VAY ADELMA UTAZÁSAI 1.

VAY ADELMA UTAZÁSAI – 1847 Sáromberke.

Régen esett szó Vay Adelmáról. Térjünk hát vissza a történetiséghez. Adelma Gyerekkora. Mint tudjuk 1840-ben született 46-ban hatéves korában meghalt édesapja. 1848-ig laktak az „apai házban” (a Schwarzau-i kastélyban). 1847-ben a forradalom előtti évben édesanyja Teleki Róza úgy döntött, hogy az egész családdal Erdélybe költöznek akár hónapokra, megérezvén a zavargásokból a forradalom előszeleit.

Bécsből hajóval mentek Pestig. Vajon ki várt rájuk a kikötőben? Vay Ödön 14 évesen, aki eléjük jött a szülők kocsijával. Ekkoriban mindkét Vay család (Miklós és Lajos) Pesten laktak. A rokoni kapcsolat közöttük évszázados volt, de azidőben szorosabbnak is mondhatjuk: Adelma édesanyja Teleki Róza és Vay Lajos felesége Teleki Erzsébet Testvérek voltak. Így tehát adelmának és Ödönnek közösek voltak a nagynénik.

Amikor a 7 éves Adelma találkozik a 14 éves Ödönnel

Adelma és Ödön között 7 év korkülönbség volt, így amikor Ödön olykor a térdén lovagoltatta a kicsiny Adelmát, az maradandó élményük volt (lehetett). Adelma gyermekkorától Ödönt választotta férjnek, gyakran mondogatta is édesanyjának.

Ez tehát örömteli találkozás lehetett. Néhány nap múlva továbbutaztak. Komoly udvartartásuk volt 5 személy kisérte és szolgálta őket, de kellett is hiszen Teleki Róza alig 28 éves volt 6 gyerekkel, az út pedig csaknem 1000 km volt. (Sáromberke a grófi kastély Marosvásárhelytől 12 km-re van.)

Most felidézném azt a momentumot, amelyben találkozik Adelma Ödönnel:

Gőzhajóval Bécsből Pestre

„1847 őszén édesanyánk valamennyiünkkel egyetemben szüleihez, Teleki Ferenc grófhoz utazott az erdélyi Sáromberkére. Ez annak idején nagyon fáradtságos utazás volt, mert akkor még Magyarországon nem létezett vasút. Két udvarmester, egy bonne (Gorgerat Eszter), egy hajadon, egy szobainas (a drága Müller Vencel) voltak kíséretünkben. Rózának és nekem fehér prémgallérunk volt, amelyet fekete hermelin farkacskák díszítettek. Bécsi unokafivéreink állandóan húzogatták, csipkedték e farkacskákat, ami engem nagyon bosszantott. Bécsből Budapestig gőzhajón utaztunk. Ki volt az első ismerős, ki a pesti parton várakozott reánk? A 14 éves Vay Ödön. Ő megtudta, hogy édesanyánk hat gyermekével ma érkezik, mire Vay nagybácsikánk utazókocsijában eljött, hogy fogadjon és elkísérjen bennünket. Ez még ma is nagy örömmel tölt el engem. Ugyanis édesanyám testvére Ödön édesapjának fivéréhez, Vay Lajoshoz ment feleségül és ezen úton és módon férjemnek és nekem közös nénjeink, bácsikáink és húgaink vannak. Annak idején mindkét Vay család Budapesten élt.„

Pestről Sáromberkére

„Budapestről tengelyen, két hatalmas utazókocsiban Debrecenen keresztül Marosvásárhely-Sárberekre utaztunk. Ez az utazás borzalmas volt! Télen az alap nélküli utakon gyakran megrekedtünk a hóban vagy a sárban és a kocsikat csak ökrökkel tudták kihúzatni. Majd megfagytunk és éhesek voltunk, mert néha két órát is igénybevett, míg a faluból az ökröket kihozták. Csak paprikás szalonnát és ánizst ehettünk, amit én nem bírtam és így folytonosan tengeribeteg voltam. Fivéreim „hánykisasszonynak” neveztek el. És azok az éjszakai szállások! Édesanyámhoz szorosan ragaszkodtam és csüngtem rajta, mint a bojtorján. Egész éjszaka hozzá igyekeztem. Nagyszüleinknél Sáromberken több hónapot töltöttünk el, mígnem kitört a forradalom, amikor is a borzalmas forradalmárok elől menekülnünk kellett – kik a földesurakat legyilkolták és felkoncolták.”

Itt az utolsó sorokban Adelma forradalmároknak nevezi a gyilkolászós parasztokat. Azok azonban nem forradalmárok voltak, hanem román utonállók rablók és gyilkosok, akik kihasználták a lehetőséget, hogy a magyar uradalmakat, udvarházakat kirabolják, felgyújtsák az „urakat” és szolgáikat felkoncolják.

Menekülés Zsolcára

Teleki Róza tehát amilyen gyorsan csak tudott továbbutazott testvéréhez Alsózsolcára, hogy ott meghúzzák magukat a zavargások idejére.

Nem volt jó ötlet, különösen azért, mert Adelma fiútestvérei a Wurmbrand fiúk tüntettek osztrák és császári érzelmeikkel; kalapjaikon sárga-fekete kokárdát viseltek s «Éljen a császár»-t kiáltoztak. Habsburg kokárdát tűztek a kabátjukra is és azzal villogtak a zsolcai parasztok előtt. Akik aztán kaszát ragadtak és felkoncolni készültek őket.

Ez a következő történet.