HELYISÉGKERESÉS

1871 nyara – Grünhuték bujkálása

Most, hogy már egy kicsit megnyugodhattunk abban, hogy biztosan van túlvilág, vannak életünket rendező szellemek, (mert hisz láttuk, hogyan szerveződött meg az Egyesület engedélyezése Grünhut és Tóth Vilmos között), folytathatjuk Grünhut Adolf zseniálisan elrendezett élete történetét. Persze jól figyelve az ÖSSZEFÜGGÉSEKRE.
1871 nyarát írjuk tehát és Grünhut immár Adelmáék által megalapított kicsiny köre létrejött.

De hol tartsák a találkozókat?

Hol jöjjön össze az a pár (éppen akkor 6-8) ember aki ezekről a dolgokról szeretne beszélgetni? A médiumizálásról nem is szólva.
Helyiség híján jó lesz a természet is. Nyár volt kellemes idő irány a természet.

„Zavartalan ülésezések tartásáról szó sem lehetett; bujkálva, rejtőzve, ha nem is éppen elhagyott barlangokban vagy katakombákban, de annyiban mégis némileg az első keresztyének sorsára jutottunk, hogy a Zugliget félreeső, járókelőktől került magaslatait és a Ludoviceum sűrű bozótjait kerestük fel, én meg Antal, kikhez némelykor egy buzgó agg testvérünk, Zograf Ignác is csatlakozott. Mondottam már más helyen, hogy körünk egyéb tagjaiban gyenge volt még a buzgóság; vasárnapi szeánszainkra gyéren jelentkeztek, mivel többnyire fizikai jelenségeket hajhásztak, az Antal által kapott tanulságos közlemények pedig nem érdekelték őket annyira, hogy e végett szórakozási hajlamukat feláldozták volna.”

Először nem a városban, hanem a Budai hegyekben próbálkoztak. Abból is a legjobbat a legszebb helyet választják – Zugligetet. Ott a híres Fáczános vendéglő, ami nem is egy épület, hanem csaknem 14 épületkomlexum. Tehát nem elvadult helyen de mégis bírva az elvonulás lehetőségét – nahát ilyen helyeket kerestek.
A Ludoviceum hatalmas kertje, és az Orczy -kert. Akkoriban a Ludoviceum, még nem volt teljesen kész elfogyott az alapítványi pénz, így a kert is elvadult, elhanyagolt vot kicsit. De az Orczy kert más volt. Az a Pesti polgárok séta és találkahelye volt.

Így meséli Grünhut:

„A Ludoviceum akkortájt csak „Orczy-kert” elnevezés alatt volt ismeretes, még nem volt eredeti alapítási céljának, a hadapródképzésnek visszaadva, és elhagyatott, elvadult, sivár képet nyújtott, ahol ünnep- és vasárnapi napokon a köznép alsóbb rétegei tivornyáztak. Oda zarándokoltunk tehát, papírt, plajbászt és nagy, kemény táblájú könyvet víve magunkkal, mely a hason fekvő Antalnak aljazatul szolgált írás közben. A bozótokon kívül folyt a sok léha beszéd s mindenféle allotria, az ujjongó, hetyke bakafántoskodás, a bozótban pedig mi — imára kulcsolt kezekkel — áhítatos szívvel emelkedtünk a jó Atyához, kérve az ő tiszta szellemeinek oktatását, és segítségét. Fülünkbe léha dalok csendültek a bozótokon át: ájtatos fohászainkat meg felvitték jó szellemeink az Atyához, aki azokat meghallgatta és kegyességével megáldva juttatta vissza hozzánk.
Ilyképpen töltöttük és használtuk fel az 1871-i nyarat.”

„Az 1871-iki nyári szünidőnk leteltével végleg elbúcsuztunk az Orczy-kert sűrű bozótaitól és a zugligeti, általunk „Mória” – hegynek elnevezett dombos magaslattól.”

De jött az ősz és ezzel újra a probléma: valahol találkozniuk kellett. Elsőbben Prohászka fészerében kezdtek…

De erről legközelebb…