Újabb adalék Forsboom Bernátról

Havas Andor emlékezése Forsboom-ról

Azt hiszem, olvasóink között alig akad valaki, aki nem ismerné Emánuel szellem nyilatkozatait. Ezekben a nyilatkozatokban megtalálunk úgyszólván mindent, ami a spiritizmus tanában lényeges és aminek az ismerete nélkül nem mondhatjuk el magunkról, hogy igazán spiritisták vagyunk.
De ez a könyv emellett komoly, lélektani munka. Hű képét adja ugyanis annak a lelki küzdelemnek, melyet az elfogult és korlátolt emberi szellem azokkal a neki láthatatlan igazságokkal folytat, melyek őt környezik és amelyeknek a megismerése szellemi haladásához okvetetlenül szükséges.
Forsboom Bernát – Hellenbach Lázár és Du Prel barátja, – tárja e megkapó képet azokban a kérdésekben elénk, melyeket Emánuelhez intézett.
Talán érdekelni fogja egyik-másik olvasónkat, hogyan ismerkedtem meg ezzel a lelkes spiritistával?

*

Mintegy nyolc év előtt útra készültem. Felmentem Doktor bácsihoz búcsúzni. Élénk érdeklődéssel tudakolta utam irányát és részleteit s amikor azt hallotta tőlem, hogy utam Svájc felé és onnan Bajorországon át vezet, két dolgot kötött a szivemre. Rendeznem kellett az egylet függő elszámolását egy könyvkereskedővel1 és Münchenben fel kellett keresnem Forsboom Bernátot, ki ugyan egyletünk tiszteletbeli tagja volt, de kiről addig még semmit sem hallottam. Első feladatomat nem sikerült megoldanom, de annál jobban sikerült a másodikat.
Hogy Forsboom Bernáttal rövid tartózkodásom alatt biztosan találkozzam, levélben kértem tőle találkát. Münchenben, a szállóban volt rá a válasz. Másnap délután várt reám a Hotel Bellevue-ben levő lakásán. Kérdezősködésemre megtudtam, hogy Forsboom lakása közvetetlenül az én szállóm mellett van. Már ez a jelentéktelen külsőség kellemes benyomást tett rám. Másnap délelőtt a híres müncheni képtárban jártam utitársammal, de gondolataim el-elkalandoztak. Vájjon mit fogok délután hallani és tapasztalni?¹

Végre itt volt a kitűzött óra.

Forsboom a szálló második emeletén lakott. Amint beléptem hozzá, az első, ami szemembe tűnt, egy nagy úti bőrönd volt. Azután pillantottam csak meg Forsboomot. Teljesen ősz, meghajlott aggastyán állott előttem, ki mosolygó arccal nyújtotta felém kezét.
– Végre látok egy élő budapesti spiritistát, – mondá – ugyan tagja vagyok a budapesti egyletnek, de ez ideig csak levél útján érintkeztünk.
Nem emlékszem már, hogy mit válaszoltam. Csak azt tudom, hogy Forsboom csakhamar tudatta velem, hogy médiuma, kit Doktor bácsi utasítása szerint szintén fel kellett volna keresnem, csak másnap fogadhatott. Sajnálatomra le kellett mondanom erről az élvezetről, mert másnap reggel már el kellett utaznom.
– Olvasta Emánuel szellem nyilatkozatait? – kérdé tőlem.
Szégyenkezve vallottam meg neki, hogy közvetlenül elutazásom előtt hallottam csak e könyvről, de amint hazajövök azonnal elolvasom.
Ez nagyon leszállította értékemet Forsboom előtt. Megütközésének adott kifejezést afelett, hogy Emánuel szellem médiumát fel akartam keresni, anélkül, hogy a közvetítése mellett létrejött remek nyilatkozatokat érdemeseknek tartottam volna elolvasni.
Ezután áttértünk egyletünk viszonyaira. Az egylet német nyelven megjelent kiadványait jobban ismerte, mint én. Ezekről nem beszéltünk. De a szívélyes fogadtatás derült hangulata meg volt zavarva. Csakhamar éreztem, hogy fogadtatásom végéhez értem.
Azzal búcsúztam el Forsboomtól, hogy a tavasszal beváltja rég tett ígéretét és ellátogat Budapestre.
Amikor hazaérkezve, jelentést tettem doktor bácsinak látogatásomról, ő is belátta, hogy Emánuel könyvét el kellett volna olvasnom. Az egylet könyvtárából a könyvet kikölcsönözte valaki, így csak hosszabb várakozás után kaphattam azt meg egyik testvérünktől.
Élénk emlékemben van még most is az a hatás, melyet Emánuel szellem nyilatkozatai mindjárt az első fejezetek olvasása után reám tettek. Hasonló volt e benyomás ahhoz, melyet reám az első szeánsz, később pedig az az ülés tett, mikor az egyletben József médiumot először hallottam. Széles látókör nyílt meg lelki szemeim előtt és amint a távolság szemeim előtt folyton nagyobb lett, én meg mind kisebbnek éreztem magamat, egyúttal mindinkább megerősödött bennem az az érzés, hogy ezzel a nagy mindenséggel szoros összefüggésben vagyok és ez az összefüggés nekem, a parányinak is neveli az erejét és képességeit.

