TALÁLKOZÁSOM A SPIRITIZMUSSAL – Pálok Margit

SZELLEMI ÖNMUNKÁLKODÁS

Az alábbi önvallomást az egri szellemtani csoport vezetője, Pálok Margit (1938-2018) 2002-ben írta a pesti csoport számára, az önmunkálkodása kialakulásáról. Évekig utazott Budapestre, hogy háromhetenként részt vehessen az itteni közösség Bodnár László féle szellemi önmunkálkodásában. A tagsággal együtt Ő is megírta a hétéves iskola témáját, „Szellemi életbe oltott sors”-címmel.
Egerben született és élt, egy, a szellemi törvényeket a mindennapokban megélő, hétgyermekes családban. Édesapja cipész volt, aki szintén kereste, kutatta a szellemi igazságokat. Ezirányú könyvtárából Margit már gyermekkorában szívta magába az ismereteket. Otthonukban többször tartottak mediális köri üléseket. Felnőve otthonát megnyitotta a szellemi munkálkodásra vágyók előtt, ahol összejöveteleket, köri üléseket tartottak. Ő volt a Kör vezetője, irányítója. Barátnői köréből megalakult egy kis csoport, mely kéthetenként jött össze a lakásán, és a Szentírással kezdett foglalkozni. (Kotányi Ottó nyomán). Az írásból jól érzékelhető az az út, amit mindenki végigjár, aki felelősséget érez a saját, és az esetlegesen rábízott társak szellemi kibontakoztatásában.

AJÁNLOM TÖBBSZÖRI ELOLVASÁSRA!

A SZELLEMI ÉLETBE OLTOTT SORS

„Tudott dolog, hogy az életünket nem a véletlen irányítja, hanem előre meghatározott terv keretei szerint történik. Ez a terv azokat a lehetőségeket foglalja magába, melyek előbbre viszik fejlődésünket, Valamennyiünk életterve még születésünk előtt elkészül szellemi segítőink közreműködésével. Születésünk után ez a terv lassan kitörlődik tudatunkból, sejtelem szinten azonban bennünk élhet. Ellenben fizikai testünk génállamánya bekódolva őrzi azt az információt, melyek meghatározói életprogramunknak. Öröklődő tulajdonságok formájában rámutatnak mi az, amit meg kell változtatni szemléletünkön, hogy visszanyerjük egészségünket. Információ tengerben élünk, információt hordoz minden, ami velünk történik, csak tudni kell olvasni belőle. Szükséges, hogy esetenként visszatekintsünk az elmúlt eseményekre, és kielemezzük belőle, mik a mulasztások, mit lehetne jobban csinálni, és mi az, ami örömérzettel tölt el. Önmunkálkodás kell hozzá, hogy világos rálátásunk lehessen dolgainkra.

A téma ismerős érzést váltott ki belőlem, ami egészen mélyről jött.

Emlékeztetett egy álomra, melynek színhelye a családi házunk egyik szobája volt, ahol együtt voltam szellemi Vezetőimmel, szemben velük pedig egy olyan lény ült, akit nem tudok megnevezni. Jellemzésként elmondhatom, hogy áradt belőle a szeretet, a szelídség, melyhez nagy tekintély párosult. A központi téma én voltam, olyan eligazítás féle helyzetben éreztem magam, ahol emlékeztetett az a bizonyos valaki a feladatomra. A beszélgetés summázatát két szóban tudtam áthozni, amely a következő volt: „Rózsa és Gyöngy.” Tudatomban ez a két szó jelen volt, ezért reagáltam úgy, hogy: „Igen, tudok róla.” Vagyis világosan tudtam mit jelent akkor és ott, csak a nappali tudatomban nem tudott rögzülni. Azt hiszem, hogy hasonló találkozást valamennyien átéltünk már éjszakai pihenésünk alatt, ahol az emlékeztetésen túlmenően erővel és tanácsokkal láttak el bennünket.
A szellemi élettel és annak törvényeivel való ismerkedésem nem a csoportmunka keretei között történt, hanem elkezdődött korai gyermekéveim alatt.

Szüleim spiritiszta kör tagjai voltak, életűkbe beépült a szellemtan,

és gyermekeik nevelését is áthatotta annak szellemisége. Nagy érdeklődéssel hallgattam azokat a beszélgetéseket, amelyeket édesapám folytatott barátaival erről a témáról. Például a pokol és a tisztítótűz fogalmát felismerni véltem a szenvedés különböző állapotában, azzal a különbséggel, hogy az örök kárhozatban nem tudtam hinni. Ez nagyon, sokat jelentett, de még mindig maradt bennem a büntető Isten képéből. A reinkarná-cióban sem a lehetőséget láttam a hibák okozta következmények feloldására, hanem a büntetést. Akkor még nem gondolkoztam azon, hogy a szenvedés önmagában nem nevelő hatású.

Vonzott nagyon a szentek élete.

Szerettem volna én is azokkal a tulajdonságokkal rendelkezni, mint ők. Kaszap Istvánban csodáltam azt a módszerességet, ahogyan szellemi gyakorlatait végezte bizonyos tulajdonságok megszerzéséért, hasonlóan a tornászatban elért eredményeihez. Tornászbajnoka volt valamilyen nagyobb területnek, talán a Dunántúlon.
Nem beszéltem senkinek belső világomról, meggyőződésemről, vágyaimról, éltem a magam életét. Maga a kor sem volt alkalmas, hogy kitárulkozzon az ember. Egyébként is szemérmes voltam a törekvéseim megmutatására. A kisebbik nővérem volt az, akivel megosztottam olykor az érzéseimet, és akivel azóta nagyon bensőséges lett a viszonyom. Baráti kapcsolataim kezdetben nem voltak szívem szerintiek. Vagy nem volt közös érdeklődésünk, vagy egyéb dolgok zavarták a baráti érzést. A közösségi élet mindig fontos volt a számomra, hiszen nagy családban nőttem fel, ahol megvolt az egyetértés, szerettük és tiszteltük egymást.

Egy idő után valamennyien kialakítottuk a baráti köreinket,

így én is kerestem azokat a társakat, akikkel jól éreztem magam. Még be se töltöttem a 16. évemet, amikor elmentem dolgozni, ahol levelezői tagozaton folytattam középiskolai tanulmányaimat. Ezen az első munkahelyemen olyan barátokra leltem, akik azóta is megvannak. Az egyikük tagja Biblia-körünknek, a másik kettővel is öröm a találkozás. Többször eszembe jutott, hogy mennyire vágyakoztam igaz, hű barátok után, és a Jóisten teljesítette ezen óhajomat is, hiszen mostanra körülvesznek nem is barátok, hanem szerető testvérek, akikkel azonos nézeten vagyok, és azonos cél felé törekszünk.
Édesapámnak megvoltak az „Égi Világosság” számainak döntő hányada, és a „Névtelen Szellem” munkái, amiket ha nem is rendszeresen, de olvasgattam fiatal koromban. Többek között a „Mai kor vallása” című könyv nagyon megkapott, és szerettem volna, ha az egyik barátnőmből is hasonló hatást váltott volna ki, mint belőlem. Ő nem foglalkozott különösebben vallási dolgokkal, a szellemtant pedig nem ismerte. Ezzel a könyvvel szerettem volna felkelteni érdeklődését a téma iránt. Belekezdett, de abbahagyta. Nem sikerült a kísérletem. Volt bennem egy kis csalódottság és csodálkozás, hogy miért nem lelkesedik ő is érte úgy, mint én. Úgy szerettem volna megosztani vele az örömömet. Harminc év eltelte után nem változott ez irányban, de amit nagyon becsülök benne, hogy nem tett semmi gúnyos megjegyzést vagy ellenvetést, tudva szellemi munkálkodásomról.
Végeredményben mindenkinek belső késztetést kell éreznie, ha ő is foglalkozni akar ilyen dolgokkal, és akkor meg is fogja találni azt a személyt, akit sorsa elé hoz. Azért az bennem van, hogy szeretném, ha minél több ember érezné azt a boldogító hatást, amit nyújtani tud a szellemi dolgokkal való foglalkozás. Jó érzés, amikor az ember felfedezi másokban is, hogy azonos nyelven beszélünk. Nagy hálaérzet van bennem a Teremtő iránt, hogy már a szülői házban megtalálhattam azt a szellemi irányt, ami betölti az életemet. Nem csupán elméleti oktatásban részesültem, hanem megtapasztalhattam azt is, hogyan kell a gyakorlatban alkalmazni az elveket. Szüleim hét gyermeket vállalása is bizonyíték a szolgáló szeretetre, a felelősségérzetre. Naponta kifejezem irántuk a hálámat, hogy testileg és lelkileg neveltek bennünket.

Szellemi életemben a meghatározó szerepet édesapám töltötte be,

aki nagyon aktívan foglakozott a szellemi dolgokkal, míg édesanyámban inkább a vallásos érzület dominált. Sorsszerű volt az is, hogy szellemi életem irányításában nagy szerepet játszott családunk egyik leghűségesebb barátja, Gaál József. Ennek a sorsszerűségnek a bizonyítéka az egyik álma, mely velem kapcsolatos, és melynek keletkezési ideje megelőzte a pesti önmunkálkodó csoport létezéséről szerzett tudomását.
Álmának lényege a következő volt. A családi házunk udvarán voltunk hárman: Édesapám, Józsi bácsi és én. Én egy létrán álltam, amelyet édes-apám tartott, majd később felváltotta Józsi bácsi. Egyértelmű a jelentése, hogy ez a szellemi életemre vonatkozik. Ők vigyáztak arra, hogy ne billenjen ki egyik oldalra sem az a megismert igazság, melyet magamévá tudtam tenni, és ami a magas felé törekszik létraszerűen. Egyszerű kis álom így elmondva, de nekem nagyon sokat jelent. Meghatározta a jövőképemet, melyet akkor még nem láttam olyan tisztán, hogy mi módon valósul meg az ő segítsége, mint ahogyan most látom.
Édesapám halálával nem szakadt meg a család kapcsolat Józsi bácsival. Találkozásaink alkalmával a Bibliáról és szellemtani dolgokról beszélgettünk, és ő nagyon szeretett volna összehozni egy kis csoportot, ahol önmunkálkodás folyik. Én akkor még nem lelkesedtem a dologért, nem ismerve fel annak jelentőségét.

