ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

SZELLEMNYILATKOZATOK

Akinek van, adatik annak.

A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának neki: Miért szólasz nékik példázatokban? Ő pedig felelvén, monda né­kik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert aki­nek van, annak adatik és bővelkedik, de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van. Azért szólok velük példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedék rajtuk Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: „Hallván halljatok és ne értsetek, és látván lássatok és ne ismerjetek.” (Máté XIII. 10-11.)

És monda nékik: Megjegyezzétek, amit hallotok: Ami­lyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok. Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van. (Márk IV. 24-25.)

„Akinek van, adatik annak, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van”. Nagyon fontos tanítás ez és eszetekbe ne jusson gúnyolódni fölötte azért, mert előtte­tek paradoxonnak látszik. Akinek van: ez alatt azt kell érteni, aki az Isten igéjének értelmével meg van áldva. Amiben azért részesült, hogy igyekezzék magát rá mél­tóvá tenni, amihez az Úr az ő könyörületességében megadta a jóra való igyekezetet. Ez az igyekezet táp­lálva és megőrizve magához vonzza az Úr kegyelmét, aki magához vonja a törekvőket, s elárasztja őket bő­séges kegyelmével, amely erőt ad a szent hegy megmá­szására, amelynek tetején vár a munka után a pihenés.

„Az is elvétetik, amije nincs, vagy ami kevese van” – tekintsétek ezt képletes ellentmondásnak. Isten nem vonja meg teremtményeitől azokat a javakat, amelyeket jónak látott nekik megadni.

Süket és vak emberek! Nyissátok meg elméteket és szíveteket, lássatok szellemi szemekkel, halljatok szel­lemi fülekkel, és ne értelmezzétek oly durva igazságtalan­sággal Annak a szavait, aki megvilágosította szemeitek előtt az Úr igazságosságát. Nem az Isten vonja vissza adományát attól, akinek kevés adatott, hanem maga a szellem, aki tudatlan és elkorcsosult arra, hogy meg­őrizze, amije van, saját igyekezetével gyarapítva a szívébe rejtett talentumot.

Aki nem műveli azt a mezőt, amelyet atyjától munkálkodásra kapott és örökölt, azt fogja tapasztalni, hogy ezt a mezőt lassan élősdi növények lepik el. Vajon az Atya vonta meg tőle a termést, amelyet ő nem készített elő? Ha a gyarapodásra szánt magvak gondozás híján megrothadtak a földben, vajon  joga van e az Atyát vádolni, hogy semmije sem termett? Nem, nem. Ahelyett, hogy Azt vádolja, aki számára mindenről gondoskodott, hogy megvonja tőle adomá­nyait, vádolja csak balsorsának igazi okozóját. És meg­bánva mulasztását, lásson serényen munkához, s törje föl az ugart akaratának erejével, vesse be bizalommal a rossz közül kiválasztott jó magvakkal, öntözze meg felebaráti szeretettel, és akkor Isten, a szeretet és kö­nyörületesség Istene adni fog annak, akinek már van. Akkor tapasztalni fogja, hogy törekvését siker koro­názza, s egyik mag száz, másik ezer szemet hoz. Rajta munkások! Szántsatok és boronáljatok, műveljé­tek szíveteket, gyomláljátok ki a gazt belőle, vessétek tele jó maggal, amelyet az Úr bíz reátok, és a szeretet harmatcseppjei a hála gyümölcsét fogják majd meg­érlelni. (Egy baráti szellem. Bordeaux, 1862.)

Tetteiből ismerni meg Krisztus követőjét

„Akik azt mondják nekem: Uram, Uram! – még nem juthatnak be a mennyeknek országába, hanem csak azok, akik cselekszik az én mennyei Atyám akaratát”.

Halljátok a Mester e szavait, ti, akik visszauta­sítjátok a spiritizmust, mint az ördög művét. Nyissátok meg füleiteket, eljött a pillanat, hogy halljatok és ért­setek. Vajon elegendő e az Úr ruháját viselni, hogy hű szolgái legyetek? Elegendő e azt mondani: „Én keresz­tény vagyok” – hogy Krisztus követői legyetek? Ke­ressétek az igazi keresztényeket, s tetteikről ismeritek meg őket. „A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöket, sem a rossz fa jó gyümölcsöket nem teremhet. – „Minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágatik, és tűzre vettetik”, íme, a Mester szavai: tanítványok, értsétek meg jól. Milyen az a gyümölcs, amelyet a kereszténység fájának kell teremnie, annak a hatalmas fának, amely lombjai árnyékával beborítja a világ egy részét, de amelynek oltalmát még nem vették mindazok igénybe, akiknek köréjé kell seregleniük. Az élet fájának gyümölcsei az élet, a remény és a hit gyümölcsei. A ke­reszténység századok óta hirdeti ugyanazokat az isteni erényeket, s törekszik azoknak gyümölcseit terjeszteni, de mily kevesen szakítanak maguknak belőle! A fa mindig jó, csak a kertészek rosszak. Ezek ezt a szent fát a saját ízlésük szerint akarták alakítani, szükség­léteik szerint módosítani. Nyirbálták, csonkítgatták, ki­sebbre szabták, s a terméketlenné tett ágak nem ter­mettek sem rossz, sem semminemű gyümölcsöt. A fá­radt utas, aki árnyékában meg akarna pihenni, s keresi a remény gyümölcseit, amelyekből erőt és bátorságot remél további útjára, nem lát száraz ágaknál egyebet, amelyek viharokról tanúskodnak. Hiába keresi az élet fáján az élet gyümölcseit: levelei lehullottak, az emberi kéz beavatkozása csak annyit eredményezett, hogy le­szárította azokat.

Nyissátok hát meg füleiteket és szíveteket, szeret­teim! Ápoljátok ezt az élet fáját, amelynek gyümölcsei adják az örökéletet. Aki ezt a fát ültette, rátok bízza annak szeretettel való ápolását, s meg fogjátok érni isteni gyümölcseinek bőséges termését. Hagyjátok meg olyannak, amilyennek Krisztus alkotta, ne csonkítgassátok. Mérhetetlen árnyéka ki akar terjeszkedni az egész mindenség fölé, ne nyesegessétek ágait. Jótékony gyü­mölcsei bőségesen hullanak, hogy felüdítsék a fáradt vándort, aki célhoz akar érni. Ne halmozzátok össze e gyümölcsöket, hogy elraktározzátok, s ott megrothad­janak anélkül, hogy bárkinek is hasznára lettek volna. „Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak” azt, is jelenti ez, hogy éppúgy vannak az élet kenyeré­nek is zsugori uzsorásai, mint az anyagi kenyérnek. Ne tartozzatok ezek közé. A jó fa mindenki számára termi jó gyümölcseit. Menjetek, s vezessétek a meg­fáradtakat e fa lombjai alá, s osszátok meg vele a menhelyet, melyet nektek nyújt. „Nem szakíthattok a tövisről szőlőt”.  Testvéreim, távozzatok el azoktól, akik az útvesztőkbe vezetnek benneteket, s kövessétek azokat, akik az élet fájának: lombjai alá vezetnek.

A mindenekfölött igaz Megváltó mondotta, s az ő szavai soha el nem múlnak: „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram, Uram – megyén be a menyeknek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”.

Az Úr áldása legyen veletek, a világosság Istene világosítson meg benneteket, az élet fájának bőséges gyümölcseiben legyen részetek! Higgyetek és imádkozza­tok. (Simeon. Bordeaux, 1863.)

XIX. FEJEZET

A hit hatalma. – A vallásos hit. A rendíthetetlen hit fel­tétele. – Az elszárasztott fügefa parabolája. – Szellemnyilatkozatok: A hit mint a remény és szeretet anyja. – Az isteni és az emberi hit.

A hit hatalma

És mikor a sokasághoz értek, egy ember jőve hozzá, térdre esvén őelőtte és mondván: Uram, könyörülj az én fiamon, mert holdkóros és kegyetlenül szenved, mivelhogy gyakorta esik a tűzbe és gyakorta a vízbe. És elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták őt meggyógyítani. Jézus pedig felelvén, monda: Oh hitetlen és elfajult nemzetség! Vajon meddig leszek veletek? Vajon meddig szenvedlek tite­ket? Hozzátok őt ide nékem. És megdorgáló őt jézus és kiméne belőle az ördög és meggyógyula a gyermek azon órától fogva. Ekkor a tanítványok magukban Jézushoz men­vén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni? Jézus pedig monda nekik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony, mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen amoda, és el­menne és semmi sem volna lehetetlen néktek. (Máté XVII. 14-19.)

Kétségtelen, hogy a bizalom a maga tiszta erejé­vel oly anyagi dolgok végrehajtására is képessé tesz, amelyeknek elvégzése lehetetlen annak, akinek nincs bi­zalma önmagában. Itt azonban az erkölcsi értelmet kell keresni a szavak mögött. Azok a hegyek, amelyeket a hit elmozdít helyükből: az akadályok, az ellenállás, a rosszakarat, vagyis mindaz, amivel az emberek ré­széről találkozik, mikor valami jó szándék végrehajtására törekszik. A megszokás előítélete, az anyagi érdek, az önzés, a fanatizmus elvakultsága, a szenvedélyek és a gőg: mindannyi hegység, amely elzárja az utat az előtt, aki az emberiség előhaladásán munkálkodik. Az erős hit kitartást és energiát ad és erőforrást jelent az akadályok leküzdésére kicsiny dolgokban úgy, mint a nagyokban. Aki kételkedik, az ingadozó, s habozását ki­aknázzák azok, akik ellen küzd. Az ilyen nem keresi a győzelem eszközeit, mert hiszen nem is bízik a győzelem lehetőségében.

Másik jelentése a hit szónak az a bizalom, ame­lyet valamely dolog beteljesülésébe helyezünk, az a bi­zonyosság, hogy elérjük célunkat. Ez olyan világosságot kölcsönöz nekünk, amely lélekben megmutatja nekünk a célt, amely felé tartunk, s az eszközökét, amelyek hozzásegítenek minket. Úgy hogy akiben ez megvan, úgyszólván biztosra megy. Nem egy esetben nagy dol­gok születnek belőle.

Az őszinte hit mindig igaz és nyugodt, és meglévén a szilárd támpontja az értelemben s a dolgok összefüg­gésének ismeretében, türelmes a várakozásban, mert biztos az eredményben. Míg az ingatag hit érzi a saját gyengeségét, s mihelyt érdekeiben sértve érzi magát, gyűlölködővé válik, s azt hiszi, hogy az erőt erőszakkal helyettesítheti. A küzdelemben való nyugodtság mindig erő és bizalom jele, míg ellenben az erőszak a gyöngeségnek és az önbizalom hiányának bizonyítéka.

Ne tévesszük azonban össze a hitet az önhittséggel. Az igazi hit emberszeretettel van egybekötve, mert aki­ben ez megvan, az bizalmát Istenbe helyezi, nem pedig önmagába. Tisztában lévén azzal, hogy ő csak egyszerű eszköz Isten kezében, Aki nélkül semmire sem képes, ezért azután jó szellemek jönnek segítségére. Az önhitt­ség kevésbé hit, mint inkább gőg, s a gőg előbb utóbb megbűnhődik csalódásai és kudarcai által.

A hit speciális és közvetlen alkalmazást nyer a mag­netikus kezelésben: a delejező általa hat a fluidumra, az egyetemes ágensre, módosítja annak minéműségét, s oly hatásra indítja, amely szinte ellenállhatatlan. Innen van, hogy oly egyének, akik nagy fluidikus adománnyal van­nak megáldva, s ezt élő hittel kötik össze, pusztán jóra irányzott akaratuk által egészen szokatlan gyógyítási sikereket érnek el, sőt néha olyanokat is, amelyeket valaha csodáknak tartottak, holott azok nem egyebek, mint a hit természetes következményei. Ezért mondta Jézus ta­nítványainak: azért nem tudtátok meggyógyítani, mert nem volt hitetek.

A vallásos hit. A rendíthetetlen hit föltétele

Vallási szempontból a hit bizonyos hittételek elhívése, amilyeneket valamennyi felekezet felállít magá­nak; minden felekezetnek megvannak a maga dogmái. Ebben a viszonylatban a hit lehet ésszerű, vagy vak. A vakhit nem vizsgál semmit, s elfogadja ellen­őrzés nélkül a jót, mint a rosszat, s lépten-nyomon összeütközésbe kerül a nyilvánvaló igazsággal és a jó­zanésszel. Végletekbe menő formája a fanatizmus. Az a hit, amely tévedésen alapszik, előbb utóbb hajó­törést szenved, mert csak az van bebiztosítva a jövővel szemben, amelynek nincs mit félnie a világosság terje­désétől, mert az, ami a sötétben igaz, éppúgy igaz a világosságban is. Minden vallás az igazság kizárólagos birtokában levőnek tartja magát. Aki vakhitet követel a hit egy-egy pontjára vonatkozólag, ezzel azt vallja be, hogy képtelen bebizonyítani, hogy igaza van.[1]*

Azt szokták mondani, hogy a hit nem kény­szer, s így sok ember mondja, hogy nem tehet róla, ha nincs hite. Kétségtelen, hogy a hit nem kényszer, de még igazabb, hogy a hit senkire sem erősza­kolja rá magát. Nem kényszer, de megszerezhető és tényleg nincs senki, aki tagadhatná, még a legma­kacsabb sem, hogy egyáltalán nincs hite. Alapvető spiri­tuális igazságokról beszélünk most, nem pedig ilyen vagy olyan partikuláris hitről. Nem a hit dolga, hogy az embereket keresse, hanem, az embereké, hogy a hitet keressék, amit ha őszintén cselekszenek, meg is fogják találni. Akik ezt mondják: „Semmit sem kívánunk in­kább, mint hinni, de nem vagyunk rá képesek[2]*, azok ezt csak ajkaikkal mondják, de nem a szívükkel, mert míg ezt mondják, bedugják füleiket. Mert a bizonyíté­kok hemzsegnek körülöttük, miért vonakodnak meglátni azokat? Némelyeknél nemtörődömség ez, másoknál attól való félelem, hogy változtatni kényszerülnek szokásai­kon, a legnagyobb résznél pedig gőg, amely nem kí­ván megismerni felsőbb hatalmat, hogy ne kelljen meg­hajolnia előtte.

Némely embernek hite mintha csak vele született volna, egy pillanat elegendő, hogy kifejlődjék. A szel­lemi igazságok iránt való ez a fogékonyság régebb fej­lődés jele. Másoknál ellenben csak nehezen bontakozik ki, nem kevésbé világos jeléül a fejlődésben való elmara­dottságnak. Az előbbiek már hittek, és tudtak, s újraszületésükben magukkal hozták az intuícióját annak, amit megismertek. Nevelésük már be volt fejezve, míg az utóbbiaknak ezután kell mindent megtanulniuk: az ő nevelésük még hátra van, ami el fog szintén következni, ha nem ebben az életben, akkor valamely másikban.

A hitetlen ellenállása meg kell adni – gyak­ran kevésbé az ő hibájából ered, mint inkább abból a módból, ahogyan neki a dolgokat előadják. A hithez alap kell, s ez az alap annak tökéletes megértése, amit hinni kell. A hívéshez nem elegendő látni, ha­nem mindenekfelett érteni kell. A vakhit immár nem a mi századunkba való. Hiszen éppen a vakhit dogmája szolgáltatja ma a hitetlenek számának túlnyomó részét az­által, hogy az emberekre akarja magát erőszakolni, s éppen a két legbecsesebb előjogától kívánja őket megfosztani: a gondolkozás szabadságától és a szabad ítélőképes­ségtől. Főképp ez a vakhit az, ami ellen a hitetlen tiltakozik, és amelyről joggal lehet mondani, hogy a hit nem kényszer; nem szolgáltatván bizonyítékokat, bizonytalanságot hagy a szellemben, s ebből születik a kételkedés. Az értelmes hit azonban, amely tényekre s a logikára támaszkodik, nem hagy maga után semmi homályt. Hisszük, mert biztosnak érezzük magunkat; már pedig az ember csak abban érzi magát biztosnak, amit megértett, ebből aztán nem is enged. Mert egyedül az a hit rendíthetetlen, amely az emberi­ség bármely korszakában a józanésszel szemtől szemben megállhat. Erre az eredményre vezet a spiritizmus, amely a hitetlenség fölött is mindannyiszor diadalt arat, hacsak ér­dekből eredő rendszeres ellenállással nem találkozik.

