ÉLETEMBŐL – ÉLETEMRŐL – ADELMÁTÓL 6. – ZÁRÓGONDOLAT

Adelma ÉLETEMBŐL II. kötetében a július 3-diki napi beírás a Hephatáról szól. Említést tesz ebben arról, hogy ez nem az ő alkotása, hanem elhalt testvére Eliza segítségével íródott férje Ödön rögzítette és írta át magyarra. (Egyébként Adelma végtelen sokszor tesz említést arról, hogy ő csak eszköze a túlvilágiaknak. Minden közlendő rajta keresztül érkezik csupán.)

IMA Adelmától, idézet a Névtelen Szellemtől 44.

EMLÉKEZÉSEIM.

Ma „Hephata” című könyvemből a 251. számú imádságot olvastam:

A SZÍV EGY ÓRA, MELY ÖRÖMRE ÉS FÁJDALOMRA MUTAT.

„Mindenek Teremtője, mindenható Isten!
Szellemi adományokat kérünk Tőled:
az igazság és világosság adományait,
amelyek örökké maradandók
és többet érnek minden földi jónál.
Vond meg a testi eledelt tőlünk,
de táplálj a Te világosságoddal;
vond meg a földi kincseket,
de add isteni szereteted teljességének ajándékát;
vedd el testi egészségünket,
de add meg nékünk a szellem tisztaságát;
vedd el testi szépségünket,
de add helyébe a lélek szépségét;
vedd el földi boldogságunkat és szerencsénket,
de add helyette az örök ÉLET koronáját!
Készek vagyunk mindent odaadni,
hogy mindent elnyerhessünk.”

Istenem! Ezek nehéz szavak!

Aki ezt betartva él, az tökéletessé lesz! Mert az ember (én is) minden napon az egészségért, a méltatlanság, a sérelem elleni védelemért könyörög és nagy gondossággal szolgálja testének jólétét, vagyont gyűjt, csakhogy valami váratlan rossz ne érhesse őt.
Az ebben az imában foglalt tökéletességtől mily messze vagyok én.
Ebből is látható, hogy ezen imádságokat nem én szereztem.

Az én kedves jó Hephatám!

Nagyon szeretem azt. És hogy mennyire szerette azt jó anyám! Az összes benne foglalt imádságok a szellemvilágból eredtek. Az én szeretett angyali testvérem, Eliz mondatta ezeket velem transz állapotban és Ödön írta le azokat. Így tehát a Hephata egy hármas munka eredménye. Eliz a teremtő szellem, én a befogadó és a továbbadó, míg Ödön a toll, mely mindezeket lejegyezte.

Az én drága jó anyám

sohasem tudta az ő hőn szeretett Eliz gyermekét elfelejteni. A kicsike a galíciai Tarnopolban halt meg kétéves korában. Édesanyám akkoriban volt jó reménységben velem kapcsolatban. Az egészséges, nagyon okos gyermek rejtélyes módon, váratlan hirtelenséggel, görcsökben, vagy ahogy népiesen nevezték: frászban halt meg. Édesanyám vigasztalhatatlan volt, Eliz három fiúgyermek után az első leánygyermeke volt és anyám vallása után evangélikus keresztséget nyert. Szüleim házassági szerződésének egyik pontjában rögzítették, hogy a leánygyermekek édesanyjuk vallását kövessék, ami Erdélyben és Magyarországon a vegyes házasságok esetében szokásos volt. Tarnopolban nem volt evangélikus temető és a katolikus papok egy jezsuita kolostori barát keménységét követve, teljes kereszténytelen türelmetlenséggel fanatizálták és a másvallásúak ellen izgatták az egész népességet és ezen az alapon megtagadták a kis angyalka, Eliznek a római katolikus temetőben való eltemetését. Ez akkoriban nagy jelentőségű ügy volt és édesapámat rendkívüli módon felizgatta. Az ortodox görögkatolikus egyház viszont befogadta a kis holttestet az ő temetőjébe, hol a szülők a sírt száz évre előre megvásárolták. Az orosz vagy görögkeleti temető a Tarnopolból Strusiev felé vezető út baloldalán fekszik. Ez idő szerint a temetőt felszámolták és így Eliza síremléke teljesen egyedül áll az úton, hol minden forgalom lebonyolódik. Elizát katonai fedezettel földelték el, mert a jezsuiták felizgatták a buta népet a kicsiny protestáns hitben keresztelt gyermek holtteste ellen. Édesapám egy töltött fegyverrel ellátott őrt állított a sír őrizetére, ki sok-sok napon át őrködött ott, mígnem beletörődtek abba, hogy itt egy protestáns hitben keresztelt gyermek van eltemetve. Ez 1840 júniusában történt.

Eliza síremléke;

egy talapzaton álló urna a következő felirattal: Wurmbrand Eliza grófnő, meghalt 1840. június 4.

Igen, találjátok meg őt újra,
kit megsirattatok, a gyermeketeket,
álljatok majd vele együtt a trónra,
hol Isten kegyelme egyesít titeket.
És valóban, ők egyesültek is Elizzel!

A kedves galíciai spiritiszta testvérek meglátogatják Eliza sírját és megírják, hogy az még most is ép, csorbítatlan és egy kedves jó unokahúgom a sírt számomra le is fényképeztette.

Édesanyám gyakran mondotta, hogy Eliza halálánál sírógörcsöket kapott, nyomorultnak érezte magát és nagyon aggódott azon gyermeke miatt, kit már a szíve alatt hordozott. Amikor a világra jöttem, édesapám sajátkezűleg vitt a fürdőbe és örömteljesen kiáltotta édesanyámnak: „Rózsikám, kisleányunk született!” És miután én ugyanolyan szőke és sötétszemű voltam, mint Eliza, édesanyám boldog volt és úgy gondolta, hogy ismét Elizát kapta vissza!

Az orosz vagy görögkeleti temető a Tarnopolból Strusiev felé vezető út bal oldalán fekszik. A temetőt régesrégen felszámolták így Elizának állítottak egy síremléket a forgalmas út szélén.
Egy talapzaton álló urna volt a következő felirattal: Wurmbrand Eliza grófnő, meghalt 1840. június 4.

A temetőnek ezen része ma is megvan. (Narancs színnel karikázott). Természetesen az Elizának állított emléket elsodorta az idő.