OLVASSUK EGYÜTT – 20

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

V. FEJEZET. Folytatás 4.

A boldogság nem e világból való. (Jn 18,36)

Nem vagyok boldog! A szerencse nem az én számomra van!

Így kiált fel az ember általában minden társadalmi helyzetben. Mindez, kedves gyermekeim; minden másnál jobban bizonyítja az evangélista eme jelmondatának igazságát: „A boldogság nem e világból való.” Valóban sem a vagyon, sem a hatalom, sőt maga a viruló ifjúság sem lényeges föltétele a boldogságnak; többet mondok: ennek a három irigyelt föltételnek az egyesítése sem az, mert még a legkiváltságosabb osztályoknál is mindenféle korú embereket hallunk szüntelenül s keservesen panaszkodni életkörülményeik miatt.

Ilyen tapasztalat mellett érthetetlen, hogy a munkás, küszködő osztályok sóvárgással irigylik azok helyzetét, akiknek a sors látszólag kedvezett. Itt alant akármit is csináljunk, mindegyikünknek kijut a munkából és nyomorból bizonyos rész, mindenkinek, kiosztja a sors a maga szenvedését és csalódását. Amiből könnyű arra a következtetésre jutni, hogy a föld a kísértések és megpróbáltatások helye. Így tehát azok, akik azt hirdetik, hogy a föld az emberek egyedüli tartózkodó helye és hogy csak itt, egyetlen életben érheti el a természetének megfelelő boldogság legmagasabb fokát: önmagukat ámítják, és csalják azokat, akik reájuk hallgatnak, főleg ha tekintetbe vesszük azt, hogy évszázados tapasztalás bizonyítja, miképp ennek a földgömbnek csak kivételesen vannak olyan feltételei, melyek az egyén teljes boldogságához szükségesek.

Általában azt lehetne mondani, hogy a boldogság itt csak utópia,

melynek eléréséért nemzedékek törik magukat anélkül, hogy valaha elérnék azt, mert ha egyetlen bölcs ember is ritkaság ezen a világon, úgy egy teljesen boldog emberrel meg nem ís találkozhatunk. Az, ami a földön a boldogságot alkotja, anynyira rendkívüli ritkaság arra nézve, akit nem az okosság vezérel, hogy az ember egy évi, egy hónapi, vagy csak egy heti megelégedettsége után egyszerre csak csalódottnak látja magát, és életének többi része folytonos keserűségekben múlik el. Jegyezzétek meg, gyermekeim, hogy én itt a földnek boldog embereiről beszélek, azokról t.i. akiket a tömegek irigyelnek.

Ebből következik, hogyha a földi, tartózkodás különösen megkísértéseknek és megpróbáltatásoknak van szánva, máshol előnyösebb tartózkodási helyeknek kell lenniük, hol a még anyagi testbe zárt emberi szellem az emberi élethez fűződő örömöket teljességükben élvezi. Azért rendelte Isten bolygórendszeretekbe azokat a fönségesebb, szebb bolygókat, amelyek felé majd vágyaitok vonzani fognak, ha majd elegendőképpen megtisztultatok és tökéletesedtetek.

Azonban ne vonjátok szavaimból azt a következtetést, mintha ez a föld örökké büntetés helye maradna;

nem, mert a már beteljesült haladásból további haladásra és a mostani társadalmi javulásból még jobbra és teljesebbre következtethettek. Ez a nagy; feladat az, amelyet teljesíteni kell az új tannak, amelyet a szellemek előttetek feltárnak.

Kedves gyermekeim, lelkesítsen titeket a szent vetélkedés, és vetkőzze le mindenki közületek erélyesen a régi embert. Mindnyájan hivatva vagytok a spiritizmus népszerűvé tételére, amely már megindította átalakulásotokat. A ti kötelességetek, hogy juttassatok testvéreiteknek is a szent világosság sugaraiból. Dologra fel tehát, kedves gyermekem! Hadd törekedjék minden szív ebben az ünnepélyes egyesülésben ama nagy cél elé, mely a jövendő nemzedék számára új világot van hivatva előkészíteni, amelyen a boldogság nem lesz többé csak üres szó. (Madeleine Ferenc Miklós, Paris, 1863.)

Szeretteink elvesztése. A korán elhunytak.