Közben megismerkedtem Bodnár Lászlóval

és Demkó Jánossal, akik nagy hatást tettek rám. De sajnos csak egy pár alkalom adódott a találkozásra, rövidesen eltávoztak a földi síkról.
László bácsi temetésén értesült Józsi bácsi arról, hogy Budapesten már hét éve működik egy baráti csoport Kuklis Ferenc vezetésével, akik szentírási alapon végzik önmunkálkodásukat. Később tagja lett ő is a csoportnak, ahol magnókazettára vette fel az elhangzott előadásokat, és közösen meghallgattuk. Nagy tetszést váltott ki belőlem, és idővel szerettem volna én is közöttük lenni, de csak mint csendes hallgató. Józsi bácsi egy őszi kirándulással egybekötött tanévkezdetkor megszervezte, hogy a csoport ellátogasson Egerbe, a lakásomat jelölve meg színhelyül. Ráadásul még dolgozatot is kellett írnom, amit nékem kellett felolvasni. A tagoknak ez már természetes, megszokott volt, én pedig úgy éreztem, mint akit bedobnak a mélyvízbe. Óriási volt bennem az izgalom és a lámpaláz.

Végül engem is maguk közé fogadtak,

azonban nem kis bátorságra és akaraterőre volt szükségem ahhoz, hogy meg tudjak maradni, amikor láttam, hogy a többiek milyen előnyben vannak velem szemben. A tanulás vágya legyőzött bennem minden kishitűséget, nem bántam miként vélekednek rólam, a lényegnek azt tartottam, hogy egyre szélesebb körű legyen az ismeretem, és a belső építkezésem legyen eredményes.
Kb. három év után, amikor már bizonyos tapasztalatom volt a csoportos munka mikéntjéről, és áthatott az a szellemiség és látásmód, melynek keretei között folytak az előadások, éreztem, hogy Egerben is szükség van hasonló szellemi munkálkodásra. Két barátnőmnél érdeklődtem, hogy mit szólnának hozzá, ha kéthetenként összejönnénk a Szentírással foglalkozni, amit az Újszövetséggel kezdenénk. Mindkettőjüknek nagyon tetszett a felvetés, így hamarosan el is kezdtük a munkát. A kezdő foglalkozáson méltattam azt a munkát és mindazok szerepét, akik hozzájárultak ahhoz, hogy kis csoportunk megalakulhatott.

Elsőnek szüleimről emlékeztem meg,

köszönetet mondtam nekik, hogy nevelésükkel lehetővé tették ez irányú érdeklődésemet, Gaál Józsefnek pedig – aki eltervezte a csoport létrehozására, és időközben hazatért igazi otthonunkba – mindazért az összetett szolgálatáért, mellyel tovább egyengette szellemi utamat. Volt olyan gondolatom, hogy a találkozóinkon alán ők is közöttünk vannak jó erőikkel és szeretet kisugárzásaikkal, így erősítve jó szándékkal teljes indulásunkat. Szeretettel elékeztem meg a budapesti csoport tagjairól is, akiknek szintén sokat köszönhettem, hogy megvalósul-hatott Egerben is egy szellemi munkabázis. Végül, és nem utolsó sorban a szellemi oldalról kapott támogatásról, amit egyre jobban tudok érzékelni.
Rövidesen csatlakozott hozzánk sógorom, miután meghallotta, mivel foglalkozunk. Egy idő után azonban elmaradt. Úgy gondolom azért, mert zavarhatta, hogy mélyebben nem tudott hozzászólni a témához. Időhiányra hivatkozott, amit sajnálattal vettünk tudomásul. Foglalkozásainkon azon igyekeztem, hogy mindig a szellemi mondanivalót keressük meg, és hogy mit üzen a számunkra. Írásaim magukba foglalták szellemtani ismeretei-met, így annak tükrében szemlélhettem a meglátásaimat. A pesti csoport egy biztos hátteret jelentett és jelent még ma is számomra, ahol az Ó- és az Újszövetségnek összefüggéseiről, anatómiájáról képet nyerhettem vezetőnk által, de a többiektől is tanulhattam.
Az Egerben végzett szellemi tevékenységem egy idő után kezdett kiszélesedni. Amikor az agykontroll módszer eljutott Magyarországra, az egyik társam nagyon rajta volt, hogy végezzem el én is a tanfolyamot, de én nem éreztem annak szükségességét. Végül mégis csak beadtam a derekamat és hallgattam rá, leginkább azért, hogy a kedvébe járjak, és már én is kíváncsi voltam, mit tud nyújtani. Így utólag nézve nem volt véletlen az odairányításom. A tanfolyam elvégzése után eljártam a Klubba, ahol gyakorlatokat végeztünk. Ott ismerkedtem meg olyan személyekkel, akik a későbbiek folyamán bekapcsolódhattak a szellemi munkálkodásba.
Az egyik ilyen klubfoglalkozás után ott maradtunk még egy páran beszélgetni, amikor szó esett az úgynevezett „táblázásról”, mellyel kapcsolatot lehet teremteni a szellemi világgal. Ketten is voltak közöttünk, akiknek volt élménye ilyen tekintetben. Felelőtlennek és veszélyesnek tartottam ezt a szórakozást, – mert másnak nem tudom nevezni -, ezért figyelmeztettem őket, hogy nem szabad játszani a tűzzel. Visszagondoltam, hogy munkahelyemen még 1956-ban a nagy sztrájkolás közepette a főkönyvelőm mindenáron be akarta mutatni munkatársainak az „asztaltáncoltatás” mikéntjét.