Az elszárasztott fügefa parabolája

És másnap, mikor Bethániából kimentek vala, megéhezék. És meglátván messziről egy fügefát, amely leveles vala, oda méne, ha talán találna valamit rajta; de odaérvén ahhoz, le­vélnél egyebet semmit sem talála, mert nem vala fügeérésnek ideje. Akkor Jézus  monda a fügefának: Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallak az ő tanítványai. Reggel pedig, amikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradott. És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester, nézd, a fügefa, melyet megátkoztál, kiszára­dott. És Jézus  felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Isten­ben. Mert bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja en­nek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe – és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott. (Márk XI. 12-14, és 20-234

Az elszárasztott fügefa azoknak az embereknek a szimbóluma, akikben a jónak csak a látszata van meg, a valóságban azonban semmi jót sem cselekszenek. Azok­nak a szónokoknak, akiknek beszédjében több a csillo­gás, mint a szolidság, akiknek szava csak a felület máza, amely tetszik a fülnek, de a szigorúan vizsgáló nem talál benne semmi lényeget a szív számára, amelyet miután hallottunk, azt kérdezzük magunktól: vajon mi hasznunk van belőle?

Jelképe továbbá azoknak az embereknek, akiknek megvan hozzá a módjuk, hogy hasznosak legyenek, s nem használnak senkinek, továbbá minden hiu ábránd­nak, üres rendszernek és szilárd alap nélkül való doktrínának. Ami mindig a legjobban hiányzik, az igazi hit, a termékeny hit, amely megragadja a szív húrjait, az a hit: amely hegyeket képes megmozdítani. Csak leveles fák azok gyümölcs nélkül, s ezért kárhoztatja őket Jézus elszáradásra. Mert eljön az idő, mikor mind­azok a rendszerek és doktrínák gyökerükig elszáradnak, amelyek semmit sem használtak az emberiségnek, és amikor mindazok az emberek, akik szándékosan voltak hasznavehetetlenek, mert nem szólították munkába azo­kat az erőket, amelyekkel rendelkeztek, úgy járnak, mint az elszárasztott fügefa.

A médiumok a szellemek tolmácsai és szolgáltat­ják az anyagi szerveket, mint amelyekkel a szellemek nem rendelkeznek, hogy közvetítsék nekünk tanításai­kat. Ezért vannak tehát megajándékozva az erre való képességgel. A társadalmi megújulás jelen korszakában még az a különös küldetésük is van, hogy ők legyenek azok a fák, amelyeknek testvéreik számára szellemi táp­lálékot kell nyújtaniuk. Számuk megszaporodott, hogy táplálék bőven legyen. Mindenütt feltalálhatók, minden vidéken, a társadalom minden osztályában, a gazda­gok és szegények, a nagyok és a kicsinyek között egyaránt, hogy senki se legyen kitagadva, bizonyságául annak, hogy mindenki hivatott lehet.

De ha ezek a nekik juttatott becses adományt nem fordítják annak gondviselésszerű rendeltetésére, ha ha­szontalan vagy ártalmas dolgokra használják, ha világi érdekek szolgálatába állítják, ha egészséges gyümölcsök helyett ártalmas gyümölcsöket teremnek, ha nem akarnak belőle saját maguk számára hasznot húzni azáltal, hogy megjavuljanak: olyanok, mint a terméketlen fügefa. Isten megvonja tőlük adományát, amely haszontalanná lett kezeik között. A magot, amelyet nem tudnak gyümöl­csöztetni, és átengedi őket zsákmányul a gonosz szelle­meknek.

SZELLEMNYILATKOZATOK

A hit, mint a remény és szeretet anyja.

Hogy a hit gyümölcsözővé váljék, tevékenynek kell lennie, nem szabad elzsibbadnia. Mint mindazoknak az erényeknek anyja, melyek Istenhez vezetnek, leányainak fejlődése fölött figyelmesen kell őrködnie, akiket szül.

A reménység és a szeretet a hit következményei; ez a három erény elválaszthatatlan háromságot képez. Nem a hit-e az, amely reményt önt belénk, hogy az Úr ígéreteinek beváltását meglátjuk; mert ha hitetek nincs, mire várakoztok? Nem a hit-e az, mely szeretetet kelt; mert ha nincs hitetek, milyen elismerésiek lesz és ennek következtében milyen szeretetetek is?

A hit, ez az isteni ihlet hív életre minden nemes Ösztönt, mely az embert a jóra vezeti! Ez az újjászületés­nek az alapja. S ennek az alapnak erősnek és tartós­nak kell lennie, mert ha a legkisebb kétség is megin­gathatja, mivé válik az épület, melyet rajta emeltek? Állítsátok tehát ezt az épületet megingathatatlan alapra, legyen a ti hitetek erősebb, mint a hitetlenek okos­kodása és gúnyja, mert az a hit, mely az emberek gúnyjával dacolni nem képes, nem igazi hit.

Az őszinte hit vonzó és ragadós. Azokhoz is eljut, kik vele nem rendelkeztek, sőt akik be sem akartak fo­gadni. Mindig vannak meggyőző szavai, melyek a léle­kig hatolnak, míg a látszólagos hit csak csengő szavak­kal rendelkezik, melyek hidegen és közömbösen hagyják az embert. Prédikáljatok hitetek példájával, hogy így juttassatok belőle az embereknek; prédikáljatok tetteitek példájával, hogy lássák a hit gyümölcseit; prédikáljatok megingathatatlan reménységetek által, hogy megmutassá­tok az embereknek a bizalmat, mely erőssé és képessé teszi őket az élet minden megpróbáltatásának elvise­lésére.

Legyen bennetek a hitből mindaz, ami benne szép és jó; bírjátok a hitet a maga tisztaságában és józanságában. Ne fogadjátok a hitet ellenőrzés nélkül, mint a vakságnak vak gyermekét. Szeressétek Istent, de tudjátok, miért szeretitek őt. Higgyetek ígéreteiben, de tud­játok, miért hisztek benne; kövessétek tanácsainkat, de tartsátok számon a célt, melyet mi nektek mutatunk és azokat az eszközöket, melyeket hozunk tinéktek, hogy azt velük elérjétek. Higgyetek és reméljetek anélkül, hogy valaha gyengülnétek, mert az úgynevezett csodák a hit művei. (József őrszellem. Bordeaux, 1862.)

Az isteni és az emberi hit

A hit az embernek veleszületett érzése a jövő ren­deltetése számára. Ez annak a tudata, hogy benne mér­hetetlen képességek rejlenek, melyeknek ma még csak csírája van benne elhelyezve, s még csak szunnyadó ál­lapotban, de amelyet tevékeny akarata által magának kell kifejlesztenie és megnövelnie.

A hitet mindmáig csak, mint vallási fogalmat értel­mezték, mert Jézusban – aki a hitet hatalmas segítő­eszközként jellemezte – vallásalapítót láttak. De Krisz­tus, aki anyagi csodákat tett, megmutatta, éppen ezek által a csodák által, hogy mire képes az ember, ha hite van, azaz akarata akarni és az a bizonyossága, hogy ez az akarat beteljesülhet. Vajon az apostolok is az ő példája nyomán nem tettek-e csodákat? Különben mi egyebek voltak ezek a csodák, mint oly anyagi hatá­sok, melyeknek okai ismeretlenek voltak az akkori em­berek előtt, amelyek azonban ma nagyrészt megma­gyarázhatók, s amelyek később teljesen megérthetők lesznek a spiritizmus és magnetizmus tanulmányozása révén.