Mindennapi elfoglaltságom nemigen engedte meg²,

hogy sokat olvassak és így akkor épen kapóra jött nekem egy kis meghűlés, mely az ágyba kényszerített. A nátha, köhögés, lázas borzongás érzése teljesen eltűnt, amint Emánuel. könyvét kezembe vettem és e tisztult szellem tanításába mélyedtem. Amikor pedig Elemér3 testvérem meglátogatott és arról értesített, hogy a könyv magyar fordítása legközelebb elhagyja a sajtót4, akkor egész lelkesedéssel vállaltam el a könyv rövid ismertetését az „Égi Világosságban. Elemér nehány kefelenyomatot mutatott meg nekem, de mivel nem volt türelmem a teljes magyar példányra várakozni, megírtam az ismertetést, mielőtt a magyar fordítást megkaptam volna. Ez ismertetésben idéztem a szellemi örömről szóló fejezet egy részét, mely nagy hatást tett akkor reám. De rögtön írtam Forsboom Bernátnak is a hatásról, melyet a könyv reám gyakorolt. Tudattam vele, hogy a magyar fordítás ismertetését én vállaltam el és közöltem a cikkecske alaphangját is.
Benső viszonyomat felejthetetlen öreg barátommal ez a levél alapította meg. Lelkes hangon tartott válasza rendkívüli örömet okozott nekem s amikor a levél végén megújította azt az ígéretét, hogy a tavasz folyamán felkeres bennünket Budapesten, örömöm nem ismert határt.
És az öreg, törődött ember be is váltotta ígéretét. Nagy akaraterejével leküzdötte a korával és akkor már súlyos betegségével járó gyengeséget és Meránból Bécsen át Budapestre vette útját.
Nehány napot töltött körünkben 1900 év május havában a spiritizmus e lelkes előharcosa. Akik ez idő alatt vele voltak, bizonyára emlékezni fognak még e szép napokra, melyeknek szelíd örömeit csak az zavarta meg, amikor nehány részlet felett Forsboommal egyik-másik testvér vitázni kezdett. Ma már látom ez elszomorító jelenség okát. Tisztán áll előttem, hogy e vita tökéletlen megismerésünk következménye volt. A spiritizmusban rejlő igazságok nagy hatást tettek reánk; anélkül, hogy a tan szellemébe eléggé behatoltunk volna, figyelmünk a külsőségek némelyikén akadt meg. Nem az előttünk fekvő igazságok egész tömegét láttuk, melyeknek végtelen nagyságából alig ismertünk meg még valamit, hanem a megismert részletek minden betűjéhez ragaszkodtunk, mely részleteket pedig csak akkor lehet teljesen megérteni, ha az egészről helyes képet alkothatunk már magunknak. A vita ilyen részletek körül forgott.
De e kis nézetkülömbségtől eltekintve, Forsboom látogatása igen kellemes emléket hagyott mindenkinél. Beszédére figyelmesen hallgattunk és nagy tapasztalata, melyeket a spiritismus terén tett, bennünket, kik az úgynevezett materializációs spiritizmusból semmit sem láttunk, igen érdekeltek.
Forsboom, amint elmondá, mintegy huszonöt évvel azelőtt hallott a sptritizmusról. Hellenbach Lázár, a spiritizmus akkori előharcosa beszélte rá, hogy egy műegyetemi tanárral együtt részt vegyen egy szeánszon. Mindketten rideg materialisták voltak és eleve elvetettek mindent, mi legtávolabról szellemre engedett következtetni.

A szeánsz sötét szobában folyt le.

Ezenkívül ő, meg a barátja megfogta a médium egy-egy kezét. Rövid idő múlva érezték, hogy a médium emelkedni kezd. »Hosszú legények voltunk mind a ketten, mondá Forsboom, de csakhamar éreztük, hogy hiába emeljük kezeinket és ha nem akarjuk a médiumot elereszteni, akkor fel kell állnunk a székre. Felálltunk tehát a székre, de a médium még magasabbra emelkedett, úgy, hogy a szoba plafonjához kellett érnie. És az emelkedés még sem szűnt meg, s mivel nem engedtük el a médium kezeit, egyszerre lezuhant. Úgy éreztem mintha csizmák estek volna fejemre, de ez nem idézett olyan fájdalmat elő, mint egy olyan súlyú ember lábainak kellett volna okoznia, mint amilyen a médium volt.«
E tapasztalatok egész előbbi világnézetét teljesen megrendítették és ettől kezdve komolyan foglalkozott a spiritizmus által felvetett problémákkal. De, mint afféle volt materialistát, mindenek felett a materializációk érdekelték. Az akkortájt szereplő materializációs médiumokat mind felkereste. Nem egyszer rándult el Angolországba, hogy tapasztalatait ott gazdagítsa.
Az ilyen materializációs ülések alkalmával a legnagyobb elővigyázatot fejtette ki, nehogy a médiumok csalásának áldozata legyen.