Körbeültük az asztalt, fölötte kezeinket összeérintve kört alkottunk,

és a főnök a feltett kérdésekre várta a választ, az asztal fölemelkedését és koppantását. Nagy erőlködésére nehezen megmozdult az asztal, melyet külsőleg ő is segített. Én éreztem a kezeimen, hogy egy bizonyos erő-áramban vagyunk, de mivel komolytalan volt az egész megnyilvánulásunk, így nem működött a dolog rendesen. Hazaérve elmeséltem édesapámnak, hogy miben vettem részt, ő nagyon óvva intett, hogy máskor maradjak ki belőle, mert nagy veszélyeket rejt magában az ilyen próbálkozás. Akkor döbbentem rá, hogy rosszabbul is végződhetett volna a dolog, ezért maradt meg emlékezetemben élesen ez az eset és a figyelmeztetés.

Hiába elleneztem a dolgot a táblázással,

az egyik klubtársam, aki azóta médium lett, nagyon lelkesen fogadta az új információt, és figyelmen kívül hagyta többszörösen elhangzó aggályaimat. Hazamenve elmondta férjének, hogy mit hallott, és rögtön ki is próbálták. Meg is bizonyosodtak, hogy működik a dolog, sőt, azt tapasztalta a feleség, hogy belső hallással hamarabb kapja meg a választ, mint ahogy azt kibetűzték volna.
Kezdetben nem volt semmi probléma, de később ijesztő dolgoknak lettek elszenvedői mindketten. Az addig nem imádkozó és hívő férj – közben ő is hallott hangokat – akkor tanult meg Istenhez fordulni és kérni segítséget, hogy szűnjön meg nála ez a fajta hallás, ami pokollá tette napjait.
Egy év telhetett el a táblázást követően, amikor ismét ott maradtunk a Klubban a foglalkozás után, – körülbelül azok, akik előzőleg is ott voltak – és újra szóba jött a dolog. Társunk akkor mesélte el azt a kálváriát, amin keresztül mentek ebből kifolyólag, és hogy abbahagyták, nem foglakoznak ezzel. Egy hét múlva telefonált, hogy a szellemi oldal ismét érintkezésbe lépett vele, – amit nehéz volt nékik kieszközölni a médium ellenállása miatt – és azt kérték tőle, hogy jöjjünk össze, név szerint megnevezve bennünket, mert szeretnének megbeszélni velünk valamit.

Még a találkozás előtt volt egy álmom,

melyben segítséget kért egy idősebb asszony a vakok javára, kezében egy nem égő gyertya, és mellette a földön néhány asszony árulta a portékáikat. Erre én megkérdeztem, hogy eljut-e a rászorulókhoz a segély, mire az egyik nő azt mondta, hogy igen. Én megígértem, ha majd jövök hazafelé, akkor adom oda a támogatásomat. Ahogy ki akartam menni közülük, jeges volt az út és egy kicsit megtántorodtam, és visszafordultam a járdára, hogy el ne essek. Ekkor még nem tudtam, hogy mi célból hívtak össze bennünket. Kérésük az volt, hogy alakítsunk kört, majd felkértek engem, hogy legyek a körvezető. Akkor én ezt nem vállaltam. Hivatkoztam a két csoportban végzett munkámra, (pesti és egri csoport) valamint a félelmemre. Elmeséltem az álmomat is, amit az előbb elmondtam, de szellemi részről nem volt rá reagálás.

Meg is alakult a kör nélkülem.

Azonban nem hagyott hidegen a sorsuk, érdeklődtem mindig az egyik körtagtól, aki tovább járt az agykontrollra is, és onnan hazamenve beszélgettünk az üléseken történtekről. Utólag mosolygok magamon, mert magabiztosan adtam tanácsaimat, hogy mit hogyan csináljanak, mire társam szelíden megjegyezte, hogy miért nem megyek közéjük? Azt megtettem, hogy odaadtam nékik Dohányos János a „Spiritizmus kézikönyve” című munkáját, hogy olvassák el valamennyien. Ezen keresztül szándékoztam felhívni figyelmüket, hogy miképpen kell működni a médiumos köröknek. Mik azok a fontos szabályok, amiket be kell tartani, hogy jó és törvényes keretek között folyjanak az ülések.
Amikor a Szentírással kezdtek foglalkozni a kérdezősködések helyett, bekapcsolódtam én is a köri munkába. Valami vonzott oda. Kezdetben alkalomszerűen, később pedig rendszeresen. Ennek az lett a következménye, hogy a kör négy tagja megkért, hogy ők is kapcsolódhassanak be az addig háromfős önmunkálkodó csoportomba.

