OLVASSUK EGYÜTT 30.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

IX. FEJEZET.

Boldogok a szelídek és békességesek.

Bántalmazás és erőszakosság. – Szellemnyilatkozatok: A nyájasság és a szelídség. – A türelem. – Engedelmesség és lemondás. – A harag.

Bántalmazás és erőszakosság.

Boldogok azok, akik szelídek, mert ők örökségül bírják a földet. Boldogok a békességszeretők, mert Isten fiainak mondatnak. (Máté V. 5. 9.)
Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj; mert valaki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom nektek, hogy ha valaki atyjafiára ok nélkül haragszik, méltó az ítéletre; ha valaki atyjafiának azt mondja: „Ráka!” méltó a főtörvényszékre – aki pedig azt mondja: „Bolond!” – méltó a gyehenna tüzére. (Máté V. 21. 22.)

Ezekkel a szavaival Jézus a nyájasság, a mérséklet, a szelídség, a gyöngédség és türelem törvényét alkotta meg.

Jézus tehát elítéli az erőszakoskodást, a haragot és minden barátságtalan kifejezést felebarátaink irányában. „R á k a” a héber népnél gyalázó kifejezés volt, és annyit jelentett, mint „semmirevaló”, melyet köpéssel és a fej elfordításával ejtettek ki. De még tovább megy, amikor a gyehenna tüzével fenyegeti azt, ki testvéreinek azt mondja: Te bolond!

Nyilvánvaló, hogy itt, mint minden más körülmények között is, a szándék súlyosbítja, vagy kisebbíti a hibát. De hogyan, hát egyszerű szó oly súlyos következménnyel járhat, hogy ily szigorú megrovást érdemel? Ez onnan van, mert minden sértő szó a szeretet törvényével ellenkező érzésnek a kifejezése, vagyis ellenkezik azzal a törvénnyel, melynek az emberek viszonyát szabályoznia és közöttük az összhangot és egységet fönntartania kell. Ez a sértő szó az egymás közötti jóakarat és testvériség elleni támadás, mely gyűlöletet és elkeseredést kelt, pedig az Isten iránti bizalom és felebarátunk iránti szeretet az első törvény, melyet minden kereszténynek szem előtt kell tartania.

De mit értett Jézus ezek alatt a szavak alatt: „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet” – Ó, aki a világ javairól való lemondást hirdeti, s kárpótlásul égi javakat ígér?

Míg az égi javakra várunk, szükségünk van a földiekre is, hogy megéljünk; csupán arra int, hogy valamiképp jobban ne ragaszkodjunk ez utóbbiakhoz, mint az előbbiekhez.

Ezekben a szavakban azt akarja mondani, hogy a földi javakat mindeddig elharácsolták azok elől, akik szelídek és békességesek; hogy ezek gyakran a legszükségesebbet is nélkülözik, míg másoknak fölöslegeik vannak; Ő megígéri, hogy visszakapják, ami őket megilleti úgy a földön, mint a mennyben, mert ők Isten gyermekeinek neveztetnek. Ha majd a szeretet és könyörületesség lesz az emberiség; törvénye, akkor nem lesz többé önzés, a gyengét és szerényt nem fogja többé elnyomni és kifosztani az erőszak. Ilyen lesz majd a föld állapota a fejlődés törvénye és Jézus ígérete szerint, boldog világ lesz a gonoszok kiűzése után.

SZELLEMNYILATKOZATOK .

A nyájasság és a szelídség.

A jóakarat testvéreink iránt, mely a felebaráti szeretetnek a gyümölcse, ennek megnyilvánulásaként nyájasságot és szelídséget szül. Azonban az embernek nem szabad magát mindig csak a látszatra bíznia, mert a nevelés és e világ szokásai is megadhatják e tulajdonságok látszatát. Hányan vannak, kiknek tettetett jóakarata csak külső álarc, csak ruha, melynek tervszerű szabása a rejtett alaktalanságot fedi! A világ telve van ilyen emberekkel, kiknek mosoly van az ajkukon, és méreg a szívükben; akik szelídek, ha semmi sem sérti őket, de a legkisebb ellenkezésre harapnak , kiknek az emberrel szemben mézes-mázos nyelve mérges nyíllá változik, mihelyt az ember háta mögött vannak.

Ebbe az osztályba tartoznak azok az emberek is, kik otthonukon kívül mindenkivel szemben jók, otthon pedig zsarnokok, s családjukkal és alárendeltjeikkel gőgjük és önkényeskedésük súlyát éreztetik, mintha kárpótolni akarnák magukat a kényszerhelyzetért, melyet máshol saját maguk teremtettek maguknak. Minthogy tekintélyüket nem merik éreztetni az idegenekkel, kik visszautasítanák őket, legalább azokat igyekeznek megfélemlíteni, akik nem szegülhetnek ellen. Hiúságuk örül mikor azt mondhatják: „Itt én parancsolok, s itt nekem engedelmeskednek!” és nem jut eszükbe, hogy joggal hozzátehetnék ezt is: „És itt megvetnek engem.”

Nem elég, ha az ajkakról tej és méz csorog, a szív pedig semmirevaló; ez képmutatás. Csak akinek a nyájassága és szelídsége nem tettetett, nem hazudtolja meg magát, ugyanolyan a világ előtt, mint bizalmasai között, tudván, hogy ha az embereket 131 a látszat megcsalja is, de Istent nem lehet megcsalni. (Lázár. Paris, 1861.)

A türelem.

A fájdalom áldás, melyet Isten választottaira küld. Ne búslakodjatok tehát, ha szenvedtek, hanem áldjátok a mindenható Istent, aki itt lent a fájdalom által jelöl ki titeket a dicsőségre a mennyben.

Legyetek türelmesek. A türelmesség szintén szeretet, amit gyakorolnotok kell, s amelyet Krisztus, az isteni küldött tanított. Az a felebaráti szeretet, melynél fogva a szegényeknek alamizsnát adunk, a legkönnyebb. De sokkal kínosabb, s ennélfogva érdemdúsabb az a szeretet, amelynél fogva megbocsátunk azoknak, akiket Isten azért helyezett utunkba, hogy szenvedéseink eszközei legyenek, és hogy türelmünket próbára tegyék.

Az élet nehéz, jól tudom, számtalan semmiségből áll, mely gombostűként szúr és sért. De szem előtt kell tartanunk a kötelességeket, melyeket ránk róttak, a vigasztalást és jutalmat, mely másrészről vár reánk, és akkor azt fogjuk látni, hogy az áldás számosabb, mint a fájdalom. A teher könnyebbnek látszik, ha az ember felfelé tekint, mint mikor fejét a földre konyítja.

Bátorság barátaim! Krisztus példaképetek, Ő többet szenvedett, mint bárki közületek, és Ő nem tehetett magának semminemű szemrehányást, míg nektek jóvá kell tennetek a múltat, és erősítenetek kell magatokat a jövő számára. Legyetek tehát türelmesek, legyetek keresztények, ez a szó az, mely mindent magában foglal. (Egyik barátotok szelleme. Le Havre, 1862.)

Engedelmesség és lemondás.

Jézus tanítása mindenütt engedelmességre és lemondásra int. Ez a két erény az, mely mindig szelídséggel jár és mégis erős küzdést jelent, ámbár az emberek tévesen összezavarják azt az érzés és az akarat megtagadásával. Az engedelmesség az észnek – a lemondás a szívnek a beleegyezése. Mind a kettő tevékeny erő, mert mind a kettő ama megpróbáltatások súlyát viseli, melyeket az oktalan felháborodás zúdít reá. A gyáva nem tud lemondó lenni, éppen úgy, mint a gőgös és az önző sem tud engedelmeskedő lenni. Jézus ezeknek az anyagias ókor által megvetett erényeknek megtestesülése volt. Abban az időben jött, amikor a római társadalom pusztulóban volt a korrupció bűnében, hogy az elsatnyult emberiségi kebelében felragyogtassa az áldozatkészség és a testi lemondás dicsőségét.

Minden időszak halárait az az erény vagy bűn jelzi, mely azt megmenteni vagy elveszíteni van hivatva. Nemzedékieknek erénye a szellemi tevékenység, bűne az erkölcsi közömbösség. Én csak tevékenységet mondtam, mert a lángész hirtelen emelkedik fel és megvilágítja egyszeriben a látóhatárt, melyet a tömeg csak ő utána pillant meg, míg a tevékenység a kevésbé feltűnő célok után való törekvések összessége, amely a korszak szellemi fejlettségét jellemzi. Vessétek magatokat alá annak a befolyásnak, amelyet szellemeitekre gyakorolunk; engedelmeskedjetek a haladás nagy törvényének, mely a ti nemzedékieknek a jelszava. Jaj a hanyag szellemnek, annak, aki ítélőképességét eltorlaszolja. Jaj neki, mert ‘mi, kik az előrehaladó emberiségnek vezetői vagyunk, ostorral ütjük majd és ellenszegülő akaratát a zabla és a sarkantyú kettős kényszere alá szorítjuk. Minden gőgös ellenállásnak előbb-utóbb engednie kell; de boldogok azok, kik szelídek, mert ők a tanításokat nyitott füllel fogadják. (Lázár. Paris, 1863.)

A harag.

A gőg elhiteti veletek, hogy többet értek, mint amennyi vagytok, és olyan összehasonlítást, amely lekicsinyléseteket eredményezné, nem tudtok elviselni. Ez az oka annak, hogy szellemi vagy társadalmi helyzeteteknél vagy személyes előnyeiteknél fogva annyira testvéreitek fölött állóknak érzitek maga tokat, hogy a reátok vonatkozó legkisebb összehasonlítás is felizgat, megbánt és haraggal tölt el benneteket.

Pedig: ha ennek a futó őrületnek – amely olykor a hidegvér és józanész teljes hiánya miatt az oktalan illathoz tesz hasonlóvá titeket, – az eredetét akarnátok kutatni, csaknem mindig rájönnétek, hogy haragotoknak egyetlen indító oka a megsértett gőg.
Avagy nem gőg-e az, amely az ellenmondásra ösztönöztetve visszautasítja az igazságos megjegyzéseket és amely arra késztet, hogy a legjózanabb tanácsokat is visszautasítsátok ? Maga a türelmetlenség is, amely gyakran gyerekes ellenkezésre indít benneteket, a saját személyeteknek tulajdonított fontosságból ered, amely előtt – azt hiszitek – mindenkinek meg kell hajolnia.

A haragos ember őrültségében mindenbe beleköt, tárgyakat tör, zúz, mert nem engedelmeskednek neki. Oh ha az ember ilyen pillanatokban hidegvérrel szemlélhetne önmagát, megijedne magától, vagy legalább is nevetségesnek tűnnék fel. Megítélhetné ebből azt a hatást, amelyet másokra gyakorol. És ha már másért nem, legalább a saját maga iránti tiszteletből le kellene győznie az olyan hajlamot, amely őt a környezet szánalmának teszi ki.

Ha az ilyen ember arra gondolna, hogy a harag nem gyógyít meg semmit, hanem csak az egészséget rontja, sőt az életet is veszélyezteti, akkor észrevenné azt is, hogy a haragnak éppen ő az első áldozata. De arra is figyelemmel kellene lennie, hogy haragjával környezetét szerencsétlenné teszi, és e miatt, ha van szíve, szemrehányást is kell tennie magának, hogy kellemetlenségeket okoz azoknak, akiket legjobban kellene szeretnie. És mily keserű lehet a bánat akkor, ha a harag kitörését oly cselekedet követte, amely miatt egész életén át szemrehányásokat tehet magának!

Általában véve nem lehet azt mondani, hogy a harag, kizár egyéb jó lelki tulajdonságokat, de sokszor akadályozza az embert a jó cselekedetek gyakorlásában, és sok bűnre vezetheti őt. Elég indok ez arra, hogy lehetőleg uralkodjunk indulataink felett, A spiritistának pedig már csak azért is tartózkodnia kell tőle, mert a keresztény szeretettel és alázatossággal ellenkezik. (Egy őrszellem Bordeaux, 1863.)

*

Abból a téves felfogásból kiindulva, hogy saját természetét meg nem változtathatja az ember, felmentve érzi magát attól, hogy hibáit megjavítsa, amelyekben szívesen tetszeleg, vagy amelyek legyőzése kitartást igényel. Megszokott dolog például, hogy a haragra hajló ember vérmérsékletére szeret hivatkozni, s ahelyett, hogy bűnét bevallaná, szervezetére tolja hibáját, s így a saját gonoszságáért Istent vádolja. Ez ismét gőg, mely együtt szokott járni mindenféle tökéletlenséggel.

Kétségkívül vannak vérmérsékletek, amelyek heveskedésre alkalmasabbak, mint ahogyan vannak hajlékonyabb izmok,
melyek alkalmasabbak erőkifejtésre. De ne higgyétek, hogy itt rejlik a harag fő oka. Mert annyi bizonyos, hogy a békés hajlamú szellem még a „legepésebb” testben is mindig békés indulatú marad, míg az erőszakos szellem a legközömbösebb szervezetben sem lesz szelídebb, mindössze más jelleget vesz fel a harag: nem lévén a szervezet alkalmas a heveskedésre, a harag ‘koncentrálódik és huzamosabb tartamú lesz.

Maga a test tehát nem kölcsönöz annak haragot, akiben az nincs meg, valamint nem okozója más vétségnek sem. Minden bűn és minden erény a szellemben rejlik. Ha ez nem úgy volna, hol volna az érdem? A csalárd ember nem lehet igaz, mert szelleme semmirekellő, de alakíthat önmagán, ha határozott akarata van. Vajon nem bizonyítja a tapasztalat, hogy mire képes az erős akarat? Vajon a spiritisták nem beszélhetnek e néha csodálatos átalakulásról? Mondjuk meg őszintén, hogy az ember csak akkor marad bűnös, ha bűnös akar maradni, de aki javulni akar, mindig megteheti. Másképpen a haladás törvényéről beszélni sem lehetne. (Hahnemann, Paris, 1863.)