A médiumot rendszerint annyira leszíjazták,

hogy minden csalás eleve ki volt zárva. A szíj végét pedig a padlóhoz pecsételték, hogy a médium legkisebb mozdulatára a pecsétnek meg kellett volna sérülnie.
Egyik médium által egy bájos kis szellem jelentkezett. Alakja olyan volt, mint egy kétéves gyermeké. Remek fátyol volt a fején. Egész megjelenése, beszéde csupa kellem és báj volt. Ezzel a szellemmel is materiálizációs kísérleteket tettek. Egy alkalommal megkérték, hogy magyarázza, vagy mutassa meg, hogyan állítja elő a látható anyagot a láthatatlan, formátlan alkotó részekből. Készséggel ráállott A perzsa szőnyeghez lépett, melyen egy folt ki volt égetve. Lehajolt és bájos, kis kezével a kiégett helyre pacskolt. A lyuk csakhamar eltűnt, amint Forsboom elbeszélte, és a szőnyeg mintája oly tökéletesen helyre volt állítva, hogy a hibás helyet többé nem lehetett megállapítani.
Más alkalommal megkérte a bájos kis szellemet, engedné meg, hogy gyönyörű fátyolából egy kis darabot levághasson magának. A szellem ezt megengedte és Forsboom levágott magának belőle emlékül. A fátyoldarab mintája ritka szép volt, eredetét szakértők sem tudták megállapítani.
Egy alkalommal Brüsszelben felkeresett egy csipkegyárost, ki azt mondta, hogy a fátyol nem Európában készült, hasonló mintát csak elvétve lehet Indiában kapni. Később Angolországban megerősítette egy ottani csipkekereskedő ezt a feltevést A fátyolt Forsboom szorgosan megőrizte. Éveken át volt ez a darabka birtokában és ha koronkint megnézte, mindig gyönyörködött a remek csipkében. Az egyetlen változás, mit azon tapasztalt, hogy a csipke esetről-esetre kisebbnek tűnt fel, mintha a szorgos őrzés daczára is összezsugorodnék. Nem tartotta lehetetlennek, hogy idővel alkotó részeire teljesen fel fog bomlani.
De mindezek a materializációs jelenségek csak arra valók voltak, hogy a materialista gondolkodású Forsboomot a szellemi világ létezéséről meggyőzzék. És lassankint átment ő is a spiritizmus tulajdonképpeni tartalmának, az erkölcsi konzekvenciáknak a tanulmányozására. Ez az átmenet azonban nála, az előbbi rideg materialistánál csak lassan történhetett.

Du Prel barátjával éveken át folytatta tanulmányait.

