REND ÉS KÁOSZ
REND ÉS KÁOSZ

REND ÉS KÁOSZ

KÁOSZ ÉS REND

Éva hívta fel a figyelmünket erre a mély értelmű képre – mit gondoltok erről?

REND ÉS KÁOSZ – vajon nincs összecserélve a felirat?

„A megtévesztés szelleme, […]

eltéríti az embert az egyenes útról, és zűrzavart, káoszt támasztva az ember körül, még a kilátásait és reményeit is elfedi, hogy az igazságtól elvegye a kedvét itt a földön. Tulajdonképpen a munka küzdelem az ellentéttel a létért: mert a gonoszság az életükre tör az embereknek, mégpedig nem másért, csak azért, hogy a maga életét, a maga jólétét biztosíthassa a földön. Mi más a gazdagság után való hajsza? Mi a dicsőség után való törtetés? Mi a hatalomra való vágy, az egymást eltipró tülekedés? Egyiknek a másik fölé emelkedni akarása, hogy az én minél teljesebben kiélhesse az élet nyújtotta örömöket és előnyöket, az a törekvés, hogy elvegye mástól azt, ami a saját én-nek kívánatos, hogy a maga céljait szolgáltassa másokkal. […]

Csak ha az Isten kegyelme irányítja az értelmeteket,

a lelki megmozdulásaitokat, az érzéseiteket, akkor tudjátok helyesen megítélni itt a mulandóban, a látszat világában, hogy mi az örökkévaló jó, mit kell megtartanotok, és mit kell elhagynotok; mit kell fontosabbnak tartanotok, és mit kell hiábavalónak ítélnetek.
Ez a ti munkátok. Hiszen az egész természet, az egész zűrzavar, káosz, ez az egész szenvedéssel és gyötrődéssel összekevert öröm és boldogságkeresés mind a helytelen tájékozódás következménye.
Mert az ember, mivel bukott lélek, keresi a boldogságot, keresi a megoldást, de nem találja meg, s azért a természete önzővé lesz, és csak a maga hasznát keresi, a maga javát akarja munkálni. […]

Nem vagytok tehát elhagyatva, testvéreim;

nem vagytok magatokra hagyva az életben, mert Isten ígéretet tett nektek, embereknek ebben a zűrzavaros káoszban. Itt a ti emberlétetekben van hozzátok legközelebb az Isten, nem a szellemvilágban, mint ahogy azt ti hiszitek. Azok a szellemek, akik teleírt lapok módjára körül vesznek benneteket, nem alakíthatják a ti sorsotokat, nem folyhatnak bele a ti jövőtökbe – hacsak Isten őket erre fel nem használja. De befolyhat az Isten akaratát teljesítő, az Isten gondolatát valósággá alakító jó és igaz erőhullámzás, amely lélekről-lélekre megmozdítja az érzéseket, a szeretet érzését, a segítő érzést. Lélekről-lélekre megvilágosítja a szellemi értelmet, és új világokat tár fel előttetek, új eshetőségeket teremt, hogy megsegítsen benneteket. Ezt a jövőt nem képes nektek semmiféle jövendőmondó megmondani. Ezeket az alakulásokat nem láthatja senki, mert ezek Istennek titkos műhelyében hullámzanak, ragyognak, az örökélet világában halmozódnak fel, ahonnan ha csak egyetlen szikrácska hull is a sötét bizonytalanságban vergődő lélekre, érzése szerint máris azt hiszi, hogy a mennyország nyílt meg részére. Ha tehát Istennek egyetlen gondolatában, egyetlen megmozdulásában egy egész örökélet sugárzik felétek, a segítésnek, a megújulásnak egész fénytengere özönlik reátok, akkor miért keresitek sokszor a sötétségben élőkön keresztül a bizonytalanság világában azt a bizonyosságot, amelyhez a lelketek hozzá akar tapadni?! A ti jövőtök Isten ígéretében van lefektetve; higgyetek, bízzatok hát Istenben, és tartsátok ébren a lelketek reménységét, s ne engedjétek, hogy az ellentéttel való megütközés kiverje a lámpásaitokat a kezetekből, hogy megszűnjenek világítani.”

Hit, remény, szeretet – Pál médium 1938

Download this article as an e-book

One comment

  1. Semsei Károly

    Az Ember az évezredek alatt sokféle rendet hozozz létre, mint ösközösség, rabszolgatartó társadalmak, feudalizmus, stb. Ezek i”dei-óráig” léteztek, hogy átadják helyüket egy „magasabb” rendnek. Ilyrn redek pl. a művészetekhez való besorolás, amely snitén állandó változást mutat.
    Más rendet képvisel a TERMÉSZET RENDJE, mely nem az Emberi szükségletekhez és látásmódhot igazodik, hanek ISTEN TÖRVÉNYÉHEZ, amely ÁLLANDÓ-
    Nyilvánvaló, hogy a fenyő ág a maga tekjességében a RENDET Testesíti meg. A lobontott elemek pedig azt a káoszt, melyet az ember a természet szétrombolása után megprobál a saját maga torz látásmódja szerint újból elépíteni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon