OLVASSUK EGYÜTT 56.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

„Akinek nincs miből élnie, keressen a médiumitáson kívül jövedelmi forrásokat, s médiumitására – ha a szükség úgy hozza magával, – csak annyi időt szenteljen, amennyi felett anyagilag rendelkezik. A szellemek számon tartják alázatosságát és áldozatkészségét, ellenben visszavonulnak attól, aki lépcsőkül akarja őket felhasználni.”

XXVI. FEJEZET

Adjátok ingyen, amit ingyen kaptatok.

A gyógyítás adománya. – Megfizetett imádságok. – A templomból kiűzött árusok. – A médiumitás ingyen adománya. A gyógyítás adománya

Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok fel, ördögöket űzzetek; ingyen vettétek, ingyen adjátok. (Máté X. 8.)

„Adjátok ingyen, amit ingyen kaptatok” monda Jézus tanítványainak, s ezzel azt parancsolta, hogy ne fizettessék meg azt, amiért nekik sem kellett fizetniük. Amit ingyen kaptak, az pedig a betegek gyógyításának és a démonok – azaz a gonosz szellemek – kiűzésének adománya volt, amelyet Isten ingyen és azért adott, hogy segítsen azokon, akik szenvednek, és elősegítse a hit terjesztését. Ezért tiltotta meg a vele való üzérkedést, és azt, hogy ezt az adományt, mint létfenntartó kereseti forrást tekintsék.

Megfizetett imádságok

És az egész nép hallására monda az ő tanítványainak: Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni és szeretik a piacokon való köszöntéseket és a gyülekezetekben az első ülést és a lakomákon a főhelyeket; – kik hosszú imádságok ürügye alatt az özvegyeknek házát fölemésztik. Ezek súlyosabb ítélet alá esnek. (Luk. XX. 15.47.)

Ezzel Jézus azt is mondja, hogy ne fizettessétek meg imádságaitokat, ne tegyetek úgy, mint az írástudók, akik „hosszú imádságok ürügye alatt az özvegyeknek házát fölemésztik – azaz: vagyont gyűjtenek. Az imádság a szeretet cselekedete, a szív föllendülése; megfizettetni azt, amit más érdekében Istenhez intézünk, azt jelenti, hogy bérencekké lettünk. Ez esetben az imádság oly formulává válik, amelynek hossza arányban áll azzal az összeggel, amelyet jövedelmez. Nos két dolog közül melyik áll meg: Isten vagy a sok szó szerint méri az ő kegyelmét, vagy nem. Ha sok kell belőle, akkor mire való keveset, vagy éppen semmit sem használni belőle annak érdekében, aki nem tud fizetni? Hiszen ez akkor a szeretet hiányát bizonyítja. Ha pedig egyetlen szó is elég, akkor nincs szükség a fölöslegre, minek tehát azt megfizettetni? Hiszen ez akkor visszaélés a kötelességgel.

Isten nem bocsátja áruba jó tetteit, amelyeket kinek-kinek juttat. Mi jogon fizetteti tehát meg az, – aki még csak nem is rendelkezhetik ezek fölött, annál kevésbé állhat jót azok bekövetkezéséért – olyan kéréseit, amelyek eredmény nélkül maradhatnak? Isten kegyelmének, jóságának vagy igazságosságának egy-egy tényét, amelyért könyörületességéhez folyamodnak, nem teheti függővé pénzösszegtől. Mert különben ebből az következnék, hogy amennyiben az összeget nem fizetnék meg, vagy az nem lenne elegendő, Isten igazságosságát, jóságát és kegyelmét felfüggesztené. Az igazságérzet, a józanész és az egészséges logika egyaránt azt mondja, hogy Isten, az abszolút tökéletesség nem teheti függővé tökéletlen teremtményektől azt a jogát, hogy igazságosságát érvényesítse. Isten igazsága olyan, mint a nap: mindenkinek világit az, szegénynek és gazdagnak egyaránt. Ha erkölcstelen dolognak tartjuk a földi fejedelem kegyeivel való üzérkedést, vajon megengedhető-e ugyanaz a mindenség Urának kegyeivel?

A megfizetett imádságnak még más káros következménye is van. Nevezetesen az, hogy aki fizetett, a legtöbbször azt hiszi, hogy neki már nem kell imádkoznia, mert úgy tekinti magát, mint aki kötelezettségének eleget tett, mivel tartozását kiegyenlítette. Tudjuk, hogy- a szellemeket szeretteiknek rájuk irányuló áhítatos gondolata boldogítóan érinti. Milyen áhítat töltheti azonban, el azt, aki egy harmadik személyt bíz meg azzal, hogy pénzéért imádkozzék helyette? És milyen áhítat tölti be ezt a harmadik személyt, mikor ez a rábízott feladatot továbbadja másnak, ez ismét következőnek, és így tovább? Nem lesülylyesztése-e ez az imádság becsének a forgó pénz értékére?

A templomból kiűzött árusok

És Jeruzsálembe érkeztek. Majd Jézus bemenvén a templomba, kezdé azokat kiűzni, akik árulnak és vásárlanak vala a templomban, és a pénzváltóknak asztalait, s a galambárusoknak székeit felforgatá. És meg nem engedé, hogy valaki valamely edényt keresztül vigyen a templomon. És tanít vala, mondván nékik: Nincs-e megírva, hogy az én házam imádság házának fog hivatni minden népek számára? Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek! Meghallák ezt az írástudók és főpapok, és módot kérésének, hogyan veszíthessék el őt, mert féltek tőle, mivelhogy az egész sokaság elámult az ő tanításán. (Márk XI. 15-18.)

Jézus kiűzte a templomból az árusokat, miáltal elítél minden néven nevezendő üzérkedést a szent dolgokkal. Isten sem áldását, sem bocsánatát, sem a menyeknek országát nem bocsátja áruba, az embernek sincs tehát joga ezeket megfizettetni.

A médiumitás ingyen adománya

Az újkori médiumok – mert hiszen az apostoloknak is volt médiumitásuk – azt az ingyen való adományt kapták Istentől, hogy a szellemek közvetítő eszközei legyenek, hogy oktassák az embereket, megmutassák nekik az igaz utat, s elvezessék őket a hithez. Nem pedig azért, hogy áruba bocsássák a szavakat, amelyek nem az övéik, mivel nem az ő személyes gondolkodásuknak, kutatásaiknak vagy munkájuknak gyümölcsei. Isten azt akarja, hogy az igazság mindenüvé eljusson, s nem akarja, hogy a legszegényebb is kitagadottnak érezze magát, és azt mondhassa: Nincs hitem, mert nem tudtam megfizetni. Nem volt meg az a vigasztalásom, hogy bátorítást és tanúbizonyságot kaphattam volna azok szeretetéről, akiket sirattam, mert szegény voltam.

Íme, ezért nem kiváltság a médiumitás, és ezért fordul elő mindenütt; ezt megfizettetni annyi, mint eltérni a gondviselésszerű rendeltetéstől.

Aki ismeri azokat a feltételeket, amelyek között a jó szellemek nyilatkoznak, idegenkedésüket mindattól, ami önző érdek, és aki tudja, mily kevés kell ahhoz, hogy eltávolodjanak tőlünk, az tisztában van vele, hogy a magasabb szellemek egyáltalán nem jelennek meg az első hívásra, amely annyi ülésen elhangzik. Ily gondolatot az egyszerű józanésznek is el kell utasítania. S nem profanálás-e pénzért hivatni meg olyanokat, akiket nagyra becsülünk, vagy akik nekünk drágák? Kétségtelen, hogy így is kaphatunk manifesztációkat, de ki kezeskedik azoknak valódiságáról? A könnyelmű, hazug, pajkos és alsórendű szellemek lelkiismeretlen serege mindig kész felelni a feltett kérdésre anélkül, hogy az igazsággal sokat törődnék. Aki komoly közleményeket vár, annak mindenekelőtt komolyan kell kérdeznie, azután tisztába kell jönnie a médium és a szellemlények kölcsönös rokonszenvének természete felől, mivel az első föltétel a jó szellemek hajlandóságának megnyerésére az alázatosság, szerénység, önmegtagadás, és a feltétlen erkölcsi és anyagi érdektelenség.

A kérdés erkölcsi oldala mellett van azonban még nem kevésbé fontos tekintet is, t. i. maga a médiumitás természete. A komoly médiumitás nem lehet és nem is lesz soha foglalkozássá. Nem csupán azért, mert ez erkölcsileg diszkreditálná és leszállítaná a zugjósok színvonalára, hanem mert ezt egy anyagi természetű akadály is kizárja. Nevezetesen a médiumitás rendkívül mozgékony, tünékeny és változékony képesség, amelynek állandóságára senki sem számíthat, úgy hogy aki ezt ki akarná aknázni, az nagyon bizonytalan forrásra bízná magát, amely éppen akkor mondhatná fel a szolgálatot, amikor arra a legnagyobb szüksége lenne. Egészen más a tanulmánnyal vagy munkával szerzett képesség, amely épp azért sajátja az illetőnek, amelyből ennél fogva jogosan húzhat is hasznot. De a médiumitás sem nem művészet, sem nem tehetség, ennél fogva nem is válhat foglalkozássá, mivel a szellemek hozzájárulása nélkül nem mutatkozik; s ha a képesség meg is van, szellemek 320 hiányában annyi, mintha nem lenne. Ennél fogva nincs a világon médium, aki kezeskedhetnék felőle, hogy valamely adott pillanatban szellemjelenség fog általa megnyilvánulni.

Kihasználni a médiumitást annyi, mint oly dolog fölött rendelkezni, amely tényleg nem az illetőé, ennek ellenkezőjét állítani annyi, mint megcsalni azt, aki fizet, sőt mivel az illető nem önmagával, hanem a szellemekkel, a holtak lelkéivel akar rendelkezni: ez a gondolat egyenesen visszataszító. Ez az üzérkedés, amelyet a sarlatánizmus az emberek tudatlanságára, hiszékenységére és babonás voltára támaszkodva, kizsákmányolt, tette indokolttá Mózes ezirányú tilalmát. A modern spiritizmus azonban, megértvén a dolog komoly oldalát, azzal, hogy az ilyen kizsákmányolást megbélyegezte: a médiutást felülről kapott küldetés magaslatára emelte.

A médiumitás szent dolog, amelyet szentül, áhítattal kell gyakorolni. És ha van médiumitás, amely ezt a feltételt még parancsolóbban megköveteli, ez a gyógyító médiumitás. Az orvos tanulmányainak sokszor- súlyos áldozatok árán szerzett gyümölcseit adja, a delejező a saját fluidjait, gyakran saját egészségét. Az orvos megfizettetheti szolgálatát, de a gyógyító médium a tisztább szellemek egészségét adó fluidjait közvetíti, s azért ingyen kell működnie. Jézus és tanítványai, bármilyen szegények voltak is anyagiakban, sohasem fizettették meg gyógyításaikat.

Akinek nincs miből élnie, keressen a médiumitáson kívül jövedelmi forrásokat, s médiumitására – ha a szükség úgy hozza magával, – csak annyi időt szenteljen, amennyi felett anyagilag rendelkezik. A szellemek számon tartják alázatosságát és áldozatkészségét, ellenben visszavonulnak attól, aki lépcsőkül akarja őket felhasználni.