Amikor a halál családjaitokba kaszálni jön, magával vivén különbség nélkül aggokat és fiatalokat, gyakran mondogatjátok: Isten nem igazságos, íme áldozatul viszi azt, aki erős volt és reménységgel teljes, s azokat tartja meg, akik már évek hosszú során át csalódások között élnek. Elveszi azokat, akik hasznosak, és azokat hagyja meg, akik már semmire sem valók; megtöri az anyának szívét, amikor megfosztja őt az ártatlan teremtéstől, aki összes örömét képezte. Emberek, íme ez az, amiért szükségetek van arra, hogy a földieken és a földi életen fölülemelkedjetek, miképp megértsétek azt, hogy gyakran az a jó, amit ti rossznak láttok, s ott van a bölcs Gondviselés, ahol ti a sors vak végzetét vélitek látni. Miért méritek az isteni igazságot a ti igazságtok mértékéhez? Talán azt gondoljátok, hogy a világok Ura csupa szeszélyből kegyetlen bajokkal akar benneteket sújtani? Semmi sem történik cél nélkül, és akármi történik is, mindennek megvan a létjoga. Ha alaposabban vizsgálnátok minden fájdalmatokat, mely, kínoz titeket, megtalálnátok az isteni indító okot, a kiegyenlítő okot, s nyomorult érdekeitek másodrendű fontosságúaknak tűnnének fel, és háttérbe szorítanátok azokat.

Higgyétek el nekem, előnyösebb a halál húszévi testi élet gyalázatos kicsapongásainál, amelyek elszomorítják a tisztességes családokat, összetépik az anya szívét, és idő előtt megőszítik a szülőket. A korai halál gyakran igen nagy jótétemény, melyet Isten megenged annak, aki távozik, és aki ily módon meg van védve az élet nyomorúságai, vagy olyan kísértések elől, melyek kárhozatba vitték volna. Aki viruló korában hal el, nem a sors áldozata, hanem azért hal meg, mert Isten úgy ítélte, hogy hasznosabb reá nézve, ha nem marad hosszabb ideig a földön.

Borzasztó szerencsétlenség az, mondjátok, ha valamely ‘reményteljes élet oly korán letörik! Ugyan milyen reménységről akartok beszélni? A földi reménységről? Azt sajnáljátok, hogy aki távozik, csilloghatott volna a földön s itt útját és szerencséjét’ előkészíthette volna? Mindig ez a korlátolt felfogás az, amely: az anyagiakon nem tud felülemelkedni! Hát tudjátok-e ti azt, hogy milyen sorsú lett volna az élet, amely szerintetek annyi reménnyel kecsegtetett? Ki mondhatja meg nektek, hogy nem lett volna-e telve keserűségekkel? Hát a jövő élet reménységei semmit sem érnek előttetek s alább helyezitek azokat a múló élet örömeinél is, melyek közepette a földön nyomorogtok?

Azt gondoljátok talán, hogy többet ér az emberek, mint a szellemek között lenni?

Örüljetek inkább ahelyett, hogy panaszkodnátok, amikor Istennek tetszik egyik gyermekét elhívni a siralom e völgyéből. Nem önzés-e az, amikor azt kívánjátok, hogy itt maradjon veletek a szenvedésben? Ah, igen, ez a fájdalom érthető annál, kinek nincsen hite, és aki a halálban örökös elválást lát. De ti, spiritisták, ti tudjátok, hogy a lélek könnyebben él, amikor testi burkától megszabadult. Ti anyák, ti tudjátok, hogy szeretett gyermekeitek közeletekben vannak; igen, ők egészen közeletekben vannak, fluidikus testük körülvesz benneteket, gondolataik segítenek titeket, s ha reájuk gondoltok, ez örömmel tölti el, oktalan fájdalmatok azonban elbúsitja őket, mert hitetek hiányát és azt látják, hogy minden fájdalmatok lázongás Isten akarata ellen.

Ti, akiknek a szellemi életről tudomásotok van, hallgassátok szívetek dobogását, előhíván szeretteiteket, és ha imádkoztok Istenhez, őket áldva, érezni fogjátok az erős vigasztalást, amely a könnyeket felszárítja, a csodás sugallatot, amely nektek a legfőbb Mester által megígért jövőt mutatja meg. (Sanson, a párisi spiritista egyesület régi tagja. 1853.)