Mindenkinek meg kell vívnia a maga küzdelmét
„Amikor a hajós a viharos tengeren már nem tudja, hogyan küzdje le a vihar hatalmát, amikor már-már veszélyeztetve érzi a hajót, az egyetlen alapot, mellyel reménysége szerint még céljához érhet, akkor minden értéktelent, minden hiábavalót kiszór, hogy a hajónak kisebb megterhelése legyen, és ne legyen túlságosan kitéve az erők harcának. Ti is testvéreim, az élet viharzó tengerén ezer meg ezer megpróbáltatással küzdve nem tehettek mást, mint hogy minden hiábavalóságot, minden földhözkötöttséget, mindent, ami a testnek vágya, célja, és talán ma még nagy értéket képvisel előttetek ezen az úton, hányjatok ki az életetek hajójából, hogy minél kevesebb ütközéssel kelljen megküzdenetek.
Elfogadtátok Krisztus igazságát
Mert hiszen, mint mondtam, az árral szembe haladva mindenkinek meg kell vívnia a maga küzdelmét, a maga harcát. Mindenkinek helyt kell állnia a maga próbáiban, és diadalra kell vinnie az életében azt az igazságot. amelyet ő értéknek fogad el. Ti pedig mindnyájan elfogadtátok Krisztus igazságát; mindnyájan elfogadtátok azokat az igazságokat, amelyek a lelketeket jobbá, nemesebbé, világosabbá, tisztábbá alakítják át. Amikor pedig elfogadtátok, akkor el is pecsételtétek magatokat azzal a felajánlással, amelyet az Ő oltárára helyeztetek, és ezzel felesküdtetek a Krisztus zászlójára. Ti tehát Krisztus igazságának, Krisztus eszméjének katonáivá lettetek.”

HIT, REMÉNY, SZERETET – a Névtelen szellem – Eszter médium útján
A hit tartalma – fejezetből

KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE

KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE – KLIKKELJEN A KÉPRE
Download this article as an e-book