Az Evangéliumi Spiritizmus története c. könyvről 2. rész

Hogyan kezdődött? – gondolatok a könyvbemutató előtt.

Számomra igen érdekes ennek a könyvnek az előtörténete: vagyis honnan, hogyan került elő nagyhirtelen ez a könyv, amelynek meglétét, szükséges hiányát évtizedek óta fájlalom.
Miért nincs egy kézirat, egy leirat, egy jegyzet arról, hogy – kéremszépen, van itt egy 150 éves történet, így, meg úgy, ez, meg az történt stb. – de nem, nincs olvasható összeszedett anyag sehol.
Pontosabban adomák, visszaemlékezés-részletek, vitairatok mellette-ellene, – akár komoly könyv formájában – léteznek. Említhetem hirtelen a régebbieket: Wolkenberg, Tóth Béla ellene, Nérei, Havas, Tóvölgyi mellette. Vagy a híres Grünhut per. De itt voltak az újak (akik sajnos eltávoztak már): a teljes Kuklis család, Kotányi Ottó, Makk István (id. ifj.) Dr. Jókay? Dr. Pataky*?

Hatalmas koponyák, némelyikük óriási könyvtárakkal

– mégis, még a legjobbak is csak érintőlegesen, mintegy csipegetve szóltak arról, hogy ez nem egyszerűen okkultizmus, és semmi köze az ezoteriális maszlagokhoz, mégcsak nem is spiritizmus.
Igen, a teozófia megteremtői közül is némelyek erős spiritiszták voltak kezdetben. (Blavatsky, Besant, vagy a magyar Zipernowsky). Vagyis a spiritizmus volt az előfutára, némelyeknél megteremtője pl. az antropozófiának, a pszichológiának, a pszichoterápiának, a hipnotizőröknek.. Mind, mind a spiritizmus köpenyéből bújtak elő.

Nos, akkor mi is ez?

Amikor a spiritiszták nem öncélú „játékból” jönnek össze, nem ebben gondolkodnak, hanem azért, hogy ezt a földi életet a lehető legtökéletesebb formában legyenek képesek „megvalósítani”.
Csakhogy ehhez szükséges a Biblia ismerete – merthogy az evangéliumi spiritiszta Istenhívő, és! és! hinni kell a reinkarnációban…
Emiatt aztán megtörtént a kezdeti határtudományok teljes szétválása. Sokfelé. A mi gondolkodásunk alapjait Allan Kardec rakta le, Vay Adelma szegezte ki a falra („Szellem erő anyag”) és a Névtelen Szellem több mint negyven könyve fejezte be 1941-ben. Hozzásegít minket a megértéshez az amerikai Cleveleandi kapcsolat (ők is csaknem 110 évesek), akik a szilencium (finoman fogalmaztam a szocialiasta időkről) ideje alatt – kerek 40 éven keresztül – segítették Eszter életbenmaradását, és kiadták később Vay Valéria szerkesztésében a megmaradt kéziratok könyveit.

De, ha valaki megkérdezi, ugyan miben különbözik ez az életforma, vagy gondolkodásmód, az „egyebektől” csak azzal lehet igazán megbeszélni, akinek valamiféle előtanulmánya van.

Visszatérve a könyvre: Benedek László – mint az előzőekből kiderült, – nem mostanában kezdte az Evangéliumi Spiritizmussal kapcsolatos kutatásait. Csaknem 15 évvel ezelőtt már megírt egy könyvet „Az Evangéliumi Spiritizmus magyarországi története” – disszertációként. (Már az is milyen érdekes, hogy ezt a témakört valaki elfogadta).

Ez a könyv ugyan nem került kiadásra, de majdnem, mégis.

Erről így ír: „Árpi bácsival sok közös emlékem van. 90 éves volt, én 31, de mi tegeződtünk. Együtt utaztunk el Adára Szécsényi Lajosék körébe, ahol több napot töltöttünk el együtt. Meghívott a budapesti spiritiszta körébe, ahol többek között, jelen volt Erzsike médium, Kotányi Ottó, Bátyó is. Számos alkalommal jártam nála a Bimbó utcai lakásában. Együtt néztünk át régi szellemtani anyagokat. Nagy lelkesedéssel fordult ennek a könyvnek a 2009-es diplomamunka/kézirat változatához és elkötelezett szándéka volt, hogy ki is adja saját költségén. Emiatt el is kezdte lektorálni. A kiadásig azonban már nem jutottunk el, mert Árpi bácsi időközben elment.”