Mindkét csoportot kedvezően befolyásolta ez a lépés.

Láttak, milyen komoly és összeszedett munka folyik nálunk, ezért számtalanszor szememre vetették, hogy nem vállaltam el a körvezetést. Szerették volna, ha az én vezetésem alatt folynának az ülések. Közben én is éreztem, hogy nincs jogom bírálni az akkori körvezetőt, hiszen sem példa, sem gyakorlata nem volt erre vonatkozóan.
Szellemi részről is azon voltak, hogy vezetőcsere legyen, csak kivárták az alkalmas időt. Közben érlelődött bennem is a gondolat, hogyha sor kerülne egy újabb felkérésre, már nem utasítanám el. Szerettem volna, ha az első önmunkálkodó körhöz hasonlóan, odahaza dolgozná ki mindenki a témát. A gyakorlat ugyanis az volt, hogy a soron következő témával ott szembesült a tagság zöme, így a hozzászólások nem voltak olyan elmélyültek, vagy többen nem nyilatkoztak meg.
Szándékommal és a megváltozott hozzáállásommal tisztában volt a szellemi vezetés, ezért állhatott elő az a helyzet, hogy a vezetőváltás bejelentése akkor történt meg a tagok felé, amikor éppen a pesti csoportnál tartózkodtam. Tudniillik csütörtöki napon volt mind a két foglalkozás. A kör szellemi vezetője azt mondta a tagoknak, hogy ezt meg kell beszélni az én szellemi vezetőmmel, és én el fogom vállalni.
Akkor elcsodálkoztam a dolgon, ma már természetes számomra, hiszen a szellemi vezetők ismerik legjobban védenceiket. Valójában nem ért meglepetésként, mert már éreztem, hogy erre előbb-utóbb sor kerül. Ilyen formán lettem vezetője annak a csoportnak is, melynek megalakítása nem földi kezdeményezésre történt, mint ahogyan a kinevezésem is.

Csodálatos a szellemi vezetés türelme és tapintata,

ahogyan kivárta azt az időt, amikor már lélekben is fel tudtam készülni a feladatra. Az önmunkálkodó és a mediális kör nem független egymástól, hiszen ismerjük egymást, és négy tag mindkét csoportnak is a tagja. A pesti vendégeinkkel való találkozások is az együvé tartozásunkat mutatják minden részről. Olyan öröm, hogy a szálak így összefutnak, és figyelünk egymásra. Idők folyamán egy harmadik típusú munkacsoport is létre jött szellemi vezetéssel, ahol látástanítás folyik. Nem mindennapos ez a fajta munkálkodás, úgy gondolom, nem sok lehet belőle országosan.
Amikor a médiummal működő körünkből önhibáján kívül kivált az egyik férfitagunk, akiben látó-médiumitás volt kifejlődőben, a szellemi vezetés a médiumhoz irányította, akinek férjével együtt látástanításba kapcsolták be. Elgondolkoztató, hogy kezdetben három médium kiképzése kezdődött el úgy, hogy hosszú ideig nem beszélhettek róla. Azért említek hármat, mivel a médium férjében is egy ideig működött a médiumitás. Úgy látszik, hogy a médiumitás kifejlődéséhez szükséges a nyilvánosság teljes kizárása, még információs szinten is. Amikor engedélyt kaptak, hogy tudomást szerezzünk erről a tanításról, körünk egyik tagja meghívást kapott a bekapcsolódásra, akiben régebben volt már bizonyos látóképesség.
Egy idő után engem is maguk közé fogadhattak, hangsúlyozva a szellemi vezetés részéről az ott létem fontosságát, még akkor is, ha szellemileg nem látok.