Elolvasott minden könyvet, mit a spiritismusról irtak, felkeresett minden médiumot, akiről csak hallott valamit, úgyhogy bátran elmondhatta, hogy minden lényegesről tud, mi huszonöt év alatt a spiritizmus terén történt.
Amikor már áttért a spiritizmus erkölcstanának a tanulmányozására és emellett folyton kutatta a túlvilági élet természettanát is, egy fiatal tiszt kereste fel, ki azt mondta, hogy a rokonánál jelentkező szellem utasítására jött hozzá. A szellem ugyanis azt óhajtja, hogy ezentúl Forsboom tegye fel a kérdéseket. Erre természetesen a legnagyobb készséggel vállalkozott. Felkereste a médiumot és így kezdődött meg a kérdések és feleleteknek az a sorozata, mely később „Emánuel szellem nyilatkozatai” cím alatt előbb eredeti német nyelven, majd magyar fordításban is megjelent.
Valahányszor a kezembe veszem a könyvet, mindig eszembe jut elhalt Bernát testvérem, gondolnom kell azokra a tépelődésekre, sőt lelki küzdelmekre is, melyeket a spiritizmus tanulmányozása, de főleg Emanuel szellem nyilatkozatai és okfejtése benne felkeltettek, míg végre képesek voltak az igazságban rejlő erő ellenállhatatlanságánál fogva őt meggyőzni és megnyugtatni. A legközvetlenebbül szembe ötlik ez a reinkarnációról folytatott szellemi küzdelemből. És valóban nagy szolgálatot tett Forsboom a véleményéhez való makacs ragaszkodásával az összes keresőknek, kik a könyvet olvassák; mert a legtöbb kereső a reinkarnáció tanába ütközik, ezt tartja leginkább elfogadhatatlannak. Forsboom mindent felhozott, amit egy hívő spiritiszta a reinkarnáció ellen csak felhozhat, semmit sem hallgatott el, mi Emánuel okfejtésében hézagosnak, vagy ellentmondásnak látszott. Ezzel arra kényszeritette Emánuelt, hogy tanának ezt az alapvető részét kimerítően fejtse ki és az igazságot számtalan szempontból világítsa meg.
De az összeköttetes nem ért véget a könyv megjelenése után sem. Forsboom haláláig kapott Emmi médium útján Emánueltől szellemi nyilatkozatokat. E még kiadatlan nyilatkozatokat Forsboom sokszorosította és barátai között szétosztotta. Így jutottam én is egy példányhoz, melyből volt már alkalmam az „Égi Világosság“- ban nehány nyilatkozatot közölni …
A szép májusi napok gyorsan elrepültek és a mikor Forsboomot az utolsó nap reggelén a vasútra kisértem, azt kellett a búcsú alkalmával neki megígérnem, hogy a nyár folyamán felkeresem őt ismét Münchenben. De mire az utazás ideje közeledett, Münchenből szomorú híreket kaptam. Forsboom súlyos, idült betegsége válságos fordulóponthoz jutott. Még egyszer annyira összeszedte magát, hogy üdülés végett Freiburgba utazhatott és arra kért engem, hogy őt ott keressem fel.
Itt láttam viszont felejthetetlen Bernát testvéremet utoljára. Mintegy másfél napot töltöttem ott vele, mely idő alatt folytonosan a spiritizmusról beszélgettünk. Átadta nekem a május óta kapott szellemi nyilatkozatokat.

Megígértette velem, hogy a tél folyamán Münchenben felkeresem,

mely alkalommal átadja nekem a buda-pesti egylet számára összes, a spiritizmusra vonatkozó iratait és azokat az emlékeket is, melyek azokkal összefüggnek. Így nevezetesen azt a fátyoldarabot is, melyet az említett bájos szellemecske fátyolából levágott és megőrzött. Mindezt ládába csomagolva kellett volna elhoznom.
De Forsboom működésének nem ezek az írások és emlékek képezték fontos és jellemző részét, hanem az a könyv, mely „Emánuel szellem nyilatkozatai” cím alatt jelent meg. Ezért nem lehetett, mert nem kellett Münchenbe még Forsboom életében ismét eljutnom, mert amikor súlyos szenvedések után bekövetkezett halálának hírét megkaptam, ismeretlen örököse már mindent összecsomagoltatott és elvitetett magához.
Még most is élénken emlékezem arra a remek szeptemberi reggelre, mikor beteg barátomtól elbúcsúztam. A vonat indulásának az ideje közeledett. Mennem kellett. Utoljára szorítottunk kezet egymással s amikor mégegyszer ablaka felé tekintettem, kihajolva szeretetteljesen intett felém s azt kiáltotta: Viszontlátásra!
Szellemileg viszontláthatott, de nekem le kellett mondanom róla, hogy őt testbe öltözve viszontláthassam. Adott is hírt azóta magáról. Odaát is lelkes kutatója a bukott szellemek elől eltakart igazságnak. Tőle ered az a figyelmeztetés, hogy aki meg akarja ismerni az igazságot, annak mindenekelőtt igaznak kell lennie.
Felejthetetlen testvérem, ki midőn még itt a földön kerested az igazságot, nem egyedül önmagadért, hanem érettünk is dolgoztál, ki talán most is, mikor e sorokat írom, láthatatlanul mellettem állasz, légy megnyugtatva, igazak akarunk lenni önmagunkkal és embertársainkkal szemben, hogy megismerhessük a fokozatos fejlődés során az igazságot, és hogy ebben a munkában veled találkozhassunk.

Havas Andor, Égi Világosság 1907 december

1 Havas Andor volt az Égi Világosság szerkesztője ezidőben. Így az előfizetőkkel és az újság pénzügyi gondjaival (így a bizományba adott könyvekkel) is ő foglalkozott.
2 A Kassa -Oldenburg vasútvonal egyik magas állású tisztviselője volt
3 Dr. Chengery Pap Elemér
4 Forsboom könyve Pataky szerint (Bevezetés a spiritológiába I.) először 1900-ban, Csengeri Papp Elemér édesapjának „Balogh Mátyás” álnéveni fordításában, másodszor 1923-ban bővített kiadásban és Havas Andor fordításában, akinek szerkesztői vezércikkei pedig 1924-ben könyv alakban, és „Az ember és rendeltetése a spiritizmus megvilágításában” címen jelent meg.