OLVASSUK EGYÜTT 34.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

SZELLEMNYILATKOZATOK

Az önzés

Az önzésnek, az emberiség e fekélyének el kell tűnnie a földről, amelynek erkölcsi haladását gátolja. És a spiritizmusra vár a föladat, hogy a földet a világok fokozatában előbbre vigye. Az önzés az a cél, amely ellen minden igazi hívőnek fegyverét, erejét és bátorságát irányítania kell. Bátorságot mondok, mert több bátorság kell önmagatok, mint mások legyőzéséhez. Mindenkinek legfőbb gondja legyen ezt legyőzni önmagában, mert ez a minden értelmet felfaló szörnyeteg, a gőgnek e gyermeke a forrása az összes nyomorúságoknak idealant. A szeretet ellenlábasa ez, s ennélfogva az emberek boldogságának legfőbb akadálya.

Jézus példát adott nektek a szeretetből, Pontius Pilátus pedig az önzésből. Mert míg az Igaz elindult, hogy vértanúságának kálváriáját bejárja, addig Pilátus kezeit mosta, mondván: „Mi közöm hozzá?” Pilátus így szólt a zsidókhoz: Ez az ember igaz: miért akarjátok megfeszíteni? És mégis engedte, hogy halálra vigyék.

A szeretetnek ez az ellensége, az emberi szív e rákfenéjének terjedése mutatja, hogy a kereszténység még nem töltötte be teljesen hivatását. Rátok vár a föladat, hitnek új apostolai, – akiket a tisztább szellemek világosítsanak meg – hogy kiirtsátok ezt a bajt, hogy a krisztusi hitnek visszaadjátok egész erejét, s eltakarítsátok útjából az akadályokat, amelyek gátolják haladását. Űzzétek el az önzést a földről, hogy haladhasson a világok fokozatán, mert itt az idő, hogy az emberiség felöltse a felnőttet megillető ruhát, amit csak úgy tehet, ha az önzést előbb kiűzi szívéből. (Emánuel. Paris, 1861.)

*

Ha az emberek általában szeretnék egymást, akkor könnyebb is lenne a szeretet gyakorlása; azonban úgy kell lennie, hogy önerőtökből igyekezzetek megszabadulni attól a kéregtől, amely szíveteket borítja, hogy érzékenyebbek legyetek azokkal szemben, akik szenvednek. A ridegség megöli a jó érzéseket. Krisztus nem volt zárkózott; aki hozzá akart menni, bárki lett légyen is, azt Ő nem utasította vissza: a házasságtörő asszony és a bűnös férfi egyaránt segítségre leltek Nála; sohasem sajnálta segedelmét, a szenvedőktől.

Vajon mikor veszitek Őt mintául cselekedeteitekben? Ha a szeretet uralkodnék a földön, a gonosznak nem volna többé reménye, szégyenletesen menekülnie kellene, s elbujdosnék, mert sehol sem találna helyet magának. És akkor a rossz eltűnnék; ez után törekedjetek.

Kezdjétek önmagatoknál a példaadással; legyetek szeretetreméltók mindenkivel szemben személyválogatás nélkül, és ne tartsátok jobban emlékezetetekben azokat, akik lenéznek benneteket, s hagyjátok Istenre az ítélkezés gondját. Mert Ő az ő országában mindenkor különválasztja a jó magot a konkolytól.

„Az önzés a szeretet tagadása, úgy hogy szeretet nélkül nincs békesség a társadalomban, sőt biztonság sincs. Az önzés és a gőg, mely kézen fogva halad, a ravaszok versenyévé teszi azt, az érdekek harcává, ahol lábbal tiporják a legszentebb érzelmeket is s ahol még a megszentelt családi kötelékeket sem respektálják. (Pascal. Seas, 1862.)

A hit és a szeretet

Legutóbb azt mondtam nektek, kedves gyermekeim, hogy a szeretet hit nélkül oly társadalmi rend fenntartására, mely hivatva van az embereket boldoggá tenni, nem volna elegendő. Azt kellett volna mondanom, hogy szeretet hit nélkül nem is lehetséges. Valóban nemes felbuzdulást hitehagyott embernél is találhattok, de szigorú, puritán, önmegtagadó, önfeláldozó szeretetet csak ott találhattok, ahol hit is van, mert csak ez képes az élet keresztjének viseléséhez bátorságot és kitartást kölcsönözni.

Igen, gyermekeim, hiába áltatja magát az élvezetet hajhászó ember azzal, hogy elegendő, ha csak a saját boldogságával törődik. Igaz, hogy Isten azért teremtett minket, hogy az örökkévalóságban boldogok legyünk, azonban a földi élet célja csupán az, hogy erkölcsi tökéletesedésünket előmozdítsa, amit a testi szervek és az anyagi világ jobban elősegíthetnek. Nem tekintve az élet mindennapi hajait, ízlésetek, hajlamaitok, szükségleteitek különbözősége szintén eszköz arra, hogy magatokat a szeretetben gyakoroljátok. Mert csak kölcsönös engedékenység és áldozatok árán vagytok képesek az oly különböző elemek között összhangot teremteni.

Igazatok lenne azonban, ha azt mondanátok, hogy a cél idealant is a boldogság, hogyha azt nem az anyagi élvezetekben, hanem a jóságban keresnétek. A kereszténység vértanúkról beszél, akik örömmel mentek a kínszenvedésbe. Mai társadalmatokban azonban az embernek ahhoz, hogy keresztény legyen, nem kell vértanúság, csak annyi, hogy önzését, gőgjét, és hiúságát leszerelje. Diadalmaskodni fog, ha a szeretet és a hit vezeti őt. (Őrszellem, Krakkó, 1861.)