Később értettem meg, hogy jelenlétem hatására sorra jelentkeztek azok a tanítók,

akikkel találkoztam földi életükben, és akiket nagyon szerettem és tiszteltem, (például Jóska). Nagy erőket sugároznak felénk, és érzem, hogy hatással vannak a látásra, és főleg a megérző-képességemre.
Ennyit tudtam elmondani annak a szellemi munkabázisnak a kialakulásáról, melyben működöm, és ami nélkül sokkal szegényebb lenne az életem. A következőkben rátérek a köreinkben folytatott munkára. Első csoportunk az ősszel a 10. munkaévét kezdte meg. (2002 – szerk.) Nyolc éven keresztül az Újszövetség anyagát vettük át, a Jelenések könyvéig. Figyelemre méltónak találom a nyolcas szám egybeesését az Újszövetséggel való foglalkozásunkkal. Remélem, hogy az a nyolc év a szellemi megújulásunk kezdetét jelenti a számunkra. Úgy látom, hogy szeretetben és lelkesedésben nem fogyatkoztunk meg, komolyan veszi mindenki ezt a fajta munkálkodást.
A kilencedik évtől kezdve az Ószövetséget vesszük anyagként. Volt olyan javaslat is, hogy vegyük ismét az Újszövetséget, de mivel a tagok előtt ismeretlen volt a Szentírás első része, így én ragaszkodtam hozzá, hogy azzal folytassuk. Előző tanévünkben Mózes első könyvét vettük át, és reményen felüli nagy érdeklődés kísérte a témát. Még azok is, akik idegenkedtek tőle, elismerik, hogy érdemes az Ószövetséggel foglalkozni, mert sok mindent lehet meríteni belőle, ami nagyon tanulságos és egyetemes értékű. Eddig többen is úgy tartották, másoktól befolyásolva, hogy csupán egy nép történelme van megörökítve benne. Az egyik csoporttagunk, az én nagy örömömre, különböző irodalmak beszerzésével próbál behatolni az Ószövetség szellemiségébe.
Ismeretesek az olyan történetek, melyek megbotránkoztatóan hatnak, ha nem ismerjük annak szellemi hátterét. Nálunk is előfordulnak ritkán ilyen esetek, de az ismereteim alapján próbálok rávilágítani azon törvényszerűségekre, amik mozgató rugói a történéseknek, és amiknek érvényesülnie kell. Nincs könnyű dolgom ilyenkor, de arra gondolok, hogy eljön majd az az idő, amikor egységes rálátásunk lesz. A gondolati megrögzöttségek azok, amelyek bizonyos eseteknél a megértés akadályai, de fejlődésünkkel ez is változik.
Nem büszkélkedhetek még nagy rálátással én sem, de igyekszem alázattal nyúlni minden témához, kérve a segítséget, ami nélkül képtelen lennék tovább haladni. Ennek szellemében vezetem a csoport-munkát. Nagy örömérzet fog el, amikor a sorok között felfedezek olyan mondanivalót, amit azelőtt nem vettem észre. Ezek azok a jutalmak, amik további lendületet adnak szellemi munkálkodásomhoz.

Mindkét csoportom jelenleg nyolctagú,

közülük négyen mindkettőben részt veszünk. Vannak olyan társaink, akik az összejövetelekre nem tudnak írásban készülni, de sokszor felvetnek jelentős kérdéseket, amikre nem tértünk ki. A meglátásaikkal, hozzászólásaikkal jól kiegészítik írásos anyagunkat egy-egy téma megértéséhez, és további elmélyítéshez. Nem szeretnék semmi kötöttséget alkalmazni, ami kényszerérzetet szülne.
Mindenki képességének és lehetőségeinek megfelelően végzi ez irányú tevékenységét. Szeretetteljes légkörben folynak találkozóink, sokat tanulunk egymástól. Van, aki érzelmi alapon közelíti meg a témát, a másiknál az értelem dominál. Változatos összetételű, de azonos érdeklődésű és célú a közösség, amelyben egymás segítésén és megértésén fáradozunk.
Az első csoport munkájának lényegét ennyiben tudtam összefoglalni. A második, vagyis a médiumos körnek is az a törekvése, hogy minél jobban megismerjük a Szentíráson és szellemi tanítóinkon keresztül azokat az Igazságokat, melyek egyre magasabb szintű szellemi kibontakozáshoz vezetnek. Szemmel látható az a fejlődés, ami véghezment a kezdet óta. Mindez köszönhető annak, hogy minden társam belátta és önmagán is megtapasztalta, hogy az otthoni felkészülések milyen fontosak.

A kör ez év júliusában fejezte be hetedik tanulási évét, maga mögött tudva az Újszövetségből a négy evangéliumot,

majd ezt követően az Ószövetségben eljutva a Teremtés könyvétől a 131. Zsoltárig. Amióta kidolgoztuk a témákat, lelassult a tempó, mivel valamennyien megnyilvánulunk, amit a szellemi tanítás követ. Az anyaggal kapcsolatos kérdéseinket feltehetjük, melyekre választ kaphatunk. A szellemi tanításokból emlékeztető készül, ami valamennyiünkhöz eljut, és könyv formájában is megjelent az Ószövetség magyarázata, Jób könyvéig bezáróan. A Zsoltárokról készült anyagnak is napra kész a szerkesztése, így annak befejeztével az is kiadható. A Gondviselés nagyon bölcsen olyan személyt választott ki közülünk, aki foglakozott (üzemi újság) szerkesztéssel, de ami a lényeg, nagyon működik benne a lélek, hogy a könyv kezdők kezébe kerülhessen.
Ha rajtam múlt volna, a könyv nem került volna kiadásra. Én még korainak tartom megjelentetését, de „úgy látszik” helytelenül ítéltem meg a dolgokat. Elvárásaim voltak, sokat tanultam ebből is. Ha valaki belső indíttatásból vezérelve kezd valaminek a megvalósításához, az nem véletlenül történik. Ami elindul, annak be kell járni a maga útját, mert része a fejlődésnek. A tanításnak ezt a formáját is fel kellett ismernem, ami nem szavakban került el hozzám.