A hit emberi vagy isteni a szerint, amint az ember képességeit földi szükségleteire, vagy mennyei, jövendő aspirációira fordítja. A lángelme, aki valami nagy terv megvalósítására törekszik, célt ér, ha hite van, mert akkor érzi magában, hogy képes célt érni, sőt kell is célt érnie, s ez a biztonság hatalmas erőt kölcsönöz neki. A jóravaló ember, aki a mennyei életbe vetett hitével e földi életét nemes és szép tettekkel akarja kitölteni, a hitből és a reá váró boldogság bizonyosságából meríti a szükséges erőt. S ezért még ma is láthatók a szere­tetnek, az alázatosságnak, az önmegtagadásnak csodái. Végül nincsen olyan rossz hajlam, mely a hit erejével legyőzhető ne lenne.

A magnetizmus a tevékeny hitet illetőleg egyike a leghatalmasabb bizonyítékoknak. Ez a hit erejével gyó­gyít, s hoz létre oly rendkívüli jelenségeket, melyeket valaha csodáknak minősítettek.

Ismétlem: a hit emberi és isteni. Ha az em­berek ismernék a bennük rejlő erőt, és akaratukat ennek az erőnek szolgálatába akarnák állítani, oly eredménye­ket érhetnének el ma is, amelyeket csodáknak neveznek, amelyek azonban egyszerűen csak a képességek kifejlő­désének a hatásai. (Egy őrszellem. Paris, 1863.)

XX. FEJEZET

Az utolsó óra munkásai.

Szellemnyilatkozatok: Az utolsók lesznek elsőkké. – A spiritisták hivatása. – Az Úr munkásai.

Hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez, aki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő sző­lőjébe.  Megszerződvén pedig a munkásokkal napi tíz pénzben, elküldi őket az ő szőlőjébe. És kimenvén három óra tájban, láta másokat, akik hivalkodván a piacon álltak vala. És monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom néktek. Azok pedig elmenének. Hat és kilenc óra tájban ismét kimenvén, ugyanazonképpen cselekedék. Tizenegy óra tájban is kimenvén, talála má­sokat, akik hivalkodva állottak vala, és monda nékik: Miért álltok itt egész napon át hivalkodván? – Mondának néki: Mert senki sem fogadott meg minket. Monda nékik: Menje­tek el ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megkapjátok. Mikor pedig beesteledék, monda a szőlőnek ura az ő vincellérjének: Hívd elő a munkásokat és add ki nekik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsőkig, – És jővén a tizenegy órások fejenként tíz-tíz pénzt vőnek. – Jővén azután az elsők, azt gondolják vala, hogy ők többet kapnak, de ők is tíz-tíz pénzt vőnek fejenként. Amint pedig fölvevék, zúgolódnak vala a házigazda ellen, mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak és egyenlőkké tetted azokat velünk, akik a napnak terhét és hőségét szenvedtük. Ő pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cse­lekszem igazságtalanul veled. Avagy nem tíz pénzben szerződ­tél-e meg velem? Vedd, ami a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Avagy nem szabad-e nekem a magaméval azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó va­gyok? Ekképpen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. (Máté XX. 1-16.)

SZELLEMNYILATKOZATOK.

Az utolsók lesznek elsőkké

Az utolsó óra munkásának is joga van a bérre, de akaratát a munkaadó rendelkezéséhez kell alkalmaznia, amelyet be kell töltenie. És nem szabad, hogy késedelme restségből, vagy a jóakarat hiányából származzék, joga van a bérre, mert hajnalhasadás óta türelmetlenül várta azt, aki őt végre munkába hívta és szorgalmas volt, csupán a munkaalkalom hiányzott.

De ha minden órában visszautasítja a munkát, ha így szól: Türelem, a pihenés oly édes, és elég lesz a napszámra akkor is gondolni, majd ha az utolsó óra üt, mi szükségem van arra, hogy ismeretlen gazda által zavartassam magamat, akit nem szeretek. Minél később, annál jobb. Az ilyen – barátaim – bizonyára nem ér­demli meg a munka, hanem a restség jutalmát.

Mi lesz abból, aki ahelyett, hogy egyszerűen tét­len maradna, a munkára való órákat bűnös tettek el­követésére fordítja, Istent káromolja, testvérei vérét ontja, viszályt hint a családokba, megrontja a jóhiszemű em­bereket, visszaél az ártatlansággal, szóval aki fetreng az emberiség összes bűneiben. Mi lesz az ilyenből? Vajon elegendő-e, ha az utolsó órában így szól az Úrhoz: Uram, rosszul használtam fel az időmet; fogadj fel most a nap hátralévő órájára, hogy kissé – na­gyon kissé – nekilássak feladatomnak, s azután add meg nekem a jóakarat jutalmát. Nem, nem. A gazda ezt fogja neki mondani: Most nincs számodra munkám; el­fecsérelted idődet, elfelejtetted, amit tanultál, te már nem tudsz dolgozni az én szőlőmben. Kezdd elejéről a tanu­lást, és ha majd alkalmasabbá leszel, jöjj hozzám. Én feltárom előtted tágas mezőmet, dolgozhatsz benne egész napon át.

Szeretteim, spiritisták. Ti mindnyájan az utolsó óra munkásai vagytok. Bizony büszke lehet az, aki elmond­hatja magáról: én hajnalban kezdtem a munkát, s majd csak napnyugtakor fogom bevégezni. Valamennyien akkor jöttetek, amikor hívtak benneteket; egyik kicsit korábban, másik kicsit későbben, hogy felöltsétek a tes­tet, amelyet most viseltek. De hány század múlt el egymás után, amíg a Mester várni kényszerült, hogy saját jószántotokból felfogadhasson benneteket szőlőjébe! Közel van a bérfizetés ideje. Jól használjátok fel ezt az utolsó órát, amely számotokra még megmaradt, s ne feledjétek el soha, hogy bármily hosszúnak lássék is éltetek, múlékony pillanat az csupán az idők mérhetetlenségében, amelyek számotokra örökkévalóságot jelen­tenek. (Constantin Őrszellem. Bordeaux, 1863.)

*

Jézus szerette a szóképek egyszerűségét és az ő emberi nyelvezetében az első óra munkásai jelentették a prófétákat, Mózest, s mindazokat a kezdeményezőket, akik a haladás egy-egy szakaszát jelölik. Ezeket követ­ték századokon át az apostolok, a vértanuk, az egyház­atyák, a tudósok, a filozófusok, és végül a spiritisták. Ezeket, akik utoljára jöttek, már a messiási időkben meg­jövendölték, és ők ugyanazt a bért kapják, sőt sokkal magasabb bért. A spiritisták, akik utoljára jöttek, hasz­nukra fordítják elődeik szellemi munkáját, mert az em­bereknek örökölniük kell az emberektől, mivel munkájuk és sikereik egyetemlegesek. Isten pedig megáldja szoli­daritásukat. Különben sokan közülök azért élnek ma újból, vagy fognak élni holnap, hogy befejezzék azt a művet, amelyet valamikor régén kezdtek meg. Nem egy pátriárka, próféta, Krisztus tanítványa vagy a keresztény­ség terjesztője él ma közöttünk, de sokkal világosabb megismeréssel, sokkal fejlettebb lélekkel dolgoznak az építménynek immár nem a fundamentumán, hanem a tetőzetén. Díjuk pedig arányos lesz munkájuk értékével.

A reinkarnáció, ez a szép tétel pontosan megálla­pítja a szellemi leszármazás örökkévalóságát. A szellem, aki arra van hivatva, hogy számot adjon földi hivatásáról, megérti a félbeszakadt, de mindig újra kezdett fel­adat folytonosságát. Látja és érzi, mint veszi fel halad­tában elődeinek gondolatait; vissza-visszatér a küzdő­térre –  immár tapasztalatokban gazdagabban –  hogy tovább haladjon. És az első, mint az utolsó óra munkásai tekin­tetüket Isten mélységes bölcsességére szegezvén, nem zú­golódnak többé, de imádják őt.

Ez az egyik igazi értelme a parabolának, amely éppúgy, mint Jézus többi mondásai – magában foglalja a jövő csíráját. Jézusnak minden megnyilatkozása, min­den szóképe, minden példabeszéde egy-egy kinyilatkoz­tatása annak a nagyszerű egyetemességnek, amely har­monikusan összefoglalja a mindenség összes dolgait, s annak a szolidaritásnak, amely összeköti a múlt, jelen és jövő összes lényeit. (Heine Henrik, Paris 1863.)

A spiritisták hivatása

Nem halljátok-e már a vihar tombolását, amelynek össze kell zúznia e vénhedt világot, és a semmiségbe döntenie a földi romlottságot? Oh, áldjátok az Urat, akinek igazságosságába vetettétek hiteteket, és azokat, akik mint a magasból eredő prófétai hangok által föl­tárt hit apostolai hirdetik a reinkarnáció új hittételét, -és a szellemek fejlődését a szerint, amint jól vagy rosszul töltötték be rendeltetésüket.

Ne reszkessetek! Fejeitek fölött lobognak a tüzes nyelvek! Spiritizmus igazi hívei, ti vagytok Isten válasz­tottai! Menjetek és hirdessétek az isteni igét. Itt az óra, hogy ennek hirdetésében feláldozzátok szokásaitokat, munkátokat, haszontalan elfoglaltságotokat. Menjetek és hirdessétek: a magas szellemek veletek vannak. Bizonyára olyan emberekhez is fogtok szólani, akik egyáltalán nem akarják hallani Isten szavát, mert ez szüntelenül az ön­megtagadásra emlékezteti őket; hirdetni fogjátok az önzet­lenséget a fösvényeknek, az önmegtartóztatást a kicsa-pongóknak, a szelídséget a házi zsarnokoknak és despotáknak. Tudom, hogy mindezek kárba veszett szavak lesz­nek, de ne törődjetek vele! Verejtékcsöppjeiteknek kell megöntöznie azt a területet, amelyet bevetni akartok, mert csak az evangélium ekéjének és ásójának ismételt munkája teszi azt termővé. Menjetek és prédikáljatok!

Igen, ti az igazi hit emberei, akik elhiszitek jelentéktelenségeteket, elgondolván a mindenségben elhintett világok végtelenségét, fel a keresztes háborúra a hazug­ság és romlottság ellen! Menjetek és döntsétek meg az aranyborjú uralmát, amely napról-napra szedi áldozatait! Menjetek! Isten vezérel benneteket! Egyszerű és tudat­lan emberek, nyelvetek megoldódik, és úgy fogtok beszélni, ahogyan egyetlen szónok sem beszél. Menjetek és beszél­jetek, s a figyelő nép örömmel fogadja szavaitokat, amelyek vigaszt, testvériséget, reményt és békességet hirdetnek.

Mit törődtök a kelepcével, amelyet utatokba vetnek! A farkasverembe csak a farkasok esnek bele, mert a Pásztor megvédi bárányait a szentségtörő tőrvetőkkel szemben. Menjetek, ti, kik nagyok vagytok Isten előtt, akik boldogabbak vagytok szent Tamásnál, mert hisztek anél­kül, hogy látni kívánnátok, s elfogadjátok a médiumitás tényét anélkül, hogy magatok részesültetek volna benne. Menjetek, Isten szelleme vezérel titeket! Haladj csak előre, hited által tekintélyes csapat, s a hitetlenek ezredei úgy tűnnek el előtted, mint a reggeli köd a kelő nap sugarai előtt.

Jézus megmondta nektek, hogy a hit hegyeket képes elmozdítani; de a legsúlyosabb hegyeknél is súlyo­sabban nehezednek az emberi szívre a tisztátlanság és annak összes bűnei. Rajta, bátran, döntsétek le a romlottságnak ezeket a hegyeit, hogy a jövő nemze­dék csak meséből ismerje azokat, mint ahogy ti is csak nagyon fogyatékosan ismeritek fel á régmúlt idők nyomait a pogány civilizációban.

Igen, az erkölcsi és filozófiai felfordulás nem sokára bekövetkezik az egész földön, s közeledik az óra, mikor az isteni világosság mindkét világban feltűnik.

Az Úr munkásai

Közeledtek ahhoz az időhöz, amelyben beteljese­dik az emberiség átalakulására vonatkozó jóslat. Boldo­gok azok, akik az Úrnak szőlőjében önzetlenül s min­den egyéb indítóok nélkül, csak a szeretetért dolgoztak! Napszámukat százszorosan fogják megkapni! Boldogok, akik így szóltak testvérükhöz: Testvérem, dolgozzunk együtt, s egyesítsük törekvéseinket, hogy kész munkával várjuk a Mester megérkezését. Mert a Mester ezt mondja nekik: Jöjjetek hozzám, jó szolgáim, akik el­hallgattátok féltékenységeteket és viszályaitokat, hogy a munka hátrányt ne szenvedjen.” De jaj azoknak, akik veszekedéseik által hátráltatták az aratás óráját, mert a vihar közéig és a forgószél elragadja őket. Majd kiabál­nak: „Kegyelem! Kegyelem!” De az Úr ezt mondja nekik: „Mi jogon kértek kegyelmet, akik kegyetlenek voltatok testvéreitekkel szemben, akik megtagadtátok tőlük a se­gélynyújtást, akik eltiportátok a gyengét, ahelyett, hogy segítettétek volna? Mi jogon kértek kegyelmet ti, akik a földi örömökben és gőgötök kielégítésében dőzsöltetek? Immár megkaptátok jutalmatokat úgy, amint akartátok, ne kívánjatok többet; a mennyei jutalom azoké, akik nem kívántak földi jutalmazást.

Isten éppen most számlálja meg hű szolgáit, s ujjá­val megjegyezte azokat, akikben az engedelmesség­nek csak látszata van meg, hogy ne bitorolhassák a bátor szolgák jutalmát, amely csak azokat illeti meg, akik nem hátrálnak meg a feladat előtt, mikor Isten a legnehezebb szerepet akarja rájuk bízni abban a nagy műben, amely a spiritizmus útján a világ újjáalkotására irányul. És be fog teljesülni a Mester szava: „Az elsők utolsókká és az utolsók elsőkké lesznek a mennyeknek országában”. (Igazság szelleme. Paris, 1862.)

---

[1] * Az újabb szellemi kinyilatkoztatások különbséget tesz­nek az Istenbe és Krisztus vezetésébe vetett „hit” és a dog­mákba foglalt „vallás” között. (A kiadók)

[2] * Szellemi vezetőink azt mondják, hogy a hit Istennek kegyelmi ajándéka, amelyet az embernek szakadatlan munkál­kodással kell fejlesztenie. (A kiadók)

XXI. FEJEZET

Támadnak majd hamis Krisztusok és hamis próféták.

Gyümölcséről ismerni meg a fát. – A próféták hivatása. – A hamis próféták csodatettei. – Ne higgyetek minden szellemnek.- Szellemnyilatkozatok: A hamis próféták.- Az igazi próféta jellemvonásai. – A szellemvilág hamis prófétái. – Jeremiás és a hamis próféták.

Gyümölcséről ismerni meg a fát.

Nem jó fa az, amely romlott gyümölcsöt terem, és nem romlott fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt.  A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót, és a gonosz ember az ö szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól a száj. (Luk. VI. 43. 44. 45.)

 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. – Gyü­mölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt te­rem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik, és tűzre vettetik. Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. (Máté VII. 15-20.)

 Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket. Mert sokan jőnek az én nevemben, akik ezt mondják: „Én vagyok a Krisztus”, és sokakat elhitetnek. És sok hamis próféta támad, kik sokakat elhitetnek.  És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.  De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.

Ha valaki ezt mondja akkor néktek: íme itt a Krisztus, vagy amott, ne higgyetek. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is. (Máté XXIV. 4. 5. 11.12. 13. 23. 24. – Márk XIII.5. 6. 21. 22.)

A próféták hivatása

A közhit a prófétáknak a jövendölés adományát tulajdonítja, úgy hogy ez a két szó: prófétálás és jö­vendölés azonos jelentésűvé vált. Evangéliumi értelem­ben azonban a próféta szó tágabb értelmű; tudniillik Istennek mindazokat a küldötteit jelenti, akik oly megbí­zatással jöttek, hogy tanítsák az embereket a rejtett dol­gokra, és a spirituális élet misztériumait kinyilatkoztassák előttük. Lehet valaki próféta anélkül, hogy jövendőt mon­dana. Ez volt a zsidók fölfogása is Jézus idejében. Mu­tatja ezt az a jelenet is, hogy amikor őt Kajafás főpap elé vitték, ahol az írástudók és a vének egybegyűlve voltak, akkor szemeit bekötvén, arcul köpdösték, arcul­ verték és ökleikkel ütötték, mondván: Krisztus, prófé­tálj és mondd meg, ki ütött?