Szeretet a bűnösök iránt

Az igazi szeretet egyike a legfenségesebb tanoknak, amelyeket Isten a világnak adott. Követői között teljes testvériségnek kell uralkodnia. Szeretnetek kell a szerencsétleneket, a bűnösöket is, akik bűneik megbánásával a bocsánatot és a könyörületet elnyerhetik éppen úgy, mint ti azokért a hibákért, amelyeket elkövettetek. Gondoljátok meg, hogy ha ti a bocsánatot és könyörületességet megtagadjátok, bűnösebbek vagytok, mint ők, mert tőlük, kik Istent nem ismerték úgy, mint ti, kevesebbet fognak kívánni, mint tőletek.

Ne ítéljetek, óh, ne ítéljetek mások felett, kedves barátaim, mert a mások felett való ítélkezés szigorúbb elbírálást von maga után saját bűneitekkel szemben, pedig nektek is elnézésre van szükségetek azokért a hibákért, amelyeket folyton elkövettek. Nem tudjátok e, hogy számos oly cselekedet van, mely a tisztaság Istenének szeme előtt gonoszságszámba megy, holott a világ csak könnyed hibának tekinti azt?

Az igazi könyörületesség nem csak az alamizsnából áll, amelyet adtok, s a vigasztaló szavakból, amelyekkel azt kíséritek. Isten nem csak ezt kívánja. A krisztusi fenséges könyörületesség abban a jóakaratban nyilvánul meg, melyet ti mindig és minden dologban tanúsítatok felebarátaitokkal szemben. Ezt a magasztos erényt azokkal szemben is gyakorolhatjátok, kiknek a ti alamizsnátokra szükségük nincsen, de akiket szeretetteljes szavaitok, vigasztalásotok és bátorításotok az Úrhoz képes vezetni.

Közel van az idő, ismétlem, amikor igazi testvériség fog uralkodni ezen a földgömbön, mert Krisztus törvénye fogja az embereket kormányozni. Ez lesz az egyedüli iránytű, az egyedüli remény, mely a lelkeket a boldogok tartózkodási helyére fogja vezetni. Szeressétek tehát egymást, mint egy atyának a gyermekei; ne tegyetek különbséget más szerencsétlenekkel, mert Isten az egyenlőséget akarja köztetek. Ne vessetek meg senkit, hiszen a nagy bűnösök Isten engedelmével azért vannak köztetek, hogy tanulságot szolgáltassanak nektek. Nem sokára, amikor Isten törvényei vezetik az embereket, ilyenféle tanításokra szükség nem lesz, mert minden tisztátlan és lázadó szellem alsóbb rangú világba jut, mely összhangban lesz hajlamaikkal.

Az ilyenekért imádkozni kell, hogy segítséget nyerjenek, ez az igazi szeretet. Mert nem arra vagytok hivatva, hogy bárkire rámutassatok: „Ez nyomorult, akitől a földet meg kell tisztítani, az ilyen fajzatnak a halál kis büntetés.” Nem, nektek nem szabad így beszélni. Tekintsetek Jézusra, a ti példaképetekre, mit mondana Ő, ha maga közelében ilyen nyomorultat látna? Szánakoznék rajta, s úgy tekintené, mint nagyon szenvedő beteget s kezét nyújtaná feléje. Ti erre nem vagytok képesek, de legalább imádkozhattok érte, segíthetitek szellemét arra a pár pillanatra, amelyet még a földön kell eltöltenie. Ha hittel imádkoztok, a bánat megindíthatja szívét. Mert ő is csak olyan felebarátotok, mint a legjobb az emberek közül. Eltévelyedett, és lázadó lelke csak úgy van teremtve, mint a tiétek s abból a célból, hogy tökéletesedjék. Segítsétek hát őt abban, hogy a posványból kiemelkedhessek és imádkozzatok érte! (Franciaországi Erzsébet, Le Havre. 1862.)

Szabad e kockára tenni az életet egy gonosztevőért?

(Egy embert halálos veszedelemből kell megmenteni; de hogy ezt tehessük, saját életünket kell kockára tennünk; azonban az illető gonoszsága előttünk ismeretes és attól tartunk, ha életét megmentjük, új bűnöket követhet el. Vajon az ilyen esetben kell e életünket kockáztatnunk, hogy őt megmenthessük?)

Ez nagyon nehéz kérdés, és épp ezért indokolt is a feltevése. Erkölcsi haladásomhoz mérten felelek reá, és pedig azt, hogy az életet egy gonosztevőért is kockáztatni kell. Az odaadás vak, az ellenséget is megsegíti, és így a társadalom ellenségét is gyámolítania kell, szóval a gonosztevőt is. Azt hiszitek, hogy ily esetben csak a halálból szakítjátok őt ki? Lehet, hogy az ilyen szerencsétlent egész múlt életéből is kiszakíthatjátok. Mert gondoljatok arra, hogy életének utolsó megrázó pillanataiban a veszendő ember elmúlt életére pillant vissza, vagyis életének képe megjelenik szeme előtt. A halál talán nagyon korai még számára, újra testet öltése pedig szörnyű lehet. Rajta tehát emberek, kiket a spiritizmus tana megvilágosított, rajta, szakítsátok őt ki a kárhozatból. És talán ez az ember, aki halálakor szitkozódással halmozott volna el benneteket, karjaitokba veti magát. Ne is kérdezzétek, kell e vagy sem, hanem siessetek segítségére, mert amikor őt mentitek, csak szívetek szavára hallgattok, amely azt mondja: „Te őt megmentheted, mentsd meg hát őt.” (Lamennais, Paris, 1862.)