OLVASSUK EGYÜTT 42. – Szeretet nélkül nincs üdvösség

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

XV. FEJEZET.

Kardec olvasása közben elérkeztünk az Egyesület történetének egyik kardinális pontjához. Ahhoz a fontos gondolathoz, hogy jelszót, vagy mottót választottak. Úgy ahogy anno a hazát védő, és szabadságért harcoló csapatok a zászlajukra tűztek, mint pl. Rákóczi, aki ezt íratta zászlóikra: „Cum Deo pro Patria et Libertate”
Nos, Grünhuték is így tettek. Kardec mondatát írták az Égi Világosság fejlécébe, ami azután 45 éven keresztül hirdethette: SZERET NÉLKÜL NINCS ÜDVÖSSÉG! – Jegyezzük ezt jó mélyen, örökre.

Szeretet nélkül nincs üdvösség

Mi ment meg bennünket? A könyörületes szamaritánus. – A legfőbb parancsolat. – A szeretet szükségessége Pál apostol szerint. – Az egyházon kívül nincs üdvösség. Igazság nélkül nincs üdvösség. – Szellemnyilatkozat: Szeretet nélkül nincs üdvösség.

Mi ment meg bennünket? A könyörületes szamaritánus.

Mikor pedig eljövend az embernek Fia az ő dicsőségében és mind a szent angyalok ővele, akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe.
És összegyűlnek Ő elébe mindenféle népek, és elválasztja őket egymástól, mint pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől, és a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
Akkor a király azoknak, akik a jobbjánál lesznek, mondani fogja: Jertek, Atyám áldottai, bírjátok az országot, mely számotokra készült e világ alapjának megvetésénél. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok, úton járó voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok; fogoly voltam és hozzám jöttetek.
Akkor felelnek neki az igazak ezt mondván: Uram! Mikor láttunk, hogy éheztél, és enned adtunk volna, vagy hogy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? – Mikor láttuk, hogy jövevény voltál és befogadtunk volna, vagy hogy mezítelen voltál és megruháztunk volna? – Vagy mikor láttunk betegen vagy tömlöcben, hogy hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja nekik: Bizony mondom nektek, amit cselekedtetek eggyel is az én kicsiny atyámfiai közül, én magammal cselekedtétek.
Akkor szól azoknak is, kik az ő bal keze felől lesznek: Átkozottak, menjetek el tőlem az örök tűzre, mely készíttetett az ördögnek és az ő angyalainak: mert éheztem és nem adtatok ennem; szomjúhoztam és nem adtatok innom; jövevény voltam és nem fogadtatok be engemet; mezítelen voltam és meg nem ruháztatok engem; beteg voltam, tömlöcben voltam és meg nem látogattatok engem.
Akkor ezek is felelnek neki, mondván: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjúhozni, vagy úton járni, mezítelenül, betegen vagy tömlöcben és nem szolgáltunk volna néked? Akkor felel nekik: Bizony mondom nektek, mivelhogy ezeket nem műveltétek eggyel az én kicsinyeim közül, én velem nem műveltétek.
És elmennek ezek az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre. (Máté XXV. 31-16.)
És íme egy törvénytudó felkelt, szólván, hogy őt meg kísértse: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ö pedig monda annak: Mi van írva a törvényben, mit olvassz benne? Amaz pedig felelé: Szeresd a te Urad Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből, és teljes elmédből; és felebarátodat, mint magadat. Jézus mondá neki: Nagyon jól feleltél; tedd azt és élni fogsz.
De ez az ember igaznak akarván feltűnni, monda Jézusnak: De kicsoda az én felebarátom? Jézus pedig felelvén neki, monda: Egy ember alámene Jeruzsálemből Jerikóba és rablók kezébe esett; ezek kifosztván és megsebesítvén őt, el ménének s ott hagyták félholtan. Történt pedig, hogy azon az úton elhaladt egy pap, aki mikor észrevette őt, kikerülte. Hasonlóképpen egy lévita is, mikor arra a helyre ment és azt látta, elkerülé. Mikor pedig egy szamaritánus ugyanazon az úton ment és odaért, ahol az volt, látván őt, könyörületességre indult. Hozzá közeledett, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba, és felültetvén őt barmára, a vendégfogadóhoz vitte őt, és gondot viselt reá. Másnapra elutaztakor két darab pénzt adott a gazdának, mondván neki: Viselj gondot reá, és ha valamit ezen felül reá költesz, mikor visszatérőn, megtérítem neked.
E három közül ugyan mit gondolsz, melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett? – Az pedig mondá: az, aki könyörült rajta. Monda azért neki Jézus: Eredj el, és te is akképpen cselekedjél. (Luk. X. 25-37.)