A Zsoltárokkal való foglalkozás nagy belső élményeket ad.

Ennyire még sohasem tudott a társaság megnyílni lelkileg, mint ennek a hatására. Olyan érzelem dús megnyilatkozások hangzanak el, amik szorosabbra fűzik az egymáshoz való viszonyunkat. Érzelmi életemre nagy hatást gyakorol, sok mindent hoz felszínre, gazdagodom általa. Szellemi tanítóink pedig rávilágítanak az írások azon üzeneteire, amiket fontosnak vélnek hangsúlyozni számunkra. A tévedéseinket az általuk elhangzó tanításaikba rejtik, ilyformán korrigálhatjuk magunkban azt, amit nem jól értelmezünk. Nagyon tapintatosak, amit követendőnek érzek.
A köri üléseink utolsó szakaszában imafelajánlásokat végzünk, meghatározott cél érdekében, mint a hazánkért, rászorulókért, békéért, stb. Sajnos a nyolcadik tanévünk kezdete a médiumunk betegsége miatt bizonytalan időre elhúzódik. A magam részéről tovább folytatom a témák feldolgozását, előkészülve azokra az időkre, amikor folytathatjuk az üléseket.
A két kör lényegében abban különbözik egymástól, hogy a másodikban szellemi tanításban van részünk. Nagyon komolyan vesszük a felkészüléseket, sokat jelentenek számunkra ezek a találkozások is. Azzal, hogy előre felkészülünk mindkét ülésre, és gondolatainkat megfogalmazva írásba foglaljuk, nem csupán az egyén számára hasznos, hanem a társainkat is megvendégeljük ily módon. Ha csupán hallgatói lennénk a tanításoknak, nem tudnánk ennyire szembesülni önmagunkkal. A készen kapott ismeretek szükségesek és örömmel töltenek el, de össze nem hasonlíthatók azzal a felismeréssel és megvilágosodással, mely egy-egy meditáció eredménye.
A látástanítás-kör munkájában azok a személyek vesznek részt, akik a médiumi körbe is járnak. Vannak közöttünk olyanok, akik ha nem is tisztán, de bizonyos dolgokat látnak. A szenvedő lelkek tömege az őket kísérő szellemi vezetőikkel több alkalommal jelentek meg előttünk. Aki arcokat is érzékel, az leírja egy-egy szenvedő eltorzult, fájdalmas kifejezését. (Nem fizikai, hanem lelki szenvedés. – szerk.) A szellemi vezető közölte velem egy alkalommal, hogy nem leszek tisztánlátó, de a látásom javulni fog.

Számomra egy szintén érdekes esetet szeretnék elmondani.

Két alkalommal a látástanítás közben olyan helyiségben éreztem magam, mely gyér megvilágítású volt, annyit viszont kivettem belőle, hogy a bal oldalam felől egy falépcső ment az emeletre, enyhén jobb felé pedig egy bejárati ajtó vagy kapu volt látható. Elmondásom alapján a látástanítás vezetőjétől nem kaptam magyarázatot a képre. Különösebben nem is tartottam fontosnak a látottakat, egészen addig, amíg az egyik TV műsorban megdöbbenve látom, hogy a Németországban található Gaszlov városával és környékével foglalkozó képek egyikében ugyanazt a falépcsőt és kaput ismertem fel, ugyan azon látásszögben, mint ami a fentebb említett foglalkozáson tárult elém. A Rommel hegység egyik rézbányájának folyosóját is azonosítani tudtam azzal az alagúttal, ami szintén megjelent látásomban előzőleg.
Végeredményben nem is a múltam érdekelt, hanem maga a talány, az egybeesés. Az előző életeim úgy is ki vannak értékelve, soha nem izgatott, hogy mikor ki, és mi voltam. Az volt a tanulság számomra, hogy az előző életek lenyomatai, képei ennyire rögzülni tudnak az ember lelkében. A kegyelem az, hogy érzések nem kisérték, ami esetleg nyomasztott volna..A Bibliakörben kimondottan szentírási dolgokat tárgyalunk. Kérdésfeltevéseink is szorosan ehhez kapcsolódnak. A látástanítás sokkal kötetlenebb formában működik, olyan szempontból, hogy foglalkozás közben is megkérdezhetjük, ami nem világos előttünk. Azt követően pedig a médiumi írásos beszélgetés keretei között feltehetjük mindazt a kérdést, amit fonatosnak tartunk megérteni. Három alkalommal engedélyt kaptunk arra, hogy szellemi vezetőnk felé egy-egy kérdést feltehetünk, amire választ kaphatunk. Különösen a legelső adott számunkra nagy élményt, valamennyien belső lelki dolgainkkal foglalkoztunk, melyekre nagyon kielégítő válaszok érkeztek. Arra nagyon vigyáztak, hogy ne befolyásolják szabad akaratunkat. Ezt többször is hangsúlyozták.
A szellemi vezetés működését sokszor éreztem és tapasztaltam életem során. Hogy eljutottam idáig, nékik köszönhetem, nélkülük nem tudtam volna megszervezni azokat az alkalmakat, lehetőségeket, amik elvezettek idáig, hogy életem értelmét a szellemi munka és a szolgálat tegye ki. Simának találom életemet, összehasonlítva azokkal, akiknek nagy megrázkódtatásban van részük. Ami problémák adódtak, mindig éreztem a segítséget minden téren. Ezek sokszor fizikális dolgok is, de lehetőséget szolgáltattak ahhoz, hogy a feladatomat minél jobban teljesítsem. Soha nem éreztem az egyedüllét nyomasztó hatását, a magányt.

