OLVASSUK EGYÜTT 55.

ALLAN KARDEC: AZ EVANGÉLIUM A SPIRITIZMUS MEGVILÁGÍTÁSÁBAN

A hit bátorsága

Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt. – Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt. (Máté X. 32., 33.)
Mert valaki szégyell engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével és az Atyáéval és a szent angyalokéval. (Luk. IX. 26.)

A bátor véleménynyilvánításnak mindig megvolt a becsülete az emberek között, mert bizonyára érdem az, ha valaki szembeszáll a veszélyekkel, üldöztetéssel, ellenmondással, sőt az egyszerű gúnnyal is, amelyeknek csaknem mindig kiteszi magát az, aki nem fél nyíltan vallani olyan eszméket, amelyek nem az összességi eszméi. Itt is, mint mindenütt, az érdem nagysága a körülményektől és a hatás súlyától függ. Mindig gyöngeség meghátrálni a véleménynyilvánítás következményeitől s letagadni azt; sőt vannak esetek, amikor ez oly nagy gyávaság, mint megfutamodni az ütközet pillanatában.

Jézus ezt a gyávaságot bélyegzi meg tana szempontjából, mikor azt mondja, hogy aki szégyelli az ő szavait, Ő is szégyelleni fogja azt, aki megtagadja Őt, ő is megtagadja azt, és aki bizonyságot tesz róla az emberek előtt, Ő is megemlékezik arról az ő mennyei Atyja előtt. Más szavakkal: akik félnek bevallani, hogy az igazság tanítványai, azok nem méltók arra, hogy bejussanak az igazság országába. Elvesztik hitük áldását, mert hitük önző, amit maguknak tartanak meg, de elrejtik az emberek elől, hogy bajt ne hozzon rájuk e világban. Míg ellenben azok, akik az igazságot anyagi érdekeik fölé helyezik, s nyíltan merik azt hangoztatni: nem csak a saját, de felebarátaik jövőjéért is munkálkodnak.

Ugyanez áll a spiritizmus híveire nézve is, mivel ez a tan sem egyéb, mint az evangélium magyarázata és értelmezése, tehát ennek híveihez is szólnak Krisztus szavai. Ők itt vetnek a földön, s a szellemi életben fognak aratni; ott nyerik el bátorságuk vagy gyengeségük gyümölcseit.

Viseld keresztedet. Aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt.

Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek és kirekesztenek és szidalmaznak titeket, és megvetik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. Örüljetek azon a napon, és örvendezzetek, mert íme a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképpen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik. (Luk. VI. 22., 23.)

A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nekik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem. Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt. (Márk VIII. 31. 35. 36.)

Örvendjetek, mondja Jézus, mikor az emberek gyűlölnek és üldöznek titeket én miattam, mert kárpótolva lesztek a mennyben. Ezek a szavak ezt is jelentik: Örüljetek, mikor az emberek irántatok való rosszakaratukból alkalmat szolgáltatnak nektek, hogy hitetekről bizonyságot tegyetek, mert ez a rossz, amit ellenetek tesznek, hasznotokra válik. Sajnáljátok vakságukért, és ne kárhoztassátok őket.

Azután hozzáteszi: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét”. Ami azt jelenti, hogy viselje el bátran azokat a bántalmakat, amelyeket hite felidéz. Mert aki meg akarja menteni az életét és javait, s ezért rólam lemond, az elveszti a mennyország előnyeit, míg azok, akik idealant mindenüket, még életüket is elveszítik az igazság dicsőségére, azok a jövő életben elnyerik bátorságuk, állhatatosságuk és önmegtagadásuk jutalmát. Azoknak ellenben, akik feláldozzák a mennyei javakat a földi örömökért, ezt mondja Isten: „Elvettétek jutalmatokat.”

XXV. FEJEZET

Keressetek és találni fogtok.

Segíts magadon és Isten is megsegít. – Tekintsétek az ég madarait. – Ne szerezzetek aranyat.

Segíts magadon és Isten is megsegít.

Kérjetek és adatik nektek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik nektek. Mert aki kér, kap, és aki keres talál, és a zörgetőnek megnyittatik.

Avagy ki az közületek, aki ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád neki? És ha halat kért, vajon kígyót ád-e neki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?! (Máté VII. 7-11.)

Ez a szabály: „Keressetek és találni fogtok” – földi szempontból analóg ezzel: Segíts magadon, és Isten is megsegít. Ez a munka törvényének elve, következéskép a haladás törvényének is, minthogy a haladás a munka szülötte, mert a munka állítja működésbe az értelem erőit.
Az emberiség gyermekkorában az ember nem használta másra az értelmét, mint csak arra, hogy az élelmet megszerezze, védekezzék az időjárás és ellenségei ellen. Isten azonban többet adott neki, mint az állatnak: a jobb után való sürgető vágyat, amely folyton arra kényszeríti, hogy módokat és eszközöket keressen, helyzete javítására, amely felfedezésekre, új találmányokra, a tudomány fejlesztésére ösztönzi őt, mert a tudomány szerzi meg számára azt, amije hiányzik. E tevékenysége közben értelme növekszik, erkölcsisége tisztul. A testi szükségleteket követik a szellemiek, az anyagi táplálékot a szellemiek. Ez az út, melyen az ember a vad állapotból a civilizációba jut.

Mivel pedig az a haladás, amelyet minden egyes élete során felmutatni képes, vajmi csekély, sőt a legtöbbnél észre sem vehető: hogyan haladhatna az emberiség az előző életek illetőleg a szellem újjászületése nélkül? Ha a szellemek napról-napra úgy távoznának a földről, hogy ide többé vissza ne térjenek, akkor az emberiség szakadatlanul kezdetleges elemekkel újulna 311 meg, amelyeknek mindent elejéről kellene kezdeniük s s újból tanulniuk, és teljesen indokolatlan lenne az, hogy a ma embere előhaladottabb, mint az ősember, mivel reinkarnáció nélkül minden születéssel minden szellemi munkát újra kellene kezdeni. Ellenben a szellem feladatának betöltése után visszatérve s minden alkalommal valamelyes többletet szerezve, fokozatosan halad a barbárság állapotából az anyagi s ebből az erkölcsi civilizáció állapotába.

Ha Isten az embert fölmentette volna a testi munka alól, akkor tagjai elcsenevészednének; ha fölmentette volna a szellemi munka alól, szelleme gyermeki, vagy az állat ösztönszerű állapotában maradna; ezért tette számára szükségletté a munkát, azt mondván neki: Keress és találni, dolgozzál, és alkotni fogsz, s ekként magad is műveid gyümölcse leszel, azaz azokból származnak érdemeid, s akként részesülsz jutalomban, ahogyan azokat elvégezted.

Ez az elv érvényesül abban is, hogy a szellemek nem azért jönnek, hogy megkíméljék az embereket a keresés munkájától. Nem hozzák nekik készen és kidolgozva a felfedezéseket és találmányokat, hogy egyéb dolguk se legyen, mint csak elfogadni azokat, s még csak le se kelljen hajolniuk az adatok öszszegyűjtésére, sőt még csak gondolkozni se kényszerüljenek. Ha ez így lenne, a legrestebb is meggazdagodhatnék, a legtudatlanabb is olcsón tudóssá lehetne, s egyik úgy, mint a másik olyan érdemet szerezne magának, amiért semmit sem tett. Nem; a szellemek nem mentik föl az embert a munkatörvénye alól, csak megmutatják a célt, melyet el kell érnie, s az utat, amely oda vezet, ezt mondván: Erre haladj, és célhoz érsz. Köveket találsz utadban, ügyelj, és saját erőddel távolítsd el azokat. Mi megadjuk hozzá a szükséges erőt, ha használni akarod.

Erkölcsi szempontból ezt jelentik Jézusnak fenti szavai: Kérjétek a világosságot, amely megvilágítsa utatokat és meg fogjátok kapni. Kérjetek erőt, amellyel ellenálljatok a gonosznak és megadatik nektek. Kérjétek a jó szellemek segedelmét, s azok hozzátok szegődnek, és mint Tóbiás angyala, vezetni és szolgálni fognak titeket. Kérjetek jó tanácsokat, és mindenkor megkapjátok. Zörgessetek a mi ajtónkon, s megnyittatik nektek. De kérjetek őszintén, hittel, buzgalommal és bizalommal. Alázatosan és minden büszkeség nélkül jelentkezzetek, mert különben a saját erőitekre lesztek utalva, s azok a botlások, amelyeket elkövettek, lesznek gőgötöknek büntetései. Ez az értelme e szavaknak: Keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek.

Tekintsétek az ég madarait

Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol tolvajok kiássák és ellopják. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincset a mennyországban, hol sem rozsda, sem moly meg nem emészti, és ahol tolvajok ki nem ássák, és el nem lopják. Mert ahol vagyon a ti kincsetek, ott lészen a ti szívetek is.

Ennélfogva mondom nektek: Ne aggódjatok a ti élteteken, mit egyetek vagy mit igyatok, sem a ti testeteken, mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet, hogysem az eledel, és a test, hogysem az öltözet?

Tekintsetek az égi madarakra; azok nem vetnek, sem nem aratnak, se csűrbe nem takarítanak, mindazáltal a ti Mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem több vagytok-e ti azoknál? Kicsoda pedig az tiközületek, aki bármily szorgos gondoskodással megnövelhetné csak egy arasszal is az ő testének magasságát?

Az öltözeten is pedig mit aggódtok? Vegyétek eszetekbe a mezei liliomokat, mimódon növekednek. Nem munkálkodnak, és nem fonnak; mindazonáltal, bizony mondom néktek, hogy Salamon minden királyi dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. – Ha az Isten a mezőnek füvét, mely ha egy nap vagyon, másnap a kemencébe vettetik, így ruházza: nem sokkal inkább-e titeket óh kicsinyhitűek?

Ne aggódjatok tehát ezt mondván: Mit együnk, mit igyunk, és mivel ruházkodjunk, mert a pogányok szokták mindezeket kérdezni. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezek nélkül szűkölködtök ti. Hanem keressétek először az Istennek országát, és annak igazságát és minden egyebek megadatnak nektek.

Ne aggódjatok azért a holnapi nap miatt, mert a holnapi nap gondoskodik a maga dolgairól. Elég minden napnak a maga gondja. (Máté VI. 19-21. és 25-31).

Ezek a szavak betűszerinti értelmezésben minden előrelátásnak, minden munkának, következésképp minden haladásnak is a tagadását jelentenék. Ilyen életelv alkalmazása visszavezetné az embert a tétlen szemlélődéshez, szellemi és fizikai erői nem érvényesülnének. Ha ez lenne létfeltétele a földön, akkor sohasem kerülne ki a kezdetlegesség állapotából, s ha ebből eredne a földi életszabály, akkor nem lenne egyéb föladata, mint élni anélkül, hogy valamit cselekednék. Ez nem lehetett Jézus gondolata, mert ez ellentétben állana azokkal, amiket másutt mondott, sőt magával a természet törvényével is. Isten az embert ruházat és hajlék nélkül teremtette, de értelmet adott neki, hogy készítsen magának.

Nem kell ezekben a szavakban egyebet látni, mint a Gondviselésről szóló költői allegóriát annak illusztrálására, hogy a Gondviselés soha el nem hagyja azokat, akik benne helyezik bizodalmukat, de azt akarja, hogy dolgozzanak. Ha nem is jön mindig segítségükre anyagi támogatással, de oly eszméket sugalmaz, amelyekkel megtalálja az ember az eszközeit annak, hogy zavarából kiszabaduljon.

Isten ismeri szükségeinket és megadja azt, ami szükséges. De az ember, aki vágyaiban kielégíthetetlen, nem mindig tud azzal megelégedni, amije van; a szükséges nem elégíti őt ki, hanem feleslegesre vágyik. Ekkor azután a Gondviselés magára hagyja és az ember boldogtalannak érzi magát saját hibája folytán, mert félreismerte lelkiismeretének figyelmeztető hangját. Pedig Isten csak a következmények törvényét engedte érvényesülni, hogy tanulságul szolgáljon a jövőre nézve.

A föld eleget terem arra, hogy valamennyi lakóját táplálja, ha az emberek úgy osztoznak meg a javakon, ahogy azt az igazságosság, jóság és felebaráti szeretet törvénye rendeli. Majd, ha a testvériség lesz úrrá a népek és nemzetek között, akkor az egyik ország fölöslege pótolni fogja a másiknak hiányát, és mindegyiknek lesz: annyija, amennyire szüksége van. Akkor a gazdag úgy fogja magát tekinteni, mint akinek sok vetőmagja van: ha elveti azt, százszoros termést hoz neki és másoknak, ha pedig ő maga eszi meg, és a felesleget, amit elfogyasztani már nem képes, elpazarolja, vagy elvesztegeti, akkor az sem neki, sem másoknak nem terem. Ha pedig magtárba zárja, ott a férgek pusztítják el. Ezért mondja Jézus: Ne gyűjtsetek földi kincseket, amelyek romlandók, hanem mennyeiket, amelyek örökkévalók. Más szavakkal: Ne tulajdonítsatok nagyobb fontosságot az anyagi javaknak, mint a szellemieknek, és tanuljátok meg, hogy feláldozzátok az előbbieket az utóbbiak kedvéért.

A szeretetet és a testvériséget nem lehet törvényekkel elrendelni, mert ha nem él a szívben, az önzés mindig megfojtja. A spiritizmus feladata, hogy ezeket elültesse a szívetekben.

Ne szerezzetek aranyat

Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se pénzt a ti erszényetekbe. – Se útravaló táskát, se két ruhát, se sarut, se pálcát, mert méltó a munkás az ő táplálására.

Amely városba pedig, vagy faluba bementek, tudakozzátok meg, ki méltó abban, és annál maradjatok mindaddig, míg onnan kimentek. Ha pedig a házba bementek, köszöntsétek azt. És ha a ház méltó lesz, a ti békességetek szálljon rá. Ha pedig nem lesz méltó, a ti békességetek térjen vissza rátok.

És aki titeket be, nem fogadand, sem pedig beszédeteket nem hallgatandja, kimenvén abból a házból vagy városból, lábaitoknak porát is verjétek le. Bizony mondom néktek, tűrhetőbb lesz Sodoma és Gomorra földjének dolga az ítéletnapján, hogysem azé a városé. (Máté X. 9.-15.)

Ezek a szavak, amelyeket Jézus tanítványaihoz intézett, amikor őket első ízben kiküldötte, hogy hirdessék az evangéliumot, semmi különöst sem tartalmaztak abban a korban, s megfeleltek a Kelet patriarkális szokásainak, ahol az utast mindig befogadták. Akkor azonban az utazás még meglehetősen ritka dolog volt. A modern népeknél a közlekedés fejlődése új szokásokat teremtett, s ezeknél már fel nem találhatnék a régi kor egyes szokásait, legfeljebb oly eldugott vidékeken, amelyeken a közlekedés még kezdetleges. És ha Jézus ma visszatérne, nem mondaná tanítványainak: Induljatok útnak minden úti-készlet nélkül.

E szavak azonban saját értelmük mellett még rendkívül mély erkölcsi jelentőséggel is bírnak. Ezekben tanította Jézus tanítványait, hogy a Gondviselésre bízzák magukat; nem lévén semmijük, nem kelthették föl azoknak kapzsiságát, akik őket befogadták, s ez módot nyújtott nekik, hogy meg tudják különböztetni a szeretetet az önzéstől. Ezért mondotta nekik: „Tudakozzátok meg; hogy ki méltó titeket befogadni” azaz, ki eléggé emberszerető, hogy szállást adjon olyannak, akinek nincs miből fizetnie, mert ez megérdemli, hogy hallgassa szavaitokat, s ez lesz a jutalma felebaráti szeretetének.

S vajon azokra nézve, akik sem befogadni, sem hallgatni nem akarták őket, azt parancsolta-e Jézus, hogy erőszakoskodjanak, átkozzák meg, s kényszerítsék rájuk a megtérést? Korántsem. Csak annyit mondott, hogy menjenek máshová, s keressenek jóakaratú embereket.

Így szól ma a spiritizmus is az ő híveihez: Senki lelkiismerete szabadságán ne erőszakoskodjatok, ne kényszerítsetek senkit, hogy hagyja el hitét és fogadja el a tiéteket. Ne szórjatok átkot azokra, akik máskép gondolkoznak, mint ti. Fogadjátok el azokat, akik önként jönnek hozzátok, s hagyjátok békén azokat, akik benneteket visszautasítanak.