OLVASSUK EGYÜTT 39.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

A könyörületesség

A könyörületesség az erény, amely legközelebb visz benneteket az angyalokhoz; a könyörületesség az Istenhez vezető szeretet nővére. Oh, indítsa is meg szíveteket testvéreitek nyomorúságainak és szenvedéseinek látása! Könnyeitek sebeikre hulló balzsam; és amikor a ti rokonszenvetek bennük reményt és megadást fakaszt, nem éreztek e ti is bizonyos gyönyört? Igaz, hogy e gyönyörűségbe némi keserűség is vegyül, mert hiszen a szenvedés mellett született. De ha hiányzik is belőle a világi gyönyörök izgató ingere, nincs benne az ürességnek az a bántó csalódása sem, melyet azok maguk után hagynak. Átható 195 enyhület ez, mely felvidítja a lelket. A könyörületesség, a jól átérzett könyörületesség szeretet. A szeretet pedig nem más, mint odaadás, az odaadás pedig megfeledkezés önmagunkról. És ez az önmagunkról való megfeledkezés, ez az önmegtagadás, melyre a szerencsétlenek érdeke ösztönöz, az a kiváló erény, amelyet az isteni Messiás egész életén át gyakorolt, és amelyet szent és magasztos tanaiban hirdetett. Amikor majd ez a tan visszanyeri a maga eredeti tisztaságát, és azt minden nép elfogadja, akkor megadja a földnek a boldogságot is, mert az egyetértés, a béke és szeretet uralmát hozza magával.

A könyörületesség az a legtisztább érzés, amely előre haladásotokat előmozdítja, önzéseteket és gőgötöket fékezi, és lelketeket alázatosságra, jótékonyságra és felebaráti szeretetre készteti. Ez az, ami titeket testvéreitek szenvedéseinél lelketek fenekéig megindít, s arra bír benneteket, hogy segédkezet nyújtsatok, és a rokonszenv könnyeit ontsátok. Ne nyomjátok el soha szívetekben ezt a mennyei felindulást, ne tegyetek úgy, mint azok a keményszívű önzők, akik a síróktól csak azért tartózkodnak, mert nyomoruk látása víg életüket egy pillanatra megzavarná. Borzadjatok inkább attól a gondolattól, hogy közönyösek tudnátok maradni, amikor hasznosakká tehetnétek magatokat. A vétkes közöny árán megvásárolt nyugalom nem más, mint a holt tenger nyugodtsága, amelynek mélyén posványos iszap és romlás van.

Azonban az igazi könyörületet nem lehet megunni, s nem is esik az az ember terhére, amitől az önző annyira fél. Amikor másnak a szerencsétlensége szemeitek elé tárul, s lelketek magába száll, kétségkívül mély és természetes megrázkódást éreztek, amely néha egész lényeteket megremegteti, és kínosan érint benneteket. De viszont jutalmatok is nagy, amikor képesek vagytok a bátorságot és a reményt visszaadni annak a szerencsétlen testvéreteknek, akit barátságos kézszorítástok megindít, és akinek hálás, s egyszersmind megindulástól könnyes arca szelíden felétek fordul, mielőtt az égire szegezné tekinte196 tét, hogy hálát adjon azért, amért vigasztalót és segítséget küldött hozzá. A könyörületesség a szeretetnek bánatos, de égi előfutárja. Ez az erények közül az első testvére a szeretetnek, melynek jó cselekedeteit előkészíti és nemesíti. (Michel. Bordeaux, 1862.)

Az árvák

Testvéreim, szeressétek az árvákat! Oh, ha tudnátok, mily szomorú az egyedüllét és elhagyatottság, különösen fiatal korban! Isten megengedi, hogy árvák is legyenek, arra ösztönözvén minket, hogy atyjuk helyett mi legyünk atyjuk. Mily isteni az a szeretet, amellyel az ilyen elhagyott szegény kis teremtést segítjük, megakadályozván őt abban, hogy éhséget vagy hideget szenvedjen, s irányt szabván lelkének, hogy el ne tévelyedjék. Aki az elhagyott gyermekeknek segítő kezet nyújt, kedves az Isten előtt, mert megértette és gyakorolja az ő törvényét. Gondoljatok arra is, hogy gyakran az a gyermek, akit ti támogattok, egyik előző földi életben kedveseitek közé tartozott, amire ha emlékezni tudnátok, akkor a támogatás nem pusztán a szeretet ténye volna számotokra, hanem kötelességetek is. Így tehát, barátaim, minden szenvedő a ti testvéretek, aki jogot formálhat szeretetetekre, de nem olyanra, mely a szívet sérti s nem is arra az alamizsnára, amely a kezet, amelybe hull, égeti, mert garasotok, amelyet adtok, néha bizony nagyon keserű. Hányszor visszautasítanák azt a szerencsétlenek, ha padlásszobájukban nem a betegség és a nyomor várakoznék reájuk. Adakozzatok gyengéden, csatoljátok a jótéteményhez azt, ami a legnagyobb beccsel bír: egy-két jó szót, simogatást, barátságos mosolyt. Kerüljétek azt a gyámkodó hangot, mely megforgatja a tőrt a vérző szívben, hanem mikor a jót gyakoroljátok, gondoljatok inkább arra, hogy ezt magatokért, és a tieitekért teszitek. (Egy családi szellem. Paris, 1860.)