Mindamellett a próféták a jövőbelátás képességé­vel is bírtak, akár intuíció, akár a gondviselés intézke­dése folytán, hogy figyelmeztessék az embereket. S eme jövendölések beteljesedvén: a jövendölés adományát úgy tekintették, mint a prófétaság egyik sajátosságát.

A hamis próféták csodatettei

„Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támad­nak, és nagy jeleket és csodákat tesznek annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is”. Ezek a szavak rávilágítanak a „csoda” valódi értelmére. Teológiai ér­telemben véve a csodák kivételes jelenségek, amelyek kívül esnek a természettörvények körén.[1]* Mivel pedig a természettörvények Isten alkotásai: kétségtelen, hogy Ő azoktól eltérően is cselekedhetik, ha akar; de az egyszerű józan ész is azt mondja, hogy alárendelt, sőt romlott lényeknek nem adhat az övéhez hasonló képességet. Annál kevésbé jogot arra, hogy leronthassák azt, amit Ő alkotott. Jézus az ő szavaival ilyen elvet nem szentesíthetett. Mivel pedig e szavak értelméből az következik, hogy az ellentét szellemeinek van ké­pességük arra, hogy olyan csodákat tegyenek, amelyek még a választottakat is félrevezethetik: ebből az is követ­kezik, hogy a csodák nem pusztán Isten küldötteinek kiváltságai, és semmit sem bizonyítanak, mivel semmi sem különbözteti meg a szentek csodatetteit a démono­kéitól.

Az egyszerű, tudatlan ember szemében minden olyan jelenség, amelynek okát nem ismeri: természet­fölötti, csodás. Ha azonban ismerjük az okot, azonnal rájövünk, hogy az a jelenség – bármily rendkívülinek látszott is, nem egyéb, mint valamely természettörvény megnyilvánulása. A természetfölöttinek köre ugyanis olyan mértékben szűkül, amilyen mértékben a tudományé bő­vül. Minden időben voltak emberek, akik nagyravá­gyásuk, érdekeik, vagy uralomvágyuk kielégítésére ki­aknázták bizonyos képességüket, hogy úgynevezett „emberfölötti” képességgel vagy isteni küldetéssel felruhá­zottaknak látszassanak. Ezek a hamis Krisztusok és hamis próféták, akiknek tekintélyét megöli a világosság terje­dése, miért is számuk oly mértékben csökken, amily mértékben az emberek felvilágosodása terjed. Az a ké­pesség, mely bizonyos emberek szemében csodának tű­nik fel, egyáltalán nem isteni küldetés jele, mert oly is­meretekből is eredhet, amelyeket bárki megszerezhet, vagy olyan speciális szervi minéműségből, amely a legméltatlanabbnak éppúgy sajátja lehet, mint a legméltóbbnak. Az igazi próféta komoly jelleméről és feltétlen erkölcsi tisztaságáról ismerhető fel.

Ne higgyetek minden szellemnek

Szeretteim ne higgyetek minden szellemnek, hanem pró­báljátok meg a szellemeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba. (Ján.1. lev. IV.1.)

A spiritizmus jelenségei ahelyett, hogy igazolnák a hamis Krisztusokat és hamis prófétákat – mint ahogy azt egyesek állítani szeretik – éppen arra alkalmasak, hogy megadják nekik a kegyelemdöfést. Ne kívánjatok a spiritizmustól csodákat, amelyekre nézve határozottan kijelenti, hogy olyanokat nem hoz létre. Hanem, – mint ahogy a fizika, a vegytan, a csillagászattan, a geológia az anyagi világ törvényeit, úgy a spiritizmus más isme­retlen törvényeket fedez fel. Azokat t.i., amelyek a fizikai és szellemi világ közötti viszonylatokat szabályozzák, s amelyek nem kevésbé természettörvények, mint azok, amelyeket régebben fedeztek fel. Mindössze ezek a mai napig meg nem értett jelenségek bizonyos osztályának adják magyarázatát, megvilágítván mindazt, ami eddig a csodák birodalmába tartozott. Azok tehát, akik meg­kísérelnék, hogy ezeket a jelenségeket saját céljaikra használják ki, hogy Isten küldötteiként tűnjenek fel, nem sokáig élhetnének vissza az emberek hiszékenységével, s hamarosan leálcáztatnának. Egyébként amint már mond­tuk, ezek a jelenségek semmit sem bizonyítanak. A kül­detésről csak az erkölcsi eredmények tesznek tanúságot, amelyeket nem érhet el akárki. Íme, a spiritizmus hala­dásának egyik eredménye: míg bizonyos jelenségek okait vizsgálja, föllebbenti a fátyolt a titokzatosságokról. Csak azoknak van okuk ellene küzdeni, akik jobban szeretik a sötétséget a világosságnál. Az igazság azonban olyan, mint a nap: sugarai eloszlatják a legsűrűbb ködöt is. A spiritizmus másik, nem kevésbé veszélyes csoportját is leleplezi a hamis Krisztusoknak és hamis prófétáknak, akik t.i. nem az emberek, de a szellemek között vannak: a csaló, képmutató, gőgös és áltudós szellemeket, akik a földről eltávozván, bolygó állapotuk­ban becsült nevek alá rejtőzködnek, hogy ezeknek ol­talma és cégére alatt elfogadtassák gyakran a legbizarrabb és legképtelenebb eszméiket is. A médiumi viszonyok ismerete előtt kevésbé feltűnő módon űzték mesterkedésüket: öntudatlan médiumitás útján, inspiráció által. Meglehetős nagy azoknak a száma, akik a külön­böző korszakokban, de főként a legutóbbi időben valamelyik régi prófétának, Krisztusnak, Máriának, Krisztus anyjának, sőt Istennek adták ki magukat. Ezek ellen akar óva inteni János apostol, mikor azt mondja: „Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, de vizsgáljá­tok meg őket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba”.

A spiritizmus megadja megvizsgálásukra az esz­közöket, megismertetvén velünk a jó szellemek jel­lemvonásait: a tiszta erkölcsösséget minden anyagias­ságtól menten. Ez az az ismertetőjel a jó és rossz szellemek között, amire különösen ráillenek Jézus szavai: „gyümölcséről ismeritek meg a fát: jó fa nem terem­het rossz gyümölcsöket, sem rossz fa jó gyümölcsöket nem teremhet”. A szellemeket tetteikről lehet meg­ismerni, mint a fákat gyümölcseikről.

SZELLEM NYILATKOZATOK

A hamis próféták

Ha valaki azt mondja nektek: „Itt a Krisztus”, ne menjetek oda, sőt tartsátok tőle távol magiatokat, mert sokan lesznek a hamis próféták. Nem látjátok-e a fügefa hajtásait, amelyek a virágzás korára várnak, nem látjátok-e gyenge rügyeit, amelyek levelezni kezde­nek, és nem mondta-e Krisztus, hogy gyümölcséről is­meritek meg a fát? Ha tehát keserű a gyümölcs, megítél­hetitek, hogy a fa rossz; de ha édes és egészséges, azt mondjátok: jó gyümölcs vadhajtáson nem teremhetett.

Íme testvéreim, így kell vélekednetek, így kell a dol­gok felől ítélkeznetek. Ha azok, akik azt állítják, hogy isteni küldetéssel vannak felruházva, s emellett ilyen kül­detés jeleit is magukon viselik, azaz a legnagyobb mér­tékben rendelkeznek az örökkévaló krisztusi erényekkel, jámborsággal, szeretettel, türelemmel és minden szívet megejtő jósággal; ha tetteik szavaikkal összhangban áll­nak: akkor bizonyára elmondhatjátok, hogy ezek való­ban Isten küldöttei.

De óvakodjatok a mézes-mázos szavaktól, az írás­tudóktól és farizeusoktól, akik hosszú palástba öltöz­ködve, a nyilvános helyeken tüntetőleg imádkoznak. Óva­kodjatok azoktól, akik az igazság kizárólagos birtoko­sainak tartják magukat!

Nem, nem, Krisztus nincs itt; mert akiket Ő el fog küldeni, hogy terjesszék szent tanait és megigazítsák az ő népét, azok a mester példájához híven mindenekfölött szelídek és alázatosak lesznek. Azok, akik az ő példája és tanácsai szerint a tévutakon botorkáló és vesztébe rohanó emberiséget hivatva lesznek megmenteni, min­denekfölött szerények és tisztaszívűek lesznek. Akiben csak egy atomnyi gőgöt fedeztek is fel, fussatok attól, mint a bélpoklostól, aki mindent megfertőz, amit csak érint. Jusson eszetekbe, hogy minden teremtmény homlokán hordja – de főképp tetteiben vi­seli – nagyságának vagy süllyedtségének bélyegét.

Szeretteim, haladjatok csak tovább – anélkül, hogy visszatekintenétek — azon az áldott úton, amelyen el­indultatok. Menjetek, menjetek csak félelem nélkül; tá­volítsátok el bátran mindent, ami gátolhatna benneteket az örök cél elérésében. Vándorok, immár nem sokáig maradtok a sötétségiben, és a megpróbáltatások fájdal­mai között, ha befogadjátok szíveitekbe ezt a kedves tant, amely az örök törvényekre tanít meg benneteket, s betölti lelketeknek az ismeretlen után való vágyakozá­sát. Mostantól fogva testet adhattok azoknak a légies alakoknak, akiket csak álmaitokban láthattatok, s akik akkor csak szellemeteket bájolhatták el, de semmit sem szólhattak szíveiteknek. Kedveseim, most a halál eltűnt, hogy átadja helyét annak a sugárzó angyalnak, akit megismertetek: a viszontlátás és reménység angyalának! Immár nektek, akik jól töltöttetek be a Teremtő által kiszabott rendeltetéseteket, nincs többé miért félnetek az ő igazságosságától, mert ő szerető atya, aki mindig megbocsát eltévedt gyermekeinek, ha azok irgalmáért kiál­tanak. Haladjatok csak megállás nélkül. Legyen jeligétek a haladás, a mindenben való kitartó haladás, míg el nem éritek azt a boldog célt, amelynél mindazok várnak reá­tok, akik előttetek távoztak el! (Lajos. Bordeaux, 1861.)

Az igazi próféta jellemző sajátsága

Ne higgyetek a hamis prófétáknak! Ez a tanács mindig megszívlelendő, de főleg az átmeneti korszakok­ban, amelyekben – éppúgy, mint a maiban – az em­beriség átalakulóban van. Ilyenkor t.i. számos dicsvágyó és cselszövő lép föl, ki reformátornak és Messiásnak adja ki magát. Ezekkel szemben elővigyázóknak kell len­netek, mert a becsületes emberek dolga az ilyeneket le­leplezni. Kétségkívül az a gondolat támad bennetek, ho­gyan lehet őket felismerni? Nos, íme az ismertető jeleik:

A hadsereg vezényletét mindenesetre ügyes és kép­zett tábornokokra szokták bízni. Azt hiszitek, hogy Isten kevésbé előrelátó, mint az emberek? Legyetek meggyő­ződve, hogy fontos küldetéseit csakis olyanokra bízza, akikről tudja, hogy képesek azokat betölteni, mert a nagy hivatások nehéz terhe alatt a gyöngébbek össze­roskadnának. Mint ahogy a tanítónak növendékénél min­dig; többet kell tudnia, úgy az emberiség erkölcsi és szel­lemi vezetői is csak erkölcsileg és szellemileg fejlettebb emberek lehetnek. Azért ezek a vezetők mindig előre­haladott szellemek, akik korábbi életükben végezték el megpróbáltatásaikat, s akik csak ezért öltenek testet. Mert hisz ha nem lennének különbek azoknál, kik közt működniük kell, működésük semmit sem érne. Ezekből az előz­ményekből következik, hogy Isten igazi küldöttének fensőbbségével, erényeivel, szellemi nagyságával, s művei­nek erkölcsnemesítő hatásával és eredményeivel kell iga­zolnia küldetését. És hogy akinek jelleme, erényei és értelmisége nem éri el az általa játszott szerepnek vagy annak a személynek színvonalát, akinek nevét magára vette: az nem más, mint alacsonyrendű komédiás, aki mintáját még csak másolni sem tudja.

Van még más figyelemreméltó dolog is, t.i. hogy az igazi isteni küldöttek nagyobb része nem is tudja, hogy rendeltetést tölt be. Értelmiségük és erkölcsük ereje és valami titokzatos ihlettség segítsége vezeti őket tudtukon kívül, s minden előre megfontolt terv nélkül és így végzik hivatásukat. Egy szóval az igazi prófé­tákat tetteikről lehet felismerni, vagy meg­sejteni, míg a hamisak maguk mutatják be magukat ilyenekül. Az előbbiek alázatosak és sze­rények; az utóbbiak gőgösek és önteltek, fennhéjázva beszélnek, s úgy látszik, mintha (mint minden hazug) min­dig attól tartanának, hogy nem hisznek nekik.

Láttunk e csalók között olyanokat, akik Krisztus apostolainak adták ki magukat, sőt mások magának Krisztusnak. S ami a legszégyenletesebb dolog, hogy akadtak elég hiszékeny emberre, akik az ilyen csalásnak hitelt adtak. Egyszerű megfigyeléssel még a legelvakultabb ember is rájöhet, hogy ha Krisztus a földön testet öltene, egész hatalmával és összes erényeivel jelennék meg, mert legkevésbé sem tehető fel, ami képtelen­ség is lenne, – hogy visszafejlődött volna. És éppúgy, mint hogyha Istentől csak egyetlen tulajdonságot vontok is el, nem Isten az többé, úgy, ha Krisztus erényeiből csak egyet vesztek is el, nem Krisztus az többé. Vajon azok, akik magukat Krisztusként mutatják be, rendelkeznek-e összes erényéivel? Ez a kérdés. Szemléljétek, vizsgál­játok gondolataikat, cselekedeteiket, és felismeritek, hogy náluk a Krisztust mindenekfölött jellemző sajátságok: a szeretet és alázatosság, hiányzanak, s inkább azzal ren­delkeznek, ami Benne nem volt: kapzsisággal és gőggel. Tudjátok meg egyébként, hogy e pillanatban is külön­böző vidékeken több állítólagos Krisztus, Illés, Szent János és Szent Péter működik, akik szükségképp nem le­hetnek mindnyájan valódiak. Biztos, hogy az ilyenek az emberek hiszékenységét kiaknázzák, és kényelmesnek találják, hogy hallgatóik költségén éljenek. Ne bízzatok tehát a hamis prófétákban, különösen a megújulás ez idejében, mert sok csaló fogja magáról mondani, hogy Isten küldötte; ezek a földön keresik hiúságuk kielégítését, de rettenetes bűnhődés vár reájuk, annyi bizonyos. (Eraste, Pál apostol tanítványa. Paris, 1862.)

Hamis próféták a szellemvilágban

Nem csak az emberek között vannak hamis prófé­ták, hanem – és pedig bizonyára még nagyobb szám­ban – a gőgös szellemek között is, akik a szeretet és jámborság hamis álarca alatt hintik a meghasonlás mag­vait, s hátráltatják az emberiség megváltásának munká­ját, gátul állítván eléje képtelen elméleteiket és rendszerei­ket, amelyeket médiumaikkal elfogadtatnak. És hogy job­ban megszédítsék azokat, akiket céljaik érdekében ki akarnak használni, hogy elméleteiknek nagyobb súlyt ad­janak: minden lelkiismeret furdalás nélkül olyan nevek alatt, jelentkeznek, amelyeket az emberek megszoktak tiszte­lettel kiejteni. Ezek azok, akik az ellentét csiráját hintik el az em­berek között, s akik az egyes csoportokat arra ösztönzik, hogy egymástól élesen különváljanak, s rossz szemmel nézzenek egymásra. Ez a tény magában is elegendő lehetne leálcázásukra, mert mikor így cselekednek, éppen ők hazudtolják meg azt, amit magukról állítanak. Oh mily vakok az emberek, hogy ily otromba kelepcét sem tud­nak kikerülni!

Vannak azonban más eszközök is, amikről felis­merhetők. Azoknak a szellemeknek ugyanis, akiknek rendjébe tartozóknak vallják magukat, nem csak nagyon jóknak, hanem kiválóan éles elméjűeknek is kell lenniük. Nos, rostáljátok csak meg rendszereiket a józan ész rostáján, s meglátjátok mi marad belőle. Higgyétek meg ne­kem, hogy valahányszor egy szellem az emberiség ba­jaira orvosságul, vagy megváltására eszközül nevetsé­gesen gyermekes és képtelenül fantasztikus módszereket ajánl, vagy olyan elméleteket hirdet, amelyek a tudomány mindennapi tapasztalataival ellentétben állnak: tudatlan és csaló szellemmel van dolgotok.

Másrészt pedig – higgyétek meg – hogy ha az igazságot egyesek nem mindig fogadják is el, de a töme­gek helyes ösztöne megérzi azt; ez is egyik bizonyság a szellemek megítélésénél. Ha két elv ellentmond egy­másnak, belső értékük megítélésében az lesz a mértéke­tek, hogy melyik váltja ki a nagyobb rokonszenvet, mert bizonyára ésszerűtlen lenne azt a tant tar­tani igazabbnak, amelynek követői fogy­nak, azzal a tannal szemben, amelynek hí­vei szaporodnak. Isten, aki azt akarja, hogy az igazság mindenüvé eljusson, nem von köréje szűk ha­tárokat, hanem különböző pontokon hívja azt életre, hogy a sötétség mellett mindenütt ott legyen a világosság.

Utasítsátok vissza kíméletlenül azokat a szellemeket, akik kizárólagos tanácsadókul tolják föl magukat, és a különválás elvét hirdetik. Ezek csaknem mindig hiú és jelentéktelen szellemek, akik tekintélyesek akarnak lenni a hiszékeny és gyönge emberek előtt. Túlzott dicséretek­kel halmozván el azokat, hogy megszédítsék, és állan­dóan hatalmukban tartsák őket. Ezek többnyire hata­lomra vágyó szellemek, akik életükben társadalmi vagy családi zsarnokok voltak s haláluk után is áldozatokat akarnak szerezni, akiket gyötörjenek. Általában óva­kodjatok az olyan szel1emi közlekedéstől, amely a titokzatosság és a különválás bé­lyegeit viseli magán, vagy amely formasá­gokat és bizarr szertartásokat ír elő. Ily esetben mindig helyénvaló a gyanakodás. Különben pedig higgyétek meg, hogy valahányszor az emberiségnek kinyilatkoztatás útján egy-egy igazsá­got kell megismernie, mindannyiszor úgyszólván ugyan­abban a pillanatban közlik azt mindazokkal a komolyabb körökkel, amelyeknek komoly médiumaik vannak, nem pedig csak egyik vagy másik körrel a többiek kizárásá­val. Egyetlen médium sem tökéletes, mihelyt meg van szállva, és nyilvánvaló megszálltság az, ha valamely mé­dium csak egy bizonyos szellem közlekedésére alkalmas, bármily magasra értékelje is ez magát. Következésképp mindazok a médiumok és körök, amelyek annak a ki­váltságnak a birtokában hiszik magukat, hogy bizonyos közlemények csak általuk és közöttük jöhetnek létre, és amelyek olyan gyakorlatokat honosítottak meg, amelyek közel állnak a babonához: kétségtelenül a legjellegze­tesebb megszálltság alatt állnak. Főképp, ha még azon­kívül vezető szellemük olyan névvel kérkedik, amelyet valamennyiünknek, – szellemeknek és embereknek egyaránt –  tisztelnünk és becsülnünk kell, és nem kompromittálnunk minden alkalommal.

Jeremiás és a hamis próféták

Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak szavait, akik nektek prófétálnak, és elbolondítanak titeket: az ő szívüknek látásait szólják, nem az Úr szájából valót. Szüntelen ezt mondják azoknak, akik meg­vetnek engem: Azt mondta az Úr: Békességetek lesz nek­tek és mindenkinek, aki az ő szívének keménysége szerint jár el; ezt mondják: Nem jő tireátok veszedelem! – Pedig ki állott az Úr tanácsában és ki látta és hallotta az ő igéjét? Ki figyelmezett az ő igéjére és ki hallottja azt? – Nem küldöttem-e prófétákat, de ők futottak, nem szólottam nékik, mégis prófétáltak. – Hallattam, amit e próféták mondanak, akik hazugságot prófétálnak az én nevemben, mondván: Álmot láttam, álmot láttam. – Meddig lesz ez? Az van-e a hazugságot prófétáló próféták szívében, akik az ő szívük csalárdságát prófétálják? Mikor pedig meg­kérdez téged e nép, vagy a próféta, vagy a pap, mondván: Micsoda az Úrnak terhe? Akkor ezt feleld nekik: Ti vagy­tok a teher és elvetlek titeket, azt mondja az Úr. (Jeremiás prof. XXIII. 16,17,18,21, 25,26,33.)

Jeremiás prófétának ezekről a szavairól akarok nek­tek beszélni, barátaim. Isten a saját szájával szólva mondja: „Az ő szívüknek látásait, szólják.” Ezek a szavak világosan mutatják, hogy a csalók és egzaltáltak már abban a korban visszaéltek a prófétálással, és önzőén kihasználták azt. Például a nép naiv, sőt vak hitét akképp használták ki, hogy pénzért kellemes dolgokat jövendöl­tek. A csalásnak ez a módja meglehetősen általános volt a zsidó népnél, és könnyű megérteni, hogy a szegény nép a maga egyszerűségében nem tudván megkülönböz­tetni a valódit a hamistól, többé-kevésbé áldozata volt ezeknek az úgynevezett „próféták”-nak, akik csalóknál vagy fanatikusoknál nem voltak egyebek. Semmi, sem jellemzőbb rájuk, mint ezek a szavak: „Nem küldöttem e prófétákat, de ők futottak, nem szólottam nékik, mégis prófétáltak.” Távolabb, pedig ezt mondja: „Hallottam, amit e próféták mondanak, akik hazugságot prófétálnak az én nevemben mondván: Álmot láttam, álmot láttam”, – s ezzel rámutat az egyik módszerre, ahogyan a belé­jük vetett bizalommal visszaéltek. A tömeg, amely min­dig hiszékeny, nem is gondolt arra, hogy bizonyságot szerezzen álmaik vagy látomásaik valódiságáról, hanem mindent természetesnek talált, s folyton beszéltette eze­ket a prófétákat.

A próféták szavai után hallgassátok meg János apos­tol bölcs tanácsát, melyben ezt mondja: „Ne higgyetek minden szellemnek, hanem vizsgáljátok meg a szelle­meket, hogy Istentől vannak-e?” Mert a láthatatlanok kö­zött is vannak olyanok, akiknek örömet szerez, ha bo­londdá tehetik az embereket, ha alkalom kínálkozik. Ilye­nekké lehetnek a médiumok, ha nem eléggé elővigyá­zatosak, és rájuk nézve kétségkívül ez az egyik leg­veszedelmesebb szirt, amelyen sokan szenvednek hajó­törést, kivált mikor még újoncok a spiritizmus terén. Oly próbatétel ez, amelyen csak nagy okossággal dia­dalmaskodhatnak. Tanuljátok, meg tehát megkülönböz­tetni a jó szellemeket a rosszaktól, hogy ne váljatok ma­gatok is hamis prófétákká. (Luoz, őrszellem. Karlsruhe, 1861.)

---

[1] * A tapasztalás azonban azt mutatja, hogy   a szün­telenül felfedezett természeti törvények mind  többet meg­magyaráznak, amit azelőtt csodának tartottak. így tulajdonképpen semmi természetfölötti sincsen. (A kiadók)