészen jól és elég gyorsan tudtam írni médiumilag.
Ekkor egy alkalommal azt álmodom, hogy a Névtelen szellem könyvet fog velem írni, majd ha nagyon jól megy az írás. Továbbá egy láthatatlan valaki vezet, és folyton beszélget hozzám; felhívja a figyelmemet egy időközönként megjelenő és eltűnő táblára: „Nézd meg jó!” – mondja a kedvesen beszélgető valaki – „mert ezen a táblán a te életed idejét fogod meglátni.” A szememet megerőltetve, nézem a távolban egjelenő táblán a számot, s mintha 68-at látnék rajta, de nem látom tisztán. Hangosan mondom a számot, de az én láthatatlan vezetőm rögtön rámondja: „Nem jól láttad, nézd meg jobban.” Még kétszer feltűnik a tábla, de mindig távolabb; egyszer 58-at, utána 35-öt láttam. Erre már nem mondott semmit titokzatos kísérőm. Azután több dolgot is beszélt régi életek eseményeiről és én felébredtem.”
1913-ban Eszter 31 éves volt. Ezt a számot kellett volna látnia. Vagyis 1913 a halála éve volt.
„Másnap az író-órán megkérdezem a Névtelen szellemet, mit jelenthet ez az álmom, mivel ő egyszer azt mondta: „Te sokszor valóságot látsz álmodban, – de nem mindig.” Ezúttal azt mondta: „Én könyvet akarok veled írni, de nem egészen bizonyos még; az életidődet nem jól láttad, mert nem tart addig.
Azért ne ijedj meg, és ne félj a haláltól, mert szép élet vár rád itt minálunk.” „Nem félek a haláltól – talán inkább a hosszú szenvedéstől, amíg az bekövetkezik, feleltem.” „Nem fogsz hosszan szenvedni, elalszol és jössz velünk. Majd meglátod, milyen békesség és boldogság vár azokra, akik a földi életben is az örökkévaló igazságot keresték és szolgálták.”
Elgondolkoztam egy pillanatig és azt mondtam: „Még szeretnék egy kicsit itt maradni és munkálkodni azért az igazságért, amelyet nekem a jó Isten megmutatott.” „Hiszen nem most lesz az. Lehet, hogy addig még sokat is fogsz munkálkodni.”
Ezzel véget ért az álomról folyt beszélgetés.
Ettől fogva napról-napra újabb élmények tették elevenné, színessé az életet körülöttem. Boldog voltam, amilyen életemben azelőtt soha. Médiumi tapasztalásaim minden kétséget kizáró bizonyítékokat nyújtottak a túlvilág létezéséről, s emellett alig vetettem ügyet egy régi betegségem kiújulására: arra, hogy a szívműködés zavaraiból mind terhesebb tünetek sorakoztak föl.
Amikor vagy harmadszor mély transzban voltam, a Névtelen szellem figyelmeztette a hozzám tartozókat, hogy kezeltessenek orvossal, mert a szívbajom igen veszélyes, és mivel az életidőm a befejezéshez közeledik, ha orvos nem kezel, majd az emberek a médiummá való fejlődést okolják, ha a vég bekövetkezik.
Orvost hívattunk hát, aki nagy körültekintéssel vizsgált meg és igen veszélyesnek tartotta bajomat; nagy kíméletet írt elő, és valami orvosságot. Szorgalmasan szedtem a gyógyszert, a szívbajom azonban ennek dacára gyors léptekkel haladt előre.
Annyira rosszul voltam már, hogy a legkisebb sietésnél vagy kis emelkedésnek menve, oly rosszullét fogott el, hogy azon imádkoztam, csak az utcán ne érjen utol a halál. Mindennek dacára nem gondoltam arra, hogy az már annyira közel volna.
Március 25-én már súlyos rosszulléttel küzdve tudtam csak hazaérkezni így ment ez végig egész áprilisban.
Május első napjaiban örömteljes vágy fogja el a lelkemet: elmenni el – valahová. Azt hittem, hogy ez az érzésem azzal van összefüggésben, hogy a nővérem lakodalmára készülődtünk, amikor majd a szüleimet és azt a kis falut viszontláthatom (Kőröshegy), ahová annyi kedves gyermekkori emlék fűz.
Elutaztunk.
Az első üdvözlések után azonban még nagyobb erővel kergetett a vágy valahová. Szinte terhes volt számomra az a négy nap, amit otthon töltöttem. Visszautazásom után még erősebben nyugtalanított ez az elmenési vágy; nem tudott most már semmi lekötni, céltalanul járkáltam, s amikor csak tehettem ezekben a napokban az utcán kerestem a nem ismert célt, ami mint holdkórost vonzott maga után.
Május 22-én olyan rosszul lettem, hogy kétszer összeestem,
s az eszméletemet elvesztettem.
Délután kicsit jobban lettem és az író-órához készültem, hogy megtudjam, tulajdonképpen mi az oka a nagy rosszullétnek. A saját szellemem jelentkezett, s mint egy idegen szellem, úgy írt velem, a testi énemmel; Örömét fejezte ki afelett, hogy az ő ideje lejárt és ránézve a mai nappal megszűnik a földi szenvedés.
Én ezt teljes közönyösséggel vettem tudomásul, bár még az előtte való napokban nagyon örültem a Névtelen szellem abbeli ígéretének, hogyha lehet, megkezdi a „Mai kor vallását” írni általam. Azután jelentkezett a Névtelen szellem, akinek én nagy megütközéssel beszélem el, hogy milyen furcsát irt velem valaki az én szellemem nevében. Ő erre komolyan megjegyzi, hogy igaz a dolog, de – ha nékem igaz vágyam van munkálkodni az Úr szőlőjében, imádkozzam az életért, és ő majd velem együtt kéri az Urat, mint ahogyan ő már az egész idő alatt imádkozott az életben maradásomért. Ne aludjam el éjfél előtt, hanem csak jóval éjfél után, és akkor ő úgy látja, az Úr megadja azt, hogy az életemet meghosszabbíthassák a munkára.
Nem mentünk aludni előbb, csak éjfél utáni két órakor. Másnap reggel 8 órakor ébredtem; a súlyos szívbajomnak híre sem volt, a szívem rendesen működött. Azt hittem, csak pillanatnyi a megkönnyebbülés és a bajom vissza fog térni; de hogy mégis meggyőződést nyerjek, megvizsgáltattam magam ugyanazzal az orvossal, aki teljesen meggyógyultnak találta a szívemet.
A Névtelen szellem megkezdte a „Mai kor vallását” írni, hetenként három ülésen, még pedig oly gyorsasággal, hogy férjem, aki letisztázta, több mint kétszer annyi idő alatt írta le, mint én az eredetit.
1913 novemberében kész volt a könyv, s én egészséges voltam.
MÉDIUMI ÉLMÉNYEK – ESZTER MÉDIUM KÖZLEMÉNYEI – A „NÉVTELEN SZELLEM” -VII. FEJEZET.
A következő részben a Névtelen szellem végigvezeti Esztert a szférákon.
Download this article as an e-book