A kettős-én (Doppelganger) 1.

Igaz lehet? Van ilyen hogy kettős-én, vagy másodén? Vagy ez két különböző dolog?

Olvasmányaim során a napokban felbukkant a „másodén” kifejezés. Meg nem tudom már mondani honnan, miként került elő, de kezdtem a gondolatinfókat gyűjtögetni, hogyan nézzek is utána, miről is van szó? (Persze van rá magyarázatom, ismerem is a kifejezést, – a kérdésem azirányú, hogy vajon miért ez a szó, és miért pont most.) Erre a mai napon, – ahogy éppen próbálom beszkennelni az Égi Világosság első számait az első írás ami a szemembe ötlik ez:A kettős-én (Doppelganger) Jól látom?

3. szám 7. oldal 1899. február 1.

Nem másodén, hanem kettős-én. Nézem a cikk alját: Tóvölgyi írta. Nahát akkor bizony foglalkozni kell vele.
Ezért hát bemutatom nektek, mielőtt én hozzáfognék a megfejtéshez. A „másodén” és a „kettős-én” ugyanaz?

Itt a teljes cikk.. (Az elütéseket, helyesírási hibákat kijavítottam, de a régies írásmódot meghagytam, így élvezzük Tóvölgyi Tituszt)

A kettős-én (Doppelganger.)