„A könyv pedig a „kutatott” spiritiszta közösségen belül hamar népszerűvé vált. Kotányi Ottó és lehet mások is fénymásolatokat készített róla, hogy több emberhez eljuthasson a kézirat, ami időközben a világhálóra is felkerült Karsay István és mások promotálásának köszönhetően. Dr. Pataky Árpádnak is annyira tetszett ez a diplomamunka, hogy mindenképpen ki szerette volna adni, és mint írtam korábban átnézte a munkát és lektori megjegyzésekkel látta el. Abban az időszakban sokat találkoztunk személyesen és beszélgettünk telefonon.
Tolnai György egy internetes honlapban gondolkodott, amelyet a könyvem tartalmi, szerkezeti struktúrája alapján képzelt el.
Ezt a fellendülő folyamatot törte meg Árpi bácsi elvesztése; idővel pedig egyre kevesebben maradtak azok közül az idős spiritiszták közül, akik ismerték és elismerték a kéziratot.
Mivel nem szerettem volna senkit terhelni a megszakadt könyvkiadás folytatásával, nekem pedig nem volt rá anyagi lehetőségem, az egész tervet elengedtem, egy lehetséges jövőbeni megvalósítás kedvező csillagállására apellálva. Spiritizmussal továbbra is foglalkoztam, gyűjtöttem az információkat és tágítottam tovább az ismereteimet. Tulajdonképpen csökkentett kutatói fokozatba kapcsoltam. Továbbra is kerestem a személyes kapcsolatokat vagy bármilyen más lehetőségét annak, hogy ismereteket szerezzek a témában. Spiritiszta könyvtáram és ezen könyv kézirat jegyzeteinek gyarapodása is folytatódott. Ebben az állapotban szépen eltelt 15 év, mikor is a semmiből megérkezett a csillagok együttállása. Az általam nagyon tisztelt és kezdetek óta ismert Reiner Ágoston hívott fel telefonon, hogy van itt valaki, aki rátalált a könyvemre az Interneten és feltétlen ki akarja adni, így, ahogy van. Ágoston picit szabadkozott, hogy csak most ismerte fel ennek a könyvnek a jelentőségét, mert megzavarta a könyv diplomadolgozat utáni munkacíme a Kiskönyv a Spiritizmusról, és nem tulajdonított ennek a címnek nagyobb jelentőséget akkor.
Nem sokára hívott is András, ugyanazzal a kikezdhetetlen elhatározással, amit Árpi bácsitól már megismertem, hogy ezt a könyvet ki szeretné adni. Ekkor jött el az a pont, hogy azt mondtam, örömmel, de az azóta eltelt 15 év információit szeretném feltárni és beépíteni a könyvembe. Kaptam erre nagyjából 3 hónapot. Ágoston és András pedig elvállalták a szakmai lektorálást.”

„Lázas kutatásba kezdtem, felvettem a kapcsolatot mindenkivel,

akit ismertem és számos új kapcsolatot jött létre ennek köszönhetően. A „baj” csak az volt, hogy a téma ilyen szintű feltárásának hiánya, oda vezetett, hogy amint kinyitottam egy ajtót, további ajtók nyíltak meg előttem. A téma olyan összetett és sok szálon futó, hogy az ajtók száma a végtelen felé tendált, a maximalizmusom pedig nem engedte, hogy bármi mellett is elmenjek, anélkül, hogy feldolgoznám és megvizsgálnám.
Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis két évvel ezelőtt hagytam ott az első munkahelyemet 27 év után. Ennek időbeni szabadsága pedig megteremthette azt a légkört, amelyben maximális elmélyültséggel tudtam dolgozni – az elmúlt 30 év tapasztalatait és az újonnan keletkezett információkat beépítve a könyvbe. Ez az időbeni korlátlanság lehetővé tette, hogy napi 18-19 órákat dolgozzak megfeszített tempóban a könyvön a kijelölt három hónapban. Minden nap hajnali 5-kor feküdtem és 5 órákat aludtam, de voltak napok, amikor rám reggeledett és nem feküdtem le aludni csak másnap.
Erre az intenzitásra azért volt szükség, mert a könyv megjelenésének és bemutatójának határideje egyre közeledett, én pedig azt éreztem, egyre távolodok a befejezéstől, ahelyett, hogy közelednék. Mindeközben András és Ágoston idegein táncoltam, a határidő folyamatos tologatásával és a könyv be nem fejezésével, mivel ők számtalanszor jelezték, hogy ez a könyv jó volt már akkor is, amikor felhívtak engem.
Szerencsésnek mondhatom magam amiatt is, mert a kutatásomhoz nem kellet – mostanra már – könyvtárakat járnom, mert a saját könyvtáramból jóformán mindent le tudtam emelni, amire szükségem volt. Ez egy óriási élmény volt. Miközben írok egy 130 éves könyvről, leemelem a polcról, beleolvasok, megnézem mikor adták ki és hány oldalas, mert az interneten nincs róla információ.

Az egyik legnagyszerűbb élményeim közé tartozik, hogy olyan információknak tudtam utánanyúlni, melyekre feltehetően már nem emlékszik senki, és melyeket nekem is információmorzsákból kellett összecsipegetni. Ezzel pedig ezt, az éppen hogy eltűnő tudást sikerült visszahoznom és publikálnom ebben a könyvben, mely további 100 évet adhat az emlékezetben maradásának. Azt hiszem ez minden kutató álma.

A könyv végül a kéziratváltozathoz képest több mint háromszorosára bővült.”

* Nem vagyok igazságos: Pataky Árpi bácsi nekifogott, írt is ebben a témában 11 könyvet, de – ahogy a későbbiekben Benedek Laci írja is – túl sok az ajtó ebben a történetben. Gyakran elkapta Árpi bácsit az emlékezet. Túl sokrétű az anyag: összefoglalóan, visszatekintően, és előre(!!)tekintően nem fogalmazódott meg. Laci is sokszor beleesett ebbe a „flow”-ba. (Bár a könyve így is remek, jól sikerült) A még, még érzésbe: ezt se hagyhatom ki, azt se. Úgyhogy, amik hiányoznak a könyvből, témák történetek, gondolatok, azt később kell leírni. Egy másikban… 400 oldalnál mégiscsak meg kellett állni.