Életem egy rövid, de nehéz szakaszában is fogták a kezem.

A szellemi vezetés nem emberi módon ítél és gondolkodik, hanem nagy szeretettel és türelemmel igazgatja lépteinket, és drukkol, hogy földi utunk sikeres lehessen. A szellemi vezetéssel kapcsolatos közvetlen érintkezésem egyik részét a médiummal működő körök teszik ki, amiről már szót ejtettem.
Azt sem találom véletlennek, hogy az utolsó munkahelyemen, nyugdíjazás előtt két évvel olyan kolleganővel kerültem egy szobába, akinek nagy szüksége volt, hogy új megvilágításban lássa problémáit. Mivel csupán ketten voltunk abban a helyiségben, így sokat beszélgettünk szellemi dolgokról. Nagyon nyitott volt a hallottakra, és így utólag értékelve a helyzetet, elmondhatom, hogy a Gondviselés által akkor nyert felkészítést, hogy be tudjon kapcsolódni a későbbiek folyamán a szellemi munkába.
A szellemi vezetéssel álmokon keresztül már gyermekkorom óta kapcsolatban vagyok. Jelentősek ezek a gyermekkori álmok, melyekre még mindig világosan emlékezem, sőt az akkori érzéseket is elő tudom hívni. Álmokon keresztül olykor figyelmeztetést is kapok. Ezek közé tartozik például az, amely arra hívta fel a figyelmem, hogy menjek orvosi vizsgálatra, amíg nagyobb baj nem lesz. Mindez olyan szimbólum formájában érkezett, amit azonnal meg is értettem.

Ilyen figyelmeztető álomban volt részem,

amikor az induló médiumos kör egyik tagját le akartam beszélni, hogy részt vegyen az üléseken. A jó szándék és a féltés vezetett, nehogy valami baja történjen. Őt megakadályozták, hogy találkozzunk, nekem pedig egyértelműen tudomásomra hozták, hogy nem engedik a beavatkozást ilyen módon a munkájukba. Álmomban ugyanis egy gáztűzhelynek égő fejét akartam elzárni. Mivel nem sikerült, a palacknál próbáltam, onnan viszont úgy ömlött a gáz, hogy féltem a robbanástól. A nagy izgalomtól felébredtem. Az jutott az eszembe, hogy a palackból kiszabadult szellemet már nem lehet visszazárni, a működését megakadályozni. Nagyon találónak éreztem ezt a kifejezést.
Mielőtt meghívást kaptam volna a budapesti kör szellemi munkálkodásán a részvételre, jelezést kaptam álmon keresztül, hogy maguk közé fogadnak, és az ott elhangzott ismeretanyagot szállítsam a megfelelő helyre egy kis bőröndben. Egy gyöngyöt tartalmazó gyűrűt kaptam, mely kifejezi a kötelezettséget, ami egyre szorosabb szálakkal köt a szellemi munkához.
Nevem a görög Margaritészből származik, aminek latinos változata Margarita, mely gyöngyöt jelent. A látástanításon virtuálisan kapott rózsa a szeretet jegyében történt, ezért nem tartom véletlennek, hogy magát a szeretetet akarta hangsúlyozni. A bevezetésemben említett álom ekkor vált számomra teljessé. A gyöngy szóban értelmezni tudom mindazt a folyamatot, mely értéket hoz létre, és amire vigyázni kell az Úr tanítása szerint. A rózsa jelentése ezek után lett számomra egyértelmű, megértve belőle azt, hogy a szeretetben kell munkálkodnom, hogy kagyló módjára kiizzadjam az igaz értéket.

Életfeladatom tehát két rövid szó: rózsa és gyöngy, ami szellemi életbe van oltva.

Írásomat a 145. Zsoltár 14-15. versének szavaival zárom:
‘Támogat az ÚR minden elesettet, és fölegyenesít minden görnyedezőt.
Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt.” [Zsolt 104,27-28]
ÁMEN”

PÁLOK MARGIT

Most megjelent könyvünk arról az egri spiritiszta csoportról szól, melyet Pálok Margit alapított: Egy mai spiritiszta csoport működése címmel – Reiner Ágoston és Ocskay Zsuzsa szerkesztésében.