(Mit tartunk az olyan emberekről, akik jócselekedeteikkel hálátlanságot arattak, s akik azért tartózkodnak a jótékonyság gyakorlásától, mert félnek, hogy hálátlansággal találkoznak?)

Az ilyen emberekben több az önzés, mint a szeretet; mert ha a jót csak azért tesszük, mert hálára számítunk, nem gyakorolunk érdek nélküli cselekedetet, pedig az érdek nélküli cselekedet tetszik egyedül Istennek. De gőg is az, ha a ránk szoruló megalázkodásában tetszelgünk, aki háláját lábainkhoz rakja le. Aki a jó cselekedet jutalmát a földön keresi, nem nyeri meg azt az égben, mert Isten csak az önzetlenre tart számot. A gyámoltalanokat mindig segítenünk kell, még akkor is, ha előre tudjuk, hogy akivel jót tettünk, nem lesz hálás érte. Tudjátok meg, hogy ha az, akit segítettetek, a jótéteményt elfelejti, Isten többet ír javatokra, mint ha a lekötelezettek hálája már megjutalmazott benneteket. Isten megengedi, hogy olykor hálátlansággal fizessenek nektek, hogy kitartásotokat a jónak gyakorlásában próbára tegye.

Különben mit tudjátok, hogy vajon az a jó cselekedet, mely pillanatnyilag feledésbe ment, nem hoz e majd későbben jó gyümölcsöket? Ellenkezőleg, legyetek meggyőződve, hogy olyan mag ez, mely idővel ki fog kelni. Fájdalom azonban, ti mindig csak a jelent látjátok, csak saját magatokért dolgoztok, és nem vagytok tekintettel másokra is. A jó cselekedetek végre a legkeményebb szíveket is meglágyítják. Itt lenn félreismerhetik őket, de amikor a szellem testi burkát lerázza, emlékezni fog azokra, és ez az emlékezés büntetése lesz. Akkor megbánja hálátlanságát, s azon lesz, hogy hibáját jóvátegye, s adósságát egy más életben lefizesse. S gyakran éppen jótevője iránti odaadásból vesz magára új földi életet, így anélkül, hogy sejtenétek, előmozdítjátok az ily ember erkölcsi haladását. És jön idő, amikor felismeritek azt az igazságot, hogy a jótétemény soha sem vész kárba. De a saját érdeketekben is dolgoztatok, mert megmarad az érdemetek, hogy érdek nélkül tettetek jót, s hogy 198 a látszólagos csalódások által erkölcsi bátorságotokat nem veszítettétek el.

Ah, barátaim, ha ti az összes kötelékeket ismernétek, amelyek titeket előbbi létezéseitekhez fűznek, ha mindazokat a viszonyokat felfognátok, amelyek a kölcsönös haladás érdekében az egyes lényeket összekötik, jobban csodálnátok a Teremtő bölcsességét és jóságát, aki megengedi, hogy újból éljetek, s Hozzá közeledhessetek. (Védszellem. Sens, 1862.)

Legyünk jótékonyak személyválogatás nélkül

(Vajon jól fogták e fel azok a jótékonyságot, akik azt csak kizárólagosan, vagyis az egygondolkodásúak, egyvallásúak, vagy egy párthoz tartozók között akarják gyakorolni?)

Nem; a felekezet, a párt szellemét meg kell semmisíteni, mert minden ember testvér. Az igazi keresztény a hozzá hasonlókban csak testvéreket lát, és mielőtt a szükségben levőt segítené, nem kérdezősködik sem vallása, sem nemzetisége, sem véleménye után. Vajon követné e az Jézus Krisztus meghagyását, (aki azt mondta, hogy szeressük ellenségeinket is), aki a szerencsétlent csak azért utasítaná vissza, mert más vallású mint ő? Segítheti őt anélkül, hogy saját lelkiismeretét kérdezgetné, mert ha az illető a vallás ellensége, ez a legjobb módszer azt vele megszerettetni; holott ha visszautasítjuk őt, gyűlöletessé tesszük azt előtte. (Szent Lajos. Paris, 1860.)