Jézus egész erkölcstana összefoglalható a szeretetben és alázatosságban, azaz az önzéssel és gőggel ellentétes két erényben.
Összes tanításaiban úgy mutatja be e két erényt, mint az örök üdvösségre vezető utat. Boldogok – úgymond – a telki szegények, azaz az alázatosak, mert övék a mennyeknek országa. Boldogok a tiszta szívűek, boldogok a szelídek és békességre igyekezők; boldogok a könyörületes szívűek. Szeressétek felebarátotokat, mint önmagátokat; úgy cselekedjetek mással, mint ahogy ti kívánjátok, hogy veletek cselekedjenek. Szeressétek ellenségeiteket, bocsássátok meg a bántalmakat, ha azt akarjátok, hogy nektek is megbocsássanak. Jót tegyetek fitogtatás nélkül; magatok felett ítélkezzetek, mielőtt mást megítélnétek. Alázatosság és szeretet: íme ez az, amit szünet nélkül hirdet, és amelynek példáját önmaga adja. Gőg és önzés: íme, ami ellen fáradhatatlanul küzd. De nem csak hirdeti a szeretetet, hanem határozottan és világos kifejezésekben ki is jelenti, hogy ez a jövendő boldogságnak abszolút feltétele.

Abban a képben, melyet Jézus az utolsó ítéletről ad, – épp úgy mint sok más dologban is – külön kell választani a szóképeket és allegóriákat a tartalomtól. Olyan emberekkel szemben, akikhez beszélt, s akik még képtelenek voltak megérteni a tisztán szellemi dolgokat, megragadó és mély benyomást keltő anyagi képeket kellett alkalmaznia, és hogy jobban befogadják, nem térhetett el túlságosan a bevett fogalmaktól – legalább forma tekintetében a jövőre hagyván azoknak a szavainak és azoknak a pontoknak igazi értelmezését, amelyeket világosan még nem magyarázhatott meg. De a mellékes részletek, és képletes alakzatok mellett mindig ott van az uralkodó gondolat: a boldogság, mely az igazakra, és a boldogtalanság, mely a gonoszokra vár.

Mik ebben a legfőbb ítélkezésben az ítélet indokai? Kérdezi e a bíró, hogy betöltöttük e ezt vagy azt a formaságot, eleget tettünk e ilyen vagy amolyan külső szokásoknak? Nem. A kihallgatás csak egyetlen dologra vonatkozik: a szeretet gyakorlására, kimondva egyúttal az ítéletet: Ti, akik segítettétek felebarátaitokat, menjetek jobbra és ti, akik keményszívűek voltatok velük szemben, menjetek balra. Vajon kérdezősködik e hittételetek felől, s tesz e különbséget aszerint, hogy ki milyen vallást követ? Nem, mert Jézus az eretneknek tartott szamaritánust föléje helyezi az igazhitűnek, mert amannak szívében élt a felebaráti szeretet, emezében pedig nem. Jézus a szeretetet nem úgy állítja oda, mint az üdvösségnek egyik feltételét, hanem mint főfeltételét, s ha még más feltétele is volna, azt is kinyilatkoztatta volna. Ha Ő a szeretetet az első helyre állítja az összes erények között, ez azért van, mert a szeretet magában foglalja az összes többi erényeket: az alázatosságot, a szelídséget, a jóindulatot, a türelmességet, az igazságosságot stb., és mert a szeretet abszolút tagadása a gőgnek és önzésnek.

A legfőbb parancsolat.

A farizeusok pedig, amikor hallották, hogy a szadduceusokat elnémította, egybegyűlének, és egy közülük, aki törvénytudó volt, kísértetbe akarván Őt hozni, ezt a kérdést intézte hozzá: Mester, mondd, melyik a törvény legnagyobb parancsolata?
Jézus felelt neki: Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancsolat. A második pedig, mely hozzá hasonló: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Íme, ezekben foglaltatnak az egész törvény és a próféták. (Máté XXII. 3M0.)

Szeretet és alázatosság: Íme ez az egyedüli útja az üdvösségnek; önzés és gőg: útja az elveszésnek. Ez az elv határozottan van formulázva ezekben a szavakban: „Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, és felebarátodat mint tenmagadat. Ezekben foglaltatnak az egész törvény és a próféták” . És hogy ne maradjon fenn semmi kétség az Isten és a felebarát iránti szeretetre vonatkozólag, hozzáteszi: „A második parancsolat pedig, mely hozzá hasonló”. Tudniillik, hogy nem lehet igazán szeretni Istent anélkül, hogy a felebarátunkat szeretnők, sem a felebarátunkat az Isten iránt való szeretet nélkül, mert mindaz, amit felebarátunk ellen vétünk, Isten ellen való vétség is egyúttal. Mivel pedig nem lehet szeretni Istent a felebaráti szeretet gyakorlása nélkül, az ember összes kötelességei összefoglalhatók ebben a mondatban: Szeretet nélkül nincs üdvösség.

A szeretet szükségessége Pál apostol szerint.

Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom.
És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha egész hitem van is úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyűkről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind a szegények táplálására fordítom is és ha testemet a tűzre adom is, szerettet pedig nincsen énbennem, semmit sem használ az nekem.
A szeretet hosszútűrő, kegyes a szeretet, nem irigykedik a szeretet, nem cselekszik álnokul, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi csak az ő maga hasznát, nem gerjed hamar haragra, nem gondol gonoszt. Nem örül a hamisságnak, örül pedig az igazságnak. Mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket reményi, mindeneket eltűr. Azért most megmarad a hit, a reménység, a szeretet, ez három: ezek között pedig legnagyobb a szeretet. (Pál I. K. 13. r.]

Pál apostol így fogta fel ezt a nagy igazságot, hogy ezt mondta: „Ha az angyalok nyelvén szólanék is; ha a prófétálás ajándékával bírnék is, hogy minden titkot felderítenék; ha egész hitem volna is, hogy hegyeket mozdíthatnék ki helyükből, szeretet pedig nincsen bennem, semmi vagyok. E három erény közt: hit, remény és szeretet, a legnagyobb a szeretet.” Ekképp ő a szeretetet minden más hasonló kizárásával még a hitnek is föléje helyezi, mert a szeretetnek minden emberre nézve rendkívüli jelentősége van, tudósra, mint tudatlanra, gazdagra, mint szegényre egyaránt és mert mindennemű felekezeti hittől független.

Sőt mindezeknél többet tesz: definiálja az igazi szeretetet, megmutatja azt nem csupán a jótékonyságban, hanem a szív összes képességeiben, a jóságban és a felebarát iránt való jóindulatban.

Az egyházon kívül nincs üdvösség. Igazság nélkül nincs üdvösség.

Míg ez a szabály: Szeretet nélkül nincs üdvösség, egyetemes elvre támaszkodik, s Isten minden gyermeke előtt megnyitja a legfőbb boldogság útját, addigi ez a dogma: A z egyházon kívül nincs üdvösség, nem az Istenben és a lélek halhatatlanságában való alapvető hitre, mint az összes vallások közös hitére, hanem felekezeti dogmákban való speciális hitre támaszkodik. Mint ilyen: kizárólagos és föltétlen, s ahelyett, hogy egyesítené Isten gyermekeit, szétválasztja azokat. Ahelyett, hogy testvéri szeretetre indítaná őket, éleszti és szentesíti a villongást a különböző vallási kultuszt gyakorló felekezetek között, amelyek egymást kölcsönösen örök kárhozatra ítélteknek tekintik, még ha rokonok vagy barátok ís ebben az életben.
Félreismerve a halál előtt való egyenlőség nagy törvényét, még a béke országában is elválasztja az embereket egymástól.

Ez a szabály azonban: Szeretet nélkül nincs üdvösség, – az Isten előtt való egyenlőség elvének és a lelkiismereti szabadságnak szentesítése; ezt választva életszabályul: minden ember testvér, s akármilyen módon imádja is a Teremtőt, egymás kezét tartja, s egymásért könyörög. Míg ellenben ezzel a dogmával: Az egyházon kívül nincs üdvösség: átkot szórnak az emberek egymásra, üldözik egymást és ellenségként élnek egymás mellett. Az atya nem imádkozik a fiáért, sem a fiú az atyjáért vagy a barát barátjáért, mivel kölcsönösen visszavonhatatlanul elátkozottaknak tekintik egymást. Ez a dogma tehát homlokegyenest ellenkezik Krisztus tanításával és az evangéliumi törvénnyel.

Az igazságon kívül nincs üdvösség: ez egy jelentőségű lenne ezzel: az egyházon kívül nincs üdvösség, és éppolyan kizárólagos, mert nincs olyan felekezet, amely nem állítaná magáról, hogy az igazság privilégiumának birtokában van. Micsoda az ember, hogy ezzel dicsekedhessek, mikor az ismeretek köre szakadatlanul bővül, és az eszmék úgyszólván naponkint helyesbítésre szorulnak? Az abszolút igazság csak a legmagasabb rendű szellemek osztályrésze, de a földi emberiség nem igényelheti azt magának, mert neki nem adatott, hogy mindent tudjon. Így nem is igényelhet viszonylagos és előhaladásához mért igazságnál egyebet. Ha Isten az abszolút igazság birtoklását állította volna oda a jövő boldogság kifejezett föltételéül, ez általános száműzetést jelentene, míg ellenben a szeretet még a legkiterjedtebb jelentésében is gyakorolható. A spiritizmus, összhangban az evangéliummal kijelenti, hogy bárki üdvözülhet, akármilyen vallást kövessen is, hacsak megtartja Isten törvényét, s nem állítja, hogy a spiritizmuson kívül nincs üdvösség. És amint nem állítja azt, hogy immár a teljes igazságot tanítja, azt sem mondja ki, hogy az igazságon kívül nincs üdvösség, amely szabály inkább elválaszt, mint egyesít, s állandósítja az ellentétet