Az alapítók 1871- az első oszlop

Báró Vay Adelma és Dr. med. Grünhut Adolf – az első oszlop

Eljutottunk tehát a magyarországi evangéliumi spiritizmus megalapítóihoz: báró Vay Adelma és Med. Dr. Grünhut Adolf.

Adelmáról nagy vonalakban esett szó, következzék Grünhut Adolf.

Dr. Grünhut Adolf 1826-ban született Budapesten. Másodéves medikushallgatóként 22 évesen részt vesz az 1848-as szabadságharcban, mint katonaorvos. Különös szerencse-sorozatokon keresztül, sebesülés nélkül vészelte át a harcokat.

Abaújszántóra került körorvosnak. Nem messze Goloptól, (félórányira) a Vay család birtokától, ahol ezidőben Adelma”ismerkedett” a médiumi írással. Bár évekig éltek ott, mégsem ez alatt az idő alatt ismerkedtek meg egymással. Grünhut doktor Miskolcra költözött, alig pár nap elteltével üzent érte a Vay család, mert Vay Ödön unokatestvére Neubrann nevű hölgy krónikus betegségeit eddig nem sikerült orvosolni. A szellemi vezetés Adelmának az javasolta, hogy hívják Grünhutot. Grünhut megvizsgálta és véleményezte a betegséget.

De innen átadom a szót magának Grünhut doktornak: „Midőn bevégeztem előadásomat, a báróné az asztalra tett egy teleírt ívet, és bevezetésül azt mondta, hogy az ő Adelmája „médium”: írómédium – oly szó, melyet ekkor először hallottam életemben. Bővebb magyarázatot kértem, s ezt meg is kaptam. „Miután az orvosok igyekezete eredménytelen maradt, – folytatá a báróné, – szellemeinkhez fordultunk, tőlük kérve segedelmet. De egyszersmind kételyek, aggályok támadtak bennünk, vajon nem terheljük-e lelkiismeretünket, midőn ily kényes dologban, amilyen egy ember élete, avatatlanul és tájékozatlanul a szellemgyógyításhoz folyamodunk, amelyet még nem próbáltunk ki eléggé. A szellemek látván ebbeli lelki küzdelmeinket, hogy bizalmat és bátorságot csepegtessenek belénk, azt írták, hogy önt hívjuk, mint aki a betegségre vonatkozó minden mozzanatra nézve összhangzóan fog nyilatkozni az őtőlük nyert szavakkal. Íme, felolvasom mindazt, amit a szellemek az ön megérkezése előtt írtak, és épp az abban majdnem szószerint összevágó egyértelműség fölött nem bírtuk eltitkolni csodálatunkat.”

Grünhut szerette volna látni a médiumi írást a valóságban.

Itt újból Grünhut doktor szavai a hitelesebbek: „Adelma minden vonakodás nélkül készségesen ráállt, hogy bemutatja előttem írómédiumitását. A báróné egy konc papírt és egy csomó kihegyezett plajbászt tett az asztalra és Adelma íráshoz fogott. Folyton növekvő ámulattal néztem ezt a csodás műveletet. Teljes ébrenlétben csak úgy röpült a keze a papíron, hogy a szem alig bírta kezevonását követni és a báróné alig győzte a teleirt íveket elszedni és új lapokkal felcserélni. Adelma alig nézett a papírra, sőt reám szegezte néha szemeit, le akarván olvasni arcvonásaimról az írásnak reám gyakorolt hatását. A bárónéhoz intézett némely kérdésemre Adelma érzéseit illetőleg ő adta meg a választ, beleelegyedvén a köztünk folytatott beszélgetésbe anélkül, hogy a keze emiatt megállt, avagy az írás megzavartatott volna. Az írás németnyelvű, de nagy kerek magyarbetűs volt, az egyes szavak egymásba folytak és az írás befejezése után Adelma az egyes szavakat könnyebb olvasás céljából hosszabb vonások által elkülönítette. Aggályaimat, miszerint ez az írás őt nagyon elfáraszthatja, azzal oszlatta el, hogy ő teljesen mechanikusan ír, érzi a keze mozgását anélkül, hogy sejtelme volna arról, amit a keze papírra vet. Az érzés által a tisztultabb szellemet a kevésbé tisztult szellemtől meg tudja különböztetni, sőt felismeri az oly szellemet is, aki már máskor írt általa, és azt is, aki most először nyilatkozik. Sem az írás alatt, sem pedig ennek bevégezte után nem érzi a fáradtságnak legkisebb nyomát sem, sőt derültebb a kedélye és nevetve tette  hozzá: fokozottabb az étvágya. Mióta ezzel az írással foglalkozik, némely alkalmatlankodó kóros tünetek, melyekben azelőtt leledzett, teljesen elmúltak. Végre megállt a keze, de az írón hegyét még folyton a papiron tartotta, mintha meg valami kijelentést várna; kisvártatva, míg a keze az írón végén egy kevéssé remegett, nagy sebességgel odavetett egy nevet – Hahnemann, a homeopatia alapítójának nevét; ő írja rendesen a gyógyrendeleteket, – mondta a báróné.

Innen kezdődik a szorosabb kapcsolat Adelmával, báró Vay Ödönnel, és Ödön édesanyjával Geymüller Katalinnal… Grünhut rövidesen Pestre költözik, és nagy erőkkel kezd olyan spiritiszta csoportot keresni, ahova csatlakozhat. Ráakad Prohászka (Prochaska) Antalék kis csoportjára, akik ugyan németül beszélnek, de mélyen hívők, és Grünhutnak tökéletesen megfelelnek.

Ez a csoport alkotja az 1871-ben megalakuló Szellemkutatók Társasága magját.

Ezekben az években 1871-től 1898-ig erősen dolgoznak, mint később látnivaló, megteremtik az alapokat a Névtelen Szellem közleményeinek. Hivatalosan sikerül Egyesületet alakítani, bejegyezni, képesek pénzt gyűjteni arra, hogy egyesületi házuk legyen, készülnek a nagyobb nyilvánosság elé kerülni. Grünhut alapította és szerkesztette a „Reflexionen über die Geisterwelt” és a „Reformierende Blatter” c. spiritiszta folyóiratokat. Miután azonban ezek németül jelennek meg eléggé korlátozott az olvasóközönség… Az igazi nyilvánosság az Égi Világosság megjelenésével szerez tudomást róluk.