ISMERÉSEK – ÚJ KÖNYV
ISMERÉSEK – ÚJ KÖNYV

ISMERÉSEK – ÚJ KÖNYV

Karácsonyra elkészültünk egy könyvvel, ISMERÉSEK címmel

Szántai-Kis Jóska magánkiadásában készült. Reginán keresztül érkezett, ő volt a közvetítő. Technikai segítőként vettem részt benne. Ha valaki kérne belőle, írjon messengeren nekem.
Hogy miről szól? Jóska azt kérte, hogy az utószót közöljem fülszövegként.

UTÓSZÓ


Ez a könyv nem szentírás, ám a szentszellem vezetése által íródott nektek, bukott szellemeknek. Célja: bukottságotok megismertetése, elfogadtatása, megvallása részetekről. A kegyelem törvénye általi feloldozás, a szentlélek megismertetése, elfogadtatása, megvallása részetekről.
Jézus Krisztus az Új Szövetség evilági létrejötte a Szentlélek vezetése által mindenkinek! A karácsony, a húsvét, a pünkösd: megszületett, meghalt, a szentlelket leküldte.
Értünk-érted-mindenkiért…–
Áldott legyen az Úr neve, most és mindörökké
Ámen

Egy kis ízelítő a könyvből. Hihető vagy sem, véletlenül választódott ki ez a fejezet, a 77-78-79. oldalak.

Vég-idők

 Azzal muszáj azonban szembesíteni benneteket, amit oly sokszor emlegetünk, mégsem veszitek komolyan. Az pedig ugyanazon idő végessége, ami kicsit anyagi síkra fogalmazva, azon idő intervalluma, amit megtérésetekre hagyott, adott nektek az Atya. Ahogyan Jézus születését is megjövendölték, úgy bizony János jelenéseiben is megjelenik ezen idők vége megfogalmazás, illetve a végidők, amit most éltek. Vannak jelezve, ám figyelmetek elsiklik ezen kinyilatkoztatások felett. Semmi nincs elfedve előletek, legalábbis ami ahhoz szükségeltetik, hogy döntésetek meghozva, kellő tudásotokkal felelősséget vállaljatok döntésetekért, ezáltal végre magatokért!

Azonban csak ezen idők végezetéig! A vég pontos dátumát nem közli veletek Atyátok, csak azt, hogy tudd, az időd fogy! Nem mintha ezzel nem lennétek amúgy tisztában, nem véletlenül mondjátok, megettétek kenyeretek javát! Mi is ezt szándékozunk tudtotokra adni, ám pontos dátum hiányában úgy gondoljátok messze még a vég. De kérdem tőletek: ha mi sem tudjuk melyik az utolsó pillanat, akik más dimenzióból figyelünk és aggódunk értetek, ti honnan tudhatnátok?! Ha feltételezzük, valahonnan mégis megtudjátok, biztos, hogy az utolsó utáni pillanat a legalkalmasabb a már sokszor és most is oly fontos bevállalt feladatotok véghezvitelére? Kétlem.

 Ez csak annak a számotokra kreált elvárásaitok olyan magas szintre emelésének következménye, ami átszövi egész hitbeli feladataitok végbe nem menetelét. A vesztesek nyugalmával vártok az utolsó és az utolsó utáni pillanatig és a legrosszabb az egészben, hogy azt a csodát akarjátok újra magatokénak tudni, amely csodálatra méltón Jézus által, bűneink elhordozásával megtörtént. Rossz úton jártok. Ez a rész sehol nem szerepel, és ne áltassátok magatokat, mert nem jön el, mert itt van és mint nyertesek szerepelhettek a listán!

  A kegyelmi időszakban vagytok, amit az előző részekben, sőt mindig próbálok tudatosítani bennetek. Nem a várakozás, kivárás ideje jött el, hanem a cselekedeteké! Ne essetek ugyanabba a hibába, mint a kiválasztottnak hitt nép!! Legfőképp senkinek se higgyétek el azt, mely szerint saját, szabad akaratod és hited, szíved érzett fájdalmát megvallva ne lenne elég Atyádnak! Még sok is! Hidd el, ezt igen! Nem maratoni távot futtat le veled, sőt hosszú hónapokra sem kell csak azért elutaznod távol a családodtól és a civilizációt nélkülözni, hogy elfogadhatóvá, szerethetővé válj számára.

 Ad egy: Így is szeret, különben nem küldte volna le Jézust szabadítótoknak, megváltótoknak!

 Ad kettő: Ne azért vállald a remeteséget, mert neki akarsz tetszeni, mert ha semmilyen impulzus, visszajelzés nem ér a külvilágból, mert senki nincs körülötted, aki helyzetbe hozhatna, amivel akár a tízparancsolat bármely pontján is elbukhatnál?! Ha nincs csábítás, nincs minek ellenállni!

 Ad három: Nem abban a formájában kell megtagadnod családod, anyádat, hogy mint szeretett lelket ott hagyod, mert ez se önfeláldozás, se szeretet csak marhaság! Azt tagadd meg, akitől, mint minden gyermek, te is másoltad rossz cselekedeteit. Tudomásod van arról, hogy jobb lehetőségeid is vannak. Indulj el, hogy megtanuld, és otthon is segíthess általa. Ha semmi más nem is jön át mondandóként a Biblia olvasása közben, csak a jobbá válás és általa környezeted jobbá tétele is, ha megértetted és megcselekszed, mindent, jól értsd, mindent megtettél, amit bárki valaha is megcselekedhet itt a földön!!!

 Ad négy: A maratoni távhoz is és minden kiemelkedő teljesítményhez, komoly edzés, erőnlét szükségeltetik! Így tőled is utad elején a séta bőven elegendő! Az, hogy minél többet sétálsz, és minél jobb a teljesítményed, annál kíváncsibbá válsz, teljesítő képességed határára, aminek már csak a saját szabad akaratod szabhat határt! Az viszont, hogy utadon olyan boldogságot ígérő és nem utolsósorban adó erők, mint elérendő cél megjelennek, ösztönösen gyorsabbra veszed a tempót, mert ott már tudod, hogy nem hiába indultál útnak, mégis a célon való áthaladás a te célod is. A szintidő és annak ismerete a táv végeztével válhat világossá!

 Összegezve egy kicsit az eddigieket: Tudd, hogy az idő, ami a rendelkezésedre áll véges, fogadd el saját tempódat, mert, ahogy te ismered magadat, úgy Atyád is pontosan tudja tőled elvárható teljesítményedet. Az viszont nem elfogadható sem részedről, sem Atyád részéről, hogy győztesként a vesztesek ruháját húzva magadra, az idő végével rajtad marad és akkor már bizony nem érdemtelenül! Ugyan Jézus ruhájára sorsot húztak, de neked nem kell semmiféle szerencsejátékban részt venned. Egyszerűen azért nem, mert eldőlt, csak a választás marad, a te saját szabad akaratod, tudásod, érzéseid, hited alapján meghozva!

*

Download this article as an e-book

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow by Email
Facebook20
fb-share-icon