(Egy igen érdekes eset.)
A főváros egyik szerkesztőségének egyik munkatársával a múlt heteken érdekes eset történt. Nekem a szerkesztőség egyik tagja beszélte el, aki spiritiszta, de mert tudtam, hogy a szerkesztőség többi hitetlen tagjai vele e fölött gyakran tréfálkoznak, s mert ő az esetet ugyancsak egy másik kollegájától, már t. i. akivel történt, hallotta, én, tartván a gyanupörtől, vájjon nem akar-e, a dolog fölültetés lenni, szintén magának az illetőnek szájából akartam hallani, hogy mint akit karakteres komoly férfinak ismerek, — mondja el ő maga. Arról teljesen meg voltam győződve, hogy ha tréfa volt, tehát akkor, mikor komoly oldalára kerül, beismeri, hogy az volt, avagy, ha állítása mellett, mint karakteres férfi, komolyan megmarad, — akkor hiteles is!
Nem egykönnyen férhettem hozzá, mert ama napilapnak éjjeli munkatársa és a szerkesztőségben csak éjjel található; magánlakásán addig van otthon amig alszik, aztán egyéb dolga után lát; a véletlenség azonban a Kossuth Lajos utczában hozott vele össze. Magas nyúlánk fiatalember, és mert tárczairó is, mélyen elgondolkozva szokott járni, de én messziről fölismertem, ő azonban engem csak akkor mikor már előtte álltam.
– Jó napot uram!
– Aá . . . Jó napot kivánok.
Nézze csak kérem, én valamit akarnék kérdezni öntől, de mint karakteres férfitől, aki, ha valamit komolyan állít, annak aztán úgy kell lenni …
– Gondolom már, – szólt udvarias mosollyal. – Én is régebben kívánkoztam már találkozni Tóvölgyi úrral. Ami velem történt az előttem megfoghatatlan és annyira frappírozatt, hogy már azt kezdtem hinni, talán őrjöngök. Nem vagyok spiritiszta, nevettem a spiritizmust, de azóta nem tudom hányadán vagyok. Azért kívántam Tóvölgyi úrral találkozni, világítson föl kérem, hogy mi az?
– Hát nem lenne szíves elmondani? Nekem ugyan elbeszélte már T. kollegája, de az ön saját szájából akarom hallani, mert meg akarom írni, – persze a név említése nélkül, – s így, mint komoly férfitól, komolyan veszem …
– Kérem … Éppen semmi kedvem a dologból tréfát űzni. Magam is sokkal komolyabbnak tartom, mintsem, hogy bolondozni akarnék. Sőt igen kérem, legyen szíves fölvilágosítani, hogy mi volt az? Bementem a szerkesztőségbe, úgy tizenegy óra felé lehetett az idő, persze éjjel. Leülök az íróasztal mellé, kezembe veszem a tollat s írni kezdek. Egyszer csak a tollszár önmagától, kétfelé törik a kezemben. Nézem, . . . új a törés. Na de hát üsse kő. Másik tollat fogok, s alig írok vele néhány betűt, annak a szára is eltörik. Ez már különösnek tűnt föl előttem, és nem mondom, hogy nem döbbentett meg egy kissé. Több toll azon az asztalon már nem volt. Bementem a szerkesztő szobájába s annak az íróasztaláról hoztam harmadikat. De amint írni kezdtem, az is eltört, sőt hozzá a villanylámpa is kialudt. De már ennek a fele se tréfa, – gondoltam, s az utczai lámpa halvány világításánál bementem a szerkesztő szobájába, hogy ott nyissam föl a villanylámpást, abban a hiszemben, hogy az enyém talán elromlott. De amint a szerkesztő szobájába bemegyek, észreveszem, hogy az én lámpásom ismét ég. Hirtelen fordulok vissza s egy férfit látok ülni asztalom előtt, ki fejét kezére hajtva gondolkozik; de akkor ijedtem csak meg igazán, mikor ama férfiban saját maga-mat ismertem föl. Azt hittem kérem, hogy meg vagyok bolondulva. Félig megrémülve állok ott, nem tudván hirtelen gondolkozni sem. Az asztalhoz akarok rohanni, hogy megfogom magamat, de az asztalnál senki sincs. Tessék elképzelni a szituácziót, amelyben én akkor voltam, sőt azután is, ahányszor eszembe jutott . . . Mi ez? Hogy lehessen ezt megmagyarázni …? Én nem vagyok spiritiszta, dunsztom sincs róla, hogy mi az?¹
– No hát kérem, legyen csak nyugodt – mondtam fiatal barátomnak.
– Nem Önnel történt ilyen először. írtak már erről könyveket. Van Londonban egy társulat, amely ilyen és ehhez hasonló esetek összegyűjtésével foglalkozik, és több ezerre megy már az összegyűjtöttek száma. Ezt németül „Doppelganger”-nek nevezik. Magyarul nem tudok reá nevet s amíg jobbat nem találunk, elnevezem „kettős-én”-nek. De mert ennek magyarázata hosszú, legyen egyszer szerencsém és meg fogom értetni Önnel. De mégegyszer mondom, legyen nyugodt, ez sem egészségének, sem agyvelejének nem árt, s habár nagyon hihető, hogy ismétlődni fog, hát ez nagyon érdekes természettani és spiritisztikai jelenség, csak azt szeretném, ha egyszer előttem is megjelennék az ön második énje, de hát persze, ez nem öntől függ.
Így váltunk el. Megígérte, hogy meglátogat, de mivel, hogy most már félig meddig meg van nyugtatva, az is lehetséges, hogy elmarad a látogatás. Én azonban, az ő még nagyobb megnyugtatására és a t. közönség fölvilágítására, megemlítek még pár esetet, s jövő számunkban megmagyarázom, hogy mint lehetséges ez: mi okozza és honnan, miből ered?
Itt különben nemcsak a „kettős-én“-nel állunk szemben. Ennek a jelenségnek bevezetése, illetőleg a három tollszár egymásután való eltörése, a villanyvilágítás kialvása, kigyúlása, ami ugyan a villanyvilágításnál előfordul, de hogy most ily jelenségek még nagyobb dekorácziójára szolgáljon, véletlenség gyanánt el nem fogadható. Ezt egy más valami intelligenczia követhette el s ami legvalószínűbb élő, illetőleg élő emberi lény szelleme.
Ugyan gondojon csak vissza t. barátunk, nem beszélt-e Ön valaki előtt, vagy valamely társaságban, éjjeli munkálkodásáról? Nem mondta-e akkor valaki: „Na megálljon, egyszer megijesztem “
És, ha bár az a valaki maga se tudta mit mond, de ez a gondolat megfészkelhette magát agyvelejében, s egy éjszaka, szelleme e gondolatra ráakadván, álomidő alatt, anélkül, hogy az illető tudott volna felőle, végrehajtotta e fenyegetést. Sőt hozzá, fiatal barátunk médiumi erővel bírhat, s a látogató, a tollszárak eltöréséhez az erőt belőle meríthette, ha ugyan a szellemet a testtel összekötő életszalag útján, ezt az erőt saját testéből nem meríthette volna.
Ami saját énjének második kiadását illeti, az már ezen jelenségek izgató behatásának következtében történt, de hát erről, jövő számunkban bővebben. Most még csak annyit említünk meg, hogy ez a „kettős-én” ősrégi eredetű és nem valami újság
Már Pythagoras, Plinius, tudott róla. Sőt szó van róla a bibliában is. Mikor Rhoda a cseléd, a börtönbe zárt Péter apostol kiáltásait hallva a börtön ajtóra nézett. Péter apostolt a börtönajtó előtt látta állni, noha az apostol erős zár alatt a börtönben volt.
Lord Byron az ő saját „kettős-én”-je szintén tudomással bírt, miről legelőszőr Peel államtitkár értesítette őt. Peel ugyanis, Byront 1810-ben a St. James utczában olyankor látta, amikor kétségbevonhatlanul bebizonyult, hogy Byron nem volt a városban; és ugyancsak megmutatta másnap Byront az ő saját öcscsének is. Mások látták Byront amint nevét a király előtermében a király egészsége után tudakozók könyvébe írta, holott akkor Byron Patrasban, ágyban fekvő, lázas beteg volt.
Sőt itt Budapesten is történtek hasonló esetek, ha jól emlékszem Nyáry Pállal és még valakivel, de nem lévén nálam iron és papír, nem jegyezhettem föl magamnak. Egyébként, az ily jelenségek leírásából nem fogynánk ki. Számtalan, érdekesebbnél érdekesebb dolgok fordulnak elő melyekből hellyel közzel fogunk is adni szemelvényeket, de mielőtt azt tennők, szükséges, hogy a „kettős-én” megértésének és fölfogásának szempontjából, jövő számunkban erről értekezzünk.
¹) Most veszszük a hírt, hogy illetőnek, kevésre reá, meghalt az